Mastodon

Magunknak tesszük nehézzé a sorsunkat // osztályozókönyv @ Felcsút

Felcsút – Bp. Honvéd 2-2

Az van, hogy Felcsúton kellett volna elkapni a fonalat, ami úgy történik, hogy nagyjából hozzuk a Fradi elleni formánkat, játékunkat, és ha az két meccsen át működik, miközben az Újpest és a Debrecen is vereséget szenved, akkor a hátrány mínusz kettő, felszívjuk magunkat, és bármi lehet a végén.

Nem így történt. Inkább kerestünk egy másik fonalat, a jobban ismertet, a biztosat, a szenvedőset, amikor szaladnunk kell az eredmény után, amikor rosszak vagyunk, és ahol bele kell nyúlni a csapatba menet közben, hogy történjen valami, és ahol reménykedünk, hogy lesz kivel belenyúlni, és nem csak bambán bambuljuk a padot, ahol Tischler jelentené a megoldást bármilyen felmerülő kérdésre.

„Magunknak tesszük nehézzé a sorsunkat // osztályozókönyv @ Felcsút” bővebben

Napikispest 2018.08.17.

  • N’Gog jött, Cipf átkerült a fakóhoz // legalábbis erre lehet következtetni a klubhonlapon lévő keretekből. Ugye jól emlékszünk, hogy Cipf eddig a nagycsapat oldalán szerepelt? Mondjuk fiatal, verseny is van, tavaly jött fel egyáltalán az U17-ből az U19-be, szóval nem baj, ha edződik kicsit a már felnőttek között az NB III-ban.

  • bíróküldés // egyelőre még nem tudni, ki fúj holnap a meccsünkön. Annyi biztos, hogy nem Berke, mert ő a mai Debrecen-MTK-t viszi. (via profispori)

Napi- és tegnapikispest 2018.07.09-10.

  • év eleji sajtótájékoztató // (via honvedfc.hu)
    • bemutatták az új mezt // piros-fehér, viszont az előzetesen kiszivárgottal ellentétben legalább a nadrág nem fehér, hanem fekete. Mégis a Kispest vagyunk, nem a Diósgyőr.
    • Macron // marad 2023-ig.
    • célunk // természetesen Európa, tehát dobogó, vagy kupagyőzelem.
    • keret // ugyan egy szó sem volt eddig róla, most kiderült, hogy Kosút távozott. A keretünk egyelőre szinte megegyezik az előzetesen várttal, mindössze a fiatal Szendreit és Temesvárit sorolták hozzá.
  • Rabotnicki // megvan a tizennyolcas utazókeret:
    • kapusok // Gróf, Horváth
    • védők // Batik, Heffler, Holender, Kamber, Kukoc, Skvorc, Uzoma
    • középpályások // Bamba, Gazdag, Nagy Geri, Szendrei, Vadócz
    • támadók // Danilo, Lukács, Májer, Tömösvári

Minden valószínűség szerint ezzel a huszonhat fős kerettel vágunk neki az Európa-ligának

Hiába érkeztek eddig hatan, sajnos azt kell mondjuk: kevés.

szerződés kapus [3] védő [10] kp [8] csatár [5]
2018 tél Baráth
2019 nyár Gróf Batik Bamba
Holender
Pölöskei
Vadócz
Danilo
2019 tél Berla
2020 nyár Horváth Deák
Heffler
Kamber
Kukoc
Lovric
Skvorc
Gazdag
Nagy G.
2021 nyár Lukács
Májer
n.a. Kovács N.
Uzoma
Banó-Szabó
Holdampf
Cipf
Tömösvári

megjegyzés: félkövérrel az új igazolások. || Bamba és Batik 1+2 éves, Skvorc 2+1 éves szerződést kötött. || n.a.: nincs adat || amint lesz végleges keret az Európa-ligára, jelezzük a táblázatban.

„Minden valószínűség szerint ezzel a huszonhat fős kerettel vágunk neki az Európa-ligának” bővebben

Egyelőre annyi biztos, hogy nagyon kellene egy, de inkább két gólképes csatár

Bp. Honvéd – FC Nitra 2-0

Supka a Nitra elleni első félidőben felküldte a legerősebbnek tűnő kezdőjét, vagyis nagyjából sejthetjük, hogy mit várhatunk a jövő heti Európa-liga-meccsen:

Gróf
Holender, Heffler, Kamber, Batik, Uzoma
Gazdag, Bamba, Pölöskei
Danilo, Tömösvári

„Egyelőre annyi biztos, hogy nagyon kellene egy, de inkább két gólképes csatár” bővebben