Ma van 85 éve, hogy elkezdtük halmozni a címeket

1926 telét írjuk, a korona nevű fizetőeszköz végnapjait, az új pénz, a pengő eljövetelét. Alig fél éve, hogy az osztrákok és a csehek után Magyarországon is bevezették a labdarúgásban a professzionalizmus intézményét, így próbálva megállítani a mind komolyabb méreteket öltő játékoskivándorlást.  A korábban amúgy is jelentősen főváros-centrikus magyar futballra az első komolyabb csapást az első világháborút lezáró békék mérték, aminek következtében egyrészt túlkinálat alakult ki a játákospiacon, másrészt egyre többen hallgattak a külföld hívószavára, és mentek el pénzért, nagyobb pénzért játszani. Az amatőrizmusnak, az álamatőr világnak leáldozóban volt, ha lépést akartunk tartani a többi nemzettel, akkor bizony nem maradt más út, mint a nyílt profizmus, a fizetett játékosok alkalmazása.

A döntés megszületett, az 1926/27-es bajnokságra már a korábbi amatőr liga tagjai által gründolt proficsapatok neveztek, először kiegészülve a vidéki városokkal. A profi első- és másodosztállyal párhuzamosan tisztán amatőr ligák is alakultak, valamint megváltoztatták a Magyar Kupa kírását, úgy, hogy oda csak amatőr egyesületek nevezhettek. A Kispesti AC is ekkor alapítja meg proficsapatát a Kispesti FC-t, hogy az jogfolytonosan, továbbra is tagja maradjon a mindenkori magyar bajnoki rendszer legfelsőbb osztályának, egészen 2003 nyaráig!

Korabeli csapatkép.
Balról jobbra: Weisz, Gulyás, Hungler III., Dudás, Ölvedy, Saguly, Fürstner, Szabó, Burger; (állók) Praszkó és Raix (ülők) [forrás: huszadikszázad.hu
]

Az MLSZ – és ebben a vonatkozásban azóta is őrzi a hagyományait – már akkor sem állt a helyzet magaslatán, ugyanis a Magyar Kupa szabályzatát menet közben írta át. Az első mérkőzéseken még a Kispest profijai is szerepelhettek, és győzték le a kiváló játékerőt képviselő Szolnokot (4-1), Törekvést (2-1) és a Debrecent (2-1). Aztán jött a módosítás, és a Fradit, valamint a III. kerületet immár az amatőrök küldik haza egy-egy jól irányzott 4-2-es eredménnyel, hogy a döntőben a BEAC-cal, a Budapesti Egyetemi Athletikai Clubbal találják szemben magukat.

A döntőt 1926. december 8-ára írták ki, semleges helyszínre, az MTK Hungária körúti pályájára. Csekély érdeklődés mellett a találkozó 1-1-es eldöntetlennel zárult, ami után megismételt mérkőzésre kötelezték a csapatokat, immár a Postás pályáján, a Tattersaalon (Lóverseny tér, a mai Népstadiontól északra fekvő terület). Az első meccs számunkra sajnos egy igen kellemetlen meglepetést is tartogatott, ugyanis Raix II. Károly, a csapat jobbfedezete (és a kétszeres válogatott Raix Gusztáv testvére) már az első félidő közepén lábát törte, és mivel ekkoriban még nem lehetett cserélni, tíz emberrel kellett folytatnunk a játékot. A BEAC-nak így is csak a 82. percben sikerült egyenlítenie, vagyis közel voltunk, nagyon közel.

1926.12.08. Kispest – BEAC 1-1

Kispest: Balla – Csesznák, Grolmusz (máshol: Grollmusz) – Raix II, Gregor, Marton – Balogh, Juhász, Jurácska (gól), Heckl, Mátéfi (máshol: Mátéffy)

A második találkozóra is maradtak izgalmak szép számmal. Mai szemmel talán egészen elképesztő lehet, hogy az – újfent – döntetlennel záruló 90 perc után nem a jól megszokott megismételt mérkőzés következett valahol egy újabb pályán, hanem háromszori hosszabbítás, egész addig, amíg valaki nem nyer. (A büntetőpárbajként ismert istenítélet ekkoriban még ismeretlen volt, de érdekességként megemlítjük, hogy a hetvenes évekbeli bevezetésekor épp a Honvéd játszotta az egyik első olyan nemzetközi kupamérkőzést, ahol élni kellett vele.)

Hamar vezetést szerzünk, de a 10. percre már 1-1 az állás, és ez is marad a rendes játékidő végéig. Következik az első, ekkor még 2×15 perces hosszabbítás. A 100. percben újra vezetünk, de a BEAC megint egyenlít. Újabb hosszabbítás, ezúttal 2×10 percben, viszont ezúttal gól nélkül. Figyelem, már 90+30+20, azaz 140 percnél járunk!

És akkor elérkezik a 156., amikoris – idézem a korabeli tudósítást -: “Az utolsó 10 perc első fele a BEAC-é, a 6. percben azonban Szántó megsérül, leáll, a KAC ekkor felnyomul, Hidassy a kapu előtt megállítja a labdát, Heckl rástartol és berúgja a győztes gólt (3:2). A hátralevő négy percet elszánt védekezéssel tölti el a KAC holtfáradt legénysége és közben igyekszik megőrizni az eredményt.(A hivatkozott forrás ugyan Heckl-t jelöli meg gólszerzőnek, mi mégis azt a Gregort tekintjük annak, akit a klubhonlap is említ. – szerk.)

Heroikus küzdelemben győztünk valószínűleg minden idők leghosszabbra nyúlt magyarországi tétmérkőzésén, először hódítva el országos jelentőségű serleget, hogy a későbbiekben ezt még további hattal, valamint 13 bajnoki címmel toldjuk meg – máig.

1926.12.19. Kispest – BEAC 3-2

Kispest: Balla – Csesznák, Grolmusz – Mádi, Gregor (gól, 156.p.), Marton – Borsos, Juhász (gól, 5.p.), Jurácska, Heckl, Mátéfi (gól, 100.p.)

~o~

Személyes megjegyzés. A kilencvenes évek elején, talán Esterházy Marci búcsúmérkőzésén lehetett, amikor az akkori klubvezetés mindenféle díjakat adott át a korábbi klublegendáknak, köztük az első kupagyőzelemből oroszlánrészt vállaló, és ekkor még élő Mádinak és Hektl Gyulának. Máig sajnálom, hogy gyerekként, hiába mutatott be nekik nagyapám, nem érthettem, nem foghattam fel mekkora legendák társaságában vagyok én, az aranyos, tejfölszőke kisgyerek. Amire viszont emlékszem, az a pillanat, amikor vonulnak le a kezdőkörből, miközben néhányezer szurkoló meghatódottan és szűnni nem akaróan tapsolja őket.

Ha valakinek véletlenül meglenne az a Kispest-Honvéd képes füzet (borítón Hamar Pilu az egyik arc), ami ezután jelent meg, és abból beszkennelné a képet, amin Mádiék vannak, azt mindenképp kitennénk. Sajnos hirtelen nem tudom az én példányom merre lehet. (Közben megtaláltam. Klikk a nagyobb képért. – szerk.)

(A teljes kiadványt hamarosan elérhetővé tesszük a Facebook-csoportunkban.)

Az épületasztalos zsenialitása – És azt tudtátok, hogy… II.

Az a baj, hogy Béla bizony nagyon népszerű,
Sok barátja van és ez nekem kínos, keserű.

