Mastodon

Őszi szombat este az Újpest ellen mi mást csinálnánk, mint ikszet?

A posztcím nyilván a reggeli Hanta-beharang öncélú parafrázisa, ugyanakkor bizony nem teljesen hamis állítást tár az olvasó elé. Ha visszanézek emlékeimben, az utóbbi 10 év hazai meccsei az Újpest ellen valahogy leginkább ikszek voltak, vagy legalábbis ezek rémlenek, ha pedig ezek rémlenek, az az jelenti, ez az eredménytípus valamiért megragadt bennünk.

Hát meg. Mint a mai három pontunk a sárban. „Őszi szombat este az Újpest ellen mi mást csinálnánk, mint ikszet?” bővebben

Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak

A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá'. Ezt szeretjük!
A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá’. Ezt szeretjük!

De most tényleg, nem? Idén minden teljesen, vagy félig zivataros meccsünket behúztuk, amikor viszont elállt a zuhé bőven meccskezdet előtt, baj lett. Ma nem. Szünetben jött a záporrobbanás, az MTK pedig atomjaira hullott (sőt, már előtte jóval). A Randomországot meg mindjárt elmagyarázom. „Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak” bővebben

Húsz percig minden szép volt és jó, majd utána hoztuk a „klasszikus Kispestet”

Sok matyó olaszt győz. Tegnap Lanza és a csapat is elbukott 'kövesden.
Sok matyó olaszt győz. Tegnap Lanza és a csapat is elbukott ‘kövesden. (1909foto – Babar).

A meccs első ötödében úgy festett, legszebb álmaink válnak valóra, aztán egy másik szokásos kispesti forgatókönyv érvényesült, a végén bő nyállal végrehajtott bírószidalmazással súlyosbítva, ezt nevezem trademarkos hétvégének. Aki összeesküvés-elméletekre és Iványi gyalázására számít, az most ne olvasson tovább, én másfelől közelítek. „Húsz percig minden szép volt és jó, majd utána hoztuk a „klasszikus Kispestet”” bővebben

Délpesti focikalandok 2. – Se nem dél, se nem Pest

dorogcimTúl a hetet elvivő Lanza-hír sokkján és a kötelező örömködő/bizonytalankodó posztokon, a hétvégi fordulómentesség által adott lehetőséggel élve úgy döntöttünk, folytatjuk a dél-pesti fókuszú meccsexpedíciós sorozatunkat, ráadásul olyan mértékben, hogy ezúttal se nem déli, se nem pesti volt a célpont: Dorogra ugrottunk le nyíregyi vendégjátékot nézni. (Tudom, rohadjunk meg, hogy nem a Diósd-Honvéd II-re osonkodtunk ki, de néha nekünk is jár a szabi). „Délpesti focikalandok 2. – Se nem dél, se nem Pest” bővebben