
Mindeközben huszonöt éve, az MLSZ szakmai lapjában, a Kispadban

mert célunk csak egy van
Pár apróságot azért talán érdemes kiemelni //
interjú Uwe Scherrel, az MFA szakmai igazgatójával // hosszú, azonban érdekes. Van benne szó a fiatalok és a nagycsapat játékrendszere közötti összefüggésről, illetve annak szándékolt hiányáról; az igazoláspolitikáról; valamint egy csomó egyébségről. Olvasós az uborkaszezonra. (via rangadó)
Pölő visszavonult // jelentette be a klubhonlapon. Részemről sajnálom, az egyik kedvenc játékosom volt, amikor már – saját bevallása szerint is csak – 60-70%-ban hozta a tudását. Utána került a Videotonba, majd hozzánk. Igazából egyetlen jó meccse sem volt nálunk, tényleg kár érte, talán megérte a kockázatot, hátha visszanyeri legalább az emtékás formáját. Az itthon nagyjából mindenre elég lett volna.
tulajdonosok az m1-en // az MTI idézi őket, mi meg az MTI-t átvevő NSO-t, mert lusta vagyok kikeresni az amúgy se beágyazható videót a mediaklikk oldaláról (tegnap, 18:35).
tulajdonosok a Reggeli Startban // erről van videó itt.
Két helyre is beültek pár órán belül, és ha mi lennénk a Füles rejtvényújság, akkor az lenne a feladványunk, hogy a vicces kedvű rajzoló pár apró különbséget rejtett el a két ábra között. Találja meg mindet!
fantázia labdarúgás // csináltam egy blogos privát versenyt az Edzők Ligájában a holnapi Mezőkövesd-Honvédra. A lényeg, hogy ki rak össze adott keretből több fantázia pontot gyűjtő csapatot. Lehet jönni játszani, aki érez magában affinitást az effajta szórakozásra. Ha beüt az élet, akkor kiírjuk minden héten.
Temesvári Attila // 2022.12.31-ig hosszabbított. (via honvedfc.hu)
Geroge F. Hemingway // ha még nem olvastad volna, akkor itt van egy hosszú interjú Hemibával az indexről. Van benne minden érdekesség, például fizetések, Lanzafame, satöbbi, de mégis valahogy olyan érzése van az embernek, hogy igazából egy lassan, közel tizenkét év alatt kiérlelt monológ hangzik el. Kicsit ide is, kicsit oda is adva-szúrva, ahogy azt kell.
“Napikispest 2019.03.29.” bővebbenÁltalános célú nem értem poszt következik.
A Fradika, mint sportegyesület, tehát a birkózástól a trambulinig, az U2-től a seniorig, vagyis úgy általában az egész kötött egy szponzori szerződést a száz százalékban állami tulajdonú MVM-mel (Magyar Villamos Művek), és jut évi hatmillió euró támogatáshoz.
A támogatás forintban nagyjából 2 milliárdot jelent, ami például az MVM 2017-es nyereségének pontosan a fele. Az most mindegy, hogy állami cégként illene a nyereséget az államkasszába befizetni, mert lehet, hogy esetünkben pusztán az egyik zsebből a másikba pakolásról beszélhetünk, és akkor fogadjuk el, hogy így kevesebb a papírmunka.
Az MVM egyébként korábban is nyitott volt arra, hogy a társadalom számára nagyon fontos célokra nagyon sok pénzt áldozzon. Önként.
Nagy Gergővel beszélgettünk.
Még közvetlenül a Vasas elleni meccset követően, Boti után két héttel ültünk le beszélgetni KW társaságában Nagy Gergővel, az MFA és a Kispestünk emblematikus arcával. Az időközben csapatkapitánnyá (pontosabban Gergő ragaszkodik hozzá: csapatkapitány-helyettessé) avanzsált, szerény és jó kedélyű középpályás, Botihoz hasonlóan nem szűkölködött a szavakkal és maratoni interjú készült a drukkerek egyik kedvencével. Ha nem szól bele az influenza és a benti munkacsúcs, már akkor, március közepén olvashattátok volna a beszélgetést, ám a hosszadalmas begépelés, szerkesztés időigénye miatt mostanra csúsztunk (a Debrecen elleni kupapárharc előtti időpontra tekintettel 2 -2 kérdés és válasz az MK-meccset is érinti, ezeket végül bennhagytam a történelmi hűség kedvéért).