Mastodon

A sörizű szkepticizmustól Doktor Botisig. Kispest-ZTE visszatekintő.

Gyors mea culpával kezdenénk: megszokott cikk-kettősünkből egészen mostanáig csak az osztályozókönyvet olvashattátok a Zete meccs kapcsán, történt ugyanis, hogy a vasárnap fogta magát és elment, és míg kicsiny szerkesztőségünk tagjai egymásra vártak, a hétvége nyomott egy over-t. Nem is beszámolónak szánjuk hát mostani kis posztunkat, inkább gondolatok laza szövedékének a tegnapról, a máról és a holnapról – holnapon egyre inkább a jövő vasárnapot értve. Beszámoló helyett most tehát visszatekintő – a műfaj új, a lényeg a régi.

Visszatekintés: a meccs.

Érdekes meccs volt a szombati, az biztos. Érdekes, mert nem is csupán kettős, hanem sokkal több érzést csal elő belőlünk. Noha most sem játszottunk jól, ugyanúgy, mint egy hete, most is 3 pont lett a jutalmunk. Szenvedős meccs volt, mert  bosszantóan hiányzik az őszi kvázi tudatos játékunk. Kellemes meccs volt, mert hangulatban elhozta azt, amit a Vasas elleni nyitány még csak nyomokban: a napsütéses, igazi tavaszi délutánt, amikor jól esik kortyolni a csapoltat a korzókorlátnál.  Valahogy, most visszanézve, igazából a kellemes emlékek maradtak meg: Gege remekbe szabott dugója, Ceolin jó kiugrásai ( a befejezéseket most borítsa jótékony homály), Tchami meglepő álompassza a brazil felé. Mennyit tesz néhány helyzet! Míg a Vasas ellen úgy jöttem haza, hogy király a 3 pont, na de ez nagyon sovány, most a Zete meccsről az előbb leírt momentumok ugranak be és máris más a szájíz. És akkor arról ne is beszéljünk külön, hogy milyen jó volt látni egy Pisont Pistát, egy Kovács Kálmit, Apunak meg Faragó Lajost, szóval jó ez, hogy itt vannak a régi legendák, legyen ez így továbbra is…!


Söríz, RW, Hanta, szkepticizmus.

Hanta kollega tréfásan megfeddett a minap egy kommentben, hogy állandó szkepticizmusommal rombolom itt a hangulatot, de hát ez van, kell egy ilyen arc is a blogszerkesztőségbe, aki visszafogja a túlzott optimizmusba néha belehajló társakat.  VH ugyanis laza 3:0-t várt, én meg fáztam a meccstől rendesen, ahogy beharangozónkban is ecseteltem. A vidám márciusi napfényben fürdőzve, kezünkben az obligát műanyagkorsókkal, az első félidő közepéig nagyjából ebben a szellemben, világnézeti különbségeinket ütköztetve próbáltuk visszaállítani a gyógysör intézményét segítségül hívva a pénteken túllőtt véralkoholszintünket. Mindezt azért érdemes felemlegetni, ugyanis bár szkeptikusan indítottam a meccsen, s a végén, ahogy írtam fentebb, mégis a kellemes feelin’ maradt meg, azért a józan ész tudja ott legbelül bennem, hogy csalóka a kép. Két, pszichikailag nem a topon lévő csapat volt a nyitó ellenfélduó, a Vasasnál a szokásos tulaj-káosz, a Zeténél a lét-a-tét fikcsi volt műsoron a felkészülés alatt. Tudjuk, nálunk sem fenékig tejfel az élet, azonban mégiscsak negyedikek vagyunk, a budapesti éllovas, a legerősebb(nek tűnő) középcsapat – vagy legalábbis az voltunk. A csapolt sör keserű íze is pont ezt hozta elő bennem: az egy nappal azelőtti, péntek esti szűretlen cseh csodákhoz képest a műanyagpohárban lakozó próbálkozás kicsit a mi őszünkre következő tavasz analógiáját sugallta…

 

Most akkor milyenek leszünk?

