Mastodon

Akkor szerdán Dunaújváros?

Premisszák //

  • a Fáy utca talaja // rossz, nem elégedett vele az MTK.
  • a Fáy utca kihasználtsága // két csapat is ott rendezi a hazai meccseit, és a feltorlódott tavasz miatt igen nagy a gyepszőnyeg igénybevétele, ráadásul a pletyik szerint azzal sem számoltak, amit évek óta lehet tudni: a koratavasz Budapesten általában esős. Egyébként most szombat és jövő szombat között, vagyis nyolc nap alatt négy meccset rendeznének az Illovszkyban.
  • pályaszűke Budapesten // öt pesti NB I-es csapat van, összesen négy stadionnal. Az MTK mégis Dunaújvárosba(!!!) vinné a meccseit, mert úgy látszik, ennyi pálya is kevés. Sőt, a zöldsport szerint már a most szombati, Újpest ellenit is ott tartották volna meg szívük szerint. Mi szerdán mennénk a Fáyba, ami simán lehet, hogy végül Dunaújváros lesz.
  • MLSZ Labdarúgás Versenyszabályzata // 1/2016 ELN-164/2015 (06.01.) 23.§ (1) g)

A versenyszabályzat vonatkozó tétele így hangzik egész pontosan:

A sportszervezetek a nevezési lapon jelentik be, hogy mérkőzéseiket melyik pályán rendezik. A pályaválasztó sportszervezet csak a bejelentett pályán rendezheti meg mérkőzését:
1) indokolt esetben, évközben, alkalmanként vagy tartósan, más pályán is megrendezhető mérkőzés. A változásról a mérkőzés előtt – rendkívüli körülmény esetét kivéve – legalább 15 nappal köteles értesíteni a szövetséget és az érintett sportszervezet;

Magyarán, ha az MTK a jövő szerdai (március 9.), eredetileg a Fáy utcába kiírt Honvéd elleni meccsét Dunaújvárosba akarná vinni, akkor – a vis maiort nem számítva – már rég meg kellett volna születnie a döntésnek.

Felmerül kérdésként, hogy az előre tudható dolog, miszerint a Fáy utca talaja vállalhatatlan, és az esőzés még vállalhatatlanabbá teszi, szóval az mennyiben minősül vis maiornak, vagyis előre nem látható esetnek?

Külön érdekesség, a hivatkozott 23.§ (1) h) pontja, amelyik kimondja:

A nevezési lapon bejelentett főpálya csak a sportszervezet székhelyével azonos helységben lehet. Ez alól kivétel, a rendkívüli eset, továbbá, ha fegyelmi döntés következtében nem játszhat a csapat a sportszervezet székhelyén, a saját pályáján. Ilyen esetben lehetőség szerint olyan pályán kell a mérkőzését lejátszani, hogy ezzel ellenfelének többletköltséget, hosszabb utazást ne okozzon.

Tehát a budapesti MTK (a nevük is MTK Budapest) köteles megoldani, hogy Budapesten legyen a főpályája. Ha a Fáy nem jó, akkor ott van az állami tulajdonba vett Bozsik, a szintén állami tulajdonú Megyeri út, és végszükségben az Üllői. Van tehát bőven választás, bár igaz, mindegyiknek lehetnek költségei, amik talán magasabbak, mint Dunaújvárosban. 83 kilométerrel arrébb, egy másik városba vinni a hazai meccseket a Hungária körút szeptemberi átadásáig, minden, csak nem nézőbarát döntés.

Alakul a kényszerpálya, ha az MLSZ hajlandó egyszer az életben komolyan venni a saját szabályait:

(3) Pályaválasztó jog
a) A bajnokság (verseny) sorsolása meghatározza a pályaválasztás jogát. Az őszi idényben (szezonban) pályaválasztóként kisorsolt csapat a tavaszi idényben (szezonban) ugyanazzal a csapattal szemben nem lehet pályaválasztó.
b) A pályaválasztói jogról lemondani nem lehet, ez a szabály a kupamérkőzésekre is vonatkozik. Bérelt pályán történő mérkőzésrendezés esetében sem lehet a pályaválasztói jogot átadni, illetve azt a (stadiont) pályát nem lehet bérelni, melyen az ellenfele játssza hazai mérkőzéseit.

Az érvényes Versenyszabályzatból kiragadott rész (26.§ (3) a) és b) egyértelművé teszi, hogy az MTK-Honvédra az MTK nem bérelheti ki a Bozsikot, mert ott a Honvéd játssza a hazai mérkőzéseit. Tavaly, amikor az MTK is nálunk tolta, ezért kellett Felcsútra(!!!) utaznunk. Viszont idén már valamiért nem számított a dolog, mert december ötödikén az MTK a Fáyban fogadta a Vasast – hazaiként. 1-0 a teszünk a szabályokra c. hozzáállásnak. (Szerdán egyébként mind az Újpest, mind a Fradi idegenben játszik.)

További szépség, hogy ha figyelmesen elolvassuk az a) pontot, akkor kiderül, a Versenyszabályzatból kimaradt a három körös bajnoki rendszerű tornák szabályozása. Van ősz és tavasz, más semmi.

Sokadik kérdés az is, hogy a Dunaújváros vajon rendelkezik olyan stadionnal, amit hitelesítettek NB I-es mérkőzések megrendezésére? A hatályos Klublicenc Szabályzatot hívtuk segítségül, mert az MLSZ adatbankjában a Szabályzat, Közlöny menüpont alatt nem elérhetőek a Pályahitelesítési jegyzőkönyvek.

A licencszabályzat 17.§ (1) d. pontja szerint:

A nemzeti első osztályú (NBI) illetve másodosztályú (NB II) klublicenc kiadásához szükséges, hogy a sportszervezet rendelkezzen az MLSZ Infrastruktúra Szabályzatban meghatározott minőségű pályával, a jelen szabályzatban részletezett módon.

A nemzeti első(sic!) és másodosztályú versenyekre jóváhagyott létesítmények típusait vizsgálva azt láthatjuk, hogy az NB I-re és az NB II-re csak annyi a különbség, hogy az egyiknek az elsőosztályú, a másiknak a másodosztályú kritériumok összességének kell megfelelnie, és ezen kritériumokat az MLSZ Infrastruktúra Szabályzata tartalmazza.

Akkor fussuk át, hogy az Infrastruktúra Szabályzat mit mond a két osztályhoz legalább szükséges stadionokról:

  • I. osztályú pálya // legalább 2000 férőhely –> pipa
  • 105×68 méteres élőfüves pálya –> pipa
  • és még kismillió pont, de a lényeg az, hogy

az NB I-es és az NB II-es pályák között igazán nagy különbség nincs. Józan paraszti ésszel azt mondanánk, hogy ha a Dunaújváros megkapta az NB II-es licencet a stadionjára, akkor az jó lesz az NB I-re is. A kérdés azonban az, hogy ez a hitelesítési folyamat a valóságban is megtörtént, vagy csak az NB II-re?

Amire viszont egyáltalán nem találtunk forrás, hogy egy klub idény közben – nem ideiglenesen, egy-egy alkalomra, hanem – tartósan miként változtathatja meg a hazai pályáját, ha azt év elején nem jelentette be? Legjobb tudomásunk szerint az MTK a Fáyt jelölte meg erre az évre, és mást nem. (A vicc persze az volt, hogy közben a Honvéddal kapott ellentétes sorsolást, mert mindenki úgy tudta, a Bozsikban játszanak majd. Sőt, még ezt a sorsolást is sikerült elsőre elrontani.)

Alakul.

Foglaljuk össze //

  • Az MTK és a Honvéd ellentétes sorsolást kapott nyáron, majd
  • az MTK mégis inkább a Fáyban játszik, szoros menetben a Vasassal.
  • A Fáy talaja rossz, a tavaszi esőzésektől pedig még rosszabb, de ezt lehetett tudni előre, mert évek, évszázadok óta ilyen az időjárás Magyarországon.
  • A sok eső árt a talajnak, pláne, ha nyolc nap alatt négyszer akarnak futballozni rajta.
  • Az MTK most Dunaújvárosba akarja vinni inkább a meccseit, amiről nem tudni, hogy van-e megfelelő minősítése, hogy egyáltalán lehetséges-e szabályzatilag a csere, valamint
  • meglepően szurkolóbarát lenne, ha a március 9-én, szerdán lejátszandó meccset nem csak egy másik városba vinnék, hanem azt az utolsó utáni pillanatokban jelentenék be. Amikor ezeket a sorokat írom – péntek délben – már rég késő lenne, ezért kíváncsiak vagyunk, mikor szólnak majd: utazás van, fiatalok.
  • Az rendben, hogy az MLSZ csak akkor tartja be a saját szabályait, amikor az érdeke úgy kívánja, és azt is tudjuk, hogy az MLSZ és a nézők érdekei nem esnek egybe, szóval nagy meglepetéseket nem várunk.
  • Valamint // ha az MTK azért megy Dunaújvárosba, mert az olcsóbb, akkor szó szerint menjenek a francba. Tudták, hogy két évig nem lesz saját stadionjuk (erre az időszakra a pályabérlés díjat miért nem vállalja át az építést megrendelő? – kvázi a magyar állam, vagy estünkben az általa megbízott MTK, mint anyaegyesület?), tudják, hogy a szabály szerint Pesten kell játszaniuk, tudják, hogy Pesten van még stadion, mindent tudnak, mégis a spórolás előrébb való?

Nonszensz. Fejetlenül beleugrottunk a Nagy Stadionépítési Lázba, miközben ilyen apróságokat nem gondoltunk végig. Építünk remekszép létesítményeket a szurkolók kiszolgálására, miközben gátlástalanul bedobjuk, hogy két pesti csapat hétközi meccsét esetleg levigyük vidékre. Mennyire nevezhető hitelesnek ezek után minden egyes elköltött fillér milliárd, ami stadionra megy?

Elképedve ülök a monitorom előtt, miközben tudom, már rég semmin sem szabadna meglepődnöm.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||