Mastodon

Napikispest 2018.06.19.

A tartalomból // Georges Leekens, Marco Rossi, Davide Lanzafame, Hemivlog, versenynaptár

  • Marco Rossi // a csakfoci volt az a bátor, és bedobta a köztudatba a hetek óta keringő pletykát, hogy Leekens még a nyáron távozik, és a helyére Rossi kerül(het). A pletyi másik része egyébként az, hogy az elmúlt időben vadul keresték az MLSZ-ben annak a módját, hogy komolyabb arcvesztés nélkül táncoljanak ki a választottjuk mögül. Úgy látszik, mivel lehetetlen, ezt a vonalat végül elengedték.
    • update [11:00] // egyelőre még csak gianlucadimarzio.com, amit azért elég jól ismerünk, mint forrást, de állítólag Rossi ma délelőtt tárgyalt az MLSZ-ben.
  • Lanzafame // pár napja a Fradit, most a Videotont dobták be, amivel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk Lanzafaméról. (via NSO)
    • “A Honvéd kedden utazik Olaszországba, ahol szerdán játszik felkészülési mérkőzést, és minden jel arra utal, hogy a csatárpáros egyik tagja sem utazik el a kispestiekkel a kínai bajnokságban 4. helyen álló Csiangszu Szuning elleni meccsre.” – írják.
    • mindeközben Eppel még az Etnáról instázott, tehát elég valószínű, hogy nem utazik, ráadásul neki ugye a szabi is hosszabb a válogatott miatt.
  • edzőmeccs @ Milánó // elutazott a csapat, bár keretet egyelőre nem tudunk. A mindenféle közösségi oldalak alapján Tömösvári, Baráth, Holender, Gróf, Kukoc, Májer, Banó és Danilo tuti, de azért jó lenne, ha a klub is mondana egy keretet, vagy legalább egy reptéri dolgozó olvasónk küldene egy fotót.
    • update [10:00] // valami minimális kapaszkodót csak közölt a klubhonlap: Lanzafame “kisebb sérüléssel bajlódik” és ezért nem utazott, Eppel még szabin, viszont a 19 fős keretbe egy magyar, egy horvát és egy boszniai próbajátékos is befért, valamint Uzoma és Holdampf is. Ha jól számolom, akkor eddig 9 név és 3 próbázó ismert a 19-ből.
  • kötelező olvasmány // ma 80 éve játszott először a magyar válogatott világbajnoki döntőt. A téma szekértőjének, Szegedi Péternek a cikkét a válogatott blogon olvashatjátok el.
    • ha pedig további részletekre is kíváncsiak vagytok, akkor irány a könyvesbolt, mert az 1938-as világbajnokságról épp nemrégiben jelent meg egy önálló kötet.
  • MLSZ, versenynaptár // kijött a 2018/19-es bajnokság versenynaptára, és erre mondhatjuk, hogy jobb később, mint soha. A fontosabb változtatások:
    • a rajt maradt július 21.;
    • az utolsó téli forduló: december 15.;
    • a tavaszi szezon február 2-án kezdődik;
    • a bajnokság május 19-én ér véget;
    • a Magya Kupa hatodik fordulója hétvégén lesz, vagyis amikor az NB I-es csapatok bemutatkoznak, akkor végre nem szerda délben, hanem szombaton utazhatunk. Végre.
  • Hemivlog // zanzásítva:
    • Lovric “megbetegedett”, tehát nem távozóként számol vele. Két belsővédőt azért igazolnánk (ami előrevetíti Kosút távozását). Eppel esetleg eligazol, ebben az esetben a helyére igazolni kell. 4-5 új akadémista jön föl a kerethez, és rajtuk kívül még kell egy középpályás, aki támadóbb stílusú. Kimondta, hogy Dark is távozott. Gazdagot, Grófot és Lanzafamét a maradók között sorolta fel, ahogy Kukocot is, tehát akkor tényleg hosszabbított. Még 3-4 játékost igazolnánk, de csak minőségit, és itt talán lesz némi szemléletváltás, hogy ne a padra igazoljunk.
  • BL-sorsolás // F91 Dudelange (luxemburgi) – Videoton

“Napikispest 2018.06.19.” bővebben

Napikispest 2018.06.05.

