Hier ist mein auto (ez az én Honvédom) – Videoton-Honvéd osztályozókönyv

Magamba néztem, és egy Waszlavik dal, valamint egy érdekes szó jutott eszembe tegnap, miután lefújták az utolsó pillanatban elbukott Videoton elleni meccset. Sufnibuhera! Ültem hazafelé a vonaton, mondatokat írogattam egy tablet képernyőjét tapicskolva, és folyton csak az járt a fejemben: Hier ist mein auto, ez az én autóm, brümm, brümm.

Ennek szellemében osztályozunk most.

Van egy keretünk, de eddig nem volt csapatunk. Supka fogta ezt a keretet, átgyúrta, újragondolta, és bevallotta magának is az igazságot: legfeljebb ennyire lehet elég, de ha ennyire igen, akkor azt kutya kötelességünk megcsinálni. Valahogy úgy, ahogy Waszlavik a maga kis autóját, a sufniban buherált puttyogót. Magyarosan, mert mi sem magyarosabb annál, mint hozott anyagból dolgozni, kis gógyival valami teljesen mást alkotni. Bunkerfoci, naés?

Lehet, csak az elfogultság beszél belőlem, de nem igaz az, hogy feladtuk volna a támadásokat. Nem feladtuk, csak másként gondoltuk. Labda nélkül, felépített támadások nélkül, eseti kontrákra, valamint a csatáraink egyéni tudására alapoztunk – tudatosan. Ehhez pedig bátorság, sőt finesz kell, de nem csak a játékosok, hanem az edző részéről is.

Igen, bevállaltunk egy szinte hétvédős bunkerfocit, ha ez az ára a három szabad státuszú támadónak. Nem mi voltunk tegnap a Barcelona, van még mit tanulnunk, de most már tőlünk is lehet ám! A Fradi ellen még magunknak is hazudtunk a felállással, vasárnap viszont bemondtuk az őszintét. Majdnem bejött.

hier ist mein auto
ez az én autóm
brrr brrr
oké is challanger
mégis jobb ez az ajtó
ó je
tricikli i’m riding
neu es ist ein turbó
ó je
natural material
made in east európa
ó je

Waszlavik: Made in East Europa


Kemenes [7]: Nem éreztem indokoltnak ezt a váltást a kapuban, de a meccs végül Supimestert igazolta. Szabi lehozta azokat a bravúrokat, amiket valószínűleg Sánta is ugyanúgy lehozott volna, viszont elvitathatatlan érdeme, hogy játékával, a belőle áradó magabiztossággal akkora támaszt nyújtott a védelemnek, amekkora kellett a 0-0-hoz. A gólról végül nem tehetett.

Lovric [6]: Ezúttal minden erejét felemésztette a védekezés, a korábban rá jellemző lendületes felfutások most elmaradtak. A Videoton az ő oldalán szinte teljesen veszélytelen volt. Iván, ez pöpec munka volt!

Botis [7]: A Tanár Úr. Csak így egyszerűen, amilyen a játéka. Jobb napjain korlátlan úr a kapunk előtt, és ez egy jobb napja volt. Egy karakter, akinek nem ciki, és egyáltalán az eszébe jut a 88. percben halálos nyugalommal a lelátóra vágni a labdát.

Debreceni [6]: Sanyika inkább őt választotta, ha már mindenképp egy védőt akart lebirkózni. Debi gyötörte, hiába került helyzetbe, a fölé-mellére maradt legfeljebb kapacitása. Úgy látszik, kell neki egy minőségi támadó, hogy megmutathassa, ennyire fiatalon miért szerepel már száznál is több élvonalbeli meccs a neve mellett.

Vidovic [6]: Ezúttal neki volt a legnehezebb dolga a védelemben. Amíg Lovric előtt egy Hore játszott és Délczeg segített be, addig Markónak a fiatal Vécseivel kellett beérnie. Az első percekben hiányzott az összhang, majd ahogy megjött, bátrabb lett, többször is fellépett a középpályára. A Videoton is az ő oldalán volt aktívabb, és talán ha több segítséget kap, nyugisabb meccsünk lehetett volna.

Horváth Adrián [6]: Hore, mint kvázijobbszélső. Supka talán legnagyobb ötlete volt a Videoton támadásainak leszerelésére a három védekező középpályás, és azon belül is Hore posztja. Oldalát megoldotta, sajnáljuk, hogy az előrejátékot még akkor sem vállalta be, amikor már látszott, módjával pedig beleférne. (Időhúzó cseréje, Hidi [-] négy percet kapott, és talán labdaérintés nélkül rontott egyet a plusz/mínusz mutatóján.)

Marshal [6]: Nahoppá! Muflon mindannyiunkat meglepett ezen a napon. Hore és Vécsei között, a védelem előtt játszva kiherélte a Vidi középpályás adogatósdiját, és egy, azaz egy mellette ellőt labda kivételével, középen teljesen veszélytelenné és egyben fogalmatlanná varázsolta az NB I egyik legbikább sorát. Rombolni volt fent, és rombolt is becsülettel.

Vécsei [6]: Vidoviccsal együtt nehezen lendültek bele, aztán szépen, fokozatosan ráérzett, és a légüres térből átlépett a játékba. Sousa is érezte, a balunkon lehet karistolniuk valamit, az pedig már jórészt Bálint érdeme is, hogy ehhez le kellett róla cserélni a sokszoros válogatott Sándor Györgyöt.

Ceolin [4]: Nem az ő meccse volt, pedig a csapat szerkezetének átalakításával hatalmas szabadság hullott az ölébe, hogy bizonyíthasson. Gyors, jól cselez, jól lő, jók a passzai, de most mindezt úgy kellett volna megvillantania, hogy közben legfeljebb Gegére és Délczegre támaszkodhat a Vidi térfelén. Küzdött, de bebizonyosodott, Ceónak nagyon kell egy csapat, amiben játszhat, játszani tud. (Cseréje, Bozovic [4] egyedüli éket játszott, labdát is szerzett, megjátszhatónak tűnt, de a legjellemzőbb momentuma mégis az volt, amikor Viniciusszal versenyt futva, egyszerűen elszaladt a saját maga által felvitt labda mellett.)

Ivancsics [5]: Gege feladatának tűnt, hogy a szinte hétfősre hízlalt bunkerunk és a támadók között kapcsolatot létesítsen. Ne szépítsük, ezen a napon ez még az isteni Zidane-nak (vagy Zelenkának) is lehetetlen küldetés lett volna. Visszalépett, kérte a labdát, mindenhol kisegített, de épp az előrejáték során bizonyult kevésnek. Fontos megjegyezni, egy ennyire alázatosan játszó Ivancsicsra hatalmas szüksége van a mai Honvédnak! Riszpekt, és ez az ötös egy csillagos ötös.

Délczeg [5]: Annyira jó lenne egyszer már Délczegnél a csatárjátékát kiemelni egy meccs után, és nem sokadszorra is leírni: hajtott, csinálta, de egy-két jó labdaátvételnél többre nem igazán futotta. Most megint így volt. Robosztus, leköti a védőjét, de sajnos annyira nem penge, hogy az ilyen forgatókönyvű mérkőzésen egyedül alkosson nagyot – csatárként. (Cseréjével, Tchamival [-] Supka az időt akarta húzni. Sikertelenül.)

Sanyi visszavette a Pécs elleni pontot

Egy meccs utolsó labdaérintéséből kapott góllal kikapni eleve nem egyszerű a szurkolói léleknek. További súlyosbító körülmény, ha azt az utolsó labdaérintéses gólt egy korábbi kedvenc lövi. Mint mondjuk most, és mint mondjuk Sanyika.

Ha eltekintünk a körülményektől, akkor akár azt is mondhatjuk: Sanyi most visszavette azt a pontot, amit hasonló szituációban a Pécs ellen szerzett nekünk. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Azon a meccsen végig uralkodtunk, helyzetünk szinte csak nekünk volt, mégis a Pécs szerezte meg a vezetést, hogy utána a fölényünk még nyomasztóbb módon hatalmasodjon el rajtuk. A gólunk viszont csak nem akart jönni, és amikorra már mindenki elkönyvelte magában a vereséget, érkezett Sanyi, és nemes egyszerűséggel (már bocsánat, de) bebaszta. Az érdemtelen nulla helyett szereztünk tehát egy valamivel indokoltabb egy pontot.

Most a Videoton ellen ugyanaz az egy teljesen más érzelmeket váltott ki, hiszen közben Sanyika itthagyott bennünket, és épp a Videotont erősíti. Derekas, sőt, férfimunka lett volna a javából, ha kibírjuk végig a nyomást, és begyűjtjük a döntetlenért járó pontot. Mert ebben a meccsben ugyanúgy benne volt, ahogy egy esetleges Vidi-gól, és utána a mosoda.