A keret gyengült, mondjon bárki bármit, és aki a játékunkon nem látja a kapkodó fogáskeresést, az ősszel nyomokban legalább látszó játékkezdemény eltünedezését, az vak. Viszont rögtön jöhet a riposzt: hova sírsz, barátom, amikor 2 meccs, 6 pont a tavaszi rajt? Az igazság nyilván középúton van, amiben pedig bízhatunk, az a tehetetlenségi nyomaték! A fizika törvényszerűségeihez menekülve támpontért, ugye, a lendület az egy darabig bármit elvisz – lendület az meg náluk volt, kétszeresen is. Egyrészt a remek őszi kezdés, majd a kis hullámvölgy után másodszor a Torghelle márkanevű farmotor által beröffentett novemberi flúgos futam. És ha erre a pozitív töltetre elkezd rárétegződni egy Fáy utcai győzelem, aztán egy Zete elleni siker, legyenek ezek bármennyire kötelező viktóriák, akkor is azt eredményez(het)ik, hogy az említett lendület nüanszokkal is, de hosszabbodik. Attól azért félek: dobogóig, negyedik hely megtartásig karcosan lehet ez elég, ahhoz már javuló játék is kéne, ahhoz viszont a jelenlegi keretet nem feltétlenül érzem abszolút megfelelőnek – és akkor itt jön mindjárt Hanta a rá jellemző mothy python-i logikával, és közli: „ez a csapat bűn rossz – simán negyedikek leszünk, ne viccelj„.

 

És akkor a végére…

…egy újabb pozitív hangulatfröccs, mert abból sosem elég. Hármas sípszó, tapsvihar a korzón, a játékosok előbb a Kanyar elé járulnak, majd az öltözőbe menet elvonulnak a korzó/tribün kettős előtt is. Faterom ekkor az általa egész meccsen dicsért Sorin felé rikkant: „Doktor Botis”!

(Hogy miért doktor? Annak idején a ’90-esek elején-közepén Lőrincz Emilt, mostani pályaedzőnket Lőrincz tanár urazta Fater, elismerve a higgadt játékáról ismert rutinos védőt. Később a nálunk megforduló Lőrinc Antal is megkapta tőle a tanár úr jelzőt – kb rutinosnak tűnt, kb higgadtnak tűnt Lőrinc abban a keretben. És valljuk meg, a Lőrinc név is sokat vetett a latba, he-he. Utána évekig szünet, aztán Szmicsó lett volna a következő tanár úr, de mire Fater felruházta volna őt e névvel, a szerb hátvéd dehonesztálta magát sajnos. S jött Botis, de a tanár úr már olyan elcsépelt lett, gondolta Fater, hogy kinevezte Doktornak- mert Prof azért mégse legyen, elég a doktori cím. Doktor Botis, mint egy rossz ortopédiai márka– csóválta fejét a névadási pillanatkor mellettünk Hanta a korzókorlátnál. Asszem ez ősszel, a Vidi ellen volt…)

Szóval Doktor Botis! Mire az aradi szamuráj mosolyogva felnéz, és csókot dob a lelátóra. Szürreális jelenet, de kedves jelenet: valahogy jó kedvet csinál hazafele.

 

 

Holnap…

…azaz jövő vasárnap, ahogy írtuk. A Fradi győzött Pécsett, így az eleve nehéznek ígérkező meccs még nehezebb lesz, lévén egy feldobott, önbizalomban dúskáló zöld sereg vár majd ránk. Most azonban én se félek! (Annyira.) Ez a Fradi nem jó csapat. Döme csinált egy rakkolós, a mi 2002 tavaszi (pont Dömés, míly véletlen) Honvédunkra emlékeztető szürke hadtestet, aki ugyan bárkire veszélyes lehet, de csak mértékkel. Mi most negyedikek vagyunk, messze a pesti rangsor élén, mikor verjünk hát oda-vissza Fradit ha nem most? Ráadásul az Üllői úti sasfészek se a régi, félelmetes hangulatú stadion. Itt már nem kell betojni. És ha a Zete meccsről megmaradó kellemetes emlékfoszlányok és az integető Botis doki képe rémlik fel, csak annyit mondok: most jöjjön egy kis optimizmus, bánom is én.

Fotók: Babar (1909foto.hu).

Most ennyi is elég volt. Kispest-ZTE osztályozókönyv

„- Nézd meg, hát le kell cserélni! Megsérült, bazzeg! Ezt bírom ezekben a szerb igazolásokban, idejönnek, játszanak két meccset, aztán lesérülnek 3 hétre, mi meg fizethetjük őket!
– Ki ez? Ez az a Hadzics?
-Igen, a Hadzics. Az új szerb. Mind ezt csinálják.
(egy elkeseredett, csöndes hang valahonnan hátulról:)
– …bosnyák.
– Bosnyák, bazmeg, mondom. Mind ezt csinálják.„
Bozsik-stadion, korzó, valamikor a Honvéd-Zete mérkőzés első félidejének közepén.