  • tegnap négy éve // egy Albánia elleni meccsen mutatkozott be Vécsei 96. kispestiként a válogatottban.
  • Hemivlog // hiszen kedd van.
    • “egy-két játékost még valószínűleg eladunk” (…) “a csapat magja megvan, de kell 5-6 játékost igazolnunk”
    • “a tavalyi nézőszám duplája, mint a három évvel ezelőtti volt*, most olyan 3000 körül tartunk**” (…) “én úgy gondolom az új stadionban ez a nézőszám megduplázható” (…) “5-6000 átlagot hozzunk, remélem ezt meg tudjuk tenni”
    • *_ mármint egy olyan évhez képest duplája, ahol egyszerre volt kártya, és haragszomrád, és ezért a kutya se járt meccsekre.
    • **_ egész pontosan 2510, ami a tavalyi 2760-hoz képest csökkenés.
  • újabb bajnoki döntő a Bozsikban // ma 18:00-tól Honvéd-Fradi öregfiúk. Két fordulóval a vége előtt a Fradinak 53, nekünk 51 pontunk van, vagyis még bármi megtörténhet.
    • ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen Plókás a kapuban; ki az a Trembulyák, aki a liga gólkirálya lesz; hogy Budó még mindig ellő a temetőig, amúgy meg Bárányos, Czipper, Filó, Bábik vagy az ex- és őspápai Farkas Attila, szóval van névsor.
    • a Fradinál eközben Bubcsó, Deszatnik, Józsi, Keller, Lazic, Lisztes, Palásthy, Szeiler, Szkukalek, Szűcs Misi, Telek, illetve aki közülük éppen ráér.
  • edzőképzés // hajtás után (↓↓↓) pár szó az MLSZ újabb értelmezhetetlen döntéséről.
  • Balmazújváros // „[a Mezőkövesdnek] határozottabb támogatója van az államtitkár úr személyében, mint amilyen én vagyok egyszerű képviselőként” – ezt így kimondta Tiba István klubelnök a Reggeli Startban. Az egész interjú csodálatos, érdemes megnézni, hogy mennyire torz gondolkodás jellemzi a focinkat.
    • ezek után kérdem, egy Honvédnak milyen reményei lehetnek a jövőre nézve, ha még egy egyszerű képviselője sincs?

“Napikispest 2018.06.05.” bővebben

Napikispest 2018.05.29.

  • minden eladó? // a nap topikja Kispesten egyértelműen a Hemingway eladja, a Pharos megveszi pletyka volt. Az NSO megkérdezte mindkét felet, akik természetesen mindent cáfolnak.
  • Lanzafame // a Reggeli Startban járt. Egyelőre még nincs beágyazható videó, de a DigiSport oldalán már elérhető.
    • ami mindenkit érdekel // nem mondta ki azt, hogy marad, de azt se, hogy menne.
  • Hemivlog // (hajtás után videó)
    • “a futballkultúra nagyjából meghalt Magyarországon”
  • közbeszerzés // holnap május 30., a pályázatok beadásának határideje.
  • költözés // az NSO is úgy tudja, hogy a következő szezonnak még a Bozsikban futunk neki. Ami azért vicces, mert az új jegyrendszerben a családi és az álló kategória árban összevonódott, vagyis az eddigi korzósok, ha családi bérletet váltanak ki, akkor a Bozsikban vajon melyik szektorokat használhatják? Nem egyszerű az élet.

“Napikispest 2018.05.29.” bővebben

Napikispest 2018.05.15.

  • Hemivlog // benne: szurkolók, büntetések, jótékonykodó MLSZ, sűrű tabella, nehéz sorsolás, és újra elmondja, hogy
    • nyáron új csapatot kell építenünk – mert sok távozó lesz. 
    • bónusz // felteszi a napok óta mindenkit furdaló kérdést, hogy az Euróvíziós dalfesztivál győztesének dala tényleg borzalmas volt? (A hajtás után videó plusz szavazás!)

“Napikispest 2018.05.15.” bővebben

Napikispest 2018.05.08.

  • Hemivlog // kint van a legfrissebb, egyelőre csak a Digisport oldalán. Benne a lényeg, hogy nyáron új csapatot kell építeni, ami nagyjából összhangban van a Debrecen előtti beharangozónkban feszegetett témával, mármint, hogy a keret frissítésével csak mérsékelten foglalkoztunk az elmúlt években. Supkáról nem beszélt, ez jelenthet bármit, távozókról viszont igen, ami mondjuk Bobálnál és Kingnél várható, a friss igazolásoknál sejthető, az öregedőknél előfordulhat, és ugye, még meglepetés is érhet minket. (update: közben a Honvéd áttöltötte a YouTube-ra, hajtás után nézhető.)
  • Kamber // a Reggeli Startban járt.
    • “soha nem voltam egy nagy tehetség” ❤️
    • “Gazdag, Koszta kicsit másként gondolkodik”
    • “remélem, hogy itt fogunk dolgozni [Magyaroszágon – szerk.] utána”
  • klublicenc // az isten sem ment meg már minket a Kisvárdától. Tíz ponttal léptek meg a harmadiktól négy fordulóval a vége előtt, és most a klublicencet is megkapták.
  • fegyelmi bizottság // (via MLSZ)
    • Baráth Boti // két meccs;
    • 1,2 millió az Újpest ellen // maradt.

“Napikispest 2018.05.08.” bővebben