A Vidi azonban nem tudott gólt lőni. Egy kezünkön (fejenként, nem mindannyiunkén) össze tudnánk számolni, hogy Szabinak hányszor kellett védenie. Nyomasztó volt a kapunk előtti fölény, de mindvégig sikerült remekül koncentrálnunk, a lövések általában már valamelyik védőnk lábában elakadtak. Erre mondják: hősies védekezés. És erre mondom én: alap, elvárás, munkaköri kötelesség. (Megjegyzés: ha lehet, ne csináljunk hősöket abból, akik ellátják a feladatukat, de követeljük is meg tőlük a teljesítési igazolást, majd minden többletért zárjuk őket örökre a szívünkbe, hiszen végülis futballistákról beszélünk, nem könyvelőkről, vagy ipari alpinistákról.)

Közben telt az idő, a Videoton egyre pontatlanabb lett, az utolsó passzok nem sikerültek méteren belülre sem, a beadások rendre elszálltak a fejek fölött. Lehet, utólag ezeket majd helyzeteknek minősítik, de aki látta, az tudja, nyomasztó, iszonyatosan nyomasztó mezőnyfölénynél mégsem jött sokkal több össze. Nyilván, a meccshez (labdás)játékban semmi közünk sem volt, de láttunk már olasz csapatot BL-döntőbe jutni hasonló körülmények közepette. Ha az egy pontot talán nem is, a 0,75-öt simán megérdemeltünk volna. Sajnos azonban a futballban a “ha”-nál csak a törtjegyű pontszámból van kevesebb, illetve nincs.


A taktika bejött, az utolsó labdaérintésen múlott a pont

Szinte feladtuk a megszokott szélsőjátékunkat, helyette inkább Supka húzott egy váratlant, és a szokott két csatár helyett, három támadóval, valamint három belső középpályással állt fel. Délczeg, Ceolin és Ivancsics szinte kötetlenül mozoghatott elől, annyi feltétellel, hogy egyikük mindig visszazár, ha a Videotonhoz kerül a labda, a másik kettő pedig letámad, és próbálja azonnal visszaszerezni, lassítani a labdakihozatalt. Mögöttük Hore és Vécsei dolgozott a két szélsőhátvédet kisegítve, valamint középre tolódva a ma nagyot alakító Marshallal próbálták megtörni a támadások lendületét. Érzékeltetve, hogy ez mennyire sikerült, a Videoton nagyjából húsz perc után reagált, és egyszerűen magas labdákat kezdett el tolni Sanyika irányába, gondosan a középpályánk fölött, ívelgetve. Egyszerűen hagyták a francba a darálót, inkább megkerülték.

Mivel azonban nem egy dögunalmas 0-0 után írjuk ezt a posztot, sejthető, hogy ennél az ívelgetősdinél volt azért jobb ötletük is. A széleket ugyan feladtuk valamennyire, de folyamatos visszatámadásaink miatt a Videoton se tudott ugyanott feljönni, így valamit tényleg gyorsan ki kellett találniuk. Az ötlet pedig nem volt más, mint Sándor György állandó kilépése a baloldalunkra, ahol vagy Vécsei mögé került azonnal, és játszhatott egy-az-egyben Vidovic ellen, vagy elszakadva, neki lehetett passzolni Vidovic mögé, esetleg a kialakuló létszámfölényes helyzetben a szélen belépő másik emberrel passzolrák ki az oldalunkat. A második félidőre a helyzet még rosszabb lett, szinte az összes kapunk elé érkező labda innen indult. Sajnos ez nem Vidovic napja volt, de mégsem tudunk rá egy rossz szót sem mondani, mert hatalmasat robotolt, arról pedig már nem ő tehet, hogy sokszor egyedül, vagy legalábbis emberhátrányos szituációban ragadt a szélén.

A legszebb az egészben persze az, hogy még ezek így együtt is kevesek voltak ahhoz, hogy a Videoton itt gól szerezzen. Nyomtak, egyre pontatlanabbak lettek, miközben a lelátókon egyre több szurkoló feje vörösödött el. Ritkán látnak ennyire felbillentnek tűnő pályát. Tévedtek. A második félidő első néhány percét leszámítva, én végig nyugodt maradtam a meccsen! Supka taktikája bejött, a játékosai képesek voltak megvalósítani a labda nélküli nemtámadó futballt.

Külsőre akár úgy is tűnhet, a null-nullért jöttünk, de aki egy kicsit jobban ismeri a Honvéd játékát (vagy legalább az elmúlt fordulókban látott tőlünk néhány meccset, és esetleg egy kissé még elfogult is) az tudhassa, a gólszerzésünk idei alapgondolata, hogy vannak elől emberek, és vannak mögöttük is emberek, a kettő között a kapcsolat minimális és esetleges, oldják meg saját észből, zsenialitásból, egyénileg, mert hátulról csak azt a támogatást fogják megkapni, hogy nem, vagy nagyon kevés gólt kapunk. Tudom, ennél azért valamivel összetettebb valami a játékunk (külső szemlélő számára: elfogadhatatlan, rossz, hovatovább: nincs is!), most csak összefoglaltam a lényeget.

A Videoton ellen ugyanis ez műveltük 93 percen át. Volt három függetlenített ember a hétfős védelem előtt, akiket a három labdaszerzéssel megbízott középpályás próbált valahogy játékba hozni, vagy épp saját maguk léptek vissza labdát szerezni. Ha véletlen nálunk volt (átvétel, indítás, lecsorgó, etc.), akkor a túltérfélen igazából alig volt lehetőségünk passzolni, mert a Vidi eleinte négy, majd három védővel, és eleinte kettő, majd egy szűrővel figyelte hármójukat. Reménytelen. Egyetlen helyzetszerűségünk volt, még a mérkőzés elején úgy két percen át egykapuzhattunk, de ugyanúgy minden lövésünk esetleges és levágódó volt, mint ahogy a meccs nagy részében a mi kapunk előttiek is. Elkönyvelhető 0-0 volt ez, egy szerencsétlen végjátékkal.

Kicsit még fáj az egész, és nem feltétlen Sanyika gólja miatt. adegy. A 89. percre két cserelehetőségünk maradt, Supka mégis egyszerre küldte pályára Tchamit és Hidit. Miért? Ilyen helyzetben embert ne érdekeljen a média, se senki, ilyenkor a meccset kell megtartani, pofátlanul különböző időpontokban kell cserélni. Igen, időre a kettős csere nagyjából ugyanannyi, mint két szimpla, de az időhúzás tekintetében akkora a különbség köztük, mint egy tinivígjáték és egy norvég művészfilm között. adkettő. Az rendben, hogy feladtuk a támadásokat, és mindent az egyéniségeinkre bíztunk, de akkor valóban bízni is kellett volna bennük. Sanyika gólja előtt kaptuk le Délczeget, valamivel korábban Ceolint (Bozsó ment a helyére), miközben a Videoton védő és szűrő helyére hozott be támadókat, vagyis felborult az addig kényesen uralt egyensúly, Brachi szabadon adhatott be, jöhetett a fejes, és a gól. Egy momentum a több tucatból, de ezen ment el a meccs. Egy olyan meccs, ahol tudtuk, csak úgy jöhet össze az egy (három?) pont, ha maximálisan koncentrálunk, egyszer sem inogunk meg az ellenfél kalkulálható hibával korrigálható mértéknél jobban.

Kár érte.

Ezen a napon sok minden összeér: Videoton – Honvéd beharangozó

Nem szokás egy posztot rögtön tippel kezdeni, de most kivételt teszek, és simán bemondom, hogy a hatnulltól a nullkettőig minden eredmény benne van egy Videoton és egy Honvéd közötti meccsben. Ahogy és amit tavasszal produkáltunk, az a hatnull felé tolja a serpenyőben úszkáló tükörtojás sárgáját a ferde gázrezsón, de az NB I sajátos káoszelmélete viszont simán kidobhat a gépből egy nullkettőt. A realitás valószínűleg a kettő között található valahol, nagyjából követve a Gauss-féle normális eloszlás függvényét.

Ennyi szól kb. mellettünk.

Április 1. – Puskás Ferenc születésnapja

Nemhogy egy igazi, de a legkezdőbb honvédosnak is két dátumot kell álmából felkeltve is úgy fújnia, mint az egykori csébetűs védelmünk összeállítását balról-jobbra, mégpedig a következőket: 1909. augusztus 3., a Kispesti AC alapításának napja, és 1927. április 1. (vagy 2.), Puskás Ferenc születésnapja. A klub és a klubikon.

