Egy edzőmeccsünk már ismert a téli felkészülésből, mert az Ajka bejelentette:
A magyar «futball» aktuális kérdéseiből: akik megmondják, hogy ki a szurkoló és ki nem
Évadnyitó hőbörgés.
a következő poszt egy kommentár, és nem tükrözi a szerkesztőség egészének véleményét.
Nem is mi lennénk, ha nem dobnánk be, mint társadalmi vitára alkalmas kérdést a Győzike-jelenséget. Illetve nem is feltétlen Győzikét, hanem Bohárt, és a többit, akiknek a nevét sem tudom, azonban mostanában megjelentek a mindenféle mérkőzéseken, és a jelenlétükkel nem csak a közösségi média összes felületét árasztották el, hanem egyben jogot formáltak arra is, hogy ők határozzák meg: ki a szurkoló, és ki nem. Az ő kategorizációjukat aztán magáévá teszi a hatalom, újraosztja, és innentől hivatalos álláspont lesz belőle.
A téma aprója mindössze annyi, hogy megjelent a 24-en egy podcast, amiben Pető Péter hangot adott a sok kisemberben fortyogó sérelemnek: a Fidesz ezúttal a futballszurkolóságunkat akarja elvenni.
„A magyar «futball» aktuális kérdéseiből: akik megmondják, hogy ki a szurkoló és ki nem” bővebben2023 legemlékezetesebb kispesti pillanatai
Események, amikre évek múlva is emlékezni fogunk.
Mindannyian pontosan tudjuk, a «jövőre csak jobb jöhet» feszes ellentmondásban van a «régen minden jobb volttal», amiből az következik, hogy 2023-at nem a klubtörténelem egyik legrosszabb, hanem valójában a jövőben várhatóan történetekhez képest egy mérsékelten sikeres évként kellene értelmezni. Az, hogy erre a ma embere mentálisan nem alkalmas, az egy újabb kritikája a magyar fajunknak. Képtelenek vagyunk valódik sikerként megélni a valódi sikereket a valódi sikerek pillanatában.
Hihetetlen, de közöttünk járnak az olyan emberek, akik például a kiesésünkben nem a rendszer, a klub, és legfőképp a csapat sikereit látják. Akik szerint nem az egytől-egyig csodálatos férfiak maradtak alul a pályán, hanem valamiféle sötét erő, egy háttérhatalom ármánykodása (talán listázni kéne őket!) vezetett idáig minket.
2023 volt az év, amikor a NER teljes mellszélességgel megérkezetett Kispestre, és megmutatta a valódi arcát.
Nekünk nincs más dolgunk, mint talpra pattanni, és véresre tapsolni a tenyerünket. A többit intézik.
„2023 legemlékezetesebb kispesti pillanatai” bővebbenKéthetikispest #2023/12/30
Ha jövőre is ilyen lesz a karácsony, akkor már most tűkön ülve várjuk.
Igen, belefeledkeztünk a bejgli, töltöttkáposzta, halászlé, szénsavas üdítő, hashajtó verklibe, miközben a délutánokat és estéket mindenféle évzáró eseményeken töltöttük aktív sörözéssel. Mintha januártól, vagyis holnaputántól nem ugyanaz a verkli menne, mint a mögöttünk hagyott óévben. Cserébe viszont nemigen volt poszt, pedig bőven lett volna miről írni a szépemlékű labdabiztostól („Magyar Futball és Egyéb Más Varázslatos Dolgok”) eredeztetett mottónk mentén:
Független szurkolói blog a Bp. Honvéd múltjáról, jelenéről, jövőjéről, a csapatról, a klubról, a kispestiségről, Puskásról, Hidi Patrikról, utánpótlásról, túrákról és úgy általában mindenről, valamint az életérzésről.
A napló kedvéért most mégis bedobálunk pár keresetlen hivatkozást egy posztba, és próbáljuk nem kommentálni őket.
„Kéthetikispest #2023/12/30” bővebben🎄
Három éve játszottuk a klubtörténelem egyik legnyomasztóbb meccsét
Egy Budafok – Honvéd 2020-ból.
