Mastodon

Kijött a Honvéd 2023-as beszámolója, és nem lettünk nyugodtabbak

Bárcsak szegények lennénk, az is előrelépést jelentene.

A beszámolók elérhetők a szokott helyen: a Honvéd honlapján.

“Kijött a Honvéd 2023-as beszámolója, és nem lettünk nyugodtabbak” bővebben

Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni

Honvéd – Kisvárda 1-1

Amikor már csak tíz percet kellett volna kibírni a Prenga, Cirkovic, Capan összetételű belsővédelem szerencsétlenkedéséből, akkor Klafuric behozta Ennint, és hirtelen teljesen más megvilágításba került a bénaság fogalma.

Történt mindez egy olyan mérkőzésen, ahol mindössze két magyarral álltunk fel, ahol az összes 990 percből a múlt heti klubrekordot (731 perc) is megdöntve, 784 percet töltött légiós a pályán. Pontazonossággal, csak a több győzelmünk miatt nem vagyunk az utolsó helyen, nekünk van a legtöbb vereségünk, mi kaptuk a legtöbb gólt, rúgtuk a második legkevesebbet, miénk a legrosszabb gólkülönbség, vagyis tökre megéri mindezt importból megoldani.

Számomra egészen hihetetlen, hogy Állambácsi hajlandó finanszírozni olyan teljesítményt, mint például a miénk, hogy légiósokkal, ráadásul többségében nem is jó légiósokkal száguldunk a kiesés felé.

“Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni” bővebben

Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak

Még egyszer: ahogy eddig, most is minden a legnagyobb rendben.

Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy tíz forduló után mindössze egyetlen pontos átlagra vagyunk képesek, és ez a kereken egyetlen pontos átlag, amióta tizenkétcsapatos a bajnokság, mindössze egyetlen évben, még 2015/16-ban nem jelentett kiesést.

Ha egyáltalán lehet tovább fokozni a probléma súlyát, akkor mindenképp meg kell említeni, hogy még saját magunkhoz képest is gyenge az egy pontos átlag. Az elmúlt két szezonban az 1,12 és az 1,15 eleve történelmi mélypontok voltak, azonban idén már ennyinek is örülnénk, főleg azért, mert egy idény kivételével ezek az átlagok a bentmaradást jelentették.

"Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak" bővebben

Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen

Az idei őszi szezon egy meccsel hosszabb lesz, mint a tavalyi volt, ezért, most mutatjuk meg, mennyit sikerült előre lépni: 3 (azaz három!!33!!3!!!) egész pontot!

Mielőtt bárki azt mondaná, ez kevés, sőt, egyenesen lóf*sz, azoknak üzennénk, hogy a harmadik legmagasabb fajlagos javulását mi mutattuk be tavalyhoz képest az egész enbéegyet tekintve.

“Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen” bővebben

Ismétlőjelbe tehetjük a múlt heti beszámolóposzt címét

Mélyül a gödör és csúszós a fala | Bp. Honvéd – Debrecen 2-3

Na, ma este jön az első most-vagy-soha meccsünk!– mantráztam előbb egész nap magamnak, majd késődélután pedig az egy hét igazolt távollét után végre visszatérő Öcsémnek a pálya fele menet. Mindehhez persze kötelező RW-nyavalygással hozzátettem: most még bizakodok, aztán hazafele majd sírni fogok. Hogy is van Hanta örökbecsű idézete Verebes Mágustól? „Egyszerűen nem tudok tévedni ebben a rohadt futballban”? Hát, rohadjak meg, én sem.

“Ismétlőjelbe tehetjük a múlt heti beszámolóposzt címét” bővebben