Egy Videoton-Honvéd valahogy mindig pikáns kereteteket kapott az elmúlt években, ezen a napon pedig végképp és menthetetlenül. Köztudott, hogy a fehérváriakhoz ezer szálon kötődő (és most egy zárójeles részt iktatok be ide, mert nem szeretném, ha a mondat eleje és a mondat második fele között ne lenne elég hosszú szünet, még valaki azt hinné, valóban összetartoznak) felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián őrzik tavaly ősz óta Puskás Ferenc hagyatékait. Igen, a Puskás Akadémián, aminek a céljai szépek, a sportról, a fiatalok neveléséről, iskoláztatásáról szólnak, és igen, azon a Puskás Akadémián, amely nevet – ha mindenképp klubhoz akarjuk kötni – csak és kizárólag mi birtokolhatnánk. Puskás a nemzeté, Puskás a magyaroké, és mellékesen Puskás a kispestieké, a miénk.

Április elsején, Puskás születésnapján a Videotonhoz látogatunk. Nincs mit mondanom, ez a valóság, legyen az bármilyen abszurd is.

Öcsibácsiról kismillió kép kering a neten, de nekem valamiért ez az egyik kedvencem. Illés Bélával, Mártonnal(?), Csábi Jocóval és Pisonttal a Népstadion toronyépülete előtt, valamikor a szövetségi kapitánysága idején. Zsebrevágott kéz, autóstáska, hatalmas pocak, Pisi kardigánja, Jocó bőrkabátja, Béla sramlizakója – így egyben csodálatosak. Boldog születésnapot, Öcsibácsi!

Április 1. – Bolondok napja

Május 5. Mond ez a nap bárkinek bármit? Nem csodáljuk. Az előbbi kettővel ellentétben, Torghelle Sándor születésnapját egyelőre nem tartjuk számon, mint a Bp. Honvéd történelmében jelentős napot. És úgy tűnik, nem is fogjuk.

Sanyika ősszel (vissza)jött, játszott egy jót, hatalmas isten lett, és amíg mi megfeledkeztünk a valódi isteneinkről, elfordultunk egy pillanatra Pisonttól, vagy Kálmitól, addig a nagy örömünk közepette fogta a sátorfáját, és odébbállt, egészen a Videotonig.

Valahol meg lehet érteni. Nálunk szeretetet kapott volna, a Vidinél (állítólag kiugróan magas) fizetést. Sándor is ember, Sándor is pénzből él, Sándor is Sándor. Sándor és a Vidi kapcsolata ezért nem is fáj, elfogadom, tudjuk hol a helyünk, csak azt tudnám feledni, amikor Sándor mondta: itthon csak a Kispest!

A legviccesebb persze az egészben, hogy nem csak egy lehetséges kortárs klubikont buktunk Sándorral, de ha kitölti a jelenlegi szerződését, akkor a kontraktus végére több meccse lesz a Vidiben, mint volt a Honvédban.

Április 1. – Videoton – Honvédok a közelmúltban

Mostanság valahogy nagyon megy nekünk a Videoton ellen. A fene se tudja miért, de a bajnokságban úgy vagyunk velük, mint a Kecskemét van velünk. Tavalyelőtt ősszel kettővel nyertünk Fehérvárott, majd tavasszal – a remélt bajnokavatójukon – hazai pályán 0-2-ről felállva mentettük döntetlenre a meccset, eltolva a Videoton első bajnoki címét a Paks soron következő vereségééig. (Az őszit, amit még Moralessel játszottunk lent, úgy hozta a sors, hogy Pesten, a Krúdy sörözőben néztem egy barátommal. Amikor betoppantunk, rögtön jött a kérdés, mi lesz a vége? Én akkor rávágtam, Danilo duplájával nyerünk. Mosolyogtunk egy jót, Danipaci akkor még nem tűnt jobbnak, mint Rufinho, vagy Rouani, ad acta helyeztük, és inkább rendeltünk egy sört. Másfél órával később elképedve nézett rám a kocsma népe.) (Folyomány, újfent zárójelben: érzek ismét egy 0-2-t, Tchami és Faggyas góljaival!) Az idei bajnokságban megint nyertünk, természetesen Danilo büntetőjével.

Április 1 vagy két csatárral?

Hadzic sérült! Sőt, Hadzic már a meccs előtt megsérült, így amellett, hogy ugyanúgy nem szerez majd gólt, ahogy a korábbi meccseken sem szerzett, ezúttal legalább felszabadított egy főnyi cserelehetőséget, ami még nagyon jól jöhet, ha mondjuk úgy alakulna.

De a viccet félretéve, gyakorlatilag használható támadók nélkül megyünk Fehérvárra, ami ugyebár nem egy jó jel. Többször szó volt erről a – jelenleg – megoldhatatlannak tűnő problémáról itt a blogon az elmúlt hetekben, ezért most inkább nem is mennék bele újra (és újra, és újra).

A lényeg amúgy az egészből annyi, hogy amíg idén rendre bemondtuk a mantraszerű Sánta, Lovric, Botis, Debi, Vidovic, Ceolin, Hidi, Gege, Tchami, Hadzic, Délczeg sort, addig most egyszerre két, egymástól, és valószínűleg Supimester gondolatától is távol álló kezdőt is betippelünk. Jelenleg abban sem vagyunk biztosak, hogy marad a kétcsatáros játék.

Az első megoldás szerint minden marad a régiben, nem változtatunk a játékunk alapjain. Ebben az esetben Hadzic helyére Ceolint hisszük, a szélre pedig a Kecsó ellen vállalhatóan mozgó és gólt szerző Faggyast.

A második megoldás ezzel szemben erősen hipotetikus. A lényege, hogy a középpálya öt főre nőne, mégpedig úgy, hogy Hidi mellé bekerülne Hore, vagy Muflon a csapatba. Ennél a választásnál Délczeg maradna az egyedüli csatár, illetve, nem feltétlen, mert ha már váltunk, akkor akár a kapura idén valamivel veszélyesebb Ceo is odaférhetne. Mert miért ne?

Tényleg fogalmunk sincs mi lesz. Ahogy arról sem, az új mezeink már most (végre), vagy csak az ajándékboltban debütáltak erre a tavaszra, és legkorábban őszre érkeznek majd meg?

Drámai tavasz?

Indítsunk a kötelező szabadkozással. A héten valóban, és persze az elmúlt másfél évhez szokatlanul, egyáltalán nem volt frissülés az oldalon, elmaradtak a szokásos hétközi egyéb-jellegű posztok, úgy tűnik, mintha nem csináltunk volna semmit. Ez persze nem igaz, vagyis igazából igaz, de csak részben. A háttérben nekiestünk olyan dolgoknak, amiket ha sikerül keresztülvinni a megfelelő fórumokon, akkor a jövőben kiszámíthatóbb, rendezettebb működést tudunk ígérni felétek.

Ez az egyik. A másik fele viszont a szokásos, vagyis, hogy alig volt időnk. RW elhavazódva, különböző mellékes feladatai (amit szokás az emberi létezés körébe sorolni normál esetben, ha az illető mondjuk nem blogger) viszik el az idejét, babarnak szintúgy, de ha posztszámarányosan interpolálunk, akkor neki még mi is elnézzük.

Most kicsit hiánypótlunk, mert gondolatunk volt, van és lesz mindig, agyunk folyamatosan a Honvéd körül jár, csak nem mindig formalizálódik mindez posztban.

Keretmustra

Nincs kapuskérdés?

Haladjunk szépen hátulról előre, ahogy az útvesztős játékokat fejtjük meg a Füles hasábjain. Sánta vagy Kemenes? A téli felkészülés vége óta valódi hitbéli kérdéssé nőtte ki magát a Kispest összeállításával kapcsolatos vitákban, hogy Szabinak, vagy Andrisnak kellene védenie?

Amennyiben csak a puszta számokat nézzük, akkor Szabi 13 mérkőzésen 16 gólt kapott (1,23 gól/mérkőzéses átlag), Sánta pedig 8 mérkőzésen 10-et (1,25). A kemény mutatók alapján nem lehet meghozni a döntést (ebben majd segítségünkre lesz a következő két napirendi pont), tehát marad az emocionális választás, illetve a kérdés elnapolása. RW szerint Szabinak kell a bizalom, és ha az megvan, kiugró teljesítményre képes. Nincs ezzel mit vitatkozni, csak hozzáfűzni, hogy Sántának nem kell? A labdarúgás jelenleg érvényes szabályai szerint a pályára lépő csapatok legfeljebb tíz mezőnyjátékosból és egy kapusból állhatnak. Valaki tehát mindig csere lesz. Babócsy és Supka mesterek úgy döntöttek télen, hogy Sánta formája jobb, ezért játszatták. Döntöttek, mert nekik viszont tényleg dönteniük kellett. Leszámítva azt a néhány oldalról érkező beadást, Andris remekül védett eddig, igazolva a döntés helyességét.

