A heti beharangozóinkat, a szurkolói fórumon vagy a facebook-on tapasztalható óriási pörgést, illetve anblokk az előjeleket tekintve annyira Kispest-sikert ígért a tegnapi meccs, hogy pont emiatt volt óvatosabb az ember. Nem arról híres a mi Kispestünk hogy az ilyen kiélezett meccseket húzza be ezerszámra – most mégis ez történt. Végig fegyelmezett és elszánt játékkal ment előre a 11+3 vörös-fekete mezes játékos, mintapéldáját adva annak, hogy milyen Honvédot szeretne látni a Bozsikba kilátogató drukker. Végül azoknak lett igaza akik a „csak nyerjünk egy csoffadt góllal” frázist ismételgették, és jól van ez így. Díszvacsorára gyűltünk össze, ahol végül ha nem is flambírozva, pecsenyelében, de natúr kisütve tálalták fel a zöld sast, amit mi be is kebeleztünk.
Rég vártam, vártunk ennyire Honvédmeccset, főleg Fradi-elleni viszonylatban. A hype már a 2009-es, Győr elleni kupadöntővisszavágót, vagy a 2007-es MK-finálénk felvezetését idézte szurkolói körökben. Magam sem tudtam szombaton már nagyon mit kezdeni magammal: reggeltől próbáltam itthon a hazahozott melóval haladni -nem ment. Takarítani – nem nagyon ment. Olvasni – nem ment. Mindig visszatért a fejembe a Bozsik, a kezdőcsapat, a teli Kanyar, a végre talán megtelő korzó, a bezengő tribün, a megposszanó Prukner, az ámokfutó Csizmadia mellett expresszként elhúzó Tchami vagy Abass képe. Aztán csak elment az idő, és eljött a 6 óra, Faterért beugrani, majd irány a Bozsik.
Már a sorompó felé közeledve harapni lehetett a focihangulatot. Szurkolói kórusok, tippelgetések, Fradi-húzó rigmusok szálltak a levegőben. VÉGRE. Miért csak ritkán van ilyen…? De ezen se sokáig gondolkozhattam, irány a Bozsik belseje, körülöttem hömpölygő sorban a drukkerek, itt egy Gösseres mez, ott egy Wilkinson-os, itt egy ’96-os Joma, ott egy klasszik NB1B-s… augusztusi majális.
…aztán kezdő sípszóra várunk a pálya szélén a fotós srácokkal. Mindenki a saját habitusában. Babar majdnem parásabb, mint én, de ezt már megszoktuk. Féltjük a csapatot az esélyesség terhétől. Lovi nem szarral gurigázik. Három gólos sikert vár. A nyaralást a meccs miatt megszakító Hantát csak egy pillanatra látom meg a korlátnál, kissé gonderhelt – pedig ő általában az optimista vonalat viszi. Mi lesz itt?
Nehezen indul. A Fradi jó kezd, mi görcsösek vagyunk. Németh Norbi, Délczeg nem az igazi. Tchami passzai rendre rossz helyre, rossz ütembe érkeznek. Most hátul van a súlypontunk, de végre Botis mellé Debrő is felnő a hibaszázalék alacsonyságát tekintve. Alexisz és Ivan dettó. Nagyot játszunk hátul. Mégis a fő dícséret Kemenes Szabinak jár: az első 20 percben 2 hatalmas védéssel nyugtat kedélyt.
A félidő második felére magunkra találni látszunk. Lovrics ziccert ront majd vagy Abass vagy Akassou tüzel, ám Ranilovics a helyén. Supka variál, Tchami le, Hajdú be, utóbbi pörög mint a mérgezett egér, talán túlontúl is. Harapni lehet a feszültséget. Jókor jön a szünet.
