Mastodon

Who the f*ck is csakblog?

Mostanában volt alkalmunk gondolkodni magunkról.

Teljesen öncélú és egyben igencsak hosszú poszt következik, amelyben arra próbálunk választ találni, hogy ennek az oldalnak úgy általában hol van a helye a kispesti nap alatt. Az rendben, hogy saját szórakozásból csináljuk tizennégy éve, azonban létezhet olyan kötelesség, ha például a klub nem, vagy csak korlátozottan látja el a tájékoztatási feladatait, akkor azt nekünk kellene átvenni?

Egyáltalán mi a viszonyunk a klubbal, mi a viszonyunk a sajtótermékséggel? Meddig mehetünk el, hol van az a határ, amit még nekünk sem szabad átlépnünk?

„Who the f*ck is csakblog?” bővebben

Tizenhárom évesek lettünk

Ismét eltelt egy év, és újra itt van november 4., a születésnapunk, a visszatekintés, az évértékelés napja. Tizenhárom lettünk, még egyet kell kihúzni valahogy, és behozzuk darabra a Honvéd bajnoki címeinek számát.

Tizenhárom év rettentő sok az interneten. Akkoriban a most is rettenetesen elavult Nemzeti Sport még máshogy volt elavult, és így nézett ki, az újságként működő Origo így, a pár éve még szintén újság Index így, az MLSZ oldaláról megtudhattuk, hogy Vanczák gólt lőtt Sionban, és a közszolgálati médiát még nem a gyurcsánysorosmigránsozás, a dollárdugóhajléktalanbaloldalazás meg a csöcsök lepték el, hanem azt olvashatjuk rajta, hogy a tavaszi választásoktól mindössze novemberig tartott az elmúltnyolcév elszámoltatása, mert ekkor az elszámoltatási biztosból inkább polgármester lett, hogy aztán később ő maga is korrupciógyanús ügyekbe keveredjen. (Ha valaki nagyon izgulna emberünkért, nyugalom, nem hagyták az út szélén.) Egészen más volt a világ körülöttünk 2010 novemberében.

Tizenhárom év akárhogy is nézzük, rettentő sok.

„Tizenhárom évesek lettünk” bővebben

Napikispest 2021.12.14.

  • meccsembere @ ZTE // Lukic, Zsótér, Szappanos
    • összetett // a szokott helyen.
    • Zsótér // idén először(!) szerepel az első háromban. (Az átlagos helyezése 7,7)

Valamikor november végén átléptük a tízmillió oldalletöltést! Köszönjük! (A mérés kezdését lusta voltam kibányászni, de valamikor 2015-2016 körül költözhettünk be a Google Webmastersbe.) [Ha csak a ZTE elleni meccsre kilátogató 2058 néző mindegyike naponta ránézne az oldalra, már az 4917 napot jelentene, vagyis több mint tizenhárom évet. Ha mondjuk mindenki kattint is egyet, akkor is közel hét évről beszélünk.]
„Napikispest 2021.12.14.” bővebben

Tizenegy évesek lettünk

tehát holnaptól a cserepadot koptatjuk. Vagy más néven a B oldalt, ami egyáltalán nem a slágerekről szól, hiszen azokat, ha korábban valamikor meg is írtuk véletlenül, már megjelentek, esetleg épp most jelennek meg egy aktuális A oldalon. A B oldalaknak (és a cserepadoknak) éppen ezért, a másikság, többiség miatt egy egészen sajátos belső világa alakult ki.

A B oldal ugyanis

nem feltétlenül rossz (l. Beatles: Yellow Submarine/Eleanor Rigby, vagy Penny Lane/Strawberry Fields Forever), ahogy a cserepadon sem feltétlenül a rosszabb játékosok ülnek. Olykor simán lehet, hogy egy nagyobb terv részei, és ott lapul a taktikai tartalék. Mint az idősödő Váczi Zoli a Vasasban. Félidőben bejött, és eldöntötte a meccset — a legenda szerint, mert hajlamosak vagyunk nem utánanézni.

Tizenegy évesnek lenni az interneten sem a világ vége, mégis, van benne valami béoldalság érzéséből.

„Tizenegy évesek lettünk” bővebben

Csináltunk egy levlistát, ha megint kimaradás lenne

  • Elérhető itt: groups.google.com/g/csakakispest
  • Feliratkozni ugyanitt lehet, vagy a csakakispest+subscribe@googlegroups.com címre írt tetszőleges tartalmú emaillel.
  • Hozzászólni, szálat indítani, feliratkozni egyelőre szabadon lehet emailben és a weben is, aztán meglátjuk mire futja ki magát.
  • A lista archívuma – mint azt látjátok – jelenleg nyilvános, vagyis csak finoman írni rá, mert az egész világ internete láthatja.
„Csináltunk egy levlistát, ha megint kimaradás lenne” bővebben