GM49 – Bélát itt ne keressék (bővített verzió)

Béláról beszélni kell, mert Béla csak egy van, és Béla egy jelenség. A fürtök, amik csintalanul lebegtek a szélben, mikor Bélánk elfutott a szélen; az a finom, és a kapusokat őrületbe kergető stukkolás, amivel éppen csak alányúlt, hogy a labda pontosan, menetrendszerűen alakuljon át egy bődületes GÓÓÓL kiáltássá a részünkről. Béla mindenkié, de volt idő, amikor Béla a mi koronánk legszebb ékköve volt, pedig Durcik, Pisontok, Halmaik szegélyezték gyémántok formájában. Bokréta Kispest koronáján.

Nekünk Béla volt a Manchester Cantonája, az Arsenal Bergkampja, a Zágráb Proszinecskije, a Stuttgart Balakovja, a Siófok Olajosa. Nekünk Béla kellett, mert abba a csapatba illett Bélának játszania. Béla lábain nőttünk fel, tizenévesként úgy bambulva, ahogy manapság a női megfelelőit a körúton. Bééééla, Béééla, Bééééla – mantráztuk, majd felfedeztük, szótagra kijön a korábbi nóta, így hamarosan Illés Béla lett a legnagyobb király arra a néhány szép és boldog esztendőre, amit együtt tölthettünk el. (Gyermekkorom egyik legnagyobb kedvence, aki miatt képes voltam kihagyni a Honvéd-Újpestet Csepelen, mert éppen akkor játszotta búcsúmérkőzését a Hungárián.)

Béla később meghallott valami más hangot, elhagyott minket, újrakezdte, de bármit csinált, megmarad Bélakirálynak. Bár néha fújjoltuk, mert mesterhármast lőtt nekünk, hovatovább talán durvábbakat is mondtunk, de szívünk mélyén mindig megbocsátottunk neki, mert emlékeztünk rá, egy csodálatos Kispest köthető az itteni korszakához. Glória neked, Béla.

Néhány nappal ezelőtt kitettünk egy igazi hiánypótló videót, amin Béla is fel-feltűnik, miközben a Manchester szenved meg ellenünk. A videó elérte a célját, többen is ekkor láthattátok először a gólokat, és ugyan hang nélkül, de talán kicsit érezhettétek a stadion felejthetetlen hangulatát. Szerencsére a poszt másokat is megindított, és a remek Dortmund-blogger kollegát egyenesen újságarchívumának feltúrására, majd a kiválasztott darab beszkennelésére serkentette. Ezt fogjuk most megmutatni nektek.

Amit mindenképp tudni kell, mielőtt belevágnánk az anyagba:

  • Az 1993-94-es bajnokság végén járunk, ahol Davidovic mester vezetésével csak másodikak lettünk a Vác mögött, miközben Béla elhódította a gólkirályi címet.
  • Akkor még létezett a Labdarúgás c. lap, ami futott talán még Sport7 és Sport10 címekkel is, a Nemzeti Sport viszonylag rendszeres mellékleteként. (Ez a cikk is ott jelent meg.)
  • Béla eredeti szakmája épületasztalos!
  • Béla ekkor még úgy érezte, itthon már mindent elért, így egy igazi külföldi szerződésre vágyott.
  • Bélának állítása szerint nincs különösebb hobbija, ezzel szemben a képeken bowlingozik, billiárdozik és flipperezik.
  • Béla még sok sikert szeretne ekkor elérni a Kispesttel, de ebből csak a siker jön össze, már az MTK színeiben.

A bajnokság végén a sportlap megkérdezte az NB1-es csapatok öltözőit, hogy a játékosok nevezzék meg azt a három másik játékost, aki szerintük abban az évben a legjobb volt. Béla elképesztő fölénnyel, 603 pontot gyűjtve előzte meg a ferencvárosi Lipcsei Pétert (156) és a csabai (csoda)Szarvast (143).

Nem is húzzuk tovább, íme az anyag. (Nagyobb mérethez klikk a képekre.)


Bónuszba pedig egy igazi rajongói videó:

Fókuszban a szurkolók véleménye – 2011 ősze, ahogy Ti láttátok

80 nap. 80 nap van még hátra március másodikáig, hogy végre újra győzni lássuk a Honvédot. 80 nap múlva megyünk a Fáyba, pénteken, hatra. 80 nap alatt Willi Fog basszus körbeutazza a Földet, míg mi itthon ülünk, meresztjük a valagunkat és várunk. Magyarfutballban ezt hívják téli szünetnek. Még 80 nap!

Néhány hatalmas adósságot azonban addig lesz időnk ledolgozni. Kezdve mindjárt a két hete kitett szurkolói játékosértékelő ívek feldolgozásával, hogy végre elmeséljük nektek, ti hogyan láttátok az őszi szezonunkat.

A tovább után mondatok, elemzések, találgatások, grafikonok, miegymás; kicsit keverve a Ti válaszaitokból kiolvasottakat a saját gondolataimmal.

333 válasz. Ennyi érkezett a kijelölt határidőig, így elmondhatjuk, elég nagy merítésből sikerült kikalkulálnunk a mindjárt bemutatandó eredményeket. Tudjuk, ha lenne közöttünk egy echte módszertanász, akkor a kérdések áttanulmányozása után bizton jelezné felénk, több kontrollkérdést elfelejtettünk volt feltenni benne, így az értékelések validálhatósága, valamint valóságtartalma bizony necces is lehet akár. Szerencsére azonban ilyen problémánk nincs, mert egyfelől módszertanásznak jó leszek én is, másrészt tojunk a tudományos maszlagra, ez futball, és a futball lényegét az érzelmek adják, tehát bármi amit mondunk úgyis helyes lesz. Kezdjük inkább.

Az egyéni osztályzatok

Kérdőívünkön felsoroltuk az ősszel ilyen-olyan mértékben szerepet kapó összes játékosunkat, valamint a mestert, és azt kértük tőletek, hogy az általános iskolából is ismert 1-től 5-ig tartó skálán osztályozzátok a teljesítményüket.

Az első grafikonon ennek az eredményei láthatók, külön-külön bontásban Supka mester, az alapcsapat, valamint a perememberek. Jól látható, hogy ez utóbbi körbe tartozó öt játékos bizony-bizony mind alatta maradt még az általatok is leggyengébbnek tartott olyantól, akivel stabil(abb)an számolt az edzői stáb. Ötükből hárman, Harmony, Sekulic és Kostolani mára sikeresen fel is iratkozott a távozók listájára. Diaby hosszú ideje sérült, de tőle sokat várnak tavasszal a klubházból, Bjelkanovic pedig van, később majd elválik, hogy minek.

Az ősz kispesti játékosa – minő meglepetés – Torghelle Sándor lett, aki ugyan csak 6 mérkőzésen szerepelt, és bár a gólokat lőtte, a gólpasszokat osztotta, 4,79-es osztályzatátlaga mégis kicsit a személyének, vagy netán a kultuszának is szól. Ettől még Sanyika, Sanyika, úgy szeretjük, ahogy van, és ha ezt számokba kell önteni, akkor ötöst kap, ha pedig a realitásokba, akkor négyest. Így ki is jön a végeredmény.

Második helyen gólkirály-jelöltünk, Danilo (4,65) végzett. Danipaci néha képes elérni, hogy fejünket a tribün falába verjük, mikor egy-az-egyben megy rá az ellen kapusára, majd valami igazán dühítő módon hagyja kihasználatlanul aktuális helyzetét, de közben meg párosával kis képes rúgni a gólokat, és a másoknak oly’ komoly problémát okozó tiziket is üzembiztosan értékesíti. Téged is szertünk, Danika.

