Mastodon

Napikispest 2021.10.29.

  • szokatlanul szókimondó interjú // Klemenz nyilatkozott egy lengyel lapnak, a csakfoci pedig lefordított belőle részleteket. A hazai sportlappiacon* már a kérdések fele szentségtörésnek számítana, például:
    • „(…) volt egy ajánlatom egy erősebb ligából is, de oda kevesebb pénzért mehettem volna, ráadásul a szerződésem is rövidebb időre szólt volna.” – vagyis a magyar bajnokság nem valami erős színvonal, azonban remekül fizet.
    • „(…) Itt 15-20 percet foglalkozunk hetente kimondottan a taktikai dolgokkal.” – minek is az?
    • „Budapesten azért nem élnek annyira együtt a futballal az emberek. Ezt azért picit bánom. Amikor nemrég a Ferencvárossal játszottunk, a bajnokcsapattal, csak 4500 szurkoló jött ki a stadionba, ez nagyjából fél házat jelent nálunk.” – vagyis a kutyát sem érdekli, de legalább sokba kerül.
    • „(…) Végül edzőváltás lett, de az új szakvezetőnél is eléggé be volt betonozva a kezdőcsapat.” – ugyan tavaszra írta, de azóta változott a bebetonozás szintje?

*_ vagy mert eleve fel sem teheti, hiszen, na, egy kézben van a klubok többségével, vagy mert ha felteszi és megjelenik, akkor többé nem fogják fogadni a lapot, hiszen ellenségesnek minősítik onnantól. Jap, tényleg itt tartunk.

  • ún. tehetségek 17 és 20 között // az m4sport.hu gyűjtött össze 11 nevet, akik kimerítik az ún. fiatal tehetség kategóriát az NB I-ben, és bár a lista szubjektív, azért valahol fájó, hogy egyetlen kispesti sincs közöttük. Mondjuk esélye sem volt senkinek idén bekerülni a nagycsapatba, tehát miért is lenne?
„Napikispest 2021.10.29.” bővebben

Napikispest 2021.10.22.

  • Benczenleitner Barna // aki a nyáron hosszabbító Kerezsi mellett a másik nagy kedvencem a fakóból 2024-ig (plusz opció) hosszabbított. (via honvedfc.hu)
„Napikispest 2021.10.22.” bővebben

Napikispest 2021.10.18.

  • meccsembere @ Videoton // Batik, Szappanos, Klemenz
  • MFA @ Videoton // ismét egy mérkőzés, ahol egyetlen MFA-nevelésű játékos sem lépett pályára a Honvédban.
  • levél @ Videoton // ahogy ígértük, írtunk egy levelet a fehérvári klubnak, és rákérdeztünk, hogy
    • 1. // miért zárt be a büfé még a meccs alatt, hiszen így a lefújást követően nem lehet visszaváltani a repoharakat?
    • 2. // mit csináljanak a vendégszurkolók a rajtuk maradt, máshol nem beváltható repoharakkal?
    • 3. // [egyéb] terveznek valamit tenni a második félidőben érezhető penetráns csatornaszaggal?
    • ha válaszolnak // természetesen megosztjuk veletek a válaszokat.
„Napikispest 2021.10.18.” bővebben