Mastodon

Ez a nyár jobb lesz, mint a tévés focivébé/fociebés nyarak, mert egy hónapig csak magyar bajnokságot adnak! (időpontokkal frissítve)

Az M4 Sport bejelentette, hogy az összes, vagyis az összes, tehát a mindegyik mérkőzést közvetítik majd az NB I. maradék szakaszában. Ez annyir a kétezer-tízes évek elejét idézi, hogy szinte be akarok jelentkezni az iWiw-re. Értitek, egy tévé, ráadásul egy köztévé közvetíti azokat a meccseket, amelyekért közforintot fizet a jórészt közfinanszírozott kluboknak. (Ez a rész már nem a kétezer-tízes évek elejét idézi. Hogy pontosak legyünk.)

Tehát nyolc forduló, fordulónként hat meccs, plusz a Fradi két elmaradja, a hatszor nyolc meg kettő, vagyis ötven meccs! Június végéig. Tömény NB I.

Ha ez nem állítja végleg a tömegeket a sportág mellék, akkor semmi!

„Ez a nyár jobb lesz, mint a tévés focivébé/fociebés nyarak, mert egy hónapig csak magyar bajnokságot adnak! (időpontokkal frissítve)” bővebben

Kupameccsel indul újra a zártkapus idény

  • május 23., szombat // MTK – Honvéd (kupa)
  • május 27., szerda // Honvéd – MTK (kupa)
  • május 30., szombat // Honvéd – Debrecen
  • június 2., kedd // kupadöntő
  • egyelőre dátum nélkül // Újpest – Honvéd
  • egyelőre dátum nélkül // Honvéd – Videoton
  • egyelőre dátum nélkül // Mezőkövesd- Honvéd
  • egyelőre dátum nélkül // Honvéd – FTC
  • egyelőre dátum nélkül // ZTE – Honvéd
  • egyelőre dátum nélkül // Honvéd – Kaposvár
  • egyelőre dátum nélkül // Felcsút – Honvéd

További érdekesség, hogy

  • az MLSZ ötre emeli a cserélhető játékosok számát, azonban csere miatt továbbra is csak legfeljebb háromszor lehet megszakítani a játékot.
  • félidőnként lesz ivószünet.
  • július 12-ig kell befejezni a bajnokságot.
  • a Magyar Kupa rangja ismét emelkedett kicsit: miközben két bajnoki között legalább három napnak kell eltelnie, addig egy kupameccs és egy bajnoki között elég kettőnek is.

(via mlsz.hu és mlsz értesítő)

Ja, ez a poszt igazából nem szól semmi érdekesről, viszont a végén találtok egy erősen elgondolkodtató játékot

Nem így terveztem az utolsó harmincas napomat. Tudtam, hogy vasárnapra fog esni, a vasárnapok pedig a fakó meccseire esnek, tehát egészen sokáig jogosan számolhattam egy nagyjából fix társasággal, némi sörözgetéssel, céltalan bambulással egy omladozó stadionban, vagyis egy kicsit sem másképp, mint a fociba való végleges oda- és beleszocializációval telt korszakomban, a megboldogult kilencvenes években.

Buja aljnövényzet és mindenféle vegetáció a beton nem szándékolt térközeiben, mosdó a kandaláber tövénél a félhomályban, kinyitható kempingasztalról árult szotyi és tökmag, büfésnéni, műanyag pohárban alsópolcos, közepesen hideg sör. Erről szóltak a tízes éveink, mégis valahogy belerázódtunk, ottragadtunk, és ma is itt vagyunk.

„Ja, ez a poszt igazából nem szól semmi érdekesről, viszont a végén találtok egy erősen elgondolkodtató játékot” bővebben

Karanténkispest 2020.05.03. (Dajka Laci)

Dajkát // bejelentették pályaedzőnek Pisont mellé. A szerződése jövő nyárig szól.

A következő időszakban Pisont István munkáját fogja segíteni az edzői stáb tagjaként (…)

idézet a bejelentésből.

Ha valaki nem tudná, Dajka 1979 és 88 között volt a Honvéd játékosa, és nyert velünk öt bajnokságot, egy kupát, 232 bajnokin lőtt 58 gólt, ilyesmik. 1993 óta edzősködik, és idő közben megfordult jópár helyen mindenféle pozíciókban, a részletekért a wikipedia vonatkozó táblázatát javasoljuk böngészésre.

Egyébként pont minap (04.29.) volt a 61. születésnapja, Trezinek pedig nemsokára (05.16.) lesz az 50.

„Karanténkispest 2020.05.03. (Dajka Laci)” bővebben

Félkövérrel kiemeltem a lényeget a sportért felelős államititkár MTI-hez eljuttatott anyagából

Az MLSZ-re várunk, hogy végre mondjon valamit.

Hétfőtől (május 4. – vh) lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – tájékoztatta a sportért felelős államtitkár az MTI-t.

Szabó Tünde hozzátette, a rendelet alapján mind a versenyrendszerben szervezett, mind pedig a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvények megtartása engedélyezett, amennyiben a szervezők biztosítani tudják, hogy arra zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen kerül sor, és arra nézők nem léphetnek be. Ez alapján tehát azon közterületen megszervezett sportrendezvények – például az utcai futóversenyek, kerékpárversenyek – megtartása nem engedélyezett, ahol nincs lehetőség a nézők kizárására.

Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.

A hazai versenyrendszerek, bajnokságok, kupasorozatok újraindításáról, azok kereteiről és formájáról az egyes országos sportági szakszövetségek jogosultak dönteni.

(…)

(via MTI)

Koronanapló 48. nap // foci vs. labdarúgás, üvegzseb, podcastek és sorozatok

Még mindig Pagliucánál tartok.

Tegnap megcsillant a remény, hogy hamarosan mégis lehet valami fociféleség az országban. Azóta kicsit jobb a közérzetem.

Tudom, egyelőre nem több, mint egy lehetőség, ami ha bekövetkezik, az arcunk inkább emlékeztet majd a magyar narancsot kóstoló Bástya elvtársra, mintsem bármi másra, hiszen nagy valószínűséggel egy képernyő előtt ülünk majd, és még csak nem is együtt, többen, mert a vendéglátóhelyek ha ki is nyithatnak, akkor is a kertre kell szorítkozzanak, ott pedig a legritkább esetben van közvetítés.

Valami lesz, ami olyasmi, annak látszik, azonban ha a klassikus tételből indulunk ki, miszerint úgy néz ki mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, akkor az kacsa, akkor lyukra futunk. A tévés foci ugyanis nem foci, hanem csak labdarúgás.

„Koronanapló 48. nap // foci vs. labdarúgás, üvegzseb, podcastek és sorozatok” bővebben

Kijött a kormányrendelet: lehet edzeni és zártkapus meccset rendezni

forrás: Magyar Közlöny 2020.04.30./96

Ha jól értem a 3. § (1) pontját, akkor szó sincs olyasmiről, hogy más szabályok vonatkoznának Budapestre és a vidékre, hanem május 4-től bármilyen edzés és nézők nélküli mérkőzés engedélyezett.

Innentől tehát az MLSZ-nél pattog a labda, hogy egyrészt a bajnokság folytatása mellett döntsön, másrészt, hogy mennyi időt hagy a csapatoknak a felkészülésre az első zártkapus fordulóig. Amennyiben tartják magukat egy korábbi vállalásukhoz, akkor a május negyedikét követő huszadik naphoz legközelebbi szerda vagy szombat lehet az újraindulás legkorábbi időpontja, vagyis: május 27., szerda.

Apró megjegyzés: az MLSZ a hivatkozott közleményében a következőképp fogalmaz: „a kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól”, vagyis ha mégis így számolnak, és nem a kormányrendeletben megjelölt első naptól, akkor akár május 23., szombat is lehet ez első forduló.

Valami lesz a bajnoksággal, azonban a mai kormányinfó után sem lettünk sokkal okosabbak

Két bejelentés érint minket:

  • Augusztus 15-ig 500 száz főnél nagyobb rendezvényt nem lehet megtartani.
  • Profi sportban engedélyezik az edzést.

Vagyis az NB I-ben Felcsúton és Pakson, az NB II-ben pedig szinte bárhol lehetne elméletileg nézők előtt is meccs. De nyilván nem lesz az esélyegyenlőség nevében. (via magyarfutball.hu nb1, nb2)

címlapkép: kormányinfó, MTI/Botár Gergely/kormany.hu

„Valami lesz a bajnoksággal, azonban a mai kormányinfó után sem lettünk sokkal okosabbak” bővebben

Nincs valakinek kéznél egy bullshit-magyar szótár?

Mert akkor segíthetne lefordítani egy szöveget.

A Felcsút oldalán jelent meg egy anyag arról, hogy összefogtak(?) az akadémiák, és valamit csinálnak majd együtt, azonban arra az istennek se sikerült rájönnünk, hogy pontosan micsodát is.

A megbeszélés sikeres volt: megállapodtunk egy közös szakmai alapelveken nyugvó dokumentációban, amelyben egységesítettük azokat a fundamentumokat, amelyek nem kötődnek az akadémiák arculatához. Az alapdokumentumban rögzítettük a korosztályos képzés területeit, illetve azokat a módszereket, amelyeket a klubfilozófiákhoz igazítva ugyan, de egységesen fogunk használni. Készítünk továbbá egy közös online felületet, ahol napi szinten látható lesz az adatfelhasználás a korosztályos képzésben a különböző tudományos területek vonatkozásában

ismertette az értekezlet eredményeit Takács Mihály.

Az oké, hogy készítenek egy közös online felületet, ez magyarul azt jelenti, hogy bejelölik egymást Facebookon, és lesz egy Messenger-csoportjuk, azonban az adatfelhasználás a korosztályos képzésben a különböző tudományos területek vonatkozásában rész már egy kicsit elbizonytalanít.

Vajon mire gondolhatott a költő?

címlapkép: akadémiai vezetők Felcsúton/PFLA.hu

Koronanapló 44. nap // távolság, szociális élet, hCaptcha, legrégebbi játékos, Diósgyőr

A poszt egy kvízkérdést is tartalmaz.

A legutóbbi bejelentkezés óta nem sikerült előrelépni a gépvásárlásban, ami egyre nyilvánvalóbban a lustaságomnak köszönhető.

Az alvási ciklusok továbbra se rendeződtek, ugyanúgy kora hajnalban kelek, kivéve, ha valamiért rosszul alszom (ami egyre gyakoribb mostanában), mert akkor hétkor.

A szociális élet egyre jobban hiányzik, mivel március 18. óta 600 méternél(!!!) jobban nem távolodtam el a lakásomtól, és akkor is csak azért, mert akciós volt az egész kacsa a Lidlben.

A ház bejárati ajtaja és a Lidl bejáratának távolsága légvonalban a Google Earth mérése alapján. Vagyis a hűtőpulttal valószínűleg megvolt a 600 méter
„Koronanapló 44. nap // távolság, szociális élet, hCaptcha, legrégebbi játékos, Diósgyőr” bővebben