A harmadik helyezett személye sem meglepetés, évek óta először mondhatjuk el, hogy nem csak szerethető és jó, hanem igazi bravúrkapusunk is van Kemenes (4,47) személyében. Szabi renoméja különösen gyorsan ívelt fel mifelénk, tavaly, a siófoki idényzárón elsőként jött ki megköszönni hozzánk az egész éves szurkolást, majd az a pillanat, amikor egy vörös-fekete zászlót lengetve ünnepelte a tábor előtt a Fradi elpicsázását, azzal végképp elnyerte maximális tiszteletünket. Mondom, mindamellett még egy remek kapusról is van szó. (Akit kiegészít a nyári igazolás, Sánta (4,01), és nem is akárhogy, épp mögötte, a negyedik helyen végezve az osztályzataitok szerint. Jó tudni, hogy ezen a poszton bizony el vagyunk látva komoly játékerővel.)

A két csatár és a két kapus után három védő következik a listában, Botis, Debreceni és Lovric tevékeny részese volt az őszi menetelésnek, és bár mindhárman hibáztak néha-néha, a szurkoló nem felejt, amikor kell, felpontoz. Ők meg is érdemlik.

Még mindig a csapatátlag (3,61) felett találjuk a fél évre Vietnámba távozó Abasst, a védelem állandó negyedik tagját, Novákot és Ivancsics Gegét, aki egyre méltóbb módon veszi át – az épp mögötte végző – Zelenka (3,5) által leadott irányítói szerepkört.

Németh Norbi hazatért, hozott egy átlagot, ami se nem kimagaslóan jó, se nem megalázóan rossz hozzá képest, tőle nagyon várunk majd egy jó tavaszt.

A lista további része azonban talán jól mutatja be, hogy kik azok, akikben talán kicsit csalódtak a szurkolók az előzetes elvárások fényében. Hidi saját nevelés, javul, javulgat, de még valahogy nem az igazi; Hajdú Norbi meg sem közelítette a tavaly őszi formáját; Akassou a pirosainak és a butaságának köszönheti a helyezését; Délczeg felé megvan a bizalom, talán nála a másik előtagú, az ön- hiányzik kicsit; Tchamitól bevallom nem vártunk sokat (a szolnoki pedigré nem túl erős errefelé), azonban gyors, ámbár nagy a hibaszázaléka, de ha ebben feljavul, hatalmas értéke lesz csapatunknak. Horváth Adrián viszont nagy talány. Szeretjük mert küzd, hajt, alázatos, bármikor bevethető, de átkozzuk, mert rendszeresen képes hajmeresztő butaságokra, amiket bizony nem mindig lehet a szerencsétlenség számlájára írni, annál inkább a vélt, vagy valós képességhiányéra. Marshal jött, látott, és nem győzött meg minket.

És akkor Supka mester. 3,98-as osztályzatával Botissal lenne párban az ötödik helyen, ha besorolnánk a játékosok közé, ami valljuk be nem rossz egy edzőtől. Az edzőt illik mindig szidni, legfeljebb akkor dobáljuk magasba, ha előtte néhány perccel kupát nyer – mondjuk Újpesten, hogy egy hétre rá újra lehessen átkozni. Az edző mindig hülye, az edzőnél mindenki okosabb, ez a régi törvény. Attila azonban az ősszel bizonyította, hogy egy előzetesen nem túl sokra tartott kerettel is ott tud lenni az élbolyban, érti annyira a szakmát, hogy tényleg csak a hihetetlen pechszériánknak (Pécs, Kaposvár, Haladás) legyen köszönhető a – remélhetőleg átmeneti – negyedik helyünk. Ebben akár több is lehet, ha sikerül egy legalább hasonló minőségű, és a minőségnek megfelelő játékrendszerű állományt összerakni tavaszra.

Az látható, hogy a támadójátékunkat nagyon megcsinálta (4,05), a bajnokságban mi lőttük az egyik legtöbb gólt. Gyors és látványos, mindezt úgy, hogy a helyzeteinknek csak egy igazán kis hányadát sikerült gólra váltani, de a lényeg az, hogy folyamatosan sikerült eljutni az ellenfelek kapujáig, és ha már ott vagyunk, egy kivétellel mindig be is találni. A védekezés (3,33) ezzel szemben kicsit dadogósabbra sikeredett, és mivel láthattuk, ott az egyes játékosokat legalább jóra értékeltétek, a potenciál meg lenne benne, talán majd a téli alapozáson ez a kérdéskör is megnyugtatóan elrendeződik.

3,45 a szép játékra, gondoltátok volna? Szemre tetszetős Honvédról beszélhetünk! Messze-messze a legtöbben azok voltak, aki négyest adtak rá, vagyis kezd átjönni felénk is valami abból amit a mester játszatni akar, mindez úgy, hogy egyezik az ízlésünkkel. Csak így tovább!

Az eredményességre (3,81) nem lehet panasz, és az edzői húzások (3,51) osztályzata is elfogadható, bár hozzá kell tennünk, itt kicsit értetlenül állunk, hiszen az ősszel a legtöbb panasz a második félidőre való visszaállásunkra, és a védekezőbb felfogású játékosok becserélésre vonatkozott.

A távozók

Rázós téma, mert itt azért mégis olyan ítéletet kellett mondani, hogy kit nem látnál szívesen a tavaszi csapatunkban. Nem kenyerünk mások kenyere fölött kenyeret törni, mégis bátorkodtunk feltenni ezt a kérdést is, hiszen kíváncsiak voltunk az átigazolási politikánkra vonatkozó közvetett véleményetekre.

A nyáron érkezett három légiós mindegyikére lesújtó vélemény érkezett. (Fontos hozzátenni, hogy ők ki is voltak emelve, így rájuk könnyebben lehetett szavazni.) Kostolaninak nehezen felejtjük a Győr elleni meccset, ami után egyértelműen bűnbaknak lett kikiáltva a lelátón, és hiába egy jószándékú és kedves gyerek, ezen később már nem tudott változtatni. Sekulic többször jutott szóhoz, a helyzetkihagyások terén felvette a versenyt bárkivel, de közben annyiszor tűnt el a játékból, annyiszor szállt vissza dühítő hibával, hogy az azóta realitássá érett távozása elé nem gördítenénk akadályt. (Ha hozta volna stabilan azt, amit az Újpest ellen nyújtott, vélhetően más lenne a vélemény.) Bjelkanovic egyszer volt kezdő, Kecskeméten, és bizony vaskosan benne is volt a vereségben. Marshalt Kaposvárott csodálhattuk meg először, hogy utána éppen én írjam le: ez valami rettenet. Később sem győzött meg minket igazán, hiába az a csodálatos labdája Sanyikának a Pécs elleni meccs első félidejében.

A szabadszavas válaszlehetőségnél a legtöbben (5% körüli arányba) Horváth Adriánt és Tchamit említettétek, valamint Hajdú neve is többször előkerült. Ezek az eredmények egybevágnak a kérdéses játékosok osztályzataival, szóval nekik nagyon kell majd kaparniuk tavasszal, hogy meg-, esetleg visszaszerezzék a korábbi elismertségüket.

A félév játékosa, a félév csalódása

Ennek a két kérdésnek a kiértékelésekor előzetesen szeretnénk megköszönni, hogy – és mint az a szöveges válaszaitokból is kiderült – helyesen értelmeztétek céljainkat, vagyis úgy válaszoltatok, hogy a játékosok magukhoz képesti, illetve a tőlük elvárt teljesítményhez képest hogyan teljesítettek.

