Mastodon

Innen szép győztesen kijönni,

Újpest – Honvéd @ Megyeri, 15:30

mert nyerni lassacskán nem lesz elég. Ha csak rajtunk múlta, ez az idény csodálatosra sikerülne. Szavak szintjén meghallgattunk másfél-két koncepciót, fiatalok, tehetségesek, rutinosak, összeértek, csapatszellem, taktika, technika, tudás, sportdinamika, egészségügy, sporttudomány(!), van itt annyi szó, hogy felsorolni is lehetetlen, azonban a bajnoki rendszerű tornák egyik fontos jellegzetessége, amit például a fradisták rendre hajlamosak elfelejteni, hogy egy bajnokság attól bajnokság, hogy abban más csapatok is részt vesznek rajtunk kívül.

Vagyis minden lehet szép és jó, egészen addig, amíg nem találkozunk az első ellenféllel. Aztán a másodikkal, harmadikkal, és így tovább, amíg el nem fogynak.

“Innen szép győztesen kijönni,” bővebben

Tök szomorúan láttam meg az imént ezt a grafikont

Vagyis az olvasóink több, mint háromnegyede nem jön ki egy budapesti mérkőzésre – derül ki a tegnapi Hangolat-O-Meter részeredményéből.

Egyébként, viszont nem meglepő módon, az Újpestre kilátogatók körében valamivel bizakodóbb a hangulat, ami esetünkben nagyjából egy helyezést jelent, tehát már bentmaradást. Izé, akár azt is mondhatnánk, hogy aki nem jön ki, az elengedte.

“Tök szomorúan láttam meg az imént ezt a grafikont” bővebben

Napikispest 2022/09/09

fegyelmi bizottság //

09/01 // “A FEB a Vasas – Budapest Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot szurkolóinak rendzavarásaiért (rasszista megnyilvánulás, megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, az ellenfél játékosára sértő kifejezés használata, pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére, továbbá 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a B2 szektor bezárására kötelezi.” (via MLSZ) – Ezt a Kecskemét ellen letöltjük.

vs Újpest // a szeptember elsejei Honvéd – Újpest meccsért az MLSZ közlése szerint egyik fél sem kapott büntetést. Vagy ha kapott, akkor nem közölték. Esetleg még nem is tárgyalták. Például pont az Újpest szeptember 6-án kapott összevont büntetést az augusztus eleji felcsúti és a hazai, ZTE elleni meccsei miatt.

09/08 // “A FEB az FTC – Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és  az ellenfél játékosára sértő kifejezés használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”  (via MLSZ)

“Napikispest 2022/09/09” bővebben

Kocsis Dominik nagy hete

Múlt héten két meccset játszottunk, egyiken sem kaptunk gólt, és mindössze egyet lőttünk (tizenegyesből), mégis egy saját nevelésű szélső lett mindkétszer a meccs játékosa.

A hajtás után az Újpest és a Kisvárda elleni pontszámok, az összetett, és pár megállapítás, amit hét forduló alapján merünk leírni.

“Kocsis Dominik nagy hete” bővebben

Erről a meccsről szinte lehetetlen és egyben értelmetlen összevágni egy összefoglalót

Bp. Honvéd – Újpest 0-0

Nem irigylem a szerencsétlent, akinek kiadják feladatként. Sanyikám, három-öt perc, több lehet, kevesebb nem. Vajon Sanyikám mit fog belerakni?

Áhhh, eddig azt reméltem, talán nem mi vagyunk az a gyenge, aki képtelen győzni, mit győzni, helyzeteket kidolgozni, gólt lőni a másik, hasonlóan rossz ellen. Aztán tessék, megugrottuk, sikerült. Megfogták a sörünket.

A lefújás után Courts mester szavaiból azt sikerült kiemelni, hogy szervezettek voltunk. Nem merem megkattintani, szerintem csak felbaszná az agyam, annyit meg nem ér.