(Hon)védelem

Őszhöz képest ebben a sorban fedezhető fel a legkisebb változás. A nyáron visszahozott, és Hajdú Norbi helyét hamar átvevő Novák lesérült, posztjára télen mindenképp igazolni kellett tavaszra. (És igen, sikerült két mondaton belül mind a négy évszakot felsorolnom!) Vidovic eddig remek teljesítményt nyújt, és bár a Fradi ellen volt némi megingása, még azzal a teljesítményével is bőven az egyik legjobbunk volt, ahogy azt RW kollega meg is írta soros osztályozós posztjában. Lovric, Botis és Debi maradt.

Ősszel az én vesszőparipám volt, hogy a többségi gondolattal szemben hajózva, Debrecenivel kapcsolatban minden áldott alkalommal megemlítsem: kevés, Andris, ez így nagyon kevés, sehol az a korábban látott önbizalom. Sajnos tavaszra sikeresen átmentette a formáját, de, hogy mégsem hőbörgök – még az eredményeink tudatában sem – emiatt, az annak köszönhető, hogy láttam elég felkészülési meccset, és tudom, Navarrete vagy Bjelkanovic talán még kevesebb lenne ugyanott. Az egyetlen alternatíva Lovric, de őt azért luxus lenne elvinni a jobbszélről, ahol végre kivirágzott (jó, tudom, hetek-hónapok óta meg sem közelíti a tavaly tavaszi formáját), ahol végre van egy épkézláb szélsőhátvédünk, ráadásul a helyettesei (Baráth, Moga) mind akadémisták.

Erre a sorra tehát igazából nincs panaszom, minőségileg nem nagyon változott, ha rossza(bba)k vagyunk, akkor a választ nem itt kell keresni.

A gondok kezdete

Sajnos az a nagy harci helyzet, hogy ha a csapatról kell írnunk, akkor mindig és kényszeredetten ide lyukadunk ki: jelenleg nincs egy épkézláb és működő középpályánk! Továbbra is állítom, hogy egyenként akár még jók is lehetnek a játékosok, sőt, jobb napjaimon ezt az állítást még Tchamira és Hidire is képes vagyok kiterjeszteni, de együtt, úgynevezett sorként sehogy sem akarnak összeállni.

Tavaly decemberben feszegettük egy kérdést, miszerint Zelenkával, vagy nélküle? A probléma most talán még aktuálisabb, miközben a megoldásához már nem rendelkezünk Zelenkával. Akkor úgy tűnt, ha van egy kis ész és higgadtság a csapatban, akkor a játékunk is máshogy működik. Zeliben benne volt a szükséges kraft ahhoz, hogy a mérkőzés ritmusához igazítsa a csapat fazonját, ha kellett labdát tartott, ha kellett hosszan indított, és ha kellett, a kapu torkában védekezett. Jelenleg Gegének kellene ezt a feladatot ellátnia, miközben látjuk, egyáltalán nem megy neki. Gege egy remek adottságokkal megáldott spíler, oda és úgy teszi a labdát, ahogy akarja, csak épp hiányzik belőle az a többlet, amitől igazán jó belső középpályás lehetne. Nincs meg hozzá a tekintélye, ha össze akarnám egy jelzőbe sűríteni a mondandómat. Teszi a dolgát, simán elkaristol a védelem előtt, simán kiteszi szélre, futtatja a futtatandókat, de ennyi, és nem több. Szeretem Gegét, örülök, hogy a keretben tudjuk, de még jobban szeretném, ha végre megtalálnánk az igazi helyét a pályán. (Legutóbb felvetettük, hogy egy 4-2-3-1-es rendszerben lehetne ő a 2-esből az egyik. Mélységben játszva, hosszú labdákkal tömve a szélsőket.)

De – és félreértés ne essék – nem akarom Gegére kenni az egészet, mert ő csak az egyik láncszem volna a gépezetben. Nézzük például az Akassou helyére magát bejátszó Hidit. Akassouval ugyebár valami van, amit a klub ugyan nem kommunikál, de azért senki sem hülye, nagyjából sejthető az ügy háttere. Ő tehát kiesett a pixisből, hiába az NB I egyik legjobb védekező középpályása. Maradt tehát Hore és Hidi, ha ragaszkodunk a 4-4-2-höz. Adrián egész télen sérült volt, ősszel is jórészt csak az időhúzó és eredménytartó csere szerepét játszotta, tehát a halmaz egy főre szűkült: Hidi. Vagyis ennek a srácnak kellene megoldania, hogy stabilitást teremt a középpályán, labdát szerez a kaputól távolabb, megtöri az iramból érkező ellenfél lendületét, kisegít az emberhátrányos széleken. Mellékesen néha felér a kapu elé, megereszt egy-egy bombát (ahogy mondjuk Egerszegen). Figyelem, ugyebár továbbra is a jó Patrikunkról beszélünk.

És akkor menjünk tovább (úgy, hogy az imént csak leírtunk, nem érveltünk, nem fogalmaztunk meg javaslatokat, semmit) a szélekre. Ceolin és Tchami. Álompáros? Tchami az ami, ő maga a rögvalóság, nem kell senkinek sem bemutatni. Gyors, ügyetlen, buta, de mégis szerethető valahol. Ellenben távol áll az eszményi futballistáról alkotott álomképünktől. Igazából az átlagos futballistáról alkotottól is, de az más kérdés, hiszen 2012-t írunk a Magyar Bajnokságban és mi a Honvédnak szurkolunk, tehát milyen – ennél komolyabb – elvárásaink lehetnek?

Ceolintól viszont többet vártunk. A Zete ellen például egész parádés csatárjátékot mutatott be, egészen addig, amíg a labdát el kellett lőnie a háló irányába. Csak azzal volt gond. Vagyis hozta ugyanazt, amit Abass szokott: kapuig, helyzetig valahogy el, ott pedig az ordítót vagy a kapusba, vagy valahova a vakvilágba.

Felmerül tehát a kérdés: valóban rosszabb lett a középpályánk? Ami változott az csak annyi, hogy nincs Zelenka, mostanság sérült Németh Norbi, így az ész kiesett, mert csak és kizárólag Gege van ott. Ugyanígy változás, hogy nincs (és nem is lesz?) Akassou, be kell érnünk Hidivel, és/vagy Horéval.

Esetünkben egy blog felületén értekezünk, a blog posztjait olvasókkal beszélgetünk, így nyugodtan leírhatom a személyes véleményem, ami aztán vagy találkozik az olvasói gondolattal, vagy nem: határozottan gyengültünk! Gyengültünk, de nem létszámban, hanem minőségben. Ceolin és Faggyas/Délczeg talán együtt jobb, mint Abass volt egymaga; Tchami is megkapta a maga konkurenciáját Czár személyében; Hidinek ott van Hore, Gegének pedig – ha felépül végre – Németh Norbi. Fasza, csak épp nincs egy megnyugtató tartalék Akassou, és Zelenka. Ez pedig bárhogy is nézzük minőségi visszaesés, pláne úgy, hogy nagyjából egy naptári éven át viszonylag üzembiztosan működött az Abass, Zelenka/valaki, Akassou, Gege/Hajdú/Tchami középpályánk. Kár érte.

(Továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy meg kéne próbálkozni egy öt középpályásból álló rendszerrel, hátha a létszám képes lesz ellensúlyozni a minőségbeli változást, legalább addig, amíg összeérnek, és újra bevállalhatjuk a kétcsatáros játékot.)