SÁNTA: Igazából komolyabb védés nélkül hozhatta le a meccset, lévén meglehetősen akció- és fantázia-deficites volt a Zete ezen a délutánon. A kósza, tétova távoli átlövés-kísérleteket hárította, de ezek során bravúrra most nem volt szükség. Átlagteljesítményén jelentősen ront az első félidő közepi bizonytalan kijövetel – e téren ha nem lép előre, bajok lesznek. 5.

LOVRICS: Most nem kellett a kapu torkából mentenie, mint a Fáy utcában, viszont a többi téren kopírozta az egy héttel ezelőtti teljesítményét: határozott védekezés egy nem túl meggyőző csapat ellen, minimális hibákkal. Arról nem ő tehet, hogyha az ellenfél ilyen halovány. 6.
DEBRECENI: Mindkét félidőben volt 1 ijesztő töketlenkedése, máskülönben az utóbbi hetek nyugodt játékát hozta jó megelőző belépőkkel keserítve a zalai támadósor kedvét. A Fradi-pályán azért erősebb rohamokra kell majd készülnie – reméljük, nem alszik bele az utóbbi hetek gyengusz támadósorai ellen elegendő félgőzölésbe…6.
BOTIS: Az öreg nagyot játszott ma is, és bár már többször írtam, hogy ez a Zete nagyon haloványka, azért ettől még nem akarok fukarkodni a Sorint dicsérő jelzőkkel. Higgadtan irányította a hátsó traktust, remekül ért oda kritikus pillanatokban, 2-3 szerelése egyenesen tanári volt. Ha nyáron tényleg hazamegy Aradra, nehezen tudjuk majd pótolni, attól félek. 7.
VIDOVICS: Azt a néhány szitut leszámítva, amikor cifrázni akarta volna azt, amit nem kéne, s így szoftos labdavesztés lett a sztori vége, magabiztosan hozta le hátul ezt a meccset is, amolyan Novák Alexisz reloaded verzióban. Erőszakos, jó kötésű és nem is dadog nála a labda. Lehet, hogy még egy jó igazolást köszönthetünk? 6.

TCHAMI: Eddigi legjobb kispesti teljesítményét tette le az asztalra a kameruni Forrest Gump. Ráadásul ma nem csak futott a parancsra, hanem meglepő módon passzolni is próbált – és ami még szürreálisabb, ez néha sikerült is neki, pl. ceolin indításakor. Cseréjekor végre elismerő bólogatások közepette tapsolhattam meg, s a korzón elkezdték „Csamikámnak” aposztrofálni. Mi kell még? 6. Az őt váltó Marshal Supka utóbbi időszakban trademarkossá váló védekezőközép – cseréjeként futhatott néhány hosszt (-).
HIDI: Légüres térben tolta végig a meccs nagy részét, mivel a védelemről lepattanó Zete-labdák legtöbbször Gegéhez kerültek, aki már indított is előre, hosszan. Patrik ütközései ma nem sikerültek, s a meccs második negyedétől kezdve passza is elkezdték a legrosszabb hidi-i hagyományokat idézni. Jajj. 4.5.
IVANCSICS: A Vasas elleni műsorhoz képest nem csak annyiban lépett előre, hogy a tizi mellett akciógólt is vállalt (és milyen szépet!), hanem a csapat mozgatásában is igyekezett jobban aktivizálni magát. Bár posztelődjének zseniális labdáit ma is hiába vártam, a proaktívabb középpályás-játék ez ellen a Zete ellen már magában elég volt. Az ösztönös zsugák, a gyors gondolkodás azonban sajnos még mindig nem a sajátja, és ez hosszabb távon aggodalommal tölt el. Ez ma 6, de ennél tovább kéne fejlődni istenigazából…
CEOLIN: Múltkor azt írtuk: nem olyan gyors, mint Abass, ám jóval technikásabb. Nos, egy irtó gyenge kezdő 20 perc után ezúttal begyorsult a brazil, néha a szenegáli pályatársat idéző robbanékony elfutásokkal – ám a technika ezzel párhuzamosan ködbe veszett, a befejezéseknél pedig a derék Dieng hatékonysága rémlett fel erőteljesen: 3 ziccerből 0 gól lett a mérleg a végén. Pedig ha 1-2-t bever ezekből, most a meccs legjobbját ünnpelhetnénk benne. 6. Ha így folytatja, van benne fantázia – akár ékként, akár jobbszélen!

