mert célunk csak egy van
Nem kertelek tovább, és kimondom inkább: Rossival alakulni látszik valami.
Nem igazán tudok és akarok halászlé nélkül élni, pedig az van, hogy elég későn kedveltem meg magát az ételt. Kiskoromban visítva rohantam ki a konyhából, ha kocsonya került az asztalra, de ugyanúgy fintorogtam a halászlé láttán is. Aztán egyszer áttört valami gát, a fene tudja már hogyan, és mára a halászlé iránti rajongásom szinte nem ismer határokat.
„Annyira szánalmas, hogy Paksról mindig a halászlé jut eszembe, ellenben büszkén vállalom” bővebben
Az idei tavaszi kínlódásunkban, azért valljuk meg, öröm az ürömben (már amennyire ez valakit még boldogítani tud), hogy iszonyat szerencsénk van. No nem a saját meccseinkkel – bár azokon sem vagyunk kiemelten pechesek, egyszerűen a formánk van valahol az abisszikus mélységekben, ebben egyetérthetünk (kivéve, azt hiszem egy embert). Szóval szerencsések vagyunk, mégpedig az eredmények alakulásában. És abban, ami e mögött áll: a Bohócliga ugyanis a nagy reformok, a mindenrendbenvan propaganda ellenére kezd szánalmasabb lenni klubháttérileg, mint a vészterhes Millenium idején, pedig akkor is nehézsúlyú ászok uralták a hazai klubházakat (az újpesti Sólyom, a szegedi Nagylaki Kálmán, a ‘csabai Darko Canadic, Furulyás mester, Koncz team, Pini, az önmagát a Gázszernél túlvállaló tulaj, vagy épp a ríl czukk Stadler). Mondjuk ki: jelenleg a balf***ok között a kevésbé balfék is lehet király – de legalábbis bennmaradó. Csak ehhez legalább nekünk abba kéne hagynunk a balf***kodást. „Balf***ok között” bővebben
…volt a tegnapi meccs. A 80. percben még úgy ültem a lelátón, hogy két dologban voltam biztos:
Mert hát mi másra irányították volna gondolataim a látottak? 80 percen át koncentrált a csapat, szívósan védekezünk, amikor hibázunk (ami azért nem volt ritka), akkor pedig ótvar mázlink van. A gól is: felső kapufát fejel a pécsi srác, az ellentámadás második hullámából meg mi lövünk gólt, gyakorlatilag a harmadik kapura lövésünkből a meccsen, szemben a rengeteg pécsi nagy helyzettel. (Csúsztatok picit, mert a rengeteg helyzet nagy része ezután jött tőlük, és az a rengeteg is alig több, mint féltucat). Tiszta 1996-os MK-döntő. Ezek után itt csak jó vég következhet.
Aztán a pécsiek porlasztottak kettőt, mi meg lelkesen odaálltunk és letüdőztük a galambokat. Szívem szerint azt mondanám, essünk is ki ezek után, de persze csak az elkeseredés beszél belőlem. Remélem. „Az idény tükre…” bővebben
Bevásárlás, hozz virágföldet is, kösd be az új csillárt, de ne váltókapcsolósra, hanem mindegyik égjen, másik lakásban konyhabútort falra, internetet beállítani, közben főzz ebédet, de maradjon holnapra is, sok lesz a dolgunk. Ha a vesszőhibát nem vesszük figyelembe, akkor valami ilyesmi a szombatom, és azon belül is a kegyetlen délelőttöm. Mindezt irtózatos fejfájással kísérve, paradicsomlét szürcsölgetve valami zsírossal. Amúgy már simán 11 az óra, nem kicsit vagyok megcsúszva.
„Mi a fenéket csináljak ma amúgy a kismillió kötelezettségem mellett?” bővebben
Merthogy számolni ma nagyon nehéz lenne. Fél ötkor Négykor kezdünk, és ha megcsípnénk a Diót, akkor egy újabb pozitív löketet kaphatna a bentmaradásról szőtt összes reményünk, kicsit félretehetnénk a szabályzatok vizsgálatát, előtérbe kerülhetne a matek. Ha az egyik nyer, vagy csak ikszel, akkor az jó nekünk? És ha a másik? Mi a jobb?
(A mai beharangban minden a képzelet szüleménye, a valósággal való bárminemű kapcsolat csupán szemfényvesztés).
Tegnap este, a beharangozó videónk készítése közben dumáltam kicsit mikrofonon kívül Kemenes Szabival, és ő is megerősítette azt, amit minden játékosunk mantráz az utóbbi hónapokban: mennyit jelent nekik a közönség támogatása, csakúgy, mint az MK-győzelmeink, vagy az évekkel ezelőtti első bronzunk idején, a tavalyiról nem is beszélve. Jó volt ezeket a szavakat hallgatni a csapatkapitány szájából, aki ráadásul az utóbbi egy-másfél idényben talán még jobban véd, mint 2009-2012 közti korszakában. „Egy szebb és jobb világban így nézne ki egy UTE elleni napunk” bővebben
Szomorú, de odáig süllyedtünk, hogy önerőből változtattuk nem rangadóvá a Fradit, MTK-t, Újpestet, hogy vágómarhaként futunk ki a pályára, hogy egyetlen kvázi rangadónk maradt egy évre: a Felcsút. Mert ez ugyebár elvi kérdés.
azt hiszem más reményünk nemigen lehet az MTK ellen. Értem, hogy vannak, akik szerint Rossi a megváltó, aki a dekadens, fogalmatlan Csábi után majd elvezet minket a valhallába, vagy, ha oda nem is, a 13. hely környékére. Meg azt is értem, hogy ezek az újak igazából erősítések, és mi jók vagyunk, jók leszünk, hinni kell a csapatban.
Viszont én nehezen tudok hinni.
„Hátha megzavarja őket, hogy mi játszunk hazai pályán, mert” bővebben
Ma a Győr ellen végre lezárjuk az elmúlt évek egyik legsivárabb őszét. Mit mondjak, ideje már. Hogy a zárás javít-e az összképen, esetleg egy totálisan indifferens, sorrendben harmadik iksz jön, vagy Miriutáék felteszik a töviskoronát az izzó trónon szép lassan elszenesedő oroszlánra?
Ez derül ki ma kora délután. „Véget ér a móka mára, zárul az ősz roller-tára” bővebben
