Mastodon

Napikispest 2020.12.27.

  • osztályozókönyv // két elmaradást pótlunk:
    • vs. Újpest // Balogh, Lovric, Tujvel, Baráth, Mezghrani
    • vs. Budafok // Traoré, Balogh, Tamás, Zsótér, Baráth
    • az összetettet a szokott helyen találjátok.
  • játékoskeringő // élesítettük a 2020/21-es idény téli játékoskeringős posztját. Elérhető ez is a szokott helyen a menüből, vagy itt.
    • beleírtuk // hogy Horváth Feri az edzőjelölt, és
    • ezúttal nem // Varga Rokkó érkezhet, hanem Nagy Dominik és Bőle Lukács. (Igazából mindegy, egyik sem játszott meccset hónapok óta.)

Pont akkor sikerült nehéz helyzetek elé állítani a sporit, amikor amúgy sem volt a helyzet magaslatán

Egyszerű matematikai módszer következik:

  • keresünk a képen két vonalat, amiről tudjuk, hogy egyenes és párhuzamos az alapvonallal;
  • meghosszabbítjuk őket addig, amíg nem találkoznak;
  • majd ezt a találkozási pontot összekötjük a labdával, a védő lábával, amivel akarjuk;
  • az így kapott vonalak az eredeti, perspektivikus képen párhuzamost fognak alkotni.

Könyves egyértelműen nem les, Traorét pedig nem tudom eldönteni a jelenleg hozzáférhető képminőségből.

Gazdag gólja egyértelműen szabályos volt, hiszen teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon. Mivel nem ítéltek gólt, így a partjelző a kapusról (kapuból) kipattanó labda miatt lest(!) ítélt. Rúgás kifelé.

“Pont akkor sikerült nehéz helyzetek elé állítani a sporit, amikor amúgy sem volt a helyzet magaslatán” bővebben

Egy egészen új és egyelőre szokatlan Honvédot láthattunk // osztályozókönyv

MTK – Honvéd 3-1

Egyébként pedig meg lettünk alázva, kérem alásan. Olyan gólokat egyszerűen nemhogy a magyar enbéegyben, de a grönlandi fókák rehabilitációs tornáján is kifejezetten ciki kapni, amilyeneket tegnap sikeresen benyaltunk két ártatlan szögletből.

Tudom, ismeretes, azonban már nem elfogadott a régi mondás, hogy a szöglet fél gól, azonban az a futball, amikor a mondás keletkezett, még egészen másról szólt. Akkoriban minden szöglet jó helyre ívelődött, és nem térdmagasságban, vagy a túloldalon taccsra. A jó helyre beívelt szögletekre pedig egyszerre emelkedett támadó és védő, majd attól függően, hogy kinek sikerült belefejelnie, gól (védés), vagy felszabadítás lett a szöglet eredménye.

Az MTK ellen közel sem ilyen szögletekről beszélhetünk, hanem nettó bénázásról.

“Egy egészen új és egyelőre szokatlan Honvédot láthattunk // osztályozókönyv” bővebben

Napikispest 2020.08.05.

  • Traroe // Boubacar érkezett Tunézián keresztül Maliból a csatársorunkba. Decemberben lesz huszonegy éves, 190 centi, 80 kiló, vagyis van benne anyag bőven. Két év plusz opcióra írt alá.
“Napikispest 2020.08.05.” bővebben

Tegnapikispest 2020.07.23.

nyilván szabit vettem ki az ajkai meccsre, és a szabadnapomon az utolsó gondolatom lenne, hogy posztot írjak minden más pihentető dolog helyett.

  • Nagy Sanyit // bejelentették. Azt nem árulták el, hogy mennyi időre.
  • elutazott a csapat // Győrbe edzőtáborozni, mégpedig a következő kerettel:
    • Megyeri Gábor, Nagy Sándor, Tomás Tujvel, Naser Aliji, Moutari Amadou, Baráth Botond, Batik Bence, Bocskay Bertalan, Traoré Boubacar, Buna Gábor, Cipf Dominik, Uzoma Eke, Eppel Márton, Thierry Gale, Gazdag Dániel, Hidi Patrik, Djordje Kamber, Kálnoki-Kis Dávid, Kesztyűs Barna, László Dávid, Ivan Lovric, Mohamed Mezghrani, Németh Dániel, Abacha Sani, Szendrei Norbert, Tamás Krisztián, Tóth-Gábor Kristóf, Ugrai Roland, Zsótér Donát
    • Eppel van, Traoré Boubacar új név, Németh Dániel alig 16 éves, Lanzfame egyénileg készül az akadémián, Nagy Geri lábadozik.