DÉLCZEG: Nem akar ez összejönni Gergőnek. Fejes, lövés, semmi. Sokszor tűnt úgy, mintha már az önbizalma is elment volna: a kapott labdákkal nem indul be a 16-oson belülre, inkább megfordul, hátra passzol. Mint már sokszor írtuk: kellene a gól neki, mint egy falat kenyér. Nem is egy, jó lenne egyből 2 egy meccsen – de hát még az az egy sem jön. Sajnálom őt. 5. Cseréje, Erdélyi amolyan XXI. századi Tóth Misiként ment be brusztolni előre, de sok vizet nem tudott zavarni, a felkészülési időszak agresszív megoldásai sajna nem köszöntek vissza mostani játékában. Reméljük, azért Supka ad még neki lehetőséget. (-).
HADZICS: Jól kezdett, mint a Vasas ellen: kellemetlenkedett elöl a Zete-védők gyűrűjében – rúgták is rendesen, sokszor feküdt a földön, letolt lábszárvédős sajgó lábát fogva. Több támadás-kezdeményünket csak az ő felrúgásával tudták megállítani a vendégek. Aztán meghúzódott – már csak ez hiányzott (-). Továbbra is a legértelmesebb igazolásaink egyikének tűnik télen, reméljük, nem súlyos a krach. Cseréje, Vernes egy fokkal már jobb volt, mint a Vasas ellen, sőt, egy, a zalai tizenhatosnál kivitelezett cselsorozatánál az is kiderült: miért tartják az első akadémista alom egyik technikai kincsének. Viszont az erő, az elszántság még nagyon karcos: úgy pattan le a kákabelűbb ellenfelekről is, mint a szövetségi kapitányi jattkísérlet Paulo Sousáról. Ha e téren kicsit keményedne, fontos láncszemmé válhatna. 5.

* * *

Két meccsen vagyunk túl, két győzelmen, viszont finoman szólva – és Supka által is alátámasztva – sem csúcsformás játékkal. A Vasas és a Zete után egy pszichikailag jobb állapotban lévő, sikeréhes, veszélyes Fradi lesz a következő ellenfél – itt már nekünk is szintet kell majd ugranunk. Bízzunk benne, hogy sikerül.

Fotók: Babar (1909foto.hu).

Nehéz szülés előtt. Kispest-ZTE beharangozó.

Tökutolsó, nyeretlen csapat harcol a kiesés ellen, egyre reménytelenebb helyzetben. Aktuális ellenfelük egy fővárosi (aktuálisan) élklub, amely igen decens őszt követően győzelemmel rajtolt tavasszal egy ősi vetélytárs otthonában. Mi várható ilyenkor?

Alapjáraton egy Hornyák Vendel fejbőr-simaságú hazai siker. Ehhez képest van egy rossz hírem: Kispesten mindig ezek a meccsek a legnehezebbek.

 


„Normál esetben ez országos egyes, a gyengült keretünk ellenére. De mi vagyunk a Kispest és az sosem normál eset.”

Egyszeri Honvéd-drukker siráma a Labdabiztos blog heti tippeldéjéből.

Szóval nehéz szülés lesz ez, legalább olyan izzadtságszagú, mint Klement Tibor polárfelsője a keddi, csertőimenesztő sajtótáj döntésindokló fázisa során. A kiesés ellen küzdő csapatok kétfélék.

  • Van a feladós típus, aki már kal bele az egészbe, és a Nyilasi által a sport1-en megénekelt „Anyám üss!” tetkóval a homlokukon masíroznak fel az aktuális ellenfél ellen. Persze itt is vannak meglepő esetek: jó 4 éve, Tatabányán a nyeretlen hazaiak elleni szezonzárónkon például 4:3-mas szofoklész lett a sztori vége a tuti győzelmünk helyett, bár ott azért a verebek csiripeltek egyről s másról. Ne szólj szám, nem fáj fejem, mondja a sarokban a You rang, Mylord? sorozat kövér szakácsnéja, és mi hallgatunk rá.
  • Aztán van a szent bolond kieső csapat ami kapaszkodik az uccsó szalmaszálba,  nem fogadja el végzetét, valami múlt ködébe vesző becsületből összeszorított foggal még küzd az elérhetetlenért. Kellemetlenkedik, csíp, rúg, harapdál. Amolyan Siófokosan, fene a HorváthCharlie fehér bézbólsapkáját.