A támadójáték

… mint olyan (per definitionem) nincs. Akarnánk, de nincs. Hadzictól én személy szerint el vagyok ájulva, mert belelátok valami olyat, amit szeretek egy futballistában, de ezek a folyamatos sérülései nekem is el tudják venni a kedvem. A lelátói átlagét pedig még inkább. Sokan annyit látnak, hogy jött megint egy szerb gyerek (aki amúgy boszniai), aki aláírt három évre, majd játssza a sérültet, baszik futballozni. Nagyon nem örülnék, ha nekik lenne igazuk, hiszem, Hadzic hatalmas értéke lehet ennek a csapatnak, mert

… nézzük meg kik a vetélytársai. Délczeg Geri az egyik legszimpatikusabb játékos jelenleg a keretünkben, de egyre inkább csak ennyi. Ősz elején játszott néha jobbszélsőt, tetszett az alázata, ahogy az ötösünkön belül csúszva-mászva kisegít, majd a következő pillanatban az ellenfél tizenhatosánál passzol a kapu elé. Most újra kipróbálta Supimester a szélen, és láthattuk, meg sem közelíti a tavalyi teljesítményét. Akar nagyon, mert ő is érzi, nem kicsit cinkes a helyzete, a küzdés csak ideig-óráig elég a kritikusok elhallgattatására, és hiába Szuribá buzdítása, valahogy nem akar kijönni belőle az, amit – még kitartva – mi is beleképzelünk. Nagyjából miatta merem(/merjük) állítani: sok lesz az a két támadó egyszerre, főleg úgy, hogy két formán kívüli játékos alkotná a sort.

Bozsó külön bekezdést érdemelne, de RW határozott prekoncepcióival ellentétben, én majd akkor szentelem neki azt a külön bekezdést, amikor a Kecsó elleni percein túl, további meccseken látom majd lebőgni. Egyelőre maradjunk annyiban: nem ő lesz a megoldás a kórosan gólszegény támadójátékunkra.

Erdélyi, Ceolin, Diaby. Az utolsó mentsváraink ugyebár ők lehetnek, mert több csatár nincs a keretben. Róluk annyit, hogy kanyarodjunk vissza az első napirendi ponthoz: nincs kapuskérdés? Ugye, máris teljesen máshogy hangzik a Szabi vs. Sánta problémakör.

Következtetés helyett

Nem irigyeljük Supka mestert. Komolyan. Télen szembesülnie kellett azzal, hogy a csapatának játékát erősen meghatározó játékosok közül távozott Danilo és Abass, körön kívülre került Akassou, hosszan sérüléssel bajlódott Kemenes és Horváth Adrián, továbbá elment két remek peremember (Torghelle, Zelenka), a kezdésre pedig lesérült Németh Norbi és Novák Alekszisz. A távozók pótlására mennyiségben megfelelően igazoltunk, a minőségi feltételeknek próbáltunk megfelelni, de hiába a több hónapos szünet, az összeérés valahogy nem sikerült.

Vagy csak most kerülünk a valódi helyünkre? Az ősz egy álom volt, amikor Fortuna vezette Danipaci lábait, és Klausmann Viktor pörgette Gege labdáit a kapu elé?

Ennyi van ebben a keretben? Adjunk még időt, vagy fogadjuk el a helyzetet, és rendezkedjünk be a verhető, de a bárkit megverő középcsapat szurkolójának állapotába? Vasárnap többet fogunk megtudni?

Féljünk, vagy reménykedjünk?

(Álé, álééé) Supi, ki lő gólt? Supi, ki lő gólt? Supi, ki lő gólt?

1999 decembere óta nem csináltam ilyet. Mármint meccs után. Akkor a Fraditól kaptunk ki otthon egy őszi idényzárón, Tóth Misi, Bárányos és hasonlók játszottak ellenünk, húsz alatt ezt pedig nehezen fogadja el a vérbő szurker. Még megvolt a stadiontól két sarokra lévő kisbüdös (ma zöldséges), ahová alkalmi partnereimmel két lábon mentünk be, de négy lábon jöttünk ki. Fejenként. Utána nem ittam töményet 12 évig, hiába mondjuk egy Győr elleni 1-6, vagy a Siófoktól sorozatosan érkező megaláztatások.

A Kecsekeméttel azonban most lett végleg tele a tököm. A magyar futball szerkezetének három szintjén találkoztunk már velük, és bár a kupában, vagy a másodosztályban bármikor és nagyon simán képesek vagyunk verni őket, az NB I-ben valahogy sosem sikerül. Egyszer voltunk nagyon közel hozzá, épp amikor a Kecsó élete (és történelme) formájában játszva ötödikként végzett a tabellán. Végül azonban Csordás egyenlített az utolsó utáni percekben a temető felőli kapuba.

Hazafelé sétálva hagyományosan benevezek egy levezető sörre a közeli kisboltban, amit ezúttal partneremmel megfejeltünk egy üveg Hubertussal, hogy a szomszédos ház ablakpárkányából csináljunk alkalmi talponállót. Kellett.

A többit összefüggéstelen kérdezz-felelekben.

Érdemes tovább ragaszkodni a megszokott 4-4-2-es hadrendhez?

Nem. Valószínűleg nem. A keretben jelenleg nincs két kezdőcsatár, és nincs további egy-két csereként bevethető csatár. Sőt, a keretben talán egyetlen kezdőcsatárnak nevezhető képességű, formájú, tudású játékos sincs. A Délczeg-Hadzic páros papíron nem gyenge, de azért nem hasonlítanám egy jól működő Torghelle-Danilo sorhoz.

További probléma, hogy egyáltalán nincs középpályánk. Illetve vannak szélsőink, van néhány védekező középpályásunk és van Gege, de így együtt sehogy sem alkotnak életképes megoldást. Darabra megvagyunk, minden másban azonban messze-messze még a középmezőny átlagától is.

Mi lehet a megoldás? Vicces, hogy végre van egy olyan edzőnk, aki bevállalja a kétcsatáros játékot, és ehhez mereven ragaszkodik is, és mégis, odáig jutottunk, követeljük az egycsatáros, 4-2-3-1-es felállást. Egy támadónk talán mindig lesz, vagy legalább ha nem, csereszabatos, esetleg leváltható a padról. Nem ketten nem csinálnak semmit, játszanak formán kívül, vagy csak szimplán nem kapnak labdát, hanem egyvalaki, vagyis felszabadulna egy játékosnyi hely, amivel megerősíthetnék a középpálya közepét, mondjuk Hidi mellett. Valami ilyesmire gondoltunk: kapus – védelem – Hidi, Hore/Muflon/(Akassou) – Ceolin, Gege, Tchami/Czár – Hadzic/Délczeg. Minden posztra többen lennénk, növelve a variációs lehetőségek számát, akár az adott meccsen belül is. Ezzel párhuzamosan a középpálya öt főre nőne, ami – ha a minőség marad – legalább a létszámváltás miatt hozna egy kis erősödést, miközben az előrejátékból sem veszítünk túl sokat.

Edzői hiba, hogy eddig nem lépte meg ezt Supka?

Nem, vagy legalább nem feltétlen! Supka nyilván nyerni akar, és nyilván ragaszkodik az elképzeléseihez. Ami azonban feltűnő, hogy amíg a tavaly tavaszi 13-14 fős, brutálisan szűk kerethez megtalálta a megfelelő játékrendszert, ahogy azt zseniálisan átformálta őszre, úgy annyira nem érzi, hogy mi van a jelenlegi keretben. Ha ez hibának nevezhető, akkor az, és megadhatjuk, mint Supka felelősségét, de én (mi?) eddig pont ezért nem tudtam hibáztatni, hiszen tényleg bevállalt valamit, amit látni szeretett volna a pályán.

Fogadjuk el, erre a keretre már nem igaz, hogy nem tart ott, hanem bebizonyosodott, jóval gyengébb a tavalyinál. Ceolin nem Abass, és nem is lesz az, hiába tűnik jobb futballistának. Hadzic nem Torghelle, Délczeg nem Danilo, Gege nem Zelenka, Hidi nem Akassou.

Hol ment el a Kecsó elleni meccs?

Ahol szokott: középen. Az lehetetlen, hogy egy csapat szögletet rúgjon, majd abból úgy kontrázzák le, hogy legalább egy-két főnyi emberhátrányból indul a védekezés. Ugyanúgy felfoghatatlan, hogy ha a Kecskemét folyamatosan lerohant minket középen, az ellenállás teljes hiánya miatt lendületből vihették a labdát az amúgy is robosztus, lassúcska és ezen a meccsen még kifejezetten rossz napot kifogó védelmünkre, akkor erre miért nem reagáltunk?

Toltuk folyamatosan a hosszú labdákat előre, bízva a sebességünkben, de közben szétszakítva a csapatot, hatalmas távolságot hagyva a védelem+középpálya és a támadók között. Ezt a területet használta ki nagyon okosan(?) és tudatosan(?) a Kecskemét, hogy lendületet vegyen, sebességből érkezzen meg ránk.

Alig egy hete, hogy a mester panaszt emelt a Fradi-pálya valóban minősíthetetlen gyepszőnyegére, amely lehetetlenné teszi a rövidpasszos, kombinatív játékot, erre mit csinálunk otthon a minőségi pázsiton? Ívelgetünk, Tchamira. Érthetetlen.

Rendben, akartak menni előre a fiúk, akartak nagyon nyerni, de ennyire bután nem szabad. Ahogy azt sem, hogy egy edző ne nyúljon bele a meccsbe akkor, amikor már tisztán látszott mi a hiba.

Supi, ki lő gólt?

A péntek este lelátói slágerkérdése. Valóban, Supi, ki lő itt gólt? Délczeg folyamatosan megkapja a lehetőséget, de róla legyen elég annyi, a szimpátia, ahogy hozzááll a dolgokhoz fantasztikus, de amit eközben művel, mint játék, az botrány. Iszonyat gyenge teljesítmény. Hadzic négy meccs alatt harmadszor sérül le (vajon ez a műfű hatása?), helyzete is összesen csak kettő volt a neki jutott játékpercekben. Mondjuk az is igaz, ha a Kecsó ellen beizéli azt a bedást, akkor valószínűleg meglőtte volna a tavasz gólját. Ceolin a ZTE ellen mindent kihagyott, ami ki lehetett, illetve amit kapura lőhetett, vagy lőtt. Újabban Délczeggel cserélt helyet, hátha csatárként kijön belőle valami többlet. Eddig még nem jött ki. (Vajon miért hagyjuk ki azt a taktikai lehetőséget, hogy Ceo és Délczeg egymást váltsa a szélen/támadóban? Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy ha valaki valahol van, akkor az ott van?) Tchami gyors, labdaügyetlen, könnyű úgy kibillenteni az egyensúlyából, hogy az labdavesztéssel igen, de faulttal ne járjon együtt. Gege próbálkozik tisztességgel, de egyedül kevés, a valódi posztjától távolabb pedig még kevesebb. (Apropos, ha Gege ennyire szívesen él a hosszú és alapvetően pontos indításaival, akkor miért nem játszatjuk Hidivel párban mélységben, előttük egy 3+1 fős támadószekcióval, ahogy arról már volt szó korábban?)

És mégis hittem

Egy oda, nyugalom van. Egész jó a meccs, benne van, hogy a következőt mi rúgjuk. Félidőben még hiszek a sima 3-1-ben, mert tudom, mindig az első gól a nehéz, a többi majd jön magától. Biztos vagyok a dolgomban, 20 meccsből csak kettőn nem lőttünk. A gondolat végére már kettő oda, gyorsan átszólok RW-ékhez, még mindig nyugi, a 3-2 is eredmény, legfeljebb kicsit izgulós lesz. Később volt még egy halvány 5-3-as résztippem, sőt, Faggyas góljánál elhittem, visszajöhetünk a meccsbe, de Lencse lehűtött, onnantól kezdve csak egyvalamire tudtam gondolni: az alkoholra, hogy az elfogyasztása után ne tudjak semmire se gondolni.

Az igazi kérdés azonban az, hogy valóban annyira berúgtam, hogy állítani mertem: idén most játszottunk a legjobban, mégis hatalmas gyufa lett belőle, vagy azt még korábban mondtam?

A nap beszólása

… egyértelműen azé az úriemberé, aki a meccs után, az ajándékboltból kilépve hangosan reklamálta, hogy miként lehetséges az, hogy elfogytak a Délczeg feliratú mezek?

Összefoglaló

fotó: 1909foto.hu

kapcsolódó: RW osztályozókönyve, interjú Supka Attilával

Worst of 2012… Kispest-Kecskemét osztályozókönyv.

Nem elég a hosszú munkahét, nem elég az ebből következő szombati munkanap, nem elég az utóbbi hetek nihil játéka – mindezt ma este még megfejeltük az idény leggázabb teljesítményével. A kulcsembereit nélkülöző, ám egy Lencsével ezen az estén nálunk lényegesen erősebb kűrt futó Kecskemét az eredményt tekintve könnyedén győzött Kispesten – a gond az, hogy igazából a játék képét tekintve is… Osztályzataink egy borús hangulatban üldögélő posztszerzőtől érkeznek, akinek a holnapi koránkelés mellett a mai performansz miatt is tele a sípja.

SÁNTA: Az első és a második félidőben is egy-egy távoli szánalmaskodással veszélyeztetett a Kecsó, ezeket biztosan fogta. Másik 4 kapura lövés volt még a liláktól a meccsen, ebből négyet be is vertek, ezekről nem sokat tehetett a kapusunk. Néhány kisebb kórus megtalálta őt a meccsen, pedig most nem az ő lelkén szárad a vereségünk, így meglepő módon egy 0-t osztok ki neki. Tényleg egyszerűen nem kellett védenie…

LOVRICS: A védelem egészéhez hasonlóan olyan semmilyen volt. Az első 45 percben úgy-ahogy hozta, amit kellett, aztán mintha pályán se lett volna, poszttársaival egyetemben… 4.5.
DEBRECENI: Szokásos teljesítmény, valamivel visszafogottabb kivitelben… a szélvész Kecsó-kontrák ellen hagyományosan tehetetlen… 4.5.
BOTIS: Néhány fontos mentés, néhány áldozati szerepkör a szétfutott és -passzolt védelem közepén. Nem ez volt élete meccse, de a vereség sem az ő lelkén szárad egyedül… 5.
VIDOVICS: A védősor talán egyetlen elfogadható produktumát ő hozta le, és rajta láttam egyedül a második félidőben, hogy menne előre foggal-körömmel, “mert azt úgy kell”. Szellemiségéből adhatna a többieknek is – kár, hogy húzóembernek kevésnek bizonyult. 5.5.

TCHAMI:
Tényleg egy dologra jó: ha elhúz, és mikor utolérik, akkor felrúgják, mint kakas a lósz*rt, utána pedig jöhet a tizi, esetleg piros az ellenfélnek. Viszont passzt, beadást és egyéb úri huncutságokat ne várjunk tőle. 4. Cseréje, Czár nálam kezdő lett volna, és hálátlan helyzetben (0:3-ra égünk, szétesett a csapat) beszállva is próbált színt és lendületet vinni a baloldalunkba. Sajnáltam, hogy nem akadt messzirőli lövőhelyzete, abban erős. Több szerepet neki! 5.
HIDI: Ez volt az a meccs és az az ellenfél, ahol Patrik bizonyíthatott volna az őt sokszor megtaláló hazai publikumnak, ehelyett, főleg a második félidőben csak azt igazolta: egy olyan csapatban, ahol nincsenek húzónevek és neki is fel kellene vállalnia valamit, mutatni valamit, ott annyit ér, mint a verebesi mágia Hegyeshalomtól nyugatra. Én nagyon szurkolok neki, de ez katasztrofálisan kevés… 3.
IVANCSICS: Mióta betették középre, itthon a Diós, és idegenben a simaGyőr ellen nyújtott elfogadhatót. Egyik se most volt… Már a Fradi ellen is vékony volt ez a középső-középpályás mutatvány, de akkor azt hittem, annál csak jobb jöhet. Tévedtem. 3.5.
DÉLCZEG: Önbizalom nincs, de most már nem csak helyzetbe kerüléskor: egyszerűen már az előtt sem, így helyzete sincs. A második félidőben már passzokat is rontott, ez korábban nem volt rá jellemző… ősszel a kezdőből való kimaradás, most a versenytárs hiánya béklyózza meg a lábait? Nem tudom… 4.

CEOLIN:
Ha Inzaghi lesen született, akkor Ceo onnan is fog nyugdíjba menni. Ma is ékként kezdett, erre már nem írok semmit, megtettem a behariban. Amit ma nyújtott, a 0-hoz konvergál, de legalább néha lefutotta a lila védelmet. Erre lecseréljük…4. Cseréje Bozovics volt. Katasztrófa. Annak idején, mikor Hemingway idejött Kispestre, első éveiben mondogattam a focis/Honvédos barátoknak: legalább azt elértük, hogy ilyen Tangara és Bozovics félék nem veszik fel többet a mezünket. Eltelt 6 és fél év, és elöl ismét ez a darabos szerencsétlen esik és kel. No comment. 0.
HADZICS: A kapufája szép volt, kár, hogy ilyen lassú, hisz ha előbb tud lőni, a helyzet is jobb lett volna a gólhoz. Aztán volt egy csodás mozdulata, ha bemegy, az év gólja. Ehelyett megsérült, zsinórban harmadszor. 2 hete, a Zete elleniről szóló osztkönyvünket egy idézettel kezdtem a korzóról, akkor még vicces betétnek szánva azt. Most már attól félek, a sérülésein élcelődőknek igazuk lehet. 5. Cseréje, Faggyas azt hozta amit vártam: a Diósból, Debrecenből nyom nélkül kihulló bohócliger színtelen és szagtalan játékát. A végén vert egy gólt, de ott meg örömködés helyett inkább a labdával kellett volna sprintelnie a kezdőkör felé, legalább a látszatra adva. Lehet, hogy én vagyok megkeseredve, de úgy érzem, benne se bukkantunk új csiszolatlan gyémántra. 4.

