mert célunk csak egy van
Ritka jó napot megyünk ma tartalmasabb interjúkban. Kezdődött ugye
Van mit olvasni, szóval nosza, betűre fel!
Kamber bedobásakor szerintem már csak néztem, de nem láttam a meccset. Minden megszűnt körülöttem, csak az utóbbi 25 évből jól ismert üres keserűség köde ereszkedett rám a kispesti estében, a bizalom utolsó kis csalfa szikráival, amik úgyis elhalnak, mert mindig elhalnak az Ady Endre út végi szürkületben. Aztán Eppel csúsztat, valaki (most már tudom, Lanza) ugrik középen, a labda hullik, én rohanok végig a korzón vissza a többiekhez, ott mindenki egymás nyakában, valamit üvöltök, de nem csak én, mindenki körülöttem… hova lehet ezt az idényt még fokozni?
De kezdjük az elején… „A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába” bővebben
Nagy szerencse, hogy a mai beharangot Hanta vállalta át, így nem kellett az olvasókat lefárasztanom a szokásos tavasz közepi felvezetőmmel, miszerint ha Húsvét hétvége szombatján játszunk itthon, úgyis nyerünk. Elcsépelt beharang helyett így jön a mostani beszámoló, igaz, a lényeg ugyanaz, hiszen persze nyertünk, Húsvét, Paks, ez ilyenkor mindig győztes kombó, pedig nem így nézett ki előtte, ugye. „Húsvétfaktor, Paksfaktor, tökmindegy, de ismét a hullámhegy tetején az őrült tavaszi szinuszgörbén!” bővebben
Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód győztes gólt rúgott a PácSó arénában – szóval ha olyan optimizmuspápa lennék, mint Hanta, már egész messzemenő következtetéseket vonnék le ezekből a történésekből, de mivel realista arc vagyok, maradjunk annyiban, hogy egyelőre tovább folytatódik a kispesti tavaszi menetelés. (!!!!!) „Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!” bővebben
Ötször játszottunk ebben a szezonban a Fradival (3 bajnoki, 2 MK), és a zöldek mindahányszor botrányos formában próbálkoztak ellenünk, hogy aztán hol a mi kishitűségünk/balf.szságunk, hol a játékvezetés, hol a hosszabb kispad mégis mindig FTC-sikert hozzon, mint valami axióma. Ez négyből négyszer igaz is volt, ötödszörre azonban már nem bírták el IX. kerületiek a „fantáziátlan játék egy-két sztárral” kamutaktikára építkező Doll-i taktikanischer Lösung-ot, ugyanis mi n+1 helyzetünkből most végre nem csak egyet kihasználva, láss csodát, hazaküldtük sírni a pöffeszkedő díszklubot. Mondanám, hogy nem hiszem el, de hát bakker: a saját szememmel láttam.
Sommás összegzésem ennyi a tegnapi estéről. Ezen felül Kassai, jó szokásához híven, vétett ellenünk egy döntő hibát, ami miatt a mérgem nem csitul, de akkor is, ha egy félidőt ilyen szép pariban lejátszunk a lilákkal, mi a pékért kell már a második félidő elejétől kisszögletezni, illetve bekkelni a kapufánkkal a hátunkban? Persze lehet, hogy ennyit bírtunk, nem tudom. Nem tudom… „A második félidei visszaállás meghozta az eredményét” bővebben
Ha három kulcspillanatba akarjuk sűríteni az újpesti 1-1-et, akkor egyértelmű, hogy Zsótér gólját, Kassai hülyeségét és Dark bénázását kell kiemelnünk.
Ha pedig nem kulcsillanatokról beszélünk, akkor kopaszozni kéne, mert valahogy nem akart működni a játékunk, iszonyat beszariak lettünk a második félidőre. Pedig nem rossz ez az erőltetett 5-3-2, megadja a nyugalmat a kivárós focinkhoz. Csak nem kéne ennyire szétesni.
„Zsótér, Kassai, Dark feat. KC & The Sunshine Band” bővebben