 

Kérdés, a Zete vajon melyik lesz?

Átmenet, mondom is a választ. Úriember feelin’ lengi körbe Prukner tanárt, ő nem az a habzószájú mindenáron-akárhogyis típus, nem egy fanatik Szivics…  de azért van benne kraft. Anno a Kaposvárt benn tartotta már egyszer egy pedáns tavaszi meneteléssel, most mégis fogyatkozni érzem az erőt. A kapkodó poszt-Fradi munkavállalás, a győzelmek elmaradása hónapokon át, a leendő tavaszközepi lelépésnek is a sorok között megágyazó nyilatkozatok… mintha már ő is kezdené feladni. De annyira azért még nem, hogy ellenünk feltett kézzel jöjjenek ki a Bozsik gyepére, mert ellenünk senki sem jön ki feltartott kézzel. A Kispestünk sajnos ilyen: nekünk mindenért meg kell dolgozni. Sajnos és és nem sajnos, mert pont ezt szeretjük: nálunk nincsenek ölünkbe hullott sikerek, mindenért tennünk kell. (A múlt heti Vasas ellenit most felejtsük el).

Most amit eddig leírtam, abból az jön le, hogy ez a Zete azért verhető, ha nehezen is. Verhető, mert lassan fogynia kell a hitüknek is, ha már az idő fogy.  Kényszerben vannak, a stressz, a görcs ott lehet a kék-fehér zoknis lábakban! Ezt kell kihasználni, ezzel kell élni…!

Igen.  Viszont itt jövünk mi. Szépreményű őszi csapatunk gerince megroppant, s bár győzelemmel indult a tavaszi rájd, azért a Vasas elleni kínlódás bizony minden volt csak a hosszútávon bíztató teljesítmény nem – elég megnézni kommentelőink sirámait.

Ugyanakkor abba a hibába se szeretnék beleesni, hogy posztunkat telerinyálva mindenkit arra bíztassak: kötéllel a nyakában, ciánkapszulával a zsebében induljon el a szombati Bozsik-beli zarándolklatra. Ennyire rosszul még egyszer nem játszhatunk, mint a Fáy utcában. A csapat győzött, és kevés jobb összerázó erő van egy megújulófélben lévő keretnél, mint egy győzelem, legyen bármilyen izzadságos is az. A lelki plusz a mi oldalunkon kell legyen, nem Zalában: nekik csak a győzelem fér bele, nálunk viszont lehet nyugodtan építkezni – bármilyen utopisztikusan hangzik is ez a múlt pénteki támadás-imitációinkat látva.

Kezdő téren nagy meglepetésekre nem számítok: Supka a múlt héten szoftosan lehúzta a keresztvizet Ceolinról, de nem hinném, hogy egyből elfelejti (ne is tegye), míg Sánta mellett is kitart érzésem szerint (ezzel továbbra sem értek egyet). Az ősz végére egész csecse variációs lehetőségeink sajna beszűkültek, így nagy volumenű rotációt nem is várok, és nem is szeretnék: Porcariék jobb, ha a fakóban brillíroznak ezen a hétvégén is. Viszont Diabyra számítanék a cserék közt, elmúlt hetekben mutatott érthetetlen produktumait helyretevő valagbarúgást elbeszélgetést követően. Czár pedig megérne egy próbát Csámi mester helyén a balszélen, s bár Supka nem a fiatalok bedobálásáról híres, a múlt heti két juniorcseréje azért haloványan biztató. Persze mit ér az edzői bizalom ha vernesi alibi a vége- reméljük a szépreményű fiatalunktól csak jobbat látunk legközelebb – mi ezért szorítunk, a feddés is csupán ezért szól.