Ha pedig Ti is és mi is ugyanarra gondoltunk ebben a témában, akkor nem lehetett kérdés, hogy a félév játékosa egyértelműen Danilo lett, aki az összes szavazat 41%-át gyűjtötte be! Második helyen természetesen Sanyika zárt (38%), míg a harmadik messze-messze lemaradva Kemenes Szabi (7%) lett.

A félév csalódása, vagyis az a játékos, akitől a mutatottnál jóval többet vártunk Délczeg Geri lett (24%), ami nem túl nagy meglepetés, hiszen ő valóban egy igazi értéke ennek a csapatnak, csak valahogy nagyon nem ment neki az ősz második felében, és az elején is jóformán csak az alázata és a védőmunkája emelte ki az átlagból. Sebaj, Geri, tavasszal itt a lehetőség, lehet egy komolyabbat villantani! Másik apróbb csalódásunk az amúgy remek képességekkel megáldott Akassou (12%) néven futó védekező középpályásunk lett, jórészt a hülyemód begyűjtött lapjainak hála. Aka, easy, kis higgadtsággal hamar bizonyíthatod, jóval többre vagy hivatva a magyar bajnokságnál. És akkor Hajdú Norbi (11%), a cséká, a tavalyi elsőszámú kedvenc, aki saját magának is annyira magasra helyzete a lécet, hogy azt azóta sem sikerült megugrania. Hiszünk benne pedig, hiszen tudjuk mire képes. (Érdekesség, hogy csaknem 10% volt azoknak a válaszoknak az aránya, akik nem tudtak, vagy nem akartak megnevezni olyan játékost, akiben csalódtak volna.)

Mit várunk tavasszal?

Érmet! Igen, nem tévedés, 51%-ban, vagyis a válaszok több mint felében érmet vártok, várunk a csapattól! 2007 ősze óta nem volt ilyen bizakodó a hangulat, akkor a második helyen fordultunk, és igen, az volt az a bajnokság, ami nagyon, de nagyon csúfos véget ért utólag. Reméljük idén (jövőre) máshogy lesz.

Néhány vélemény

A kérdőívünk végén lehetőségetek volt rá, hogy néhány szóban, esetleg mondatban saját szavaitokkal értékeljétek a csapat őszét. Zárásként ezekből szemezgetnénk néhányat, főleg olyanokat, amelyek lényege rendszeresen vissza-visszatér a válaszokban.

Sok olyan pontot hullattunk el, amivel stabilan a 2-3. helyen lehetnénk. Pápa, Paks, Haladás.
A csapat jó, szerethető, Sanyit meg kellene tartani, a helyzetkihasználás és az előny megtartása, amiben fejlődni kellene.
Supkát és Danilót eddig nem szerettem, de ezen az őszön bizony kivívták a tiszteletemet.
Délczegnek és Vólentnek kellene egy jó pszichológus, pár hét alatt NAGYON jó játékost csinálna belőlük egy szakember.


Nem várt jó szereplés a rangadókon, a játékosállományhoz képest előkelő helyezés. A nálunk gyengébb csapatok elleni gyenge teljesítmények, és az igazán fontos lélektani pillanatokban történő “besülés” van a negatív oldalon.
Összességében a Hemi-éra legjobb szereplése, ami az összeszokott, több éve együtt játszó magnak köszönhető.
A sok idegenbeli rangadó (nehéz sorsolás) miatt visszaesést várok, de évtizede az első tél, amikor nem kell aggódni a kiesés miatt.
CSAK!


A Nagy meccseket rendre hoztuk, ami nagyon jó,de a kis illetve közép csapatok elleni produkciók csapnivalóak voltak sajnos.


Csak címszavakban:
-a védelem, és a kőzéppálya vezetés bírtokában leül, figyelmük lankad:
-támadóink teljesítményére nem lehet panasz(Torghelle,Danilo):
-Supka mester remekülm keverte a lapokat, mind a taktikát, mind a cseréket figyelembe véve


További sok sikert kívánok a csapatnak és remélem valahogy mégis megtarthatóak a húzó embereink. Észrevételem maximum csak annyi lenne,hogy Sanyit én is kedvencként kezelem,húzó embernek tartom,de nehogy abba haljunk bele,hogy minden labdát csak neki játszunk. A Pécs elleni meccsen láttam leginkább,hogy egyszerűen más játékos alig kapott labdát,Sanyit meg őrizték rendesen,így nem nagyon tudott vele mit kezdeni,miközben Danilo vagy Abass is üresen volt. Ellenben az idegenbeli Győr meccs előtt erre vagy felhívta Supka Úr a csapat figyelmét vagy a játékosok is érezték maguktól,hogy ez egy csapat és egy játékos nem oldhat meg mindent. A kapusokat én személy szerint külön is dicsérném,Kemenes és Sánta is remek teljesítményt nyújtott. Sánta Andrisban pedig végre egy olyan kapust vélek felfedezni aki ki mer,és ki is tud jönni a kapujából megfelelő határozottsággal és kellő keménységgel akár több méterre is. Sajnos a legutolsó kimozdulás nem volt elég határozott és kemény,de ez sajnos benne van néha.


Eddig meglepetés számomra a csapat teljesítménye,de nem tökéletes. Ennyi pontot nem szabad elveszteni, ha nemzetközi porondra készül a csapat. Két gólos vezetésekből nem szabad pontot, pontokat veszteni ez nem megengedhető, főleg úgy hogy a többi nagy csapat minden pontot hoz és vesztes helyzetből nyerni tud, ezt kellene megvalósítani a tavaszi szezon során, ha ez sikerül akkor biztos az első három hely valamelyike.Még egy valami amit nem értek, miért nem játszik még mindig Hercegfalvi holott már felépült sérüléséből? Szerintem a csapatnak nagy szüksége lenne az ő játékára, mentalitására.Hogy miért? Azért ,mert ő a Honvédban nevelkedett és a szíve a Honvédért dobog és mindent elkövet a Honvédért, mindent megtesz a csapat sikeréért.Ezt támasztja alá Torghelle ő is megtesz mindent nevelőegyesületéért. Amióta hazatért mindent elkövet a Honvéd sikeréért ezért van szükség Hercegfalvira.Ő és Torghelle kiegészülve Daniloval az NB1 legerősebb csatársora lenne.A Honvédnak ilyen játékosokra van szüksége nem pedig olyanokra akik nem tiszta szívből játszanak a Honvédért ezt nem engedheti ily nagy múltú klub.Ezért kellene nekik játszani és nem olyanoknak, mint Délczeg, Ivancsics .


Szép ősz volt, köszönet a csapatnak érte!


rapszódikus


A csapat teljesítménye véleményem szerint jobb volt, mint amire az idény elején számítani lehetett. A játékot illetően, tavasszal már biztosnak nevezhető védelmünk továbbra sem vallott kudarcot, 1-2 megingástól eltekintve. Sanyi érkezésével csatárjátékunk is markánsabb lett, megosztva ezzel az ellenfél védőinek figyelmét közte és Danilo között. A hiba a gépezetben a középpálya, ahol sajnos Németh Norbi formahanyatlásával és Zelenka kiesésével teljesen spíler nélkül maradtunk. Dicséretes, hogy az eredmények ennek ellenére is jöttek. A védekező középpályások Hore, Aka, Johnson hozták a minimumot, azaz a védekezést többé-kevésbé, de az látszik, hogy előre játékban a kreativitás minimumával sem nagyon rendelkeznek.Ivancsics posztja tényleg nem az irányító ahogyan ti is írtátok, de hát szükség törvényt bont… Hidi egyértelmű csalódás, kissé olyan mint egy félénk “kölyök oroszlán”, pedig az ő posztján elkélne a Sanyi által mutatott mentalitás. Valamint talán benne lehet még perspektíva, hogy előre tud lépni valamit, remélem ezt a tavasszal végre bizonyítja is, temetni még véletlenül sem akarom. A középpályára egyébként kollektíve elmondható a labdabiztosság hiánya, amiben Zelenkának igaza volt, hogy “azért a labdáért harcolunk amit felelőtlenül elszórunk”… Ezt azért elég fájó volt látni például a Hali ellen a 2. félidőben. Remélem még, hogy ahogyan Supka mester mondta a feleslegtől megszabadulunk és ha kell minőségi embereket tudunk igazolni, a korábbiakból okulva azért nem árt ha Don Emilió is résen van, nehogy megint találjunk egy jó Patriciót… Bízom abban is, hogy az eddigi kiegészítő feladatokat (vagy sokkal többet is), az akadémisták meg tudják majd oldani, fő a pozitív szemlélet.


