Mastodon

Kijött a direktíva: nyíltan lehet beszélni arról, hogy a Honvéd vezetése alkalmatlan, vagyis: AL-KAL-MAT-LAN

Ha a Nemzeti Sport megírta, akkor az egész biztos úgy van!

Mivel semmilyen érdemi változás nem történt tavaly nyáron a Budapest Honvédnál a rendkívül gyenge, csalódást keltő idény után (…), borítékolható volt, hogy a kispestiek ismét csak szenvedni fognak – így is történt. A csapat esetleges játékot mutatott be szinte minden héten, ezek után pedig rendre ugyanazt lehetett hallani Horváth Ferenc vezetőedzőtől és a játékosoktól is az ősszel: legközelebb javítanak. (…) a téli felkészülést még a korábbi 32-szeres válogatott csatár vezényelte le, majd a Gyirmót FC Győr elleni januári bajnoki vereség (0–1) után távozott, Nebojsa Vignjevics pedig érkezett. Ekkor vált bizonyossá, a vezetőségben fejetlenség uralkodik, koncepcióról beszélni felesleges. (…) Lássuk be, ilyen nem történhet meg tettre kész vezetőség esetében.

Cserháti András, NSO [NS-értékelés: ugyanabba a folyóba léptek a kispestiek]

Jah, jól látjátok srácok, a Hivatalos Sportlap egyértelműen vezetői válságról, koncepciótlanságról ír velünk kapcsolatban. És már nem először.

„Kijött a direktíva: nyíltan lehet beszélni arról, hogy a Honvéd vezetése alkalmatlan, vagyis: AL-KAL-MAT-LAN” bővebben

Öt éve nyertük meg a tizennegyediket

Csodálatos hét és még csodálatosabb nap volt. Egészen furcsa, hogy idén nagyjából hasonlót élhettünk át – fordított előjellel.

Az utolsó napokra szabit kellett kivennem, mert a kollégáim már nem bírtak elviselni. Pláne azok, akik szintén szurkoltak egy csapatnak. Télen még röhögtek rajtam, hogy persze, bajnokság, ahahahha, aztán ahogy közeledtünk a végéhez, ha hangosan nem is merték kimondani, de érezni lehetett, hogy inkább nekünk szurkolnak a Videotonnal szemben. Ahogy az ország futballszerető közvéleményének jelentős része.

Közben a törzskocsmámból is kitiltottak. Azt mondták, majd jöjjek vissza hétfőn, amikor az egésznek vége. Minden voltam, csak nem álomvendég.

„Öt éve nyertük meg a tizennegyediket” bővebben

Perspektivikus nagycsapat (első tulajdonostól) szakmai igazgatót keres. Nemdohányzók előnyben. Érdeklődni felbélyegzett válaszborítékkal a kiadónál.

Vérfarkas barátunk pár évente úgy érzi, meg kell szólalnia kispesti ügyekben, és mi ilyenkor rendre nagyot szoktunk derülni.

Vérfarkasról érdemes tudni, hogy a hősidőkben volt neki egy olyan asztali DVD-lejátszója, ami felvenni is tudott. Nos, vérfarkas jó szokása szerint a hétvége összes meccsét rögzítette a Bohócligából, majd azokat általában kétszeres, minősített esetekben négyszeres sebességgel nézte vissza – így kapva viszonylag pörgős, elviselhető meccseket, alig negyvenöt percben. Nem kicsit irigykedtünk rá akkoriban.

Ma egy teszttel jelentkezett, így próbálva segíteni Szeretett Klubunknak az elkövetkező szakmai igazgató kiválasztásában.

„Perspektivikus nagycsapat (első tulajdonostól) szakmai igazgatót keres. Nemdohányzók előnyben. Érdeklődni felbélyegzett válaszborítékkal a kiadónál.” bővebben

19 és 41

„Na az értelmiségi szekció: ülnek mint a verebek” – mondta Magyesz ‘csúton, és lefotózott minket

41 éves leszek két hét múlva. 19 éve, egy borzalmas klubvezetés alatt széteső öltözővel és szurkolótáborral sirathattam a zalaegerszegi kizuhanást. 19 éve. Az egy ötöd század. Ma viszont más a helyzet. Tavaly is és idén is megmutattuk, hogy ez nem a kora kétezres évek szegényháza: mi benn tudunk maradni. Értő kezekben a klub, jó a keret kémiája, összeállt a sokféle szurkolói réteg, hol van már a Hemy-korszak mocska? A klubom történetében a sokadik, “sajátomként” a tizenegyedik (1989-90, 1997-98, 1998-99, 1999-2000, 2001-02, 2004-05, 2009-10, 2010-11, 2014-15, 2020-21, és a mostani) majdnemkieső idény ez. Még nem fogtam fel azt hiszem, pedig ideje lesz lassan.

„19 és 41” bővebben