Mastodon

Kicsit elmaradtunk, és sok témánk van, amit meg kéne beszélni

  1. Ebben a posztban a Hemingway-éra összes bajnokságát és fél/harmadidényét láthatjuk táblázatos formában, hogy tudjuk EvdM első teljes rundóját hova tenni.
  2. A Vasast már kibeszéltétekhivatalos álláspont most nem lesz, mert ha nem volt frissen, akkor úgyis minek. Vannak ilyen meccsek, dühítőek, ez van. Maradjunk ennyiben.
  3. A Honvéd oldalán megjelent egy önhozsannázó cikk a marketingstratégia áldásos hatásairól, amit talán érdemes átnyálazni akár mondatonként is – valószínűleg poszt lesz belőle.
  4. Blogolt az Öreg is, benne az EvdM alatt betonbiztos padról. Hogy az idényt hova tegyük számszakilag és egymáshoz képest, az úgyis kiderül pont ebből a posztból, minden mást pedig csak pár szóban kommentálnánk.
  5. Aki még nem tudná: a kommentrendszer kicsit megzavarodott szombat este, és a vasasos posztnál egy időre átállt előzetes moderációra (nem látszódtak a hozzászólások, amíg le nem okézta egy moderátor), amiről mi nem tudtunk, és nyilván nem erre figyeltünk a meccsen. Kitiltva senki sincs és nem is lesz (minek? szabadon lehet újraregisztrálni), előmoderáció dettó (erre időnk sem lenne), viszont hibák előfordulhatnak, akár nálunk, akár a Disqusnál. Az előbbiért elnézést kérünk, az utóbbinak pedig a kezében vagyunk.

„Kicsit elmaradtunk, és sok témánk van, amit meg kéne beszélni” bővebben

Ma véget ér az első teljes kör, és bár a tavalyi bajnokság csak ekkor indult, azért nem árt képbe kerülni, hol is tartunk

Bp. Honvéd – Vasas @ Bozsik stadion, 20:30

A tartalomból //

  • Októberben nem játszunk bajnokit a Bozsikban!
  • Kassai viszi a meccset, ennek nyilván nem örülünk.
  • Egy elmélet arról, hogy miért vagyunk jobbak a Vasasnál, miközben pont ugyanabban a lavórban pancsolunk.
  • És az elmaradhatatlan teljesen érdektelen statisztika.

„Ma véget ér az első teljes kör, és bár a tavalyi bajnokság csak ekkor indult, azért nem árt képbe kerülni, hol is tartunk” bővebben

Lazovic, Nego off, de ennél azért keményebb a Videoton

Videoton – Bp. Honvéd @ Felcsút, 20:30

Ilyenkor érzem azt, hogy nagyon egy játékos köré épül a csapatunk. Ha Lanzafame nincs, akkor szinte semmi sincs. Mostanában például szinte csak neki megy elől, meg is érezzük pontszámban. Pedig tudjuk, elég ha még valakinek, nem sokaknak, csak még valakinek jó napja van, Lanza majd megoldja, ha társat kap. Nekünk nem férne bele egy Lazovic kiesése.

Hogy mennyire összecseng az érzet a valósággal, arra mindig lesz valami statisztikám. Tavaly Lanzafame az első, idegenbeli Kövesden tért vissza (3-1 oda), majd összesen egy meccset, a gyirmóti 0-4-et hagyta ki, és ezzel ötödik lett azon a listán, ami a pályára lépést és a megszerzett pontokat átlagolja.

  1. Nagy Geri 2,32
  2. Gróf 2,16
  3. Ikenne-King, Koszta 2,10
  4. Lanzafame 2,04
  5. Kamber 2,03

Ennyi. Vannak nyerő típusú emberek, és vannak a többiek, akik kellenek, de nem úgy, mint hús, hanem mint legalább annyira fontos része a gépezetnek. A stabilat hozni legalább annyira komoly skill, mint meccset eldönteni. Talán nem véletlen Nagy Gerié volt tavaly a legmagasabb meccsenkénti pontátlag.

„Lazovic, Nego off, de ennél azért keményebb a Videoton” bővebben

Negatív + negatív = pozitív, szóval még az is lehet, hogy szép esténk lesz

Mondjuk egyelőre nem így indul, ahogy a fenti matematikai alapigazság mondja. Szurkolói társaságunk egyik tagja csúnyán lerobbant a héten, lehet, ma a meccsen se lesz ott. Hanta úrnál nincs net, kétségbeesve engem kér fel beharangozóra, azonban jómagam tegnap a David Gilmour koncertfilmről hazafele a kocsibejáró újonnan felszerelt kapujának működési elvét még nem fogva fel teljesen úgy rá***tam a kezemre (az ÍRÓ KEZEMRE) a kaput, hogy ezt a posztot 2 fájdalomcsillapítóval, az új Paradise Lost lemez végtelenítésével és csöndben sírdogálva tudtam csak kivitelezni. Közben a csapaton Erik kísérletezik izgalmas, ám követhetetlen taktikákkal, a középpálya fele sérült (bár Gazdi már kispados volt Pakson, Filip meg játszott az NB3-ban), a zöld métely magára találni látszik, lehet, hogy jönnek velük az igazi szurkereik is, áh, ez annyira szar hét, hogy nehogy már ne nyerjünk. „Negatív + negatív = pozitív, szóval még az is lehet, hogy szép esténk lesz” bővebben

Napikispest 2017.09.15.

Ritka jó napot megyünk ma tartalmasabb interjúkban. Kezdődött ugye

  • Lanzafaméval a Digisporton, majd jött
  • Zsótér a Csakfocin, és most itt egy
  • Erik van der Meer az NSO-n.
    • benne // védőt és középpályást keresünk itthon és a határon túl. Nyilvánvalóan szerződés nélküli lehet csak befutó, vagyis nagy reményeink inkább ne legyenek.
  • Ja, és van egy videós felvezető is a Fradira, benne pedig Kamber és Holender az m4sporton.

Van mit olvasni, szóval nosza, betűre fel!