Mastodon

Számokban a Megújult Magyar Futball – A televíziós közvetítések

A tévéközvetítéseket elnézve könnyen mondhatjuk: az MLSZ és a köztévé a magyar futball két legnagyobb ellensége.

Kezdjünk egy igencsak szomorú számmal: 11 forduló alatt mindössze 28 mérkőzést adott le élőben (a lehetséges 66-ból) a közvetítéseket nyáron államosító köztévé. Tavaly, amikor a Sport1 és a Duna közösen birtokolta a jogokat, akkor nyolcból hat-hét meccs ment le, ami 75-87,5%-os sugárzási aránynak felel meg. Ez változott idén 42,4%-ra, és romlik fokozatosan, mert szeptemberrel a hétvégi három meccs kettőre csökkent, vagyis fokozatosan konvergálunk a 33,33% felé, fölötte a ponttal, ahogy általánosban jelöltük a végtelen tizedes törteket.

„Számokban a Megújult Magyar Futball – A televíziós közvetítések” bővebben

Számokban a Megújult Magyar Futball – A fegyelmi bizottság

Harmadánál tart a bajnokság, ami egy fontos línea, mert most néhány évig az van, hogy ebből fogunk hármat rendezni, közte kissé megpihenve, még ha nem is napokban mérhető szünettel, csak úgy elgondolkodva, honnan indultunk, hova jutottunk, mi történt, mi vár még ránk? Természetesen télen ugyanúgy lesz három kimaradó hónap, de az egy teljesen másik szünet. Az MLSZ a futball összes problémáját tervezi megoldani, az időjárás, az ország fekvése számára vis maior, hiába ígérte, a 2015/16-os bajnokságban minden csapat fűtött pályán játszik majd.

„Számokban a Megújult Magyar Futball – A fegyelmi bizottság” bővebben

Vissza a dolgos hétköznapokhoz

Szeretem az ilyen válogatott szüneteket, mert csak ilyenkor van igazából ideje kicsit megpihenni annak, aki egy klub bloggerének szegődik. Ezért is tudom extrán szeretni az idei, nyugodt évet, mert meghagyja nekem a válogatott szünetet.

Szeretem az ilyen válogatott szüneteket, mert csak ilyenkor van igazából ideje kicsit megpihenni annak, aki egy klub bloggerének szegődik. Ezért is tudom extrán szeretni az idei, nyugodt évet, mert meghagyja nekem a válogatott szünetet.

Én ilyenkor nem keresek csodacsatárt, nem foglalkozom semmivel, legfeljebb kinézek az nb3-as csapat meccsére, ha otthon játszik, mert meccsen lenni amúgy elég jó dolog, és tudom is csinálni rendületlen.

„Vissza a dolgos hétköznapokhoz” bővebben

Tévés megjelenések hét forduló után

Ugye van az a nagy ötlet, hogy nem adunk meccseket a tévében, mert akkor majd több néző lesz a stadionokban. Hogy ez bedőlni látszik épp minapos hír, viszont az érdekes tud lenni, mégis melyik klub szurkolói lettek az új rendszer nyertesei, vagy legalább legkisebb vesztesei?

„Tévés megjelenések hét forduló után” bővebben

A teljes kivehető összeg eddig 79%-át szereztük meg

[visualizer id=”5786″]

Négy forduló után, ha igazak a számítások (győzelem 6 millió, döntetlen 2 millió, U20-szabály 3 millió, légiósszabály 3 millió), akkor a tévés és szerencsejátékos pénzek lehetséges 4×12, azaz 48 milliójából eddig 38-at sikerült megszereznünk úgy, hogy Tisza aljas módon, az utolsó percen húzott ki négy misit a zsebünkből.

Egy fordulóban legfejebb 108 milliót tud kiosztani az MLSZ, amiből eddig rendre 94, 97, 98 és 100 milliót sikerült lehívni (összesen 389 a 432-ből), vagyis akár azt is mondhatnánk, a klubok kezdenek ráérezni, hogy hogyan lehet maximalizálni az innen érkező bevételeket. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a négy kör után a rendszerben ragadt 43 millió forinttal mi lesz. Reméljük – a néminél nagyobb demagógiával -, hogy azt is megkapja a Fradi.