A második félidő már egyértelmű: aki gólt lő, nyer. Nagy a harc a középpályán, kevesebb a helyzet. Aztán Abass, majd Németh Norbi jelzi, nekünk nem elég az egy pont. Ekkorra, az első féllidő első 20 percének Fradi fölényének vége óta már majd’ egy órája jobbak vagyunk, csak idegesek. Nem jó ez a Fradi, ez a bosszantó, nem jók de találhatnak egy gólt. S akkor oda az egész munka…
…nem találnak! Nem úgy, mint mi! Szabadrúgás, jó Budó/Plókai távról. Ne Hajdú lője, mormolom magamban, hanem Novák, neki van tűzereje. Norbi fut neki mégis, de legurítja…Alexisz lő…Ranilovics hozza amit hoznia kell, bután középre öklöz, s az egész meccsen tompa Németh Norbi ott van mert ott kell legyen, és beküzdi…ilyen kiszenvedett gólt Kovács Kálmitól láttam Izland ellen 1992 júniusában. ÓRIÁSI. Itt már én sem bírok magammal és ugrálok a reklámtáblák mellett… innen nem lehet baj…
…nem is lesz…hiába nyom a Fradi, a jobb csapatnak kell győznie mert néha a futballban is van igazság. Még egy Pölő helyzettel azért borzolja idegeinket a SORS, de Kemenes Szabi hihetetlen formában belekap a gólba tartó zsugába, majd még arra is van energiája hogy izzítsa az amúgy csodálatos közönséget. Fiesztahangulat, végre hármas sípszó, óriási hangulat. Időtlen idők óta először a csapat kimegy pacsizni, körbe-körbe a stadionban, még Supka is, a játékoskijáró mellett. Mi van itt, álmodom?
Évek óta először abszolút megérdemelten, nem defenzíven, nem szétszínészkedve a meccset levertük a Fradit, de úgy, hogy a győztes személye a meccs nagy részében nem lehetett kérdés. Nyernünk kellett és nyertünk, mert jobbak voltunk. Tényleg nincs más hátra, mint az adekvát Vörösmarty idézettel zárni: „ez jó mulatság, férfimunka volt” srácok. Szurkolók, játékosok, szakvezetés. Korábban azt írtam, sorsfordító meccs lehet ez a szezonunkra nézve. Behúztuk. Ám nehogy most üljünk le, álljunk le. Nehéz meccsek sora jön, de éljünk azzal amink van: nem mi vagyunk a leggazdagabb csapat. Nem a leghosszabb a kispadunk. Egy posztra nincs 3 válogatottunk. De amink van abból igen jól gazdálkodunk, és az elcsépelt jelző, amit próbálnak ráaggatni időről időre hol a válogatottra, hol a Fradira, hol erre hol arra, az, csöndben megjegyzem, nálunk a legigazabb: szerethető most a csapatunk. Legyen így még hónapokig!
Fotók: Babar, Lovi. 1909foto.hu
4 meccsből 2 nyamvadt pontot összekaparó, kordonmenti edző-szurkoló közönségtalálkozókat szervező, két legtechnikásabb ám fizucsökkentésből nem kérő játékosától szánalmas indokokkal megszabaduló, önmagát nagy erőkkel kereső Fradi az egyik oldalon. Önbizalomtól duzzadó, ellenfeleinek sorozatban négyeseket hintő, csupán 11-esekből gólkirályi címre törő brászileróval felvértezett, nyugodt Kispest a másik oldalon. Annyira nekünk áll a zászló, hogy az már „fáj”. A papírforma Kispest-győzelmet ígér. Sokszor megénekelt Murphy-törvényünk szerint viszont tudjuk: pont az ilyen meccseket hajlamos sokszor elbukni csapatunk, ráadásul rangadó ez („derbi” ,ahogy derék Sisa Tréner emlegette kedvtelve e találkozókat)… Akkor a papírforma most mégis Fradi győzelmet sugall? Ki tudja már ezt… Mielőtt végleg összekavarodunk az elmélkedésben, jöjjön a beharang.
Kezdőnk. Ezúttal leginkább 4-1-4-1-re hajazó (ha a végeredményt nézzük, kifejezetten stílszerű) hadrendben küldte pályára a fiúkat a mester, a két „egyest” szűrőposzton Hori, elől pedig Délczeg Geri jelentette. Bekerült az első forduló után kegyvesztetté vált jobb bekk Kostolani, a középső középpályára Zelenka és Gege, a kapuba Sánta.
A bajnoki kezdő tekintélyes része ezúttal kispadon nyújtózva kezdett, később azonban mindannyian szerepet kaptak.
Gyorsan megszületett az első: a védők közül kilépő Délczeget egy sárgáért cserébe elsodorta a képen látható vendégkapus, a büntetőt Ivancsics higgadtan a jobb alsóba helyezte. A cerberus csak nézte…
Délczeg a büntető kiharcolása után is nagyon élt. Cselei, fejesei igen veszélyesek voltak, ezúttal mindig megjátszható volt. Egyértelmű, hogy nagyon jót tett neki a zalai gólszerzés.
A másik legaktívabb spíler Hajdú Norbi volt, aki a védekezés mellett rengeteg előretöréssel vétette észre magát. A második gólt beadása után szerencsétlenkedte össze a vendégvédelem. Úgy tűnik, megpróbálja kezelni a nem túl rózsás csapaton belüli helyzetét, igen jó benyomást téve ezzel mindannyiunkra.
A harmadik gól. A saját oldalán előresomfordáló Kostolani beadását Zelenka gyönyörűen lekezelte, majd senkitől sem zavartatva gyönyörűen emelt a kapus fölött a hosszú sarokba, begyűjtvén „a meccs leghidegvérűbb gyilkosa” címet.
Akadémista-mustra: A képen látható Nagy Armand a jobb oldali középpályás posztján végigjátszott (beívelése után született a negyedik – Danilo által bólintott – gólunk), Baráth Botond pedig középhátvédként kapott kilencven percet. A meccs bő kétharmadát a pályán töltő Czár Ricsi ezúttal Hajdú mögött kapott lehetőséget, elképzelhető, hogy a későbbiekben Novák cseréjének szánja Supka.
A második félidőben szép lassan becserélődtek a kezdőspílerek. Danilo, Lovric és Németh a félidőben, Tchami, Novák, a képen látható Abass és a horvát hátvéd sérülése miatt beálló Botis a 64. percben, míg Akassou húsz perccel a lefújás előtt érkezett.
A lecseréltek így nyugodtan sztorizgathattak a kapu mögött ügyködő Tóth Ivánnal.
A nézőszámot tekintve nem volt sikertörténet ez a frendli, de reméljük, a Fradi ellen sikerül legalább ötezer embert a szentélybe csalogatni.
Tegnap olvastam az 
beretvahabbal nagy erőkkel bekent tar koponyánkon csattognak a decens tenyeresek! Győzött már itt a nyeretlen Vasas 2001 őszén, ahogy a múltkor is írtuk az angyalföldiek elleni beharangban és hogy ne menjünk messzebb a szombati ellenfelünknél, asszem sokan emlékeznek a „kardlapos” kupadöntőre 1994 nyaráról: azon a tavaszon Davidoviccsal szárnyaltunk, a Fradi kezdett befáradni Nyíllal. Az áltisi hetedik osztályban tornaórára várva beszélgettem egyik (mára a klub fotósává avanzsált) osztálytársammal, és még én a híresen pesszimista is egyetértettem vele: az Üllői úti odavágón már eldől a Kupa sorsa. A javunkra. Nos eldőlt. Nem a javunkra…
Vezetőedzőnkkel szerencsésre a zalai meccs után is nagyrészt pozitív dolgokról beszélgethettünk: Supka Attila szerint a társaság lassanként kezdi felépíteni önmagát és beletanul a győzelem „technikájába”. Szó esett a gólszerzők személyéről és persze a Fradiról is. Edzőinterjú.