Mastodon

Mi lesz most?

Választott az ország.

Tegnap választott az ország, és a szavazópolgárok nagy többséggel úgy döntöttek, hogy valami teljesen mást szeretnének, mint ami az elmúlt tizenhat évben volt. Egyelőre nem tudni pontosan mit, mindössze annyi biztos, hogy mást.

Futballszurkolóként minket nyilván az érdekel, hogy mi lesz a magyar focival, mi lesz a klubunkkal?

„Mi lesz most?” bővebben

Amikor Bozó a Honvéd kapcsán politikáról beszél, egészen könnyedén túllép pár apróságon

Ha a céljaikhoz kellettünk, gátlástalanul és simán kihasználtak minket. Most viszont kellemetlenek vagyunk, mert megszólaltunk. Nahát!

2022.03.09. // választási kampányeseményt tartottak a Bozsik Arénában, ahol fellépett az egyik miniszter is.

dátum nélkül // állítólag egy ismert politikus gyerekének a Bozsik Arénában tartották a születésnapját, ahol a kissrácok még az egyébként kímélendő gyepen is játszhattak egy jót.

2022.03.28. // az egyik miniszter megjelentetett egy politikai kortesbeszédet, amit jól láthatóan a Bozsik Arénában vettek fel.

2022.04.01. // a Puskás-unokák állampolgársági bizonyítványait a Bozsik Arénában adták át, és ezt a rendezvényt az egyik miniszter gyakorlatilag kampányeseménnyé silányította.

2022.04.03. // a Bp. Honvéd a hivatalos Facebook-oldalán direkt kampányüzenetet jelentetett meg.

2022.04.03. // országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon.

„Amikor Bozó a Honvéd kapcsán politikáról beszél, egészen könnyedén túllép pár apróságon” bővebben