Mastodon

Becsület: pipálva, Igazság: jövő szombaton!

"Látod, kislányom, még egy fontos melónk lesz idén" (1909foto.hu)
„Látod, kislányom, még egy fontos melónk lesz idén” (1909foto.hu)

„Legalább nem mondhatja senki, hogy bundás ****k vagyunk!” -harsogta mellettem a Bozsikból kifele haladva meccs után az egyik korzólakó ultimatív czukor, és teljesen igaza volt. Mert azért legalább belül, kimondatlanul mindenki számolgatott magában, és vívódott a két pólus között, miszerint az alapjáratos Honvédszurkolást hozza-e, vagy pedig feladva alapelveit (vagy nem is annyira feladva?) most picit, ha nem is a csapat ellen szurkoljon, de ne bánja annyira az esetleges megcsúszást, mondván, a Névrablók sírját ássuk ezzel? Aztán lett, ami lett, és mondhat akárki akármit, ez így tiszta, és okés. Legjobb. „Becsület: pipálva, Igazság: jövő szombaton!” bővebben

Győzött a sportszerűség és a józan ész – kiesett a Csaba

regen_minden_jobb_volt_bekescsabaVolt szerencsém elhallgatni a meccs előtti posztban néhány esetet, ami arról szólt, hogy a Békéscsaba sorsa nem teljesen reménytelen, és mint a mellékelt ábra mutatja, tényleg nem volt értelme két győzelemmel számolni náluk. Ergo: sportszerűen nem szóltunk bele a kiesés dolgába, hanem tettük a dolgunkat és győztünk, majd vártuk a többi eredményt, hogy vajon meglehet-e még év végén a hatodik hely?

„Győzött a sportszerűség és a józan ész – kiesett a Csaba” bővebben

Nem fogom Rossira kenni, mert annál sokkal gyengébbek voltunk

ujpest_panorama
Így néz ki 1131 néző

Mondom a lényeget: Nagy Gerit kihagyni bődületes hiba volt, Rossi tehát kockáztatott, amivel nem csak minket lepett meg, hanem félő, már az elején elbukta a meccset.

„Nem fogom Rossira kenni, mert annál sokkal gyengébbek voltunk” bővebben

Most mindennél jobban bízok a közösség erejében

eppel_videoton_posterNincs kedve valakinek összefoglalni a tegnapi meccset szövegesen? Bevallom, én egy cseppet többet ittam, mint azt szoktuk volt meccs előtt, ami azzal járt, hogy bár még csak bódult sem volt az ember, inkább átbeszélgette a teljes első félidőt, ami ennek következtében úgy elrepült, mint ebben a bajnokságban egyik sem. Ráadásul ugye a múlt heti forduló is kimaradt, így bőven volt miről trécselnünk.

„Most mindennél jobban bízok a közösség erejében” bővebben

Véget ért a kínos sorminta, nyerhető meccsen is győzött a csapat! WTF?!

Fotósunk még vagy a Gurigában, vagy a boltban, úgyhogy most nso fotó dukál a cikkhez. Túl gyors voltál, RW.
Fotósunk még vagy a Gurigában, vagy a boltban, úgyhogy most nso fotó dukál a cikkhez. Túl gyors voltál, RW.

Igazság szerint annyira bejött múlt héten Debrecenben a „nem várok semmit, csak egy jó tavaszi napot” hozzáállás, hogy direkte így mentem ki most is a Bozsikba, csupán azt sajnálva, hogy szegény Öcs pont a meccs előtt dőlt ki egy koratavaszi torokgyula miatt, így a Szulejmán Gyulát ezúttal csak Apuval és a többiekkel követhettem árgus szemekkel. „Véget ért a kínos sorminta, nyerhető meccsen is győzött a csapat! WTF?!” bővebben