Összességében jó fél évet zártunk, de Supka idióta húzásai nélkül lehetett volna még jobb is. Felfoghatatlan, hogy miért kell minden alkalommal, amikor vezetünk egyből visszaállnunk.


Végre szerethetővé kezd válni a csapat. Amióta Zelenka megsérült, nincs agyunk középen. Gege ügyes, szurkolok neki de 5 meccsből egyszer megy úgy neki, ahogy mindig kéne. Kell nekünk a Zeli!!!


Sziasztok.Szerintem a csapat jobban szerepelt mint vártam .Ennek nagyon örülök.Jó lenne egyben tartani a társaságot valamint a középső védelmet kicsit felgyorsitani.CS.A.K.

(Ezt a támadósort még tovább gyorsítani? Hova? Talán az Nb1 messze leggyorsabb hármasa játszik nálunk. – szerk.)


A kérdőív adatbázisa letölthető innen.

Kispest legnagyobb királya, aki előtt még Izraelben is térdre borultak a futballhívők

Öt perces válogatás Pisont Pista Beitar Jerusalemben szerzett góljaiból. Kötelező tananyag mindenkinek, akinek kimaradtak Pisi legszebb játékosévei. Figyelem, veszélyes álleesések várhatók!

Háttérbe vonulunk

Megtettük a lépést végre, amit talán már korábban illett volna: egy évnyi üzembiztos működés után elindítottuk a blog saját Facebook-csoportját!

Ahogy az már nálunk szokás, minden nyílt, mindenki játszik, minden labda forintos. A csoport üzenőfalát úgy állítottuk be, hogy ha ti hozzászóltok, akkor az ugyanúgy látszódik minden tag részére, mint ha mi toltunk volna ki valami általunk érdekesnek tartott bejegyzést.  A különbség mindössze annyi, hogy mi Csakblog néven fogunk írogatni, míg ti a saját profilotok nevében. Remek lesz.

És ha már Facebook, akkor most következzék egy olyan dolog, amit tegnap már beharangoztunk ott, és most itt az idő, számon lehet kérni rajtunk, mint Supka mesteren a jó Hore állandó becserélgetését, miközben vezetünk a második félidő közepén.

A tovább után remekszép meglepetések blogunk lángtollú és csehsörbarát szerzője, RobWarzycha testvérének alkotásaként.

Háttérképek! Előzményként el kell meséljem, hogy néhány hete, amikor Győrből tartottunk hazafelé testületileg, és a kollega előkapta laptopját a kisbuszban, hogy ne hagyja hunyni az élményeket, azonnal karakterekbe öntse minden örömét, én a bealvás és az olthatatlan ételre vágyás közötti vékony határmesgyén bizony oda-odasandítottam a monitorára. Csodát láttam!

Amióta a világ világ, a számítógépemet használni szoktam. Vagyis vagyok én, és van a számítógép, és amikor az én leül elé, akkor a számítógép azt csinálja, amire én kérem. Ezt nevezem használatnak. Nem foglalkoztam soha azzal, hogy kuszomizáljam igényeim szerint, mert minek. Alkalmazásokat nyitok meg, alkalmazásokat használok, sosem a háttérképen gyönyörködöm, azt mindig takarja valami. És akkor az imént említett Győrből hazafelé tartó pillanat volt az, amikor úgy döntöttem, feladom minden elvemet, és AKAROM! Azóta rendszeresen bombáztam a jó RW-t, hogy küldje már át, de ő állandóan csak dolgozott, meg valami egyéb elfoglaltsága, esetleg mentsége volt, hogy egészen tegnapig húzódott a helyzet megoldása.

És, hogy az egész még szebb legyen, RW öccse, András, gondolt egy nagyot, és további apró finomságokkal kedveskedett nekünk. Az általam először csak megcsodált, majd akarva akart háttérképet elkészítette különböző felbontásokra, mobilra optimalizálta, sőt, mit sőt, hovatovább(!) Sándorral is ellátta! Blogunk már eleve nem tud elég hálás lenni neki, hogy még az év elején megajándékozott minket a fentebb azóta is látható gyönyörűséges fejléccel, most pedig újra a kedvünkben járt, és méghozzá milyen módon. Köszönjük!

A fantörpikus háttérképek letölthetők a kisképek mellett kattintva egyet a kívánt méretre (majd jobbklikk, mentés másként), vagy egészben az összes egy ZIP tömörített fileban.


Klasszikus háttér, különböző képernyőméretekhez:

1024×600 pixel
1200×900 pixel
1356×768 pixel
1600×900 pixel
1920×1080 pixel

 


Sanyi beb*szta tematikában:

1356×768 pixel

 

 

 


Mobiltelefonhoz:

320×480 pixel
640×960 pixel

Amennyiben a mobilod böngészőjén keresztül szeretnéd valamelyiket letölteni, akkor a következő egyszerűsített címeket használd:

320×480 pixel: http://bit.ly/320hattercsak [vagy QR-kód]

640×690 pixel: http://bit.ly/640hattercsak [vagy QR-kód]

Végre ez a videó is felkerült, és bár kikaptunk oda-vissza, benne volt a meglepetés

Komoly hiátussal küzdött eddig az internet, de valaki végre megoldotta, hogy hozzáférhető legyen az a párharc, amiről reméljük egyre inkább csak ideiglenesen, de csapatunk utolsó BL/BEK mérkőzéseinek összefoglalója a Manchester United ellen. (Dátumszintű apropója nincs, csak az érdekesség kedvéért, valamint azért, mert vélhetően sokunknak egy igen meghatározó meccsélménye volt.)

A tovább után még egy meglepetés vár, ha kattintol.

A csapatot természetesen néhány szurkoló is elkísérte, és mi egészen véletlenül ráakadtunk egyikük vonatkozó galériájára egy közösségi oldalon. Utólag is elnézést ismeretlen barátunktól, de ezeket a képeket egyszerűen nem hagyhattuk parlagon heverni, inkább bemutatjuk. (Ha netalántán erre járna a kollega, örömmel vennénk megkeresését, szívesen olvasnánk visszaemlékezését a túráról.)

Orosz Feri, Szabados, Durci (Patkó Bélának öltözve) és Bélakirály (tündejelmezben)

Durci bealudt, közben Bélakirály és Orosz Feri veri a blattot.

Halmai és Vincze Pilu.

Broki kicsit elmosódott, Csábi Jocó viszont mutatja, kettővel nyerünk, és az elég is lesz a továbbjutáshoz. Kiszámoltuk, elég lett volna.

A jókedélyű főpincérnek maszkírozott Martti Kuusela és (vélhetően) a szerencsés utazó.


Update: a hazai mérkőzés belépőjegye.

