Mastodon

Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert

én konkrétan lerobbantam az éjszaka során. Lehet, a Wekerlére nem kellett volna kiugrani a meccs után, hiába volt nálam pulcsi. Reggel (éjszaka) arra keltem, hogy lázas vagyok, és durván betaknyosodtam.

A mai nap posztolás helyett Aspirin Complexről, forró húslevesről, sok orrfújásról, és reményeim szerint még több alvásról szól.

Ja, és RW sem hinném, hogy bármit írna, mert neki most nagyon más dolga van. Innen is csókoltatjuk!

“Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert” bővebben

Van érdeklődés Dorogra, a kupában

Dorog – Honvéd @ Dorog, szombat 15h

Csütörtökön a Futball ház előtt már fél négykor sor volt, és a 300 felküldött jegyből mintegy 250 el is pattant elővételben. Nem rossz, bár azt hittem, mind el fog menni, ahogy a 350 soroksári jegy is. (Amikor ezeket a sorokat írom – péntek délután – akkor épp tart a jegyárusítás a stadionnál, szóval egyáltalán nem biztos, hogy még van a felküldöttekből. Dorogon lesz még további 100, nyugi.)

Szóval kupameccs lesz, ami azt is jelenti, hogy nem kötelező az NB II-ben amúgy igen, 2004. január 1. után született játékos játszatása, tehát papíron a legerősebb csapatunkkal is felállhatunk.

“Van érdeklődés Dorogra, a kupában” bővebben

Jegyelővétel Dorogra, Soroksárra, és a Bozsikba a Budafok ellen

Dorog – szeptember 16., szombat 15h

300 jegyet kaptunk budapesti értékesítésre, és lesz még 100 Dorogon. Az ár egységesen 1000 forint. A dorogi vendégszektor pénztára a meccsnapon 13:45-kor nyit ki.

A meccsre nem indít a KLTE buszt, helyette mindenkinek a Nyugatiból fél óránként induló vonatokat ajánljuk. A vonatra (BKK-bérlettel) 650 forint a jegy, a menetidő pedig 55 perc.

Dorogon is lesz szurkolói találkozási pont, mégpedig 12:30-tól Munkás utca 15-ben található Plus Music Pubban. A helyen a csapolt sör Soproni és 750 forint, viszont bankkártyás fizetésre nincs lehetőség. (A stadionban a jegyért nem, a büfében viszont már lehet fizetni kártyával. A sör ugyanúgy Soproni, azonban az ár 800 forint.)

A találkozási pontot a vasútállomástól az aluljárón átkelve, jobbra elindulva mintegy 5-8 perc sétával éritek el. Kicsit túl kell menni a stadion vendégszektorán.

Tovább információk Viberen, a Kispest-Honvéd csatornán.

“Jegyelővétel Dorogra, Soroksárra, és a Bozsikba a Budafok ellen” bővebben

Nektek az megvolt, hogy

a téli edzőtáborba kivitt Török Kevin papíron február 1-én Zalaegerszegre igazolt, majd onnan rögtön (január 27-én!) kölcsönadták az NB II-es Szentlőrincnek? Kerestem a bejelentést a Honvéd oldalán, de sehol sem találtam. Pedig január 17-én a Javor Ivanjica elleni felkészülési meccsen még játszott Szlovéniában.

Teljesen más okból néztem rá az MLSZ adatbankjában, és meglepődve tapasztaltam, hogy a sok Török Kevin közül egy sem játszik a Honvédban. Viszont egy legalább Szentlőrincen, szóval biztos kölcsönadtuk, csak még nem jelentették be. Legörgetek, és nem, átigazolásról van szó.

Amúgy érdekes, mert a ZTE oldalán sincs arról szó, hogy leigazolták volna, és a Szentlőrinc is csak annyit mond, hogy a tavaszt kölcsönben náluk tölti.

“Nektek az megvolt, hogy” bővebben

Szombat óta azon gondolkodom (nem kizárólag, de néha azért előjön), hogy

Dorogon teljesen normális a 800 forintos sörár? Merthogy:

“Szombat óta azon gondolkodom (nem kizárólag, de néha azért előjön), hogy” bővebben

Dorog, fél kettő, kupa

Mindenkinek jó szórakozást!

Esőt mondanak a meccs ideje környékére, szóval érdemes hozni valami védelmet ellene, mondjuk kabátot. És egy pulcsi és basszus, egy hosszúnaci se árthat a hirtelen jött őszies 13-14 fokban. (Vajon utóbbiakat hol tartom a nagy felújításban? Talán hónapok óta nem volt egyik sem rajtam, hiszen semmi sem indokolta*.)

