Mastodon

Semmi sem változott: kell a három pont

Ajka–Honvéd @ Ajka, 15h

Nem hangzik jól, azonban 2024. szeptember 29. óta, vagyis 154 napja, azaz 5 hónapja(!) először mozdulhatunk el a kieső helyekről. Rendben, volt benne egy hosszabb téli szünet, azonban az 5 hónap akkor is 5 hónap.

Bezzeg, ha Feczkó tartotta volna magát az ígéretéhez, és nem bukja el rögtön az első meccsén a 7 fordulóra bemondott 22 pontot, akkor ezen a kiesőhelyes csúfságon már egy hete túl lennénk. Bár az is lehet, mi számoltunk rosszul, hiszen a mester mégiscsak matematika-testnevelés szakos tanár, vagyis mind a labdarúgásra, mind a számok világára jóval nagyobb rálátása lehet, mint nekünk.

Sebaj, majd Ajkán.

„Semmi sem változott: kell a három pont” bővebben

Régen, illetve soha nem látott dolgok

Honvéd–Kozármisleny 5–0

Munkához való viszony (eg.) Az érzelmi viszonyulás, a tudati állásfoglalás, a beállítódás alapján alakul ki a dolgozóban. Megkülönböztetünk ~t általában, és speciálisan arra a munkahelyre, ahol a munkás dolgozik. A ~t meghatározzák a dolgozó elvárásai, az elvárások kielégítettségi foka és mértéke. A munkához való pozitív viszonyulás kedvezően hat a dolgozó idegrendszeri állapotára, így munkatevékenységére is.

Munkavédelmi Kislexikon, Népszava, Budapest, 1982, 147. o.

A munkaerkölcs és a munkahelyi levegő szócikkeket inkább nem idézném. Eleve már az furcsa, hogy ez a kötet megvan a polcomon, nemhogy idézgessek belőle. Bőven elég a munkához való viszony, merthogy az ilyesmi ritka vendég volt mifelénk.

„Régen, illetve soha nem látott dolgok” bővebben