Kép-rejtvény #1

Nos, kispest1909 olvasónknak köszönjetek mindent. Ő volt, aki nálam könnyes szemű emlék-előtörést idézett elő gólszépségversenyes posztunkhoz belinkelt Zsiborás-fényképével az ominózus CsehiTibi gól kapcsán. A megadott linken -ami maga az egykori kedvenc kispesti bombázó facebook profilja- csodás fotók sokasága várt. Ezek egyikéből lett kivágva egy metszet, s a kérdés prózai lesz: ki látható a képen? Plusz még néhány kiegészítő infó, hogy ne legyen könnyű dolgotok.

Megjegyzem, a megfejtéshez a kép eredetijének birtoklásán kívüli egyetlen lehetséges módja az, ha valaki ifjúkorában annyit nézegette az inkriminált posztert, hogy még a stábtagok neveit is önkéntelenül memorizálta, csakúgy, mint a vendégszektor mögötti, eredetileg “Contrex” reklámtáblaként üzemelő felületre firkált graffiti szövegét is… ismerek egy ilyen terhelt arcot, mostanában kedvenc lengyel középpályása nevén posztolgat egy Kispest-illetőségű fociblogon.

A kérdésünk tehát a következő: ki a képen látható arc tulajdonosa és milyen minőségben feszített a csapatképen – no és melyik évből van a kérdéses kivágat?

A helyes megfejtést elsőként bekommentelő egyén az utolsó bajnoki címünket eredményező diósgyőri 5:1-es győzelmünk DVD-re kiírt verziójával gazdagodhat majd, az átadást vagy postán keresztül / vagy az első tavaszi hazain / vagy nagy türelmetlenség esetén az első Bozsikbeli olyan edzőmeccsen ejtjük meg, ahol valamelyik csakblogos stábtag kinn fagyoskodik majd a műfüves korlátjánál.

Jó találgatást!

Címkép forrása: techpin.com.

 

Na és akkor a szezon gólja…?

Anno 1991 júniusában ültem a TV előtt és azon morfondíroztam, hogy az év edzője, a bajnokcsapati cím, illetve a gólkirályi díj mellé még mi a trükkös hekket tud begyűjteni kedvenc csapatom, mikor obligát rövidújjú törtfehér ingében Vitray maestro bekonferálta, hogy a szezon góljának azt a Csehi Tibi suvasztást tették meg amin élőben csöpögtettem nyálat a korzó lépcsőjén üldögélve az 1991-es későtavaszi bajnokavatónkon. Szép emlék ez. Eszembe is juttatott valamit.

Az elmúlt héten Ti, olvasók értékeltétek a játékosokat, a stábot, a csalódásokat, a pozitív meglepetéseket, mi pedig hamarosan kielemezzük a válaszaitokat, és jó eséllyel a szerzők is tolják majd a saját okosságaikat a szezonról. No de mielőtt a részletekbe merülünk, valamiről emlékezzünk meg amit bíz kihagytunk eddig: a legszebb gólról. Mert ez az ősz hozott bizony nem kevés vörös-fekete badge-dzsel felcímkézett dugót, úgyhogy lehet válogatni.

Itt a teljesség igénye nélkül és a RobW-i szubjektum által kiválasztott 5 találat sorjázik, de ha nektek más dobogtatta meg a szívetek, a kommentekben ne szerénykedjetek és toljátok a saját véleményt – várjuk!

És akkor a versenyzők:

A) Remek akció végén született az első gólunk ‘zegen, Danilo azon megmozdulásainak egyike, mikor bizonyítja, hogy lát is a pályán, ha nem posszan bele az önzésbe. Dél pedig tökéletesen hajt végre fejesügyileg, itt azt hittem kiszakad nála a gólzsák – ez sajna elmaradt. Majd tavasszal.

B) Eredetileg ide Hajdú Norbi pápai előadását szántam, ahol a derék balszeles megint elkövette a hibát, hogy vezetést szerez. A gól mindenesetre csodás, a Kukás, szegény rendre ilyeneket szivoláz tőlünk ha ott vendégeskedünk. Erről sajna  nem volt videó, így bónuszként a 4:0-ás végeredményt beállító Németh Norbi góljával záruló Vasas-védelem alázó szép akciónk került ide, ez se volt egy randa gól.

C) Remek ívelés hátulról, Zelenka – egyem a szívét és az eszét – okosan csúsztat, Dani meg azt teszi amit különben ritkán: remekül használ ki ziccert. Korszerű támadás volt – mondaná erre széles mosollyal a Kispesten szépemlékű Tornyi Barna. (“Normál” videó hiányában itt a majorett czukkinákkal turbósított verzió maradt – talán nem baj…)

D) A meccs utolsó kispesti találataként Győrben Hidi indít Sanyikát, a vörösesszőke csatár okosan tart/fedez labdát, a passz forintos, Gellértünk pedig úgy heggeszti a bőrt kapásból Szteva bá hálójába, hogy a derék szerb cerberusból még egy ‘vazzeg sem tud kiszakadni. Így kell.

E) Pécs elleni, 92 + 1. perc, extázis, Sanyi be****ta, Sanyi be****ta, Sanyi be****taaaaaa.

Első blikkre nálam ez az 5 TOP-találat, innentől tiétek a szó.

Elvonási tünetek

Minden szürke kinn, elkezdődött a december, mindig így kezdődik, beköszönt a tél, bár ilyenkor a karácsonyi készülődéssel még valahogy el lehet ütni a mélydepót, de aztán már azzal se, hosszú a tél, nem szeretem, én ilyen tavaszi ember vagyok, a fociban is mindig a tavaszi idényt szerettem jobban, gyerekkorom óta, a már e blogon is sokszor megénekelt zöldellő jegenyékkel a szembeszektor mögött, meg az orrmagasságig beálló fűszaggal (nem félreérteni, legyen akkor inkább “gyepszag), és a valahogy felviduló arcokkal a korzón…

Na ez most elég messze van.

Szóval december, a szezonnak vége, hirtelen megszűnt a heti elfoglaltság, hirtelen üresek a szombatok, és bár Faterom kapacitál a kedvenc kanapéján héderezve, hogy nézzük meg a Newcastle-Chelsea-t, én rájöttem hogy mióta bepörgött ez a Honvéd-ügy, mióta riporterkedek a klubnál,  és pláne, mióta megy a blog, hát azóta szinte nem érdekelnek a külföldi kedvenceim, a ’90esekben még körülrajongott Juve, az Atleti, a Bayern… Még ilyenkor holtidényben sem. Jobban izgat hogy marad- e Sándor, vagy az IRÁNYÍTÓNK, mint hogy milyen szép gólt heggeszt a Kalou vagy hogy hívják… ahhoz képest hogy a régi gombfocis időkben Lexikonnak hívtak a barátok, mert a Nice-től kezdve a kijevi Arszenalon át az NK Zagreben keresztül a Norköppingig minden csapatról mindent, de tényleg mindent… ez ma már a múlt ködébe vész…Szóval télen is CSAK a Kispest.

