Csak a Kispest!

Szombaton, a kora tavaszi napsütésben, közelebbről pedig délután háromtól ötig és kissé happening-jelleggel, de nagyjából végleg szertefoszlattuk a Zete további NB I-es tagságáról szőtt álmait. 30, vagyis a bennmaradáshoz szükséges pontszám sokéves átlaga 23 pontra maradt tőlük, úgy, hogy mindezt alig 11 meccsen kellene valahogy ledolgozni. Átszámítva: legalább 70%-os teljesítmény szükséges a statisztikai vonal eléréséhez. Matematikailag tehát még bármi lehet, viszont azt is elmondanánk, ugyanennyi százalékkal a Győr második a tabellán. Nem kertelek, inkább leírom: viszlát Zete! Valahol tudom az egészet nem sajnálni, így legalább jövőre nem kell órákat kocsikáznunk az egyetlen olyan magyar megyeszékhelyre, amelyet csak három számjeggyel leírható utakon lehet megközelíteni. Helyette nyugatról mondjuk MTK és havibérlet, esetleg Gyirmót, vagyis az M1-es.

Ez volt a mellékes történet erről a szombatról. Mivel azonban kispesti blog vagyunk, és mivel a történelmet a győztesek írják, ezért inkább szeretünk magunkkal foglalkozni, akár az egyszeri Bud Bundy bármikor. Öt pontban tehát még egyszer visszakanyarodnánk a hétvégéhez, hogy holnaptól már a következő feladatra, az évenként soros Fradiverésünkre készülhessünk.

#1 – Gege és a mesternégyes 90 perc alatt

28. és 37. percek a Vasas, valamint 20. és 25. percek a Zete ellen. Ha jól számoljuk mindez azt jelenti, Gege alig egy meccsnyi idő alatt rúgott mesternégyest! Lehet hőbörögni, hogy a négyből hármat büntetőből szerzett, de részben éppen vele tanultuk meg tavaly, a büntetőt sokszor könnyebb kiharcolni, mint értékesíteni.

Infografikánkon jól látszik, Gege bizony nem válogat az eszközökben, ha éppen gólt akar lőni. A Vasas elleni elsőt magabiztosan vágta a jobb alsóba, sanszot sem adva a kapusnak. A másodikat ezzel szemben fel a bal felsőbe, hiába szeretett volna okos lenni Ilizi és ment le az előző helyére. A harmadik kissé pofátlanabbra sikerült, és a bal alsótól valamivel a kapu közepe felé érkezett meg rendeltetési helyére. Nem akarunk tippeket adni, mert bármi előfordulhat, de még az is lehet, a Fradi ellen (persze csak ha újfent kapunk egyet, kettőt, hármat) a jobb felsőt is kipipálja idénre, hogy utána kezdődhessen elölről a sorminta. Mellékesen – és az ábrán nem jelölve – a hármas környékére még megeresztett egy bombát is kapásból, nehogy véletlenül megszólják, csak rögzítettből megy neki, senkitől sem zavartatva.

#2 – Videós összefoglaló

#3 – Tartós veretlenségi sorozat

2011 október elsején, vagyis 164 napja, a Paks elleni hazai fiaskó óta nem szenvedtünk vereséget. Azóta ikszeltünk Kaposváron, Debrecenben és itthon a Haladás és a Pécs ellen, nyertünk Győrben, Angyalföldön, és itthon a Diósgyőr, valamint legutóbb a Zete ellen. Nyolc meccs, négy győzelem, négy döntetlen, adtunk 15 és kaptunk 9 gólt. Parádés teljesítmény.

