_játékoskeringő/tények
- Varga Kevint bejelentették.
- Szabó Ákos (jobboldali/belsővédő) Szegedre igazolt.
- Krajcsovics kölcsönben volt a ZTE-nél, azonban onnan Újpestre igazolt, miután kivásárolták tőlünk.
Mastodon
mert célunk csak egy van
Nem sok minden történt a felkészülés első hetében.
Honvéd–Soroksár @ MFA, szombat 10:30
Edzőmeccs nézők előtt – jelentette be a Honvéd. Szombaton 10:30-tól a Soroksárt fogadjuk az akadémián.
Igazán különleges pillanat, szinte könnybe lábadt a szemem a meghatódottságtól. Utoljára lassan hét éve, még a Hemingway-érában volt az teljesen természetes, hogy az edzőmeccseket szurkolók előtt játszottuk. Azóta, ha jól számolom a 29 hazai (MFA vagy Bozsik) meccsből mindössze 11 volt látogatható ingyen vagy pénzért, és ebben már benne van a Villarreal C elleni stadionavató is.
„529 nap után újra nézők előtt játszik a Honvéd hazai edzőmeccset” bővebbenHetikispest 2025/11/08
Szamosi Ádám //
Valamelyik nap a Honvéd megosztotta egy ilyen másnapra eltűnő facebookos izében Szamosi egy fényképes bejegyzését, amin az látható, hogy ketten támogatják le a soroksári pályáról, és amire a következőt írta:
Tavasszal erősebben fogok visszatérni!
Vagyis Szamót buktuk erre az őszre, ami azért igencsak fájó pont a Szeged és a Vasas előtt. A BVSC-t nem is említve. Legalább pármeccses U20-as fiatalnak maradt Somogyi és Ujváry, valamint a mostanában a keretben sem látott Szabó Ákos és Kovács Erik. Nem lesz egyszerű kimatekozni a csapatot, pláne nem a cseréket, ha bele kéne nyúlni a meccsekbe.
Ja, és a pletykák szerint a Szeged elleni meccs után a csapat egy másik alapembere is kieshet a maradék két meccsre. Így is elég rövid a padunk, legalább egy kis szerencsénk lenne.
„Szamosi, fegyelmi bizottság, edzőmeccs, vörös csillag” bővebbenSoroksár–Honvéd 0–1
Hangya és Pekár eltiltása, valamint a csütörtöki debreceni hosszabbításos kupameccs miatt rendesen fel kellett forgatnia Feczkónak a csapatot. Ebben a bajnokságban ilyen mértékben talán először.
Tujvel
Csonka, Baki, Csontos
Pauljevic, Somogyi, Schön, Kállai
Gyurcsó, Kántor, Medgyes
Soroksár–Honvéd @ Soroksár, vasárnap 17:00
Tudom, unalmas, azonban bocsi, most tényleg alig van valamire időm. Kezdve azzal, hogy kedden, november 4-én lesz tizenöt éves a csakblog, és ebből az alkalomból a héten egy dupla adást vettünk fel a podcasthez, aminek egyelőre csak az első felét hallhattátok, és a második vágását, keverését, miazmást épp az előbb fejeztem be, hogy a jeles napon csak élesíteni kelljen. Cserébe viszont kellően elfáradtam ahhoz, hogy most pötyögjek bármit.
És igen, kezd kicsit unalmas lenni ez az állandó siránkozás, azonban mit csináljak, ha egy nap ugyanúgy 24 órából áll, mint amikor jóval lazább a tempó. Számolgattam, és az jött ki, hogy a temetőjáratot és egyéb családi kötelezettségeket figyelembe véve, a két adás vágása mellett most ennyi fér bele. Pláne, hogy hétfőn összefoglaló, osztályozókönyv, vagyis vagy azt csinálom, hogy az összefoglalót írom meg előre, és akkor hétfőn lehet podcastozni, vagy aminek van értelme, előbb a podcast és az összefoglalót pedig a meccs után.
Tizenöt év, bzmg, tizenöt év.
„Ez a vasárnap Dél-Pestről szól, ahogy annak egy normális világban lennie kell(ene)” bővