2018 őszén sétáltunk ki utoljára Öcsémmel a régi Bozsikból azon a bizonyos avarillatú estén, amikor a lódenkabátos Orosz Feri baktatott át előttünk a vágányokon a sorompónál. Eleve fájó szívvel engedtem el akkor ütött-kopott, de jól megszokott kis fociotthonunkat, de ha tudom, hogy 3 hosszú évnyi cigányélet jön, akkor még szomorkásabb lettem volna. Aztán 3 év lett, MTK pályás, eleinte vállalható, majd unalomba fulladó meccsekkel, később már vírushelyzet sújtotta zárt kapukkal, mindeközben kellemesen megosztottá vált szurkolótáborral, értelmezhetetlen szakmai döntésekkel. 2003 óta most voltam a legközelebb ahhoz, hogy a különböző okokból hosszúra nyúló „kinemjárás” véglegessé váljon, és én is kikopjak a kispesti sorompó környékéről. Aztán csak eljött a tegnap, és valamit visszahozott az elveszettnek hitt hangulatból. Kíváncsian, de még rezignáltan várom a folytatást.
“Korzó és csakblog come home” bővebben
