Nagyon szép az új Bozsik (tételmondat!) – egészen addig, amíg szigorúan a pálya felé nézel, mondjuk a meccset.
Viszont a valóságban az van, a szurkoló, ha úgy adódik, és elég gyakran adódik úgy, hogy adott helyzetben utolsó lehetőségként imádkozóra fogja, és tekintetét könyörgő szemekkel reflexből az ég felé emeli. Mivel az új Bozsik egy fedett sportlétesítmény** az ég felé vetett tekintet kényszeredetten megakad a födémben. (** Erre később még visszatérünk, mert csak bizonyos megkötésekkel, és száraz időben tekinthető annak.)
A szem előszőr csak megakad, majd kikerekedik. Emberünk ekkor kicsit forgatni kezdi, tekint balra, tekint jobbra, tekint előre, nyakát tekerve maga mögé, azonban nézzen bárhova, mindenhol ugyanazt látja:
össze-vissza bevert, kilógó szögeket a plafonból!
