Mastodon

Elhunyt Kristóf Lajos

Pár hónapja épp arra járt, és észrevette, hogy nyitva a kapu. Bejött, és azonnal mesélni kezdett. Mesélt a városi házakról, mutatta hol lakott Puskás, hol volt a fészer, hol laktak Ulicskáék, Bozsikék, Cserjésék, hol volt a telep kapuja, hogy nézett ki a szippantós kocsi, mit termesztettek a kis konyhakertekben, hol lakott a póniló – és hol laktak Lajosék.

Pár hete a kispesti piacon futottunk össze. Lajos máglyarakást evett, én fonalat vettem. Szia, Lajos! Minden rendben? Minden – válaszolta. Beszéltünk pár szót, majd hagytam tovább falatozni.

„Elhunyt Kristóf Lajos” bővebben

Elhunyt a Kispest és a Honvéd első aranykorának utolsó élő tagja

Bárfy Antal harminc meccsen játszott 1948 és 1953 között a Kispestben és a Honvédban. 1952-ben bajnokságot, 1951-ben és 1953-ban bajnoki ezüstöt, 1948-49-ben pedig bajnoki bronzot nyert.

A kispesti születésű és a Kispestben nevelkedett játékos két hónappal a 18. születésnapja után, 1948. decembert 19-én, egy MATEOSZ elleni mérkőzésen mutatkozott be – két góllal, és a sportlapban Bártfy névvel. A lap bírálata szerint:

Bártfy nem keltett csalódást.

„Elhunyt a Kispest és a Honvéd első aranykorának utolsó élő tagja” bővebben

Ha úgy alakulnának az eredmények, akkor elkezdhetnénk végre érdemben számolgatni

Honvéd – Paks @ Bozsik, 19:30

Nab*sszameg, hogy nyert tegnap a Mezőkövesd, pedig a Gyirmót ellen jó lett volna az iksz. Így sem annyira rossz, viszont számolgatósabb.

A Gyirmótnak 25 pontja és 26 meccse van, ebből 6-ot nyert meg, nekünk 31 pontunk, 25 meccsünk és 9 győzelmünk. Vagyis: van 6 pont előnyünk, amit ha be is hozna a Gyirmót, akkor is a több győzelemmel jobbak lennénk, tehát az a 6 pont igazából nem kettő, hanem három meccs fór. Nekünk nyolc, nekik hét fordulóval a vége előtt. Valószínűleg őket sikerül mögöttünk tartani, pláne, ha nyerünk Gyirmóton a 29. fordulóban.

„Ha úgy alakulnának az eredmények, akkor elkezdhetnénk végre érdemben számolgatni” bővebben

Viszlát, Laci

Van egy csoportos beszélgetésünk, amit eredetileg még a niksici túrára hoztunk létre, és a neve is beszédes, mindössze ennyi: túrabusz. Pár hónapja tettem be egy statisztikát, hogy srácok, a Földet nagyjából kétszer körbeutaztuk a Kispesttel. A Lacettiben, Laci kocsijában volt, hogy egy naptári évben egy naptári hetet eltöltöttünk együtt, a csapat után gurulva.

És mindig röhögtünk. Vagy a hátsó ülésen aludtunk, aki épp amit.

„Viszlát, Laci” bővebben