Mastodon

Mielőtt bárki kombinálni kezdene

Délután tárgyalja az óvásunkat az UEFA.

Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén

A versenykiírás szerint az OTP Bank Liga harmadik fordulójában augusztus 5-én a Paksot fogadja a Honvéd, erre a mérkőzésre azonban egyelőre nem árusít jegyeket a klub, mivel az Európa-liga-mérkőzések miatt bizonytalanná vált a meccs időpontja. Az UEFA tájékoztatása szerint amennyiben a Budapest Honvéd továbbjut, illetve az orosz Ufa és a szlovén Domzale párharcából az utóbbi gárda kerül ki győztesen, továbbá a szintén szlovén Olimpija Ljubljana is bejut a harmadik selejtezőkörbe, akkor a Domzale–Honvéd mérkőzésre augusztus 9. csütörtök helyett augusztus 7-én kedden kerül sor. Ebben az esetben elmarad a Paks elleni bajnoki, mivel az augusztus 2-án és 7-én esedékes Európa-liga-találkozók közé nem fér be egy harmadik mérkőzés, hiszen az egyes meccsek között 72 órának kell eltelnie. (via honvedfc.hu)

Szeretem az UEFÁ-t.

“Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén” bővebben

Most lefogadom, hogy erre az újításra csípőből vágja majd rá a magyar futball: nálunk már rég megvalósult, Európa csak kullog utánunk

Majd titkolózik tovább.

Az Európai Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében a kluboknak a jövőben nyilvánosságra kell hozniuk éves költségvetésüket, beleértve a játékosok fizetését és a menedzsereknek kifizetett jutalékokat.

Az UEFA végrehajtó bizottsága csütörtöki, kijevi ülésén a klublicenc, valamint a pénzügyi fair playre vonatkozó szabályok teljes és átfogó felülvizsgálatát is napirendre tűzte. Az UEFA az átláthatóságot szolgáló változtatástól azt reméli, hogy növelik az egyesületek pénzügyi fegyelmezettségét.

Egyes klubokat a tőzsdei szabályok vagy a nemzeti bajnokságok előírásai már eddig is kötelezték, hogy gazdálkodásuk részleteit közzétegyék, az UEFA szabályváltoztatásának hatására viszont sok egyesületnél először kell majd nyilvánosságra hozni ezeket a pénzügyi adatokat.

Az európai labdarúgásban az elmúlt években egyre több beszédtémát adott az átigazolási összegek kapcsán a menedzsereknek, ügynököknek kifizetett jutalék. Az új szabály lehetővé teszi az UEFA számára, hogy az átigazolási időszak végén azonnal vizsgálatot tudjon indítani a klubok kiadásáról, és nem kell feltétlenül megvárni a szezon vagy a gazdasági év végét.
via mti/csakfoci

Ennyi a hír, majd jöhet a nagy kérdés: vajon az egyes béreket, vagy a bértömeget, tehát az összes, bérekre fordított összeget kell majd megjeleníteni a licence-kérelmekben?

“Most lefogadom, hogy erre az újításra csípőből vágja majd rá a magyar futball: nálunk már rég megvalósult, Európa csak kullog utánunk” bővebben

Napikispest 2017.10.20.

  • U19-es Bajnokok Ligája //
    • nektek is feltűnt már, hogy egyelőre csak annyit tudunk a következő körről, hogy a Krasznodarral játszunk november elején és végén? Például a kettőből melyik lesz a hazai?
    • az UEFA honlapja se segít egyelőre, mert ott csak a nagyokkal párhuzamosan futó csoportkör párosításai vannak fent október 31-re és november 1-re, a bajnoki ág, tehát mi még nem.
    • update [15:21] // közben a Honvéd kitette, hogy 22-én lesz a hazai.
  • kettős meccs @ Debrecen // azt írja a Honvéd honlapja (egy köleményben!), hogy a helyszínen a rendőrség kérésére NEM lesz jegyárusítás. Általában mindig ezt mondják, aztán valahogy mindig van, most is kíváncsi leszek rá.
    • már csak azért is kérdezem, mert sok kispestinek nincs kártyája, és esetleg nem ért rá jegyet venni hétköznap a Bozsikban. Velük például mi lesz?
  • Rossi @ válogatott // Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy ha az MLSZ hivatalosan is megkeresi őket Rossiról, akkor leülnek tárgyalni, és valószínűleg elengedik kapitánynak, feltéve ha menni akar. (via rangadó)

Ilyen remek munkát végez mindannyiunk szeretett labdarúgó szövetsége

Jövő szerdán (március 9-én) mégsem lesz tévés meccs a hatkor kezdődő Diósgyőr-Videoton, mert az okos versenybizottság mindent figyelembe vett, csak azt nem, hogy aznap BL-nap van, és ilyenkor az UEFA előírásai miatt nem lehet mást közvetíteni.

Egyelőre úgy tűnik, legalább a meccset megtartják, viszont minden más furcsaságra érdemes felkészülni, biztos, ami biztos, túl messze van még az a szerda.