Mastodon

A helyzetet senki sem tekinti át, zavartan szívjuk a Symphoniát

Néha nem posztot, hanem esszét írunk. Mint például most.

Én már pont nem lettem úttörő. Nekem nagyjából tíz év jutott a létező szocializmusból. Félig kertvárosi, félig panel-gyerekként, két tanárszülővel és a húgommal hoztuk a czeizeli és egyben rendszerkonform családmodellt.

Nem volt meg mindenünk, de azt sem mondhatom, hogy unatkoztam volna. Pedig valójában igen. Csak az idő ment. A lőrinci szomszédságban néhány hónapon belül születtünk páran gyerekek, nyomasztóan hasonló körülmények közé, hasonló Kádár-kockákká bővített házakba. A legtöbb játékkal közösen játszottunk, mert nem mindenkinek, hanem csak valakinek volt meg. Egy csillagküllős BMX maga volt a csoda, és G-nek ilyenje volt. Elvált szülők gyermeke, úgy könnyű – értelmeztük tízévesen a születésnapitól a karácsonyi ajándékig nyúló horizontunkon a valóságot.

“A helyzetet senki sem tekinti át, zavartan szívjuk a Symphoniát” bővebben

Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak

Még egyszer: ahogy eddig, most is minden a legnagyobb rendben.

Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy tíz forduló után mindössze egyetlen pontos átlagra vagyunk képesek, és ez a kereken egyetlen pontos átlag, amióta tizenkétcsapatos a bajnokság, mindössze egyetlen évben, még 2015/16-ban nem jelentett kiesést.

Ha egyáltalán lehet tovább fokozni a probléma súlyát, akkor mindenképp meg kell említeni, hogy még saját magunkhoz képest is gyenge az egy pontos átlag. Az elmúlt két szezonban az 1,12 és az 1,15 eleve történelmi mélypontok voltak, azonban idén már ennyinek is örülnénk, főleg azért, mert egy idény kivételével ezek az átlagok a bentmaradást jelentették.

"Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak" bővebben