És bizony más is hiányzik. Hétvége, én meg nem írok? És bármennyire jól jött most a kis szünet, bármennyire is zord a helyzet munkatéren, kipréselik belőlem az utolsó szuszt is, energiám alig marad valamire, csak nézem hantát aki meg bepörgött, ez a fazon kegyetlen, ide feldob 4 posztot a héten aztán szakmányban gyártja a szösszeneteit ide-oda, és nem bír leállni, riszpekt de tényleg, hát igen, kicsit adhatna nekem is abból a taurinkoktélból amit néha lopva bever, félrecsapva a legendás golfsapkáját mert máshogy ezt nem is  tudom hogy lehet…

Tehát pörgés a melóban, pörgés a blogon – vannak pillanatok, amikor úgy érzem, fárasztó a dolog. Úgy vagyok vele mint a nagy kedvenc cseh íróm anno a regényírással saját bevallása szerint. Amíg nem jön ki az adott anyag, nincs kész a poszt,  addig szenvelgek, vajúdok, az egész egy kínszenvedés, mert hiába van meg relatíve hamar a megírás, ha előtte a gondolatok cikáznak ide oda a fejben, de hát ezt nem kell részletezni, az öreg Bohus leírta sokkal szebben… Na ezt élem meg én is, pl. a vidéki túráinkról hazafele. Tudva hogy otthon még órákat lehet ezen kotlani…írni, fényképeket Babaréktól bevárni, aztán fényképet feltölteni, aztán Hantától a feddést bevenni hogy már megint túl nagy a méret mert nem vágtam meg, aztán ha mindez kész, vége is a hétvégének kis túlzással.

Szóval hosszú hetek óta a mostani hétvége volt az első “pihenős” (lett volna, ha nem ül rám a civil munkahely) – amikor a kevés szabadidőbe ezt nem “kellett” besűríteni. A meccsre kimenetelt, a 90 perc végigizgulását, aztán pedig a fentebb említett folyományokat. És máris hiányzik. Hát ki érti ezt?

És ahogy az elvonási tünetek a meccsrejárás kapcsán már előjöttek, így egy héttel a szezonzárás után, úgy jön elő a posztolással is, és most is, lopva, két anyagvéleményezés között felugrok ide, és gondolkozni se kell, csak jön minden, így megy ez, ez már azt hiszem nem normális, illetve mégis, ez csak az igazán normális, már olyan ez a blog nekem, mint… nem, nincs rá jó hasonlat, de kell.

Úgyhogy szürke december ide, monoton hétköznapok oda, azt hiszem mi, drukkerek már csak így vagyunk ezzel éve óta és így leszünk még sokáig… ilyenkor e borongós napokon is már az első márciusi szellő jár az eszünkben, az új igazolások nevének tanulgatása, a távozókon való kérődzés a korlát mellett, nekem pedig az édes zsörtölődés szombat este, a Fáy utcából hazafele tartva, hogy “na ma még megírhatok két posztot”, kinek kell ez…

Nekem.

Fotó: zivatar.hu.

Zelenkával, vagy nélküle?

Hosszú ideje vártunk egy olyan játékosra, mint van most nekünk ez a vörös fürtű Zeli gyerek. Régebben valahogy megszokott dolog volt, hogy szaladgált errefelé egy Détári, majd Pisont, aztán maga Bélakirály, hogy átadják helyüket és posztjukat egy minőséggel gyengébbnek, a hozzánk minduntalan visszataláló, egyébként a maga módján valóban zseniális Bárányosnak. Amikor viszont épp nem volt senki, akkor nyúltunk olyan stimulálószerekhez, mint az ex-csabai Major Laci, vagy az állandó váci kölcsönjátékos Bánföldi, esetleg egy félév erejéig az isteni Váczi Zoli. Kispesten mindig volt egy fineszes tízes, vagy ha nem, legalább volt valaki, akire ráfoghattuk kínunkban.

Márciusban láthattuk először egy Fradi elleni hazai derbin, bár sok köszönet nem volt benne. Mentek eggyel a zöldek, fél óra volt hátra, mikor bejött a cseh spíler, hogy majd ő lesz az, aki ment valamit a helyzeten. Emlékszem, néztünk egy nagyot, mert bár láttuk már korábban, és sokat is vártunk tőle, azért valahogy furcsa volt a srác, ahogy feszült, mit feszült dagadt rajta a mez. Illetve ő dagadt valami olyat a mez alatt, amit a köznyelv sörhasnak szeret definiálni a maga természetességében. Pedig Zeli nem kövér, csak valamiért kisebb mezt hord, mint ami megfelelően takarná azt, ami pályára Bácsi Sanyi óta nem való, még ha az a valami ténylegesen nem is az. Mármint.

Annyit rögtön levágtunk miután bejött, hogy nem kacsolunk eggyel nagyobb sebességi fokozatba, hogy ezt a jól bejáratott alapmodorosságot majd másnap hasábjaira véshesse a sportlap. Ellenben láttunk néhány passzt, mert Zeli egy dolgot tud, de azt annyira nagyon, hogy talán párja nincs szerte a magyar mezőnyben. A tudása a következő: van egy labda (játékszer), ami ha nála van, akkor azt ő úgy juttatja el A-ból B pontba, hogy a labda által megtett utat jellemzi a tudatosság, valamint a B pontot a csapattárs helyzete. Magyarán: emberhez passzol. De nem ám úgy passzol emberhez, mint mondjuk egy gyengébb napot kifogó Hidi Patrik, tehát hátrafelé, öt méteren belülre; hanem felnézve, előre, játékhelyzetet teremtve, ráadásul mindezt tudatosan. Mert Zeli egy ilyen játékos.

Egerszegen – már az idei szezonban – volt egy meccs, ahol mentünk 1-0-ra, de izgultunk, hogy kevés lesz az előny (akkor még nem lehetett tudni, hogy a Zete ennyire fos lesz). Ekkor is az utolsó fél órára jött be, mi pedig sutba dobtunk minden illendőséget, és már a második labdaérintése után boldogan verdestük egymás vállát, éljeneztünk, attól sem zavartatva magunkat, hogy mindezt az egerszegi főlelátó kellős közepén tesszük, körülöttünk néhányezer bánatos hazai drukkerral. Aznap valami olyat művelt, ami még a mi sokat látott egyesületének történetében is szépen néz majd ki, ha alkalomadtán visszalapozzuk az összefoglaló kötetet. Szinte nem volt rossz labdája, minden oda és úgy érkezett, ahogy azt eltervezte, ahogy annak történnie kellett.

És ez csak a játékos játékbeli része. Egy futballista, ha igazán futballista, akkor megvan benne az a többlet, amitől egyfelől közönségkedvenc lesz, másrészt ami őt erre fel is jogosítja. A siófoki idényzárón a vendégszektorból nézve úgy tűnt, szórakozik a játékvezető-hölggyel, kergeti, odaszólogat neki, miközben mosolyog, szinte flörtöl vele. Tette, mert megtehette, hiszen uralkodott a pályán. Itt most érdektelen, hogy talán klasszisokkal felette állt mindenkinek, aki vele együtt mezt öltött azon a napon és kifutott a gyepre, fontosabb, hogy élvezte, érezte ezt a játékot, szórakozott és szórakoztatott. (Megjegyzés: alig fél óra után lecserélte Supka mester.)

Mi pedig szépen, fokozatosan beleszerettünk. Egy arc lett, a szó legnemesebb értelmében. Voltak rossz napjai, mindenkinek vannak, ilyenkor megértettük, ha lecserélik; és voltak olyan beszállásai, amikor azért szidtuk a mester, hogy miért nem korábban lépett, holott ezt még ő sem tudhatta előre. De akkor is! Féltünk, a szintén nem gyorsléptű, szintén nem nagy munkabírású Németh Norbival hogy fognak majd elférni a középpálya közepén? Talán Norbi kimegy a szélre, lassítva minket Abass, esetleg Tchami hiányával? Egy szűrő elég mögéjük, mondtuk, ezek megtartják majd a labdát, nem lesz itt ellentámadásból sok. Aztán úgy alakult, hogy együtt csak ritkán voltak fent, de – ha jól emlékszem – az idei őszön azok a negyedórák, netán húsz percek voltak a legjobban sikerült periódusaink. Abass, Németh, Akassou és Tchami a középpályán, előttük kissé visszahúzódva Zelenka, ékben pedig Danilo. (Meg kellene pontosan néznem, de ilyen felállásban talán egy percig sem játszottunk.)