#4 – A 2-0 kálváriája

Talán már itt, a blogon is szó volt róla, hogy testületileg utáljuk a kétgólos előnyt. Főleg akkor, ha azt még az első félidőben összeszedjük. Két góllal menni veszélyes, mert benne van, hogy megnyugszik egy csapat, átengedi a területet, vagy mint mi, akik bíznak a gyors szélsőikben és a hosszú indításaikban, magunkra húzzuk az ellenfelet, kontrára rendezkedünk be. Gondoljunk bele, kapunk véletlenül egy gólt, a másik mérkőző fél felpörög, mi pedig éppen alapjáraton vagyunk, hatalmas és sokszor behozhatatlan előnyt adva ezzel nekik. Ilyenkor szokott jönni az egyenlítés, esetleg valami még rosszabb. Nézzük az idei 2-0-ás állásaink történetét:

• 2. forduló, Haladás – Honvéd: 0-1, 1-1, 1-2, 2-2, azaz az 51. percre másodszor is egyenlít a Haladás. A második félidő közepén aztán vágunk még kettőt, vagyis itt a 2-0 csak részeredmény. Húsz perc van hátra, de az eredmény: már nem változik, marad a 2-4.
• 3. forduló, Honvéd – Vasas: Németh Norbi góljával az első félidő végére megyünk el 2-0-ra. A második félidőben ugyanolyan gyenge a Vasas, mint volt korábban, így az utolsó tíz percben lövünk még kettőt. Eredmény: 4-0-ás fölényes győzelem.
• 4. forduló, ZTE – Honvéd: Lassan indul be a meccs, de a 65. percre azért összejön a 2-0. A Zete a későbbiekben is fogalmatlan, így inkább rúgunk még kettőt. Eredmény: 0-4-es fölényes győzelem.
• 9. forduló, Honvéd – Újpest: A 61. és a 71. percekben Danilo duplázott, az Újpest pedig már nem tudott visszajönni a meccsbe. Eredmény: megtartottuk a 2-0-át.
• 12. forduló, Kaposvár – Honvéd: Az első félidőben lefocizzuk a Rákóczít, sima 2-0. A másodikban durva visszaesés. Eredmény: döntetlenre adtuk a meccset.
• 17. forduló, Honvéd – Haladás: Danilo góljával már az első percben vezetünk, majd Tchami növeli az előnyt, de végül Vujovic kései góljával csak 2-1-el fordulunk. A slusszpoén a 90. percben jön el, amikor Tóth Péter egyenlít. Eredmény: döntetlenre adtuk a meccset.
• 18. forduló, Vasas – Honvéd: Az első félidőben két jogos tizenegyesből szerzett góllal kettővel vezetünk, hogy a vége még egy utolsó negyedórás hazai szépítéssel izgalmas legyen. Eredmény: megtartottuk a győzelmet.
• 19. forduló, Honvéd – ZTE: Ismét az első félidő közepén szerezzük meg a szokásos kétgólos előnyt, amit végig megtartunk. Eredmény: ha nem is tükörsimán, de behúzzuk a meccset.

Az eltelt 19 fordulóban tehát nyolc olyan eset fordult elő, amikor a mérkőzések valamelyik szakaszában (általában már az első félidőben) összehozzuk a megnyugtatónak hihető kétgólos előnyt. Kétszer sajnálatos módon sikerült még így is pontokat veszítenünk, és volt, hogy igen izgulósra sikeredett a végjáték. Bár a nyers adatok ellentmondanak állításunknak, ettől mi még rettegjük a 2-0-át. Reméljük az Üllőin kedvesek lesznek a srácok, és a második gólunkra hamar berúgják a – valóban – megnyugtató harmadikat. (Fordítani ebben a bajnokságban csak mínusz egyről sikerült ellenünk, igaz azt háromszor is: a Győr ellen otthon, Kecskeméten és Pápán. Érdekesség, hogy a nevezett három meccsből kétszer is remek focit játszottunk a vezetés megszerzéséig és/vagy a félidő végéig.)

