Mastodon

Beharang helyett

Útra készen
Útra készen

Időm nem sok volt a héten, a következőkben se lesz sokkal több, így betársulok Hanta mellé a rövidposztos lét gyönyöreit kiélvezendő. Annyi miniszabit azért össze tudtam kaparni, hogy a délelőtti melózás után most viszont fölpattanjak, és zúzzak el a találkahelyre, ahol a többiek már várnak. Szóval, amíg az ablakon túl tombolnak a Wekerle-napok, 3 órán belül a harmadik mikrofonos lovasszekér zötykölődik el előttünk fennen hirdetve a telep és körútjai történetét, amíg Doki barátom és Öcsém már cigánykerekeznek a borút sátrai között, amíg Fater osztálytalálkozóra készül izgatottan, amíg a vénasszonyok nyara nyomja az utolsó frontális támadását, addig én szépen összepakoltam és csakblog on tour. Októberben úgyse lesz nagyon időm országot járni, úgyhogy jó ideig a mai lesz a finálé. Remélem a srácok átérzik, és valahogy nyerünk – olyat még úgyse éltem át a Vasi székhelyen.

RW baby, Go!!!

Ha addig nem lesz más, akkor a végre tévés meccsünk alatt itt lehet kidumálni a Haladást

after_darkNálunk Kemenes, náluk Ugrai, Martínez és Iszlai mindenképp hiányozni fog, vagyis nem lesz egyszerű az épp második és negyedik meccse. Mondjuk egy Hali-Honvéd sosem egyszerű az elmúlt évtizedekben. Illetve pontosabban nekünk nem egyszerű semmilyen ellenfél az elmúlt évtizedekben, a Halinál pedig ez a normális állapot, vagyis lenőttünk hozzájuk, ha lehet így mondani.

“Ha addig nem lesz más, akkor a végre tévés meccsünk alatt itt lehet kidumálni a Haladást” bővebben

Vagy valaki mond igazat, vagy senki, de olyan biztos nem lehet, hogy mindenki

A tavaszi szezon kezdete előtt a Szombathelyi Haladás opciós joggal kölcsön vette a Honvédtól Raffaele Alcibiádét. A Haladás élt opciós jogával és megvásárolta az olasz légiós játékjogát. – via honvedfc.hu /// 2015.07.03.

vs.

– Ő nem fog csatlakozni a Hali keretéhez, megmondom őszintén, nem tudom, hogy kitől származhat ez az információ. Nem is láttam őt a felkészülés alatt, nem készül a Haladással. – via Mészöly Géza /// 2015.07.06.

update [15:50]: Közben a Haladás bejelentette, mégis megvették Alcit.

Visszatértünk a játékba: osztályozókönyv vs. Haladás

tancÚjra játékban a Kispest, újra lehet reménykedni az őszi NB I-es folytatásban. Szombaton jön a pocsék formában lévő Diósgyőr, majd utána utazunk egy újabb hatpontosra Pécsre. Ha mindkettőt hozzuk, akkor az 24, ami sok mindenre elég lehet év végén.

Előtte azonban használjuk ki a nagy hurráhangulatot, és osztályozzuk le a Haliverőket. (Amúgy mennyire ciki lehet már a Haladásnak, hogy oda-vissza kikaptak tőlünk? Mondjuk az is igaz, ők meg az általunk soha el nem kapott Kecsót intézték el duplán, és a Kecsó ugyebár középcsapat.)

“Visszatértünk a játékba: osztályozókönyv vs. Haladás” bővebben

Az utolsó utáni szalmaszál…

last-chance…de ezt legalább megfogtuk. Még mindig nem dőlt el semmi, de esetünkben ez most nagy pozitívum: ha tegnap nulla vagy egy pont a vége, az gyakorlatilag = a kiesésünkkel, mi is így ültünk le a TV elé, és meg kell vallani őszintén, nem nagyon bizakodtunk. Nem nagyon? Egyáltalán nem. “Az utolsó utáni szalmaszál…” bővebben