(* Nagyfatert talán sosem láttam rövidnadrágban, egyedül amikor nyaraltunk. Létezik ugyanis egy olyan nemistudommi, hogy felnőtt ember nem hord rövidnacit, pláne harminc fölött. Ahogy az ing is hosszú ujjú (HUI), legfeljebb felhajtod, és sohasem rövid (RUI). Őszintén? Pont nem érdekel, pláne egy kupameccs reggelén.)

“Dorog, fél kettő, kupa” bővebben

A Dorogot kaptuk a kupában

Nem örülök neki. Egyrészt a Dorog egy NB II-es csapat, vagyis a számunkra húzható legnehezebbek közül került ki, másrészt, ami ennél is nagyobb baj, hogy Dorogon már jártunk, hogy Dorog közel van, miközben a Magyar Kupa harmadik fordulója az egyetlen, amit hétvégén rendeznek, szeptember közepén, még jó időben, vagyis nagyon sokan mehetnénk, új, akár világvégi helyeket pipálhatnánk ki, de nem, mert nincs szerencsénk.

Ott lett volna egy jó Monostorpályi a régi kisloki, vagyis Létavértes mellett, erre megkapják a szomszéd megyéből a Nyíregyházát, pedig tutira veszem, engem sokkal jobban érdekelne a környéken található földikutya rezervátum. Zalaszentgrót se lett volna rossz, van arrafelé pár fürdő. Persze a Monor kapta. Vagy Füzesgyermat Békés megyéből, ami egy kis kitérővel Békésszentandrás és sörfőzde, valamint Szarvas és régiországközepe, és még inkább az egyik kedvenc helyem Magyarországon: a Holt-Körös. Gondolom a mosonmagyaróváriak is ennyire örülnek.

“A Dorogot kaptuk a kupában” bővebben

Napikispest 2018.06.26.

  • játékoskeringő // ismét jólértesült az NSO:
    • Lanzafame // nem játszott a Partizan ellen, amit annak tudnak be, hogy távozik Kispestről. (Nem, a legjobb tudomásunk szerint még mindig sérült. – vh)
    • Eppel // állítólag a kazah Kajrat Almati félmillió eurót (mintegy 163 millió forintot) fizetne Marciért.
    • Ignjatovic // “jó esély van a visszatérésére” – nem írják, honnan veszik az infót.
    • Zivanovic // “jó esély van a visszatérésére” – és természetesen nála sem írják, honnan az infó.
    • Vadócz // viszont “információink szerint” (mármint az NSO információi szerint) amíg nem talál csapatot magának külföldön, addig egy rövidebb időre nálunk szerepelne.
    • Arabuli, Bacsana // “érdeklődünk iráta” az NSO szerint,. Jelentsen ez bármit.
    • Adric, Nemanja // szintén érdeklődünk, vagyis csomagban hoznánk a kiesett Balmazújvárost.
    • ezzel szemben a szomorú valóság // Lippai, Cukovic, Guttiner és Silvio a Partizan ellen, valamint egyéb, sorsukra váró próbázok a klubházban. (Ezt már én tettem hozzá.)
  • Hemivlog // mindegy. Pár általános téma mellett szóba kerül a válogatott is, de nem gratuálál Rossinak, vagyis egyértelmű, hogy hetekkel ezelőtt felvett anyagról van szó.
  • Hegedűs Márk // az NB II-es Doroghoz került egy évre kölcsönbe. (via NSO)
    • Tavaly az NB III-as csapat csapatkapitánya volt, mellékesen 23 meccsen 13 gólt lőtt, valamint Pécsett csereként bemutatkozott a felnőttben is egy kupameccsen.
  • sorsolás @ NB I. // tényleg a Mezőkövesd Facebookjáról tudja meg az ország, hogy szerdán 14:00-tól sorsolják a következő idényt?

“Napikispest 2018.06.26.” bővebben

Napikispest 2018.06.09.

  • edzőkeringő // a csakfoci információi szerint az U17-es csapatunk edzője, Miskei Attila veszi át Schindler Szabi helyét az NB II-es Dorog padján.
    • ugye idén több játékosunk is kölcsönben szerepelt Dorogon, talán lehet egy olyan koncepció a háttérben, hogy az NB III-as csapatunk az U19 felé tolódik el, miközben az öregebbeket inkább az NB II-ben játszatjuk, talán épp Dorogon. (l. az MTK például – úgy tudjuk – nem indít második csapatot, viszont lecsapott a frissen NB II-es Monorra, és Ciki bá mellett játékosokat is küld oda.)
  • kispesti városünnep // lesz vasárnap a Templom téren. Az egész napos rendezvényen jelen lesz a KLTE egy sátorral, valamint a Futball Ház is nyitva tart.