Az megvolt, hogy a matyó, vagyis a piros, sárga, zöld, alapvetően a rózsák köré épülő hímzés csak alig kétszáz éve különült el az akkori Magyarországra jellemző egyéb hímezgetésektől? Mondjuk azt el kell ismerni, hogy a kellően harsány, a maga módján még iszonyatosan menő szín- és formavilágon hamar megakad az ember szeme.
Talán nem véletlen, hogy a dualizmus korában, amikor hirtelen igény támadt a modern magyar(ság fogalmának) kitalálására, akkor a sok apró és bonyolult, egymással kölcsönhatásban létező, egymásra reagáló helyi kultúrák szövetének egy leegyszerűsített, könnyen bemutatható, könnyen kommunikálható, kifelé mindenképp egyedinek tűnő formája adja magát alapnak. Például a matyó népviselet. Innen kicsit visszaveszünk, ezt a formát megtartjuk, áthelyezzük valami más ruhára és máris kész a modern magyar népviselet, ami kellően népi, kellően magyar, lehet vele parádézni az Operában, a casinókban, a mindenhol.
Sajnos a matyó hímzés, a matyó formavilág is megsínylette a tömegtermelés, a kommunizmus és a tömegkultúra együttes hatását, és mára gyakorlatilag visszahúzódott az iskolás csoportok által látogatott múzeumok világába. Élt és virágzott alig 100-150 évet, hogy manapság kulturális örökségnek hívjuk.
