Mastodon

Itt egy gondolatkísérlet, amivel el lehet játszani

Miki vetette fel reggel a kérdést, hogy HA idén végül nem fejezzük be a bajnokságot, ÉS az MLSZ a Fradit nevezi meg bajnoknak, AKKOR vajon napirendre vehetjük-e újra az 1956-ban félbeszakított bajnokságot is, amit a lefújás pillanatában történetesen mi vezettünk, azonban aranyérmest sosem hirdettek?

Az 1956-os tabelláról, az MLSZ bajnoksággal kapcsolatos kommunikációjáról itt olvashatsz hosszabban, itt pedig Faragó Lajos és Kaszás Kálmán beszél a félbeszakadt bajnokságról a Reggeli Startban.

címlapkép: Ümit Bulut/Unsplash

Faragó Lajos bácsi és Kaszás Kálmán szerint ez a hajó már elment

A tizenötödik bajnoki cím lehetőségéről beszélt az 1956-os csapat utolsó élő játékosa és a klub krónikása.

Talán voltak pillanatok, amikor rendezhették volna az 1956-os bajnokság kérdését, de ezek mára elmúltak. – nagyjából így foglalta össze a történelmi párhuzamokat bőven villantó Kaszás Kálmán a pályán megnyert, azonban az idők során valahogy elfeledett tizenötödik (akkor: hatodik) bajnoki címünk kérdését.

“Faragó Lajos bácsi és Kaszás Kálmán szerint ez a hajó már elment” bővebben

Az elfeledett tizenötödik (hatodik) bajnoki címünkről

1956-ban az utolsó fordulója után szakad félbe a bajnokság. Érdekes, hogy bár az élen “végeztünk”, sosem kértük az aranyat.

Hatvanegy éve eldöntetlen torzó az NB I. 1956-os idénye, így lehet, eljött az ideje, hogy vitát nyissunk róla: bajnok lett a Honvéd, vagy nem?

Fontos tudnivaló, hogy az október 23-án kitört forradalom két nappal az október 20-21-én rendezett utolsó forduló után kezdődött, a meccsek tehát nem a harci cselekmények miatt maradtak el, hanem a csapatok évközi külföldi túrái, valamint a Vasas és az MTK Közép-európai kupabeli szereplése miatt, amit mellékesen a Vasas még augusztus elején, egy újrajátszott döntőben meg is nyert a Rapid Wien ellen.

“Az elfeledett tizenötödik (hatodik) bajnoki címünkről” bővebben

Az 1956-os forradalom megtorlásának emlékezete a lengyel szurkolótársadalomban

A néma visszhang (dokumentumfilm, 2017)

Az Ekstraklasa, a lengyel labdarúgással foglalkozó magyar oldal az 1956-os Emlékbizottság támogatásával forgatott egy filmet, amely Nagy Imre miniszterelnök kivégzését mutatja be a két ország labdarúgásának perspektívájából. A futball és a történelem mindig is szorosan összekapcsolódott, a lengyel és a magyar futball története szintén. Így nem meglepő, hogy az 1956-os eseményekre, valamint Nagy Imre és társainak kivégzésére is reagált a lengyel szurkolói társadalom. A film az 1958. június 18-án lejátszott Ruch Chorzów – Budapesti Honvéd mérkőzést állítja az események középpontjába, amelyre két nappal Nagy Imre kivégzése után került sor.

(thx Mitrovits Miklós @ ekstraklasa.hu)


Érdekesség, hogy a lengyelországi mérkőzésen sérülése miatt nem játszhatott Faragó Lajos kapusunk, akinek a testvére végigfotózta a forradalom napjait Budapesten. A Fortepanra most kerültek fel az egyetlen megmaradt tekercs képei. (via index)

Kihallgatási jegyzőkönyvek egy, az 1957-es túránkról hazatért játékossal

palotas_honved_mtk_1954_megyeri
Palotás gólja 1952-ben egy Bástya-Honvéd 3-3-as meccsen a Megyeri úton. A kapuban Garamvölgyi.

Garamvölgyi Ágoston két etapban is védett a Nagy Honvédban, többnyire második-, illetve harmadik számú kapusként. Jellemző az akkori keretünk erejére, hogy a fakóból is behívták az 52-es olimpiai csapatba, de a nemzetközi trófeáról végül egy fatális nézeteltérés miatt lemaradt.

1956-ban ő is kiutazott Bilbaóba a BEK-meccsünkre, majd a többiekkel tartott Dél-Amerikába, az addigra illegálisnak minősített túrára. Európába visszatérve kódorgott még egy kicsit, majd 1958 márciusában hazatért.

A kihallgatási jegyzőkönyveket ekkor vették fel, ahol hosszabban beszél Puskásról, Cziborról, Kocsisról, Kalmár edzőről és a csapat viselt dolgairól.

A mai napra rendelt kötelező olvasmány elérhető az archivenet oldalán.

“Kihallgatási jegyzőkönyvek egy, az 1957-es túránkról hazatért játékossal” bővebben