 

* * *

Azt már csak halkan említem meg, hogy ma ebédszünetkor a kollégákkal egy közeli kifőzdében épp a menüt vizslattam, s sokáig töprengtem, hogy lencsefőzeléket, vagy a rejtélyes nevű portugál rizseshúst válasszam. Aki mer, az nyer felkiáltással végül az utóbbi mellett döntöttem. Most már utólag bánom: nem elég, hogy a remek fantázianévvel megáldott “portugál” erősen véleményes volt, de az is könnyen lehet, hogy ha már akkor ellövöm a lencsét, akkor esti kecskeméti menü már nem lett volna ennyire kellemetlen. Így azonban az lett. Konklúzió: elmegyek én is a brébe a válogatós természetemmel.

Mumus jön – mumusok nélkül?

Márpedig mumusok nincsenek – jelentette ki kategorikus magabiztossággal Gege a  Harmadik félidő 2 héttel ezelőtti műsorában, mikor Petur műsorvezető arról faggatta: létezik-e a mumus-fikcsi a Bohócligában. Akkor és ott éppen a Paks-Újpest meccsek voltak a górcső alatt – tudjuk, az utóbbi években a lilák jellemzően torkos borznak maszkírozva abszolválják jelenéseiket KisKarlóéknál – , de ha a saját klubunkat nézzük, akkor visszatekintve az elmúlt évtizedekre, nálunk sem ismeretlen a téma, így Gellérttel ellentétben úgy érezzük, van mitől tartani a Kecsó ellen – a csapat ellen, akik azzá váltak az utóbbi évek során, mint a ’90-esek elején a Siófok,  később a pásztorjózsis Békéscsaba, vagy jóval korábban a Csepel. Mumussá, akik ellen sose megy.

Alapjáraton sem lenne könnyű meccs a holnapi, ezt tudjuk. A közelező győzelmek sosem azok, ráadásul az utóbbi szezonokban, akár Moralessel, akár Supka mesterrel álltunk a vártán, a tuti behúzandók jelentős részét bizony buktuk. A talján egy masszív csapattal vérzett el itthon a Pápa ellen, vagy ikszelt a Győrrel, Supka idén a Paks, Pécs és Hali elleni hazaiakat, vagy a Sió elleni idegenbelit vésheti fel fájó emlékű rovátkaként saját kispesti story-falára. Márpedig holnap negyedikként, a dobogósok nyakán lihegő vérebként várjuk a fütyülős barackok alföldi ajatolláit, akik pedig még akár gondban is lehetnek a szezon végén (nem lesznek, de hadd feszítsem kicsit a húrt), hát mi az országos egyes, ha nem ez?

Mi persze tudjuk hogy nem ilyen egyszerű az ábra. Hiába vagyunk veretlenek tavasszal, sőt, 9 forduló óta, ha a március eddig kapura lövést 3 meccsen is  csupán olyan nagyságrendben hozott, mint Lőrincz Emil állva végignézett meccseinek száma Kispesten. Igen: az adat a 0 felé konvergál – csupán a Zete elleni Ceolin-show-ra emlékezhetünk  örvendőbb szívvel. A kecsó is gyengült a télen: Foxi és Ebala, a jellegadó középpályások elvitorláztak, Simon és Ribánszki inkább a Balatonpartra tette a voksát a hűvös tavaszi Kiskunság helyett, a védelem oszlopai, Radanovics és Maynard is leadták a lila-fehér sportszereket a Széktói stadion portásfülkéjénél. Ennek ellenére meglepetésgyőzelemmel indult a szezon a Diós ellen, hogy aztán a Debrecen ellen egy peches, a Pécs ellenében pedig egy simább vereség csússzon be otthon: ők sincsenek formában, na! Akkor mégis nekünk áll a zászló?

Nem, mert a mumus attól mumus, hogy mumussuttogja a fülünkbe a levegőben hirtelen alakot öltő Puhl Közhelymester, és bárhogy is húzzuk a szánkat, sajnos ebben igaza lehet. De mi van akkor, hogy ha a mumusnak pont a mumusképző tartozékai hiányoznak? – kérdezhetünk vissza egy büszke tromffal. Kitől-mitől is félünk mi, ha Kecskemétre gondolunk? Hát egy Tökölitől, aki legyen bármilyen mélyen formailag, ellenünk valahogy -főleg Kispesten- mindig betalál. Egy Szivicstől, akinek “lerohanunk, azt’ csókolom” taktikájával évek óta nem tudunk mit kezdeni (jellemző, hogy egyetlen kecsói bajnoki pontunk pontosan Urbányi edzősége alatt esett az ölünkbe – Sziviccsel még a hagyományosan nagy edzőlegenda-defetisizáló Morales sem bírt!). No de Tökszi (Borival egyetemben) eltiltva, Szivics már messze jár, utódja a padon a fékezett szakmai habzású Török Laci (emlékszünk rá, játékosként nem, fakó-edzőként mégannyira se váltott meg világot Kispesten), vagy egy másik helyi legenda, no, lassan elhiszem hogy lesz keresnivalónk.

Kérdés: kikkel? Supka változtatási hajlandósága a kezdőkön csak vészhelyzetben szokott felerősödni, így eddigi, végül is sikeres tavaszunk eredményein végignézve gyanítom nem sokban változik az elmúlt hetek kezdőtizenegye… Attól félek, még Délczeg is beragad a jobbszélre és Ceo marad elöl, hisz ez végül pontot hozott az Üllőin, pedig érzésünk szerint a derék brazil a szélen jobb, gyorsasága jobban kijön, míg helyzet-előkészítésben Dél azért jobb, ha már úgyis Hadzics az ék.

Így ha hirtelen RW ülhetne Supka helyére (vagy gondolatokat szuggerálhatna a vezetőedző fejébe), az alábbi kezdő futna ki holnap a Szentély gyepére. Bizony, az említetteken túl lenne egy variálás a baloldalon is, akár egy Czár-i indítással, vagy Hajdút annak fáradásakor válthatná a szőke ifjú – kicsit kombinatívabb játékot remélve a lilák ellen, ha már szétfutni még ősszel, még Tchamival/Abass-szal sem tudtuk őket. Akkor viszont legalább játsszunk. Kapusposztos cserémet pedig nem indoklom, olvashattátok már eleget a véleményem a tárgykörben az elmúlt hetek osztályozós/beszámolós/elemzős posztjaiban. Reménykedem benne, hogy Szabi a valóságban is mihamarabb visszatér a gólvonal elé, nincs kedvem végignézni még egy érték-eltékozlást a Bozsikban.

Holnap tehát meló után irány a Bozsik, ahol mumus ide, mumus oda, győzelmet szeretnék látni, már csak azért is, mert a következő hetek necces meccsein bőven lesz alkalom a ponthullajtásra, ha kérhetem, ne kezdjük el már most. Tippelni azonban nem merek győzelmet, ahhoz túlságosan tartok “A” faktortól, szóval csak a vágyaimat fejezi ki a lenti kép, ahol a múlt héten a sasleves teljes elfogyasztását elkummantó oroszlánunk a kecskét legalább végre ténylegesen beveri. Jóízűen. És ha 1-2 csontszilánk birizgálja is majd a torkunk, azért összességében -reméljük- a lakoma meg is történik. Fehérvárott már nem biztos, hogy terített asztallal várnak…

Fotók: legifoto.hu; cultris.com.

Vállunk fölött hátranézünk… FTC – Kispest visszatekintő.

Hát megint így jártunk, osztkönyv kikerült, beszámoló késett, késegetett és visszatekintővé manifesztálódott. Viszont legalább a most következő rövid poszt keretében visszanézünk azért, csak így, a vállunk fölött a vasárnapra, 1-2 momentumot kiragadva a meccs felvezetéséből, a találkozó hangulatából, történéseiből, végül utózöngéiből. Gyorsan és röviden, hisz a napokban már Kecsó meccs, és az ottani beharangozási feelin’ telíti majd el kispesti agykamráinkat. Jöjjenek hát a gondolatébresztő kis bekezdések, aztán ha maradt még bennetek kommentolnivaló a recens posztjainkban már megírt észrevételeiteken túl, hát ne habozzatok, mint ahogy Supka mester sem teszi, ha szűrőt kell behozni a 80. perc táján…!

