„Bréking!!! Dunaújvárosban lesz szerdán az MTK-Honvéd” bővebben
Mastodon
mert célunk csak egy van
Premisszák //
Jövő szerdán (március 9-én) mégsem lesz tévés meccs a hatkor kezdődő Diósgyőr-Videoton, mert az okos versenybizottság mindent figyelembe vett, csak azt nem, hogy aznap BL-nap van, és ilyenkor az UEFA előírásai miatt nem lehet mást közvetíteni.
Egyelőre úgy tűnik, legalább a meccset megtartják, viszont minden más furcsaságra érdemes felkészülni, biztos, ami biztos, túl messze van még az a szerda.
Orosz Pál azt mondta egy konferencián, hogy öt év alatt másfélszeresére, 1.030.000-ről 1.680.000-re nőtt a fradisták száma az országban. Vagyis teljes lakosság hét százaléka az elmúlt öt évben ébredt rá, hogy benne is Fradi-szív dobog. De az is lehet, hogy az összes újszülött (ez évi átlagban 90.000 főt jelent) már eleve fradistaként jött a világra. „Ha legalább hatan éltek együtt, akkor az egyikőtök tuti fradista, egy másikotok meg kínai” bővebben
Ha kedd, akkor MLSZ fegyelmi bizottság:
George Hemingway a Honvéd sportszakembere, mert a Haladás elleni mérkőzés után tett nyilatkozatában a mérkőzés játékvezetőjének tevékenységét súlyosan sértően minősítette, írásbeli megrovásban részesült.
A FEB a Honvéd – FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél sportszervezet vezetőjének szidalmazása) és szurkolójának a nézők elől elzárt területre történt beugrása miatt 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. (via mlsz.hu)
Természetesen a Kispest megkapta a százezres büntetését, és mivel egy ötvenes az alaptétel, feltételezve, hogy a beugró szurkoló ennyit ér, akkor marad ötven az egyetlen darab kubatovozásra. „Fegyelmi bizottság: ha akarom meghallom, ha akarom, nem” bővebben