mert célunk csak egy van
Debrecen – Bp. Honvéd 2-0
Kellemetlen másfél óra volt. Állni fenn a karzaton, hogy úgy tűnjön az a százplusz emberke, mint akik vannak a hatalmas vendégszektorban, és nézni, ahogy másik pár százra bemondják a kétezret. Ennyien maradtak decemberre, akik még kíváncsiak, vagy kötelességüknek érzik a helyszínen megnézni, ahogy két csapat vergődik, és nyer az, amelyik szerencsésebb.
“Hól a ,Kispest ? 6oödik helyre vagyunk C.S.A.K! jok ,enyi van a Csapatban!” bővebben
Bp. Honvéd – Diósgyőr @ Hungária körút, 14:45
Annak ellenére, hogy mennyire semmitmondó tud lenni amúgy a maga módján egy Diósgyőr, én valahogy mégis szeretek ellenük játszani. Egyrészt, mert van natív szurkoló ismerősöm, akivel kicsit olyan beszélgetni a meccsek előtti héten, mint mondjuk megboldogult focibékeidőkben áltisisként, hogy nem, az én csapatom jobb, de nem, az enyém. A színvonal némileg változott – mármint a párbeszédünkben -, a tartalom azonban nem.
A focika, az enbéegy beszippantott bennünket, és minden pont úgy jó, ahogy van. Mi a tabella elején; a Dió pedig a végén agonizál. Méghogy nincs a világnak rendje?
“A posztból mellékesen kiderül, hogy mi a különbség az eszencia és az esszencia között” bővebben
Az évad egyik legócskább első félidejét a szezon egyik legjobb második félidejével próbáltuk feledtetni az MTK Fáy utcai albérletében – sajnos kevés sikerrel. Pedig a második 45 perc alapján tényleg megérdemeltük volna minimum az ikszet – ha nem a három pontot. “45 perc után nem hittem, hogy ez lesz a cím, de tény: a győzelem sem lett volna érdemtelen” bővebben
Iszonyat hangulatosan indult a mai napom, hogy aztán iszonyatosan szarrá ázzak, de legalább megvan a továbbjutás (és remélem nincs meg egy remek megfázás). Bevezetőnek ennyi elég is, akit érdekel a “Régi idők jellegű pesti focikalandjaink” sorozatunk, az ne habozzon, lapozzon. “Eső, pára, fű és sár: a kupahelyszín Soroksár” bővebben
Jah, kb így tudom összefoglalni két szóban a tegnapi meccset. Jobban nyomtuk, mint a Vasas ellen, de a ‘csút elleni meddő fölényen nem tudtunk túlnőni. Helyzeteink voltak, tán nagyobbak is, mint a gyakadémia ellen, mégis 0:0 lett a vége, ami, ha azt nézzük, hogy a második helyezett Hali otthonában értük el, nem rossz eredmény; ha pedig azt, hogy a Bohócban az előre-eldöntött-tény-hogy bajnokok-lesznek-idén Fradit leszámítva bárki, bármikor verhető (sőt, a Zseljóból kiindulva még ők is), akkor megint aggódhatok, hogy hiányozni fog a Sz’helyen hagyott két pont. ““Felcsúti” formában” bővebben
TÚRA, igen így, csupa nagybetűvel. Már tegnap írtam, hogy a szombati Békéscsaba-út bizony bekerült a szűkebb Honvédemlék-elitembe, olyan útjaink mellé, mint a két évvel ezelőtti őszi kaposvári őszköszöntő, a 2011-es menetelés Debrecenje, vagy épp a tavaly őszi BKV-s hangulatkirálykodás. És igen, nem kerülhető meg, hogy jó érzés megint túrahangulatról, életérzésekről írogatni ahelyett, hogy “minek csináljuk már ezt az egész Honvédozást“, “ismét jó volt megverten hazaautózni“, stb. Ehelyett most jöhet egy igazi régisulis, az ős csakblog-időket idéző hangulattolulásos útibeszámoló. “Meccstéma: TÚRA.” bővebben
Két téma, egy örömteli és egy szomorúbb a mai terítéken: meglepően pozitív szurkeri reakciók a meccsvégen a pozitív serpenyőben, a mérleg másik tálkájában viszont Szabi egyre mélyebb gödre, és a kimászáshoz szükséges létra hiánya. Lássuk. “Meccstéma most kettő is: mosolygunk és sírunk is” bővebben
Ahogy jeleztük a déli posztban, megpróbálunk idén egy(-két) új miniposzt-rovattal támadni bajnokik után, amennyire időnk engedi. Ezek közül a második az adott meccs -hangsúlyozottan szerintünk– legfontosabb momentumával, jellegadó karakterével, a mi kollektív szurkolói emlék-könyvünkbe leginkább beillő részletével, történésével foglalkozik egy rövid visszapillantás erejéig. A tegnapi meccs kapcsán pedig nem is kérdés, hogy ez a momentum mi lehet… “A meccs csakblog-témája” bővebben
Annyira, de annyira tudom szeretni az olyan meccsnapokat, amikor van egyfajta elvárásunk a találkozó előtt a hangulat, az eredmény, és egyáltalán az egész este felé, és ezek az elvárások be is jönnek. Na, a tegnap ilyen volt. Nem is tudom, utoljára mikor írhattam ilyen vidáman beszámoló posztot. Talán tavaly júniusban Debrecenből, de ott viszont nem is volt semmi elvárás és kesernyés idényvégi hangulatunkat inkább a rezignáltság dominálta. Tegnap viszont… meccsélmény volt.
Meccsélmény, emberek!!! Mióta nem volt már ilyen…? “Meccsélmény!!!444!!4” bővebben
… hogy eldőljön, vagy legalábbis elinduljon az az út, melynek során el kell dőljön, hogy milyen idénynek is nézünk elébe. Egy, a tavalyi-tavalyelőtti nyögvenyelést folytató szenvedéstörténetnek? Egy minimálisan jobb, de így is csak szürke alsó-középmezőnyös semminek? Egy meglepetésre a felsőházba betolakodó überraschung-idénynek? Most ezt még nem tudjuk, a komment-közvéleménykutatás ingája valahol az első két verzió között állt meg, az utóbbit csak a reményeink táplálják. Megjegyzem a reménynek a foszlánya is régen járt már e blogon, szóval örüljünk az apróságoknak is. “És akkor ma este beállunk a nagy kérdőjel alá” bővebben