A kérdés viszont nyitva maradt: Zelenkával, vagy nélküle? Mellette szól, hogy nála szeme van a labdának, bárkinek odateszi, és ha megvan mögöttünk sebesség, azt jobb helyeken helyzetnek nevezi a szakirodalom. Ellene, hogy lassú, lassúcska, és egy ilyen rohanós csapatban nem feltétlen előny, ha valaki más ütemben védekezik. Az ilyen kérdések eldöntésében segíthetnek a számok, tehát most statisztikázunk egy kicsit.

Márciusi bemutatkozásától szeptember végéig a 23 lehetségesből Zeli összesen 19 mérkőzésen lépett pályára a Honvédban. A 2070 maximálisan elérhető percből 1219-et játszott, ami az egész időre nézve 58%-ot jelent.

Azokat a meccseket nézve, amelyeken Zeli egyáltalán pályára lépett, 27 pontot gyűjtött a csapat (1,42 pont/mérkőzés). Ha úgy vizsgáljuk viszont, hogy külön vesszük a vele és a nélküle eltöltött percek mutatóit, akkor azt kapjuk, hogy vele 32 (1,68/mérk.), nélküle 11 pont (0,58/mérk.) a teljesítményünk, vagyis egyértelműen látszik, hogy a gyakori lecserélése után már korántsem úgy ment a csapatnak, ahogy addig. Szerencsénk talán csak annyi van, hogy a vele nyerésre álló meccseket egyetlen alkalommal sem sikerült leadni a lehívása után. Ellenben a nélküle lejátszott percek nettó eredménytelensége ettől még igencsak fájó marad.

Nézzük meg statisztikailag azokat a legendás passzait is, mert itt találjuk az igazi érdekességet. Az előbbiek türkében akár azt is gondolhatnánk, hogy ha nélküle ennyire eredménytelen pontokban a játékunk, akkor bizony gólokat sem lövünk hozzá. Tévedés! Zelivel a pályán átlagosan 64 percenként lőttünk gólt, míg nélküle 53 percenként. Tíz perc, hatalmas difi, és egyben érthetetlen is.

Ahogy a mutató másik fele szintén, hogy még érthetetlenebb legyen a dolog. Amíg a pályán volt 101 percenként kaptunk gólt (figyelem, 90 perc egy mérkőzés!), nélküle viszont 53 percenként. Számoljunk csak: vetítsük a jobban számíthatóság kedvért az egészet két mérkőzésre. Zelivel (átlagosan) 3 gólt rúgnánk, és másfelet kapnánk; míg hiányában 4-4 lenne az összesített végeredmény. Mecsoda különbség! Megdőlni látszik tehát a korábbi elméletünk, hogy Zeli védekezésben nem igazán hasznos a játékunk szempontjából. Lehetséges bár, hogy ilyen szituációkban valóbban gyengébbet nyújtott, de amíg a pályán volt, a taktikát is hozzá kellett igazítani, vagyis a körülötte lévő emberek jobban oldották meg a feladatukat. Hoppá.

Nem tisztünk eldönteni Zelenka hasznosságát, de annyit mindenképp ki merünk jelenteni, hogy a blog szerzőinek egyértelműen az egyik legnagyobb kedvence lett az elmúlt egy év során. Igen, ki voltunk éhezve magára a stílusra, és ki voltunk éhezve egy hasonló kaliberű figurára. Szeretjük málén bambulni a játékát, mert belőle kinézzük, hogy a következő pillanatban történni fog valami váratlan – valami futball. Netes nyelvezettel szólva azt kéne mondjuk: sunáznánk, de inkább választjuk a klasszikus köznyelvet és maradjunk annyiban, hogy maradjon.

… félünk tőle, egy hatalmas szerelem múlik el, pedig még hol van a tavasz, hogy jöjjön a következő

* * *

Kiegészítés RobWarzychától, mert az nem létezik hogy egy Zelenkás posztban néma maradjak. Itt a sima kommentelés nem elég.

Ez a poszt két dologban is retro érzéseket keltett bennem. Egyrészt kb 1 éve volt jellemző hogy rendre ugyanarra a témára kattantunk rá Hanta bloggertárssal és amikor valamelyikünk épp meg akarta kezdeni új posztját, látta, hogy a másik 1 perce jött ki a “megelőző szereléssel”. Másrészt maga Lukas Zelenka – ahogy Hanta is írja – a legszebb irányítóemlékeket élesztette újjá 2011 naptári évében a Bozsikban. Az ékes felsorolásba még a nicknevemet számomra kikölcsönző lengyel arculatot ha betesszük, megkapjuk azon játékosok sorát akikről a múltkori ikonológiáskodásunkban értekeztünk. Akikért érdemes kijárni. Igen, a Zeli ilyen volt. És a fent említett Zete meccs mellé betenném az Újpest elleni őszi hazait, ahol a privát blogtörténetem legmagasabb osztályzatával (8.5) jutalmaztam a szárnyaló prágai gyereket, aki a végén Ikandéval egy olyan akciót hozott össze, amire az Illés-Pisont-Hamar-Vincze négyszögelések óta nem volt példa a XIX. kerületben. Többet nem is kéne mondanom Zelenka ügyben, az a helyzet önmagáért beszélt.

Volt? Vagy még lesz? Nagy kérdés. Még nem tudunk semmi biztosat, az ember csak találgat, fura sérülés-sztori, hazarongyolás autóval a Paks meccs kezdete előtt, Köki terminálban mászkálás míg a csapat Győrben. Persze megműtötték, csontkinövésről szól a fáma de a szurkoló már csak ilyen. Kombinál, gondolkozik, retteg, hogy a nagy kedvencek ne hagyják ott a csapatot.

Idén ősszel egy nagyon jó kis gerinc alakult ki, arccal és nézhető skillekkel bíró játékosokkal a csigolyák helyén. Nagy kár lenne elkezdeni ennek a megbolygatását, leépítését. Lesz akit visznek, lesz akit küldünk – utóbbiaknál legalább gyémántot ne szórjunk ki az ablakon.

Igen, én egy pesszimista alapállású drukker vagyok, tudom, nem ez az üdvözítő hozzáállás, de nem tudok kibújni a bőrömből. Bízom benne hogy nem lesz igazam és a felek -bár valljuk meg, nagy valószínűséggel sem a szakmai stáb, sem a játékosaink nem olvassák e blogot, így plátói a kérés-  még egyszer átgondolják az átgondolni valókat. Az igazán nagy edző arról ismerszik meg, ha kellő pedagógiai érzékkel kezelni tudja a problémásabb eseteket… – és itt most be is fejezem. Minden más csak találgatás, majd ha a hivatalos honlap megszólal az ügyben akkor okosabbak leszünk.

Én csak egy dolgot szeretnék. Nem a Hrabalban üldögélve a félbarna söröm fölött emlékezve Hantával és Viktorral meg a többi focis baráttal arra hogy ugye mekkora volt  a Zeli szabadrúgásgól a Vidi ellen, vagy hogy milyen lasztikat tudott tenni a kis potrohos cseh… Nem. Én tavasszal úgy szeretnék állni a korzó korlátjánál, hogy újfent csettinthetek egy-egy jobb akciónk után, és nem meccsenként kétszer, hanem legalább 5-6 esetben. Ehhez meg kell a fazonszabász – hát miért töltsük akkor a telet egy ilyen felkutatásával, ha már itt van a kezünkben?

fotók: babar