Mastodon

Valamikor meg kell indulni felfelé, valamikor meg kell indulni felfelé, valamikor meg kell indulni felfelé – mantrázom magamban, ahogy mindenki más

Vonaton.

Egy vonaton ülök, és várom, hogy induljon. Közben gépelek. A vonatról egy másik vonatra kell átszállni, majd egy buszra, közte hosszas várakozásokkal. Így lesz egy Budapest-Iváncsa, háztól kerítésig bruttó három óra.

Hazafelé is sietni (sijetni) kell, a lehetőségekhez képest, hiszen háromnegyed hétkor Kispest-Felcsút. Várós, nézős, pedig hangulattalan zártkapus.

“Valamikor meg kell indulni felfelé, valamikor meg kell indulni felfelé, valamikor meg kell indulni felfelé – mantrázom magamban, ahogy mindenki más” bővebben

Gyakrolati tapasztalatos körkérdés következik a két kerékén meccsre járó olvasóinkhoz

Az van, hogy városi emberként nagyon gondolkodom egy rolleren, de még inkább egy elektromos minikerékpáron, mert az a koncepcióm, hogy amikor csak lehet, városon belül inkább a vonatot használnám, és a pályaudvarok, valamint megállók környékétől valami rásegítéses eszközt. A hordozhatóság és a rásegítés a lényeg.

A címlapképen például azt láthatjátok, hogy a KöKiről legfeljebb fél óránként induló vonatokkal elérhető vasúti megállók köré húzott 3 kilométeres kör mekkora százalékát fedi le Budapest belvárosának. Egyedül a Gelért tér környéke homályzóna, de az a pár plusz méter simán bele kell férjen. Akár még tekerve is.

Viszont. Viszont az is van, hogy meccsre is szívesen járnék így, bár, ebben az esetben le kellene mondani a nyakló nélküli sörözgetésről, de valamit valamiért.

“Gyakrolati tapasztalatos körkérdés következik a két kerékén meccsre járó olvasóinkhoz” bővebben

Napikispest 2020.01.09.

Egerszegi, vonatjegy, Aranyoroszlánok

  • Egerszegi // is elutazott a Diósgyőrrel a ciprusi edzőtáborba – a Paks engedélyével. (via dvtk.eu)
  • vonatos túra Videotonba // a vonatra szóló karszalagok ma megvehetőek Lacinál az ajándékboltban vagy öttől a Futball Házban. (via Kispest-Honvéd)

Napikispest 2018.11.19.

  • válogatott // Holcsika negyedik akadémistaként végre bemutatkozott a válogatottban (Vécsei, Botka és Baráth után), és azt kellett látni, hogy működik Rossi 3-5-2-je ezen a szinten is. Dzsudzsákkal Lanzafaméban, Lovrencsiccsel Kingben, Viníciusszal/Langgal – a második félidőben – Baráthban, Szalaival Eppelben, ésatöbbi.
    • ja, és Holcsika volt a klub történetének 100. válogatottja. (via honvedfc.hu)
  • vonat Fehérvárra // tessék rohamozni a forgalmazó helyeket, mert már 300+ hely elkelt a túrára. Van még bőven, de azért szólunk, hogy nem érdemes az utolsó pillanatig várni.
    • meccsjegyek // egyelőre az MLSZ jegyrendszerében még nincs fent a meccs, amint változást észlelünk, jelezzük.
  • mellékes, de annál kínzóbb kérdés // Báló tavaly lőtt egy gólt az EL-ben az FSCB-nek, és az lehet, hogy tényleg ez az egyetlen olyan gól, amit nemzetközi kupa csoportkörében, vagy egyenes kieséses szakaszában egy olyan játékos lőtt, aki a magyar akadémiai képzésből került ki?

Napikispest 2018.11.12.

  • kijöttek a vonatos utazás részletei Videotonba // részletek a hajtás után, vagy a Facebookon.
  • jegyárak Videotonba // megéri elővételben váltani, mert úgy 2500 (nőknek, nyugdíjasoknak, diákoknak 2000, az egyenlő bánásmód meg elmehet a p*csába), a helyszínen viszont 3500 (3000) lesz.
    • Idézet a vonatkozó cikkből // “A vendégjegyek ára online elővételben, valamint meccsnapon a helyszínen is megegyezik a teljes árú, 4-es kategóriás hazai jegyárainkkal.”
    • Egyelőre még nem elérhető a meccs az MLSZ jegyrendszerében, de amint változik a helyzet, jelezzük.

kép: vidi.hu

“Napikispest 2018.11.12.” bővebben