Felvezetés: szolgálunk és védünk.

A meccsre való készülődés valahogy bezsongta az egész négynapos ünnepet, a háttérből zizegve a fülbe, ám élesbe mégis igazán vasárnap reggel fordult. Hanta persze vegzál, hogy kéne még beharang, de ihlet az most kevés, főleg a szombat esti sörtámadás nyomdokain, erre kell vasárnap délelőtt gyógysör, persze, hát kapóra jön hogy nyílt egy új cseh kirendeltség a Ferdinánd sörház mellett is, a Szív utcában, csapolt Primátor, remek. Szolgáljon mentségemre hát a gasztronómia oltárán való permanens áldozás… no lényeg a lényeg, délután laptop a táskába, kabát a vállra, és indulás. Az Ecserin szállok fel a metróra, az aluljáróba lefele menet már hallom is a rendőrségi adó-vevőket, no, ezek már itt vannak? És igen, 20 rohamrendész áll a peron mellett, elhaladok mellettük, hm, kezdődő meccshangulat. villan át az agyamon, elmosolyodok, mire a vezetőjük odamordul. “Mit mosolyogsz, g**i?“. Hm. Ez igen. Irány a Népliget.

 

Meccshangulat, jelesre vizsgázó vendégszektor

A bejutás hosszadalmas, de nem a tortúra miatt (az most nincs), hanem kollegát várunk Hantával. Babar már ott van, gyorsan át is futunk az esélyeken, de két ekkora rohadt pesszimista, mint mi ketten, hát nincs még egy, így témát váltunk, mielőtt élve eltemetjük magunkat egy-egy vörös-fekete sálban az Üllői 129 előtt. Végre befut a hantai meccstárs is, irány a lelátó. Közben a mieink már megérkeztek, bloggertársamtól negyedszer hallgatom végig, hogy kéne egy csapóajtó a felüljáróra, ahonnan egyszerűen besétálhatnának a vendégszurkolók, érdekes sportépítészeti utópia. Gyorsan tolunk egy sört, ez a koradélutáni benesov-i vörös és világos 10-es korsók után kb. szentségtörés lesz, mégis bevállalom, így bűnhődésem méltó. Katasztrófa. Erről azonban nem csak én siránkozok, tehát nem pusztán a sörsznobizmus beszél a posztszerzőből, megnyugodhatunk. Táborunk hangol, jó hallani, alattam egy csorda megposszant 12-14 év körüli zöld harcos mantrázza a “Kispesti családok, hozzátok a kabátot” jellegű örökzöldet, ezt viszont nem jó hallani. Szerencsére a becsületesen izmos “Csak a Kispest” hamar elnyomja. Sajna a Fradi keménymag is bedörren ekkor, hát, hangjuk az van, el kell ismerni. Mégis, az egész meccsen le a kalappal a mi Kanyarunk előtt, ha a csapat is így teljesített volna, most 3 pont itt.

 

Hol az őszi Kispest?

No igen, témánál vagyunk. Mert hogy is teljesítettünk? Igazából gyengén, de nem tudom azt mondani hogy rosszul , mert sokkal több a jelen keretben nincs. A játékosok hajtottak és küzdöttek, erre nem lehet panasz – mással viszont van bajom. Eleve az alap-hozzáállás: már valhogy az első percektől abba az irányba mutatott minden, hogy jó itt az egy pont is. De tegyük a kezünket a szívünkre: stabilabbá váló játék ide, AbdiSomalia oda, azért ez a Fradi nem a ’96-os BL-menetelős, vagy a ’91-’93 közti számunkra verhetetlen mumusalakulat… Lehoztuk a meccset kapuralövés nélkül, hacsak az elakadó Botis ágyúzást, az eloktalankodott Csámi-stukkolást, vagy a két szánalmas átlövési kísérletet (by Gege és Hore) nem vesszük annak… Nem vesszük. Már osztkönyves kommentjeitekben Ti is kitértetek arra: Supkának mi a felelőssége. Vannak akik azt állítják: alkalmazkodva trébb keretünkhöz, eleve tudatosan váltott védekezőbbre tavasszal, eleve ezért nem a fiatalokat, hanem a szűrőinket küldözgette be az Üllőin cserébe vasárnap… Mások pont hiányolták a bátorságot, a támadóbb szerepű arcok (Erdélyi, Vernes, Faggyas) jegelését a padon, a győzelem eleve feladását egy annyira azért nem jó Fradi ellen. Az igazság mindig középúton van, ez nekem nagy kedvenc közhelyem: most is így érzem. A keret tényleg gyengült, mondhat bárki bármit, és végül is Supka a szerzett pontok alapján eddig jól sáfárkodik az összeállítással. Viszont az az indoka, hogy kényszerű cseréink miatt kellett védekezőembereket küldeni a sérültek helyére, nem áll egészen meg a lábán – az inetrjúban is ezért faggattuk arról: nem tartott egy talált Fradi góltól a végén, s akkor kitől vártuk volna az egyenlítést? A Hidi-Marshal-Hore kreatív magtól, előttük a holtfáradt és bozralmas inaktív napot kifogó Gegével és a csatárként tévedés Tchamival? Necces az ügy. Hol van az őszi csapat – sírtam kicsit az osztályzatainkat taglaló posztban, és most nem is a távozó arcokat akarom újból felsorolni, tényleg túl kell lépni, de a játék, a tervszerűség, a legalább meccsenként 3-4 szép és felépített támadás, az nagyon hiányzik. Oké, ez a keret van, ezt kell szeretni, de ez így nem fog menni sokáig változatlanul, előbb-utóbb kell valami építkezés is a meccseken, nem fogunk zsinórban győzni kapuralövések nélkül.

 

Ex-ikon?

Döme… a meccszáró jelenetekre mindenki emlékszik, egykori világválogatottunk és líblingünk rendesen kapta az ívet a takácsritás nyilatkozat alatt. Akkor még csak a bíróra posszant derék Lajosunk, viszont a későbbi híradások arról is beszámoltak, hogy bízony egy túl sok jóra nem vezető összehasonlításra is ragadtatta magát Döme, miszerint nem zavarja, ha drukkereink megtalálják, hisz azok úgyse értik, mennyire nem emlegethető egy nap alatt egy Honvéd és egy Ferencváros. Persze lehet, hogy a jó Döme ezt úgy vélte: egy Honvéd az ő szívében sose érhet fel a Fradiig, de valljuk be: az utóbbi hetek détáris sajtómegnyilvánulásait tekintve valószínűleg a másik pólus felé lenghet ki a mutató. A szidalmazó kórusoknál szerzőtársam rosszallóan csóválta fejét – hogy ezt azért nem kéne, s a trágársági részt tekintve ebben egyetértettem vele az eszemmel,  a szívem mélyén viszont szurkolóinkat értettem meg, nagyon is. Ezek után Détári még akár (ha nem lennének az előzmények) erkölcsi győztesként is kijöhetett volna a szituból, s úgy festett így is lesz: nem intett ki, nem szólt vissza. Aztán mégis elpattant nála valami és jött az ominózus nyilatkozat. Ismerve persze a médiát, lehet ebben kis ferdítés is, de ismét az előzményekre utalok vissza: én attól tartok itt nem ez a helyzet. Tovább nem is ragozom azonban a dolgot, csak egy mondat még a végére: nem véletlen, hogy tavaly tavasszal elkészült fejlécünkben kiket láthattok. Détárin egy pár másodpercig gondolkoztam (hiába, 1993 őszéig a világon ő volt a kedvenc játékosom: a világon, nem itthon: a világon), majd a dicső ’80-asainkból Kovács Kálmit vágattam be designer tesómmal az inkriminált háttérképbe. Akkor is tudtam, hogy jól döntöttünk, és most még inkább így érzem. (Ez saját álláspont, még a blogszerkesztőségben is megoszlanak a vélemények, hozzáteszem!).

 

Péntek

Péntek, Kecsó, munkahét utolsó előtti napja, kötelező győzelem kéne legyen, a kecsói bloggerek már tolják is az önleíró jóslatokat, Bori, Tököli eltiltva, a már most névlegenda Gyagya sérült… nagyon nehéz lesz ez azonban, ebben aztán egyetértettünk Supka maestróval! Nehéz bizony, pont a kötelezőség miatt. Nehéz, és mégis meg kell legyen: a szupernehéz, igazi értékmérő meccseink ugyanis most indulnak majd be és a Fehérvár-túrára jó lenne ha játékban még nem is, de önbizalommal továbbra is felvértezve menni. HAJRÁ!