Katyvaszos soraim le is zárom: nyögvenyelős, kegyetlenül küzdelmes és kínlódós meccset várok, ahol győznünk kéne, de igazából a másik két eredmény sem lepne meg a már sokat kárhoztatott Kispest-faktor miatt. Tippelni nem is tippelek, az sose hoz szerencsét: maradjunk annyiban, tartok a meccstől, de mivel ez a meccseink 80%-ában így van, ez akár jót is jelenthet. Olvasóink is bízzanak ebben.

Fotók: gyermekevek.hu; magyarfutball.hu

Két mondat: tisztázni a dolgokat

2012. március 8-tól a következők szerint értelmezzük a blog, és a blogon megjelent tartalmak felelősségi rendszerét:

A csakblog a blogon és annak kommentjeiben (amennyiben azok megfeleltek a blog moderálási elveinek), valamint a csatolt facebook, google+ és twitter-oldalán megjelent tartalmakért vállal kizárólag felelősséget. A másodközlésekért, ajánlókért, egyéb figyelemfelkeltő és az oldalra mutató linkek tartalmáért, szövegezéséért a kérdéses tartalmat kihelyező szerző, vagy szolgáltatója a felelős, nekünk ezeken a helyeken semmilyen szerkesztési jogunk, így felelősségünk sincs. [Gazsó István – veghhanta]

Mail: csak.nepsport@gmail.com

A felelősségi nyilatkozat mától minden itt, valamint a kapcsolt oldalakon megjelent tartalomra vonatkozik, a nyilatkozat pedig folyamatosan látható lesz a blog oldalsávjának alján. A felelősségi nyilatkozat nem módosítja az oldal láblécében található felhasználási feltételeket.

Döntsd le az utolsó bástyák egyikét is, kérlek, ne gondolkozz, csak légy hű magadhoz

A most következő poszt kivételesen nem a Kispesttel foglalkozik, hanem az egész magyar sportblogger-társadalom újabb és újbóli elutasításával, kiűzetésével a hivatalos médiumok paradicsomából. Mindezt tesszük úgy, hogy elismerjük, valóban voltak/vannak visszaélések a sajtóakkreditációkkal, valóban tenni kell valamit a jelenlegi állapotok megváltoztatásáért.

Meg kell tagadni az akkreditációt a nem professzionális médiumtól, valamint a szurkolói csoportok honlapját működtető személyektől. Az egyes szurkolói csoportok, magán honlapok, médiumhoz nem kötődő blogok munkatársai, tulajdonosai nem minősülnek a sajtó munkatársainak, részükre akkreditációt nem lehet adni, munkavégzésük a sajtó részére elkülönített helységben nem biztosítható.

(MLSZ – Az új sajtórend)

Kiragadott részlet egy hosszabb dokumentumból, de annyi biztos, minket nem kicsit fog károsan kényelmetlenül érinteni. Blogunk, ahogy az összes magyarfocis blog, klubszeretetből, a klubok és a magyar labdarúgás iránti elkötelezettségből csinálta, csinálja az egészet. Fontosnak tartjuk, hogy azt a kultúrát, az a fociszeretetet amit mi is örököltünk, amit hétről-hétre büszkén vallunk, ápolunk a stadionokban, sörözőkben, baráti társaságokban, azt a kultúrát megismertetni, és talán megkedveltetni mind több és több emberrel, esetleg visszacsábítani olyanokat, akik valamikor itthagytak minket, de valahol belül mégis a lelátókon érzik igazán otthon magukat.

Éveken, évtizedeken át fizettünk a belépőkért, álltunk ugyanott, ahol apáink is, nem volt, nincs ezzel semmi gond. Szó sincs arról, hogy ne akarnánk fizetni, hogy kicsinyesen, ingyen szeretnénk meccsekre járni. Eddig is ott voltunk, ezután is ott leszünk. Ami viszont bánt minket, az az egész változtatás személyre szabottsága: mintha maguk a blogok ellen íródott volna az új sajtórend. Nem, nem az ingyenzsugánkért picsogunk, hanem azért a kis kényelemért, amire talán úgy is tekinthetnénk: jár, vagy járhatna. Ilyen-olyan minőséggel, lendülettel, de csináljuk ezt a szép műfajt, blogolunk, mert szeretjük a klubunkat, és szeretnénk, ha jó lenne neki. Mi így tudunk segíteni, és ezért soha nem kértünk semmit. (Félreértés ne essék, valóban nem kértünk érte soha semmit, de ha mégis le-leesett valami, mondjuk egy sajtóbelépő, vagy hasonló, akkor azért nem ugrottunk el előle.)