#5 – Legendáink

Tegnap ugyan már elpattintotta egyszer RW kollega azt a képet, de mivel nem tudunk betelni vele, ezért újra előkapjuk. Fontos megjegyeznem, hogy köztudottan rossz az arc és névmemóriám, és bár vannak ritka esetek amikor a klubszimpátia mindezt felülírja (mondjuk minap sikeresen celebspottoltam Bjelkanovicot egy Mester utcai söröző kirakatából) (még mielőtt gond lenne belőle, természetesen én voltam bent, Bjelka meg kint) most azonban nem garantálhatom, hogy mindenkit megismerek, aki a képen látható, de ettől még belevágunk egy kisebb felsorolásba:

Nagyobb méretben

Brockhauser István (felső sor, bal oldalt, barna kabátban), korábbi kiváló kapusunk azért gondolom mindenkinek megvan, ő szerencsére nekem is könnyű eset, mert Faterom iskolájába járt és így rá már újpesti korából emlékszem. Bajnok és kupagyőztesünk, valamint néhány éve kapusedzőként dolgozott nálunk. A köztes időben mellékesen összevédett egy tartós klublegenda-státuszt a belga Genk csapatánál is.

Mellette kissé őszesen, a kép jobb alsó szélén ülő alak felé fordulva láthatjuk a szotyizó Esterházy Marcit, a nyolcvanas évek igazi nagycsapatának háromszoros bajnok csatárát. Jobbra tőle szintén egy háromszoros bajnokunk, Varga „Kacsa” József figyeli kissé morózusan az eseményeket. Szerencsére a meccs végére feloldódott, és a tribün egyik feljárójának tetején ácsorogva már boldogan pacsizott le az összes szembe jövő rajongójával. Gyimesi Lacival folytatódna a sor, de ötszörös bajnokunk takarásban van egy olyan valaki által, akiről most sajnos nem tudom megmondani kicsoda. Nevezzük a kitakaró személyét egyesnek, és ha valaki tudja, kiről van szó, jelezze felénk. (Lesz még néhány szám.)

A felső sort egy szerencsére sűrűbben látott kedvenc, Kovács Kálmi zárja, szintén ötszörös bajnokként. 138 válogatottság, 32 góllal; 989 meccs a Honvédban, 185 góllal, összesen 17 bajnoki cím. Kijelenthetjük, hogy aki ebbe a sorba jegyet akart szerezni szombatra, annak nem keveset kellett dolgoznia érte korábban.

Az eggyel előrébb ülőket nézzük jobbról balra haladva. A kép szélén, a kamerának háttal rögtön egy Garaba Imre, a maga négy bajnoki címével és 82 válogatottságával, amivel egészen a közelmúltig Bozsik, Fazekas, Grosics és Puskás mögött ötödik volt az örökrangsorban, mígnem beelőzte az elmúlt évtized nagyszerű kapusa, Király Gábor. Neki elnézzük.

(Sajnos innen leszek nagy gondban.) A Garaba mellett ülő öregurat (kettes) sajnos nem ismertem meg, de az gyanús, hogy – nagypapám egyik kedvenc játékosa – Faragó Lajos bácsi, korábbi háromszoros bajnok, olimpiai bronzérmes és Közép-Európa Kupa-győztes kapusunk társaságában láthatjuk. Lajos bácsi idén lesz 80 éves, kívánunk is neki minden jót.

Ismét egy kihagyás (hármas), majd jön Kozma Mihály, a többiekhez képest szinte szerénynek mondható két bajnoki és három gólkirályi címével, valamint azzal a történelmi tettel, hogy a kilencvenes évek elején az ő irányítása mellett alakult meg Kelet-Európa első független futball-vállalkozása, a Budapesti Honvédból kivált Kispest-Honvéd. Klubvezetőként kétszeres bajnok. Tőle jobbra újra csak számok, négyes és ötös. (Szívesen vesszük, ha kommentekben kiegészítitek az általunk nem felismert nagyságokkal az itteni névsort. Talán ez a kép többet segíthet. – a szerk.)