Címke: edzőkeringő
Kösz mindent, Tamás, ebben sajnos csak ennyi volt
Valamivel több, mint öt hónap után Bódog távozik Kispestről.
„Kösz mindent, Tamás, ebben sajnos csak ennyi volt” bővebbenÚgy néz ki, Baráth Boti visszatér, valamint bejelentették Bódog stábját
Igaz, eddig csak korábbi klubja, és Boti jelentette be.
A hazaigazolást Boti is megerősítette a Jenkifocinak:
„Úgy néz ki, Baráth Boti visszatér, valamint bejelentették Bódog stábját” bővebben„A várhatóan kevesebb játéklehetőség és az idei MLS-szezon bizonytalansága egyaránt arra sarkallt, hogy a változás mellett döntsek. Adódott egy lehetőség, hogy visszatérjek a Honvédhoz, mivel az új edző számolna velem. Elfogadtam ezt a sanszot.”
Bódog
Köszönöm továbbá Révész Attilának, hogy biztosítja számomra a továbblépés lehetőségét.
via csakfoci
Jó tudni, hogy a Kispest továbblépés a Kisvárdához képest.
Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen patinás klubhoz kerültem. Bízom benne, hogy az, amiért engem idehoztak, az működik majd, és sikeresek leszünk a következő években.Sok éven keresztül az eredményes támadófutball jellemezte a Honvédot, remélem, hogy ehhez hozzá tudok tenni a felfogásommal, az elképzeléseimmel, és ez segíteni fogja a klubot, így eredményes, jó futballt játszunk majd, ami a szurkolóknak is kedves lesz, hiszen a labdarúgás a szurkolókért van, akik akciókat, eredményes befejezéseket akarnak látni. Látványos futballra fogunk törekedni, bízom benne, hogy visszaköszönnek majd azok az elemek, amiket én szeretnék megvalósítani.
Bódog székfoglalója (via honvedfc.hu)
Bódog 2+1 évre írt alá.
Pisont marad a stáb tagja. További részletek gondolom hamarosan.
Napikispest 2020.07.01.
- Valerio Zuddas // erőnléti edző távozik. (via honvedfc.hu)
- MLSZ // a koronavírus miatt (sic!) mégsem lesz a következő idényben videóbíró (VAR!) (via NSO)
- Bódog // az NSO szerint Bódog lesz az edzőnk. Valamint:
- Zsótér jön; (Újpesten lejárt a szerződése)
- Tamás Krisztián jön; (ő menet közben távozott a Zetétől, és visszatért Videotonba)
- Bobál Geri érkezhet. (a Zeténél lejárt a szerződése)
- Debrecen // az önkormányzat(!!!) kivásárolja Szimát, és száz százalékos tulajdonosként viszi tovább a klubot. (via NSO)
- Gondolom, mert a profi futball fenntartása közfeladat.
- Otigba // távozott a Fraditól. Meglátjuk mi lesz a sorsa. Korábban összepletykálták már velünk. (via fradi.hu)