“Erről a meccsről szinte lehetetlen és egyben értelmetlen összevágni egy összefoglalót” bővebben

Az ilyen párharcok mutatják meg a legtisztábban, hogy mennyire nyomoronc egy helyzetben vagyunk úgy mi, mint a magyar klubfutball

Honvéd – Újpest @ Bozsik, 19h

Hatodik forduló, Honvéd-Újpest a Bozsikban. Egy valamikor rangadónak nevezett párosítás, azonban manapság legfeljebb annyit mondhatunk el róla, hogy múltja van. Hatodik forduló, és a két csapat összesen egy meccset volt képes megnyerni az NB I-ben.

Változnak az idők. Manapság a Kisvárdák és Felcsútok idejét éljük, ami önmagában még nem lenne feltétlen gond, azonban ezek a klubok nem csupán a semmiből jöttek, hanem valamiféle szakmai programmal is rendelkeznek, vagyis a pénzüket megpróbálják értelmesen elkölteni. Jó, a Felcsút konkrétan az államkasszát.

Nekünk még ennyi sem sikerül. Döngetjük a mellünket a kibaszott profizmusunkkal, nem ugrunk el egyetlen píárlehetőség elől sem, majd szó szerint kussolunk, amikor az általunk mondottak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. A Fradival és a Vidivel fogunk versenyezni, a legmodernebb kiválasztást alkalmazzuk a játékosoknál, Felnőttprogram, ésatöbbi, muhahahaha.

“Az ilyen párharcok mutatják meg a legtisztábban, hogy mennyire nyomoronc egy helyzetben vagyunk úgy mi, mint a magyar klubfutball” bővebben

Térdre az új klubvilágbajnok előtt

Újpest – Honvéd 0-2

  • hat meccs, hat gól (ebből mindössze egy hazai) az NB I. 25. fordulójában;
  • távolságra hat, valójában hét pontra a kiesés, mert hárommal több győzelmünk van a tizenegyedik Gyirmótnál;
  • nyolc forduló van hátra és jelenleg három meccs a fórunk. alakul;
  • Zsótér: ötödik sárga, kihagyja a Paksot;
  • új nemhivatalos klubvilágbajnok született: Honvédka.

Nagyjából ennyi történt hétvégén, ami számunkra fontos.

“Térdre az új klubvilágbajnok előtt” bővebben

Nem sok minden szól mellettünk, vagyis akár nyerhetünk is, azonban ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet

Újpest – Honvéd @ Megyeri út, 18:30

Az Újpest a tizedik fordulóban(!) nyert először meccset, viszont mostanában, a sorozatban behúzott négy győzelmével talán a legjobb formában lévő csapat. A négy győzelem nem különben tizenkét pont, ami ebben a bajnokságban akár arról is dönthet, hogy negyedik leszel, vagy NB II-es.

A négyes győzelmi sorozat ráadásul egészen ritka az idényben. A Fradinak kétszer jött össze, a Felcsútnak van egy ötöse, és ennyi. A mi rekordunk például: kettő, és akkor szinte azonnal elkezdtünk a dobogóról álmodozni.

“Nem sok minden szól mellettünk, vagyis akár nyerhetünk is, azonban ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet” bővebben

Az Újpest ellen újra világbajnoki döntőt játszunk

Legutóbb február 18-án, a Mezőkövesd ellen játszottunk hasonlóan rangos meccset. Akkor sajnos mindössze egy ikszre futotta, így maradt Kövesden a Nemhivatalos Klubvilágbajnoki cím.

“Az Újpest ellen újra világbajnoki döntőt játszunk” bővebben

Napikispest 2022/03/11

jegyelővétel @ MTK // [9:30] mindössze 109 jegy maradt a szombati meccsre a nekünk átadott 555-ből. Érthetetlen módon az MTK továbbra is fenntartja, hogy a vendégszektor első négy sorát (mintegy 150 helyet) zárolja, és oda nem értékesít jegyet.

[16:30] már csak 59 jegy maradt a vendégbe.


jegyelővétel @ Újpest // a Honvéd oldalán tévesen 1000 forintos elővételi ár jelent meg a jövő heti Újpestre, a valóság azonban 2000 forint, ugyanis a Honvéd az Újpestnél kiemelt meccsnek számít. Az elővételt azonban így is érdemes kihasználni, mert a helyszínen már 3000 lesz a zsuga.

“Napikispest 2022/03/11” bővebben