Új éra következik. Ezentúl ha akarna adni, szinte akkor sem adhatna nekünk semmi kedvezményt, talmi kiváltságot egyetlen klub sem. Nem mehetünk majd be a sajtótájékoztatókra, ahová jóesetben a Nemzeti Sporton kívül szinte csak a megyei lapok és a blogok szerzői jártak el, hallgatni hétről-hétre ugyanazokat az alapmodorosságokat, évente cserélődve, de ugyanazoktól a fejektől. Újra sorba kell majd állnunk jegyekért, újra szét kell majd tárnunk kezünk-lábunk egy kellemes motozásért, hogy a táskában lévő laptopot is kinyittassák, bekapcsoltassák, nem-e rejtettem el benne egy-két petárdát. Eddig elég volt egy órával korábban kiérni, most lesz majd belőle kettő. Eddig maradtunk még egy órát, hogy kérdezősködjünk, interjúzzunk, tudakozódjunk, most majd mehetünk korábban haza.

Eddig próbáltunk mindenről tájékoztatni (szigorúan a blogger, a mezei szurkoló szemszögéből), olyan információkhoz jutni, amik nem lépik át a hivatalos sajtó ingerküszöbét, de a szurkolót igenis érdekli, mert a szurkolónak fontos a csapata. Ezentúl majd máshogy lesz. Mi is újra szurkolók leszünk, ugyanúgy és ugyanott támasztjuk majd a korlátot, ugyanazt a sört fogjuk inni (eddig ez még nem változás), de ha leülünk esténként a gépünk elé, mi sem tudunk majd másról írni, mint amit mindenki látott.

Remek lesz, köszönjük. Ez valóban szurkolóbarát, ez valóban értünk van. Megérdemeltük.

Utólag: Nem tudjuk mire vélni a kiragadott bekezdés következő mondatait, valamint azok ellentmondásait:

  • „Meg kell tagadni az akkreditációt a nem professzionális médiumtól […]” – ez egy egyszerű, jól értelmezhető állítás, vagyis a blog nem fér bele.
  • „médiumhoz nem kötődő blogok munkatársai” – médiumhoz nem kötődő, ez vajon mit jelenthet? Egy blog munkatársa – szintén és vajon mit jelenthet? Szükséges és elégséges feltétel, hogy a bloggert ismerje a szolgáltatója, akitől ő csak a felületet (szolgáltatást) kapja? Szükséges, hogy nevesítsük a blogot (ami egyébként lehet akár anonim is), lepapírozzuk a szolgáltatónkkal, jelesül a Ringier-vel?
  • Ha el is fogadják, hogy médiumhoz köthető blog, akkor is ott a probléma, mivel nem professzionális médium (mi hobbiból szerkesztjük), úgy idézem: „Meg kell tagadni az akkreditációt […]”
  • Hogy is van ez? Vagy váltsunk ki mi is sajtóigazolványt, amivel meccsről-meccsre akkreditáltatjuk magunkat? És hogy váltsunk ki sajtóigazolványt, ha sokszor maga a sajtósok szövetsége se tekint médiumként a blogokra, és eleve elzárkózik az egész műfajtól?
  • És akkor ott vannak a szegény klubok, akik ha szóról-szóra, betűről-betűre próbálják értelmezni a szöveget, tényleg nem tehetnek jót még azokkal sem, akiknek esetleg örülnek, hogy foglalkozik velük, hogy közösséget próbál teremteni helyettük/mellettük, hiszen „Meg kell tagadni az akkreditációt a nem professzionális médiumtól […]”. Azért reméljük, egy klub a saját stadionjában még otthon lehet, dönthet bizonyos kérdésekről. Mondjuk ennek a mondatnak az ab ovo hülyeségéről.

A csakblog a blogon és annak kommentjeiben (amennyiben azok megfelelnek a blog moderálási elveinek), valamint a csatolt facebook, google+ és twitter-oldalán megjelent tartalmakért vállal kizárólag felelősséget. A másodközlésekért, ajánlókért, egyéb figyelemfelkeltő és az oldalra mutató linkek tartalmáért, szövegezéséért a kérdéses tartalmat kihelyező szerző, vagy szolgáltatója a felelős, nekünk ezeken a helyeken semmilyen szerkesztési jogunk, így felelősségünk sincs. [Gazsó István – veghhanta]