Ma éjjel, 86 éves korában, szenvedéseit méltósággal viselve elhunyt a kispesti Aranycsapat utolsó képviselője, Faragó Lajos. A már életében legendává vált kapus 1945 és 1963 között volt a Kispest, majd a Bp. Honvéd labdarúgója.
Háromszoros bajnok (1952, 1954, 1955), kétszeres ezüstérmes (1953, 1957–1958), egyszeres bronzérmes (1958-59), Közép-európai Kupa-győztes (1959). 1954–1957 között hétszer volt válogatott. Tagja volt az 1960-as, római olimpián bronzérmet nyert csapatnak. 1964–73 között a Bp. Honvéd utánpótlás csapatait edzette. 1973–1974-ben 23 bajnoki mérkőzésen az első csapat szakvezetője is volt.
„Elhunyt Faragó Lajos” bővebben
Akár „Békebeli esték” cím alatt is futtathattam volna a posztot a klasszikus RW-i érzelmi húrpengetés és hangulatfetisizálás oltárán áldozva. Tegnap ugyanis második részéhez ért a tavaly még Csábi Jocóval elindított Kispesti Futballházi Esték sorozat (nem ez a hivatalos neve a rendezvénynek, csak én aggattam most rá, de kb. lefedi a lényeget), ezúttal emelve a tétet és egyből két vendéggel próbálkozva, mégpedig a mindenkori kispesti gólvonal elől.