Mastodon

A Dunaújváros beleegyezett, hogy már január 11-én július 1. legyen, és

így Eppel is 172 nappal korábban érkezhetett a tervezettnél. Sajnos az időjárás nem tartozik a Sallói István menedzselte DPASE hatáskörébe, ezért a hőmérséklet Budapesten továbbra is 2-8 celsius fok között várható.

Érdekesség, hogy a bejelentésben Eppelt kétszer is csatárként említik, vagyis könnyen lehet, hogy Rossi az eredeti posztjára nézte ki.

Derült égből kapus

nagy_sandor_Aleksander_NadAz első hóval együtt a semmiből megérkezett az első bejelentett igazolás: Nagy Sándor, hálóőr.

A klubhonlap egyelőre alapadatokat közölt róla, így a nap folyamán – a kedves közösséggel karöltve – lekáderezzük, és felmerülő információkkal frissítjük a posztot.

  • 30 éves, 190 cm magas
  • magyar állampolgár (is)
  • 15 éven át volt kerettag az ukrán első osztályban szereplő Uzhorodnál.

„Derült égből kapus” bővebben

Állítólag ezt a román csatárt teszteljük

Alexandru Ionita a neve, 26 éves, legutóbb Cipruson játszott, előtte pedig a bundesligás Kölnben nem, a török Ordusporban szintén nem, és közte Romániában épp annyit, hogy szerződtesse valaki. Korábban megjárta az U21-es válogatottat is, ha ez jelent egyáltalán bármit. (via NSO)

„Állítólag ezt a román csatárt teszteljük” bővebben

11101110110011, tá-ti-ti-ti-tá-tá, .—…—–…——.—–.——….

A korunk Einsteinjének kikiáltott Stephen Hawking nemrég azt mondta, egy fekete lyuk lehet, hogy mégse nyel el minden anyagot, energiát és információt, hanem előfordulhat, hogy az információ igazából nem is kerül bele, inkább helyette megreked az eseményhorizonton, kissé szétesik, majd dekódolhatatlanul ott ragad, elvesztve önnön információtartalmát.

A lényeg, ha jól értem, hogy egyszerre ott is van, meg nincs is ott az információ. Pont, mint nálunk. A Puskás Ferenc utcai Fekete Lyuk környékére is bejut minden, hogy onnan aztán semmi se jöjjön kifelé. Egészen máig, amikor is a hawkingi új paradigmára úgy cáfoltunk rá visszakézből, hogy az ide betolható bármelyik hasonlatot egészen ciki lenne belefűzni ebbe a mondatba.

„11101110110011, tá-ti-ti-ti-tá-tá, .—…—–…——.—–.——….” bővebben