Mastodon

Kemény etap következik

Ötszáz bizony dalolva megy.

A következő hat fordulóban a Békéscsaba kivételével az összes, közvetlenül előttünk álló csapattal találkozunk. Magyarán, most a legkönnyebb kell megszerezni a bentmaradáshoz feltétlenül szükséges pontokat, valamint önbizalmat gyűjteni a későbbi meccsekre, hogy azokon is pontot, pontokat szerezhessünk.

Ősszel ebből a hat meccsből hat pontot gyűjtöttünk. Vertük a Tatabányát és a Mezőkövesdet, a többitől pedig kikaptunk. Nem véletlenül állunk ott, ahol.

A hajtás után táblázat.

„Kemény etap következik” bővebben

Igazából majdhogynem mindegy

Gyirmót–Honvéd @ Gyirmót, vasárnap 17:00

Tényleg nem akarok számokkal provokálni, főleg nem a szakmai stábot, azonban mutatok egy táblázatot, mert a múltkor nem vettük elég komolyan:

névperc%rg%kg%
Szabó Alex100100100
Holman743380
Lőrinczy7110047
Sigér717893
Medgyes937880
Pauljevic9989100
Keresztes648967
Pekár285633
perc%: az összes lehetséges játékpercből ennyi töltött a pályán (ha egy meccsen nem lépett pályára, vagy nem volt nevezve, akkor azt a meccset nem vettük figyelembe a játékosnál)
rg%, kg%: a játékos számára elérhető lőtt és kapott góljaink közül ennyinél volt a pályán
„Igazából majdhogynem mindegy” bővebben

Izguljuk együtt végig az átigazolási szezon utolsó napját

Ma éjfélkor zárul a nyári átigazolási szezon. Holnaptól már csak szerződés nélküli játékost lehet igazolni.

Az utolsó nap pletykái:

  • Kesztyűs Barna középpályás Nyíregyházáról, (via NSO)
  • Farkas Balázs csatár az ETO-tól. (via NSO)
  • Hangya Szilveszter (Videoton) napok óta Kispesten edz.
„Izguljuk együtt végig az átigazolási szezon utolsó napját” bővebben

Pletykából rengeteg van, megszólalóból viszont elenyészően kevés. Annyira elenyészően, hogy konkrétan nulla.

Amíg nincs egyértelmű felelős, addig felelős mindenki mindenért. A helyzetet a sajtó hagyja ki, a szögletet a könyvelés nem képes jó helyre berúgni, és a mosdó a szakvezetés miatt van eldugulva.

Két hete, augusztus 15-én egy szűkszavú közleményben bejelentették, új tulajdonosa van a Honvéd FC Kft-nek. Név szerint a Leisztinger Tamás érdekeltségéhez tartozó ARAGO-SPORT Kft. A cégbíróság ugyan még mindig nem jegyezte be, illetve pont ma reggel láttam, hogy már törlés alatt vannak a mindenféle Metalcomok és bejegyzés alatt az Arago, szóval két hét után végre alakulás van.

A rendszerben négy új szereplő jelent meg, és a közérthetőség kedvéért a pozíciókat közös táblázatba foglaljuk a Metalcom-éra szereplőivel, hogy nagyjából megállapítható legyen, ki-kicsoda a rendszerben:

pozícióAragoMetalcom
tulajdonosLeisztinger TamásBozó Zoltán
Mendelényi Dániel
tulajdonos képviselőjeGránicz JánosMakra Zsolt
ügyvezetőSéllei ÁrpádLóránth Zoltán
Kun Gábor
Kun Gergely
szakmai tótumfaktumFórizs SándorUrbányi István
Kepcija/Docherty
Fehér Péter
„Pletykából rengeteg van, megszólalóból viszont elenyészően kevés. Annyira elenyészően, hogy konkrétan nulla.” bővebben

[HK007] Milyen tulajdonosok vannak itt, ki az a Leisztinger Tamás?

Hétvégi Kötekedő podcast.

„[HK007] Milyen tulajdonosok vannak itt, ki az a Leisztinger Tamás?” bővebben