Mastodon

Napikispest 2020.10.12.

  • Felcsút // lett időpontja az első fordulóból elhalasztott meccsnek: november 4., szerda, 15:30!
    • innen pedig // idézném a Felcsút honlapján megjelent tájékoztatást: „A Magyar Labdarúgó Szövetség jóváhagyta a Budapest Honvéd elleni, az OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésünk új időpontját, a kispesti piros-feketékkel a két klub megegyezése alapján november 4-én, 15.30-kor a Pancho Arénában ütközik meg Hornyák Zsolt legénysége.” (kiemelés: tőlem)
    • amit megerősített // a Honvéd is: „Hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség kijelölte a 2020-as OTP Bank Liga-meccs napi- és óraendjét, most pedig a két klub megegyezése alapján a halasztott mérkőzés időpontja is biztossá vált: november 4-én, szerdán 15:30 órától kezdődik (…)” (kiemelés: tőlem)
  • akadémisták a válogatottban // először fordult elő, hogy a válogatottban egyszerre három kispesti akadémista legyen a pályán: a 45. és a 76. perc között Botka, Gazdag és Holender.
    • sőt! // ha hozzávesszük Szalai Ádámot is, mint (részben) Kispest-nevelést, akkor a 62. és 76. percek között négyen is az utánpótlásunkból kerültek ki.
    • ráadásul // Gulácsi, Bese (U15-ig FTC), Hangya és Schäfer az MTK, Lang és Kalmár a Győr akadémiájáról érkezett, vagyis talán először volt elmondható a szerb-magyaron, hogy a válogatott már jórészt akadémiai nevelésű játékosokból állt. (Véletlenül Könyvest is beírtam a poszt egy korábbi állapotában az MTK-hoz, azonban ő természetesen nem MTK-nevelés, csak fiatalon került a klubhoz.)
    • extra // Marco Rossit is mi szabadítottuk rá a magyar focira.
    • az MFA-nevelések // válogatott meccseinek listáját itt találjátok.

Napikispest 2020.10.09.

  • Moutari // legalább egy napikispestben említést kell érdemeljen: a szaúdi Al Ain csapatához igazolt. Átigazolási díjért! (Pénzért!) (via honvedfc.hu)
  • évfordulók //
    • Martti Kuusela // ma 75 éves.
    • Varga Kacsa // ma 66 éves.
    • Kocsis Lajos // 20 éve ment el.
„Napikispest 2020.10.09.” bővebben

Napikispest 2020.10.02.

  • ismét változó szabályok // újra ötöt lehet cserélni bajnokin, és az eddig megszokott 18 helyett 23 játékost lehet nevezni a meccskeretbe.
    • továbbá // lett az MLSZ-nek egészségvédelmi protokollja is, de annak elolvasását csak azoknak ajánlom, akik rajongói a mindenféle szabályzatoknak.
  • mindenféle párhuzamosok //
    • péntek 16 és 19 óra között lehet jegyet venni a Hungária körút Sport utcai (vendég) pénztárában a vasárnapi ZTE-Honvéd meccsre. (via honvedfc.hu)
    • péntek 17 és 20 óra között lehet jegyet venni a Hungária körút Sport utcai (vendég) pénztárában a 20 órakor kezdődő MTK-Budafok meccsre. (via mtkbudapest.hu)
    • vagyis // 17 és 19 óra között a vendégpénztárban együtt ácsoroghatnak sorba a Budafok- és a Kispest-drukkerek.
    • csodálatos.