Úgyis ezt kérdeznétek: mit mondott Józsi?

IMG_0002Őszinte leszek, szinte semmi újat, amit magunktól ne szaszeroltunk volna ki a regnálása idején. Mondom ezt úgy, hogy talán ha összesen kétszer válthattam vele pár mondatot a nálunk töltött néhány hónapja alatt, viszont volt egy olyan hangulat a klub körül, amit egy szóval lehetne jellemezni: őszinteség. Vagy valami olyasféle.

/// Posztunk a csütörtökön, a Futball Házban lezajlott közönségtalálkozóról szól.

Egyszerű paraszti logikával ki lehetett következtetni a dolgokat, elég volt ránézni a nagy-, vagy az MFA-csapat összeállítására, hallgatni a nyilatkozatokat. Vagy csak szimplán ránézni az arcokra, ki felszabadult, ki kedvtelen, és ki akar távozni már a télen, vagy kit kérünk fel mi a távozásra. Ugyanez a felkészülési meccseken is. Valahogy így kellene kinéznie a normális működésnek.

Ilyenkor nem vagyunk rászorulva a klubházból kiszivárogtatott tudásra, mert minek? Előttünk történtek a dolgok.

És bár Józsi sok mindenről beszélt, kissé úgy éreztem magam, mintha a blogon is megjelenteket mondaná vissza a saját szavaival. (Önfényezés kimaxolva.)

Hogy mi ebből az azonnal adódó következtetés? Józsi a mi emberünk volt. Mármint a kispestieké.

Nem csinált semmi extrát, csak hozta és elvárta azt a minimumot, aminek amúgy alapnak kellene lennie egy Honvédnál, és mondjuk ki, már ez sem kevés.

Amúgy tudjátok mi az igazán kegyetlen? Hogy ha lefekszik, akár maradhatott is volna. Ezért én egy kicsit haragszom is rá. Alámerülni, kibekkelni. Ott lenni, megszerezni a területet, csinálni, csinálni, csinálni, hátha a végén győzni tud. Nem mondom, hogy feladta, de ahogy tette a dolgát, talán kicsit belesüppedt a saját naivságába, és ezzel mintegy lemondott a nehézkesen kiharcolt pozíciójáról. A status quo ennek következtében felborult, a többit pedig tudjuk a sajtóból: Cordella vissza, majd Cordella el. De amíg vissza, addig pont kisírta, hogy Józsinak is pá-pá legyen.

És ez volt az este igazi tanulsága, bár nem ért hatalmas meglepetésként: Józsi erre a lefekvős mókára egyszerűen emberileg alkalmatlan. Bizonyossá vált, amit eddig is sejteni lehetett róla, hogy ha leül valakivel beszélgetni, akkor őszinte lesz, mert a legjobbat tételezi fel a partnereiről. (Megjegyzem az ilyen típusú emberekkel kibaszni az egyik legnagyobb aljasság. Végre valaki nem sunyított vezető pozícióban, mennie is kellett. – ez persze a magánvéleményem, és sajna tapasztalatom is, mert – szégyen, jah – de én is megtettem már egyszer-kétszer, hogy azóta máig nem múló lelkiismereti furdalásaim legyenek.)

Sajnos a magyar futball most nem a Csábi Józsik korát éli.

IMG_0015

más

Nem tudom mennyire vagytok járatosak a sajtó számára nyilvános, nem nyilvános, valamint az ún. háttérbeszélgetések műfaját tekintve, így tartok egy röpke fejtágítót. Józsi, amikor vállalta, hogy eljön a Futball Házba, és beszélget az egybegyűltekkel, akkor – nem tudom, mennyire volt ezzel tisztában – egy igen kemény dolgot vállalt fel. Nemrég még a Honvéd edzője volt, a történteket még mindig emésztjük, vagyis várható, hogy a téma főfonala valahogy mindig vissza fog kanyarodni a kispesti öt hónapjára. Ez meg is történt.

A lényeg az, hogy az ilyen szituációk önmagukban hordozzák azt a veszélyt is, hogy néha bizony a közlő elszólja magát, olyat is mond, ami esetleg nem tartozik a szélesebb nyilvánosságra, netán sértő lehet egyes kollegákra, munkatársakra. Ne legyünk álszentek, mindannyiunkkal történt már ilyesmi, ha máskor nem, otthon, a család előtt máshogy beszélünk, jobban elengedjük magunkat, mint mondjuk szakmai, munkahelyi fórumokon.

Nos, a Józsival való beszélgetés így lett számunkra sajtóetikai kérdés, és vált egyik pillanatról a másikra ún. háttérbeszélgetéssé. (Ami nem feltétlen jelenti azt, hogy olyat is megtudtunk, amire nem vagyunk jogosultak, csak maga az esemény szerkezete megkívánta.)

A háttérbeszélgetés pedig egy olyan műfaj, ahol ugyan jelen van a sajtó, jelen vannak a közlők, el is mondanak dolgokat, még többet is, mint ami valaha megjelenhet, viszont fontosak, mert így kerülhetnek képbe a megjelentek. A háttérbeszélgetések nagy értéke, hogy a későbbieken a jelen lévők (jelen voltak?) nem fognak sületlenségeket állítani cikkeikben, ráadásul fenntartanak egy bizonyos fajta kapcsolatot is a közlőkkel, ami később kifizetődő lehet számukra. A közlőnek is jó, mert bevédi a saját seggét (már bocsánat), olyan dolgokról is beszélhet, ami nem feltétlen a nyilvánosságra tartozik, ellenben ha nem mondja el azokat, akkor értelmezhetetlenek lesznek a róla megjelenő publikációk, vagy esetleg nem értelmezhetetlenek, hanem rosszabb: szükségtelenül vádlóak, netán hazugok.

Nehéz tehát írni a Józsi által elmondottakról, miközben amúgy nagyon könnyű, hiszen ahogy már a poszt elején is említettem, megerősítette néhány korábbi fejtegetésünket, amire csak úgy, megfigyelőként is rájöhettünk.

Ami inkább érdekes, és ami lejött, és amit RW egy másik oldalról már pedzegetett a párhuzamos posztjában, hogy Józsival egy nagyon-nagy értéket bukott a Honvéd. Láttátok volna azt a lendületet, ahogy mondta és amit mondott, elképesztő volt. Négy órán át szinte be nem állt a szája, látszott, mélyen élte meg a történteket, és itt nem csak a menesztésére kell gondolni, hanem az egész kispesti szerepvállalására. Higgyétek el, négy órán keresztül nem lehet folyamatosan panaszkodni, az idő jelentős részét a kihagyott lehetőségek, a pozitív dolgok tették ki. Mert bizony ilyenek is voltak, vannak.

Jó kis este volt, érdemes volt elmenni rá. Részemről újra megerősítést nyerhettem, hogy van még Kispest, kispestiség, és arról is, hogy azt manapság jórészt a klubon kívül kell keresni. Az öt hónapos Csábi-éra tehát nem volt más, mint egy röpke kis pozitív intermezzo a ki tudja meddig nyúló szenvedésünkben.