Olyan mikor volt utoljára, hogy hattól a Megyerin Újpest-Honvéd, fél kilenctől pedig az Üllőin Fradi-MTK, vagyis nagyjából azonos időben, egyazon metróvonal mentén játszik legalább három olyan csapat, aminek a szurkolói finoman szólva sem kedvelik egymást? Emlékeim szerint az ilyen helyzeteket éveken át kínosan kerülték, és ha a sorsolás szeszélye mégis összehozta, akkor más és más napokra pakolták át őket az adott hétvégén belül.
Címke: MLSZ
Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb
Tavaszig az volt, hogy ha lement egy meccs, akkor néhány órán belül fent volt az összefoglalója az MLSZ youtube-csatornáján. A Sport1 és társai a nyolc lehetségesből hatot eleve leadtak, így a vasárnapi Harmadik félidőre két szombati meccs kivételével mindenről tudtunk mindent. Nemhogy 2015-ben, hanem az egész nyamvadt XXI. század elejétől ez az alapelvárás.
„Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb” bővebben
Gondoltad volna, hogy egy ennyire értékes dolgot nézel amikor a magyar focit tévében?
ezt a pletyit hallottam arra vonatkozólag, hogy az m4 sport mennyiért vette meg három évre az NB I. közvetítési jogait. Amiért cserébe majd hetente két meccset adnak. Számoljunk.
„Gondoltad volna, hogy egy ennyire értékes dolgot nézel amikor a magyar focit tévében?” bővebben
Az m4 a szurkolókért van elsősorban
hiszen a szurkolók és a nem szurkolók pénzéből lát el közfeladatot. Ezen közfeladatának ellátása közben gondosan figyel arra, hogy a megrendelői, az ún. társadalom a lehető legjobban járjon, mert a közfeladatot ellátó közmédia nem pazarolhatja a közpénzt. Inkább kitereli az embereket a napra aszalódni.