A 2020/21-es bajnokság eleve úgy indult, hogy már bőven úton voltunk Velencére strandolni egyet az első fordulóban esedékes Felcsút-Honvéd előtt, amikor befutott a hír, hogy a Felcsút nem fog kiállni, mert Covid. Az persze senkit sem zavart, hogy a Felcsút II. ugyanakkor játszott, mert hiába egy a klub, hiába részben közös az öltöző, ők nem Covid. A koronát az egészre az MLSZ tette fel azzal, hogy egyáltalán nem foglalkozott a Felcsút halasztásának jogosságával, és kiírta a pótlást november elejére.
November 4-én aztán egy Covidtól masszívan sújtott Honvéd állt ki a rettentő sportszerű Felcsút ellen – és kapott ki egy utolsó perces góllal. Érdemes megnézni, hogy kik játszottak akkor, és kik voltak a keretben: Szendrei, Bocskay, László Dávid, Kocsis Dominik és Tóth-Gábor Kristóf kezdett, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán és Németh Dániel csereként állt be, Dúzs, Eördögh, Kovács Dominik, Bartha Botond és Benczenleitner Barna pedig a padon ült. A szintén covidos Bódogot Vezér Ádám helyettesítette a kispadon. Az idényt végül a második helyen záró Felcsútból egyedül Szolnoki Roland hiányzott térdsérülés miatt.
Semmi gond, pontosan tudtuk, hogy a NER Magyarországán egy Felcsúttal szemben nem lehet számon kérni semmiféle sportszerűtlenséget.
„Három éve játszottuk a klubtörténelem egyik legnyomasztóbb meccsét” bővebbenTechnikai problémánk adódott, dolgozunk az elhárításán
Nincs valakinek véletlenül képe
az Üllői út (korábban: Vörös hadsereg útja) Lehel utca és Hunyadi utca közötti szakaszáról még az átépítés előtti időkből? A Fortepanon fellelhető egy 1976-os kép (címlapképünkön), amin még elkapható a mai Lehel utcával szemben, a Vörös hadsereg sarkán egy régi, később szintén elbontott épület, azonban a Hunyadi utcáig már az új üzletsor látható.
Valamint keresünk képet bármelyik korszakból a Kisfaludy utca 1. és az Üllői sarkáról, vagyis a mai Lidl helyén álló korábbi házakról.
Amennyiben van a kérdéses helyekről bármilyen képed, kérlek, küldd el nekünk a hanta@taccs.hu címre, vagy vedd fel velünk valamilyen módon a kapcsolatot.
Előre is köszönjük!
„Nincs valakinek véletlenül képe” bővebben74 éve olvadt be a Kispest a Honvédba
Talán 1949-ben, az ünnepi közgyűlésen sem voltak voltak olyan aktuálisak Puskás Ferenc szavai, mint ma, 2023-ból visszaolvasva az egykori felszólalását:
„74 éve olvadt be a Kispest a Honvédba” bővebbenTisztelt Közgyűlés!
A Kispesti Athlétikai Club sportolói nevében örömmel üdvözlöm az elnökség javaslatát a Honvéd Sport Egyesületbe való beolvadásra. Mi sportolók tudjuk, hogy a szocializmus adta fejlődés feltétlenül azt kívánja, hogy minden sportegyesület mögött egy szervezet álljon.
A Honvéd Sport Egyesületbe való beolvadás biztosítja részünkre a korlátlan sportolási lehetőséget és egyben jövőnket is. Ígérjük, hogy az új egyesületben annak színeiben is éppen olyan lelkesedéssel fogunk küzdeni, mint a piros-fekte színekért. /Lelkes taps./
forrás: az ünnepi közgyűlés gépelt leirata (Schultz Sándor hagyatékából)
Felmentünk Threadsre is
Elindult Magyarországon is a Meta (Facebook, Instagram, Whatsapp) válasza az Elon Musk által felvásárolt, majd X-re átnevezett Twitterre: a Threads. Instagram-fiókkal lehet bejelentkezni a Twitterre nagyon hasonlító felületre, azonban fontos különbség, hogy a posztok itt legfeljebb 500 karakter hosszúak lehetnek, szemben a Twitter 280-as limitjével, valamint a publikálást követő első öt percben még szerkeszthetőek, ami a Twitteren jelenleg fizetős funkció.
„Felmentünk Threadsre is” bővebben@csakblog bejegyzéseMegtekintés a Threads alkalmazásban
