Párnapikipest 2023/06/29

06.25. // Szamosi edző távozott a fakótól. Pár nappal később bejelentették, hogy átveszi a Diósgyőr második csapatát.

06.27. // Kurucsai Milán a fakó új edzője.

06.28. // újabb négy távozót jelentett be a klub:

  • Lazar Cirkovic
  • Maxim Plakushchenko -> meg is van az új csapata, mégpedig az izraeli Maccabi Netanya.
  • Herdi Prenga
  • Jairo Samperio

06.28. // László Dávid az instagramon jelentette be, hogy távozik.

06.29. // Ma sorsolnak az NB II-re.

“Párnapikipest 2023/06/29” bővebben

Lerántjuk a leplet a semmirekellő fiatalokról!

Lement 29 forduló a bajnokságból, és állunk ott, ahol állunk, viszont legalább újra alkalom nyílt felmelegíteni a kérdést:

mégis ki(k) miatt történik ez a szarság velünk?

A magyarázatok egy része természetesen rögtön megteremti a saját értelmezéséhez szükséges ideáltipikus környezetet, vagyis feltételezi, hogy minden rendben a klubnál, és a padon megfelelő szakmai stáb ül, tehát egyértelműen a játékosok között kell keresni a felelősöket.

Innen aztán szétválnak az utak: fiatalokra és légiósokra, egyedül azt a tényt negligálva, hogy a csapatban tavaly nyár óta sokkal inkább a frissen igazolt légiósok játszanak, mint a fiatalok, és nehéz azt elképzelni, hogy mégis ezen szűk kisebbség (a fiatalok) ellenére vagyunk rosszak, hiszen a zseniális igazolások csak ennyire képesek ellensúlyozni a hiányosságaikat. Bezzeg, ha nem játszanának a fiatalok, minden sokkal, de sokkal jobb lenne.

A történettel mindössze egyetlen bibi van: a fiatalok alig játszanak. Amíg az új igazolások az összes játékidő 42,8 százalékát adják, addig a fiatalok a 18,5 százalékát.

“Lerántjuk a leplet a semmirekellő fiatalokról!” bővebben

Az amúgy is szűk keretünk eleve kihívásokkal küzdött, nem véletlenül féltünk a kisárgázásoktól és a sérülésektől

Évek óta van egy mantránk, mégpedig a következő:

Kispesten hagyományosan egyszerre van játékosbőség és -szűkösség.

Bőség, mert izlandi válogatott ül a padon, kölcsönbe hoztunk pár hetente húsz percre beálló kanadai csatárt a Baltikumból, szintén inkább a padra ukrán-izraeli irányítószerűséget, ésatöbbi. Aztán ott vannak a fiatalok, akiknek hol meg merjük adni a lehetőséget, hol nem, viszont vannak, és szerencsére nem kevesen, és ráadásul nem is rosszak, vagy rosszabbak, mint a posztjukra hozott légiósok teljesítménye.

Miközben ha össze kell rakni egy kezdőt, vagy cserélni, akkor szegény Klagenfurt (és stábja) bambul ki a fejéből: mégis kit és hogy, és legfőképpen miért? Lovric nem véletlenül lett újra kezdő, az elmúlt öt évben legalább ötödször visszatérve a leírásból, és nem véletlenül kezdő folyamatosan például Tamás, mert – feltételezésünk szerint- három-öt fiatal már a fiatalpárti/nevelőedzőnek tartott/nevezett mesternek is sok. Ezt a jelenséget nyugodtan nevezhetjük szűkösségnek, hiszen teljes mértékben kimeríti a szó szótári alakját.

Többen egész évben padoznak, miközben nem odavaló játékosok játszanak egyes posztokon, és még egy Mitrovicnak(!) sincs cseréje, nemhogy alternatívája.

“Az amúgy is szűk keretünk eleve kihívásokkal küzdött, nem véletlenül féltünk a kisárgázásoktól és a sérülésektől” bővebben

Ugye milyen egyszerű lenne, ha kicsit hajlandónak mutatkoznánk labdarúgni?

Kecskemét – Honvéd 2-2

Nagyon kellemetlen, hogy egy olyan meccset is képtelenek vagyunk megnyerni, ahol több helyzetünk van, mint egész ősszel volt összesen, ahol az ellenfél gyakorlatilag veszélytelen a kapunkra, és ahol végre összeszedettnek tűnt a csapat, ahol úgy tűnt, akarnak focizni egy kicsit.

Valami egymilliószoros nap lehetett, plusz a frontok, csillagok, aszcendensek együttállása, mert még csak hasonlót sem láttunk hónapok óta.

“Ugye milyen egyszerű lenne, ha kicsit hajlandónak mutatkoznánk labdarúgni?” bővebben

Napikispest 2022/12/23

  • tájékoztatás // “A meccset kihagyta Bocskay Bertalan, a Lokomotiva Zagreb ellen lecserélt Tamás Krisztián, az izomsérülés miatt hiányzó Keresztes Noel, a beteg Brandon Domingues és a rehabilitációs munkát végző Jairo Samperio.” (via honvedfc.hu)
    • szokatlan // de meg tudnánk szokni.
  • Lukic // az megvolt, hogy Lukic 2021 nyarán érkezett Kispestre, és azóta kilenc edzőmeccsen játszott, azonban a tegnapi volt ilyen jellegű meccsen az első gólja?
  • bajnokin // 46/20-nál (7 tizenegyes),
  • kupában // 4/2-nél jár.
“Napikispest 2022/12/23” bővebben

Két gól elég ahhoz, hogy a meccs legjobbja legyél

Az egerszegi meccset simán behúzta a duplázó Samperio, a két gólpasszt kiosztó Lukic viszont csak az ötödik lett.

A dobogósok:

  1. Samperio
  2. Klemenz (május óta először játszott bajnokin, és 2021. 10. 16. után először szerepel egy osztályozókönyv dobogóján)
  3. Tujvel
“Két gól elég ahhoz, hogy a meccs legjobbja legyél” bővebben

Ahogy a Kispestre igazolása óta szokásos: ismét Szappanos mentette meg a s*ggünket

A Mezőkövesd elleni meccs osztályozókönyvének végeredménye, valamint a hajtás után a részletek.

  1. Szappanos
  2. Bocskay
  3. Samperio
“Ahogy a Kispestre igazolása óta szokásos: ismét Szappanos mentette meg a s*ggünket” bővebben

Amennyiben értelmezhető, úgy Domingues lett a meccs játékosa nálatok Debrecenben

  1. Domingues
  2. Samperio
  3. Zsótér
“Amennyiben értelmezhető, úgy Domingues lett a meccs játékosa nálatok Debrecenben” bővebben

Valaki megtalálhatta Hemi noteszét a klubházban, úgy kezdtünk igazolni az utolsó napokban

Persze kivétel nélkül a neves Without Clubtól érkezett mindegyikük, mégpedig tételesen:

A nagy sietségben Samperio már be is mutatkozott az Újpest ellen, ráadásul a hosszabbításban egész futballra emlékeztető jelenetet varázsolt a pályára, ahogy a labdaátvétellel behintáztatta az újpesti védőt, majd majdnem jól centerezett Lukicnak, aki így sarokkal próbálta meg kapura tenni a labdát, azonban az elsuhant a hosszú kapufa előtt.

“Valaki megtalálhatta Hemi noteszét a klubházban, úgy kezdtünk igazolni az utolsó napokban” bővebben

A mi szintünkön értelmezhető igazolás érkezett: Jairo Samperio

Honvedfc.hu: Európa-liga győztes Kispesten!

Tapasztalt Honvéd-drukkerek: március óta nem játszott meccset, és akkor is a spanyol kettő kiesőjénél átlagban alig egy félidőket.

Igen, ugyanarról a játékosról beszélünk, azonban egy klubhonlapnak nem feltétlen feladata az új igazolások részletes bemutatása, helyette egy pár apróság elhallgatásával, és egy másik pár apróság kiemelésével könnyen csavarható egy kicsi a valóságon.

“A mi szintünkön értelmezhető igazolás érkezett: Jairo Samperio” bővebben