Mastodon

Megint majdnem – II. rész

10680076_766541573413294_7656441751302483974_oHa most a bajnokság elején lennénk, én határozottan optimistán tekintenék a jövőbe. Van egy határozott elképzelésekkel bíró edzőnk, egy legalább felerészben saját nevelésekre épített kezdőcsapat és sok-sok új ifjonc a padon, hosszabb távon gerinccé alakulni képes – alakítható – rutinosabb légiósok és magyarok által alkotott oszlop a kezdőcsapatban. Nem jönnek az eredmények az erős csapatok ellen? Sebaj, majd a 6.-7. fordulótól legkésőbb az is meglesz…

Most végülis kábé ugyanez a helyzet, csak sajnos már a 13. fordulónál tartunk, és az elpazarolt, irányzék nélkül letolt első 10 forduló most hiányzik nagyon: mikor már lassan a „nem hibázhatunk” fázisba érünk, nekünk akkor kellene megtanulni nyerni is és gólt lőni, mert a szimpatikus vesztes pozíció az már megvan a bekkelős vagy a balfasz-csapati mivolt helyett, de ebből a játékosoknak, szurkolóknak és szemmel láthatóan szegény Csábinak is már nagyon elege van. „Megint majdnem – II. rész” bővebben

Tét nélküli meccsre utazunk Fehérvárra – azaz dehogy, nagyon is van mit veszíteni

cvmHát valahogy így! Szívem szerint azt írnám: tét nélküli meccsre megyünk a Fejér megyei székhelyre, a Vidi annyival erősebb kerettel bír, hogy most aztán tényleg nincs vesztenivaló, menjünk ki a pályára felszabadultan, nyomjuk, ami bennünk van, ami a csövön kifér, aztán meglátjuk, hátha kifog egy gyengébb napot az állami alakulat, és akkor elcsíphetünk egy pontot (vagy bekkelve többet is?). Csak hát másik oldalon ott van a tény: Viercho elhúzódó ténykedésével már elpazaroltunk egy sor ilyen lehetőséget, amikor tét nélkül lehetett volna vigéckedni, most már bizony közel a veszélyes zóna, szóval egyre inkább pontok kellenének, több vereség egyre kevésbé fér bele.

Mondjuk talán ez a fehérvári még igen – de akkor a Fradit és a többi hátralevőt kell ütni. Nem egyszerű a képlet sehogy sem. „Tét nélküli meccsre utazunk Fehérvárra – azaz dehogy, nagyon is van mit veszíteni” bővebben

▶ Csábi türelmet kér, de ígéri: megtaláljuk az utat!

Névtelen
fotó: Lovi – 1909foto.hu

A tegnapi kupaderbit követően Csábi Józsival beszélgettünk, illetve bocsánat: Csábi József vezetőedzővel – most már ez a cím dukál az egykori kedvenc hátvédnek. A beszélgetés egész jó hangulatúra sikeredett a körülményekhez képest, hisz se Csábi, se a riporter sem járt a fellegekben a 11-esekkel való búcsút követően, – de az új edző hozzáállása és tervei, egyáltalában a klubhoz való viszonya rég nem látott hangulatokat idéztek meg a sajtószobában.

Ja, és még egy adalék: negyediknek kerültem sorra, három hosszabb interjút követően, és Józsi, bár szemmel láthatóan iszonyat fáradt volt, a legtermészetesebbnek vette, hogy nekünk is adjon egy n+1. interjút aznap, nem rohant el 2 közhelymondat után zuhanyozni, spagettizni vagy tuttomercatowebet olvasni, mint kiváló elődjei. Hát, így is lehet, ilyen hozzáállással. Riszpekt.

Megint majdnem

10441093_764446366956148_732639739096878554_nHa csak ma reggel olvasom az eredményt, minden részlet és kommentár nélkül (ti. továbbjutott a Fradi), nem lepődök meg, csak szomorúan vállat vonok. Ha elnagyoltabb részleteket is olvasok (ti. büntetőkkel ment csak tovább az élcsapatnak kikiáltott zöld-fehér alakulat), már hümmögök is egyet, ha nagyon részletes beszámolóba botlok (ti. Dibusz tartotta benn az MK-ban az FTC-t konstans pagliucázásával), már konkrétan meg lennék lepve.

De így, hogy kinn voltam  és végig is néztem az elhúzott mézesmadzagot a saját orrunk előtt, a minden idők egyik leggyengébb MK nyolcasába kerülésre, és tizikkel kizúgni, mindezt az év első ótvarhideg meccsén, csontig átfagyva, hát így már inkább sírok. Illetve sír az egyik szemem. A másik meg mosolyog, vagy még inkább: reménykedik egy picit. Mindjárt elmondom, miért. „Megint majdnem” bővebben

Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!

csjcimkep
1992, Csábi Jocónak itt sem voltak könnyű percei a Fradi ellen: petárdával kínálja őt meg a csőcselék.

Egész egyszerűen hihetetlen az idei szezon. Legalábbis az „időzítései”, legalábbis számomra. Akárhányszor pár napig nem vagyok blogközelben, rögvest beindul az esemény-lavina, és az addig heteken át csak kínosan vánszorgó, saját pocsolyájában fetrengő Honvéd-sztori a mozivásznon a tarrbélai ütemből másodpercek alatt vált guyritchie-s szkeccskavalkáddá. A most hétvége is ilyen volt – míg én messze az országtól töltöttem két napot, előbb szokás szerint torkosborzoltunk Kecsón, majd a hollandus visszament az akadémia-igazgatói székbe, és érkezett Csábi Józsi (az előzmények ismeretében hatalmas meglepetésre), majd tegnap a zoknifetisiszta is fel lett ültetve a katapultszékre, a Papa pedig meg is nyomta a gombot. Cordellát alig látni, de ha igen, akkor is lapít mostanság. Mi van itt? – kérdeztem meglepve, miután hazaértem tegnap reggel – közben pedig holnap jön a Fradi MK-derbire. Atya gatya! „Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!” bővebben

Igazából jó is lehetett volna, azonban hatalmas kihagyott ziccer lett végül a szurkertüntetés

Egyfelől az elmúlt évek egyik legmenőbb szurkolói akciója volt a vasárnapi összeröffenés a Kossuth téren, másrészt azonban kevés, iszonyatosan kevés, ahhoz, hogy bármi hatása is legyen.

„Igazából jó is lehetett volna, azonban hatalmas kihagyott ziccer lett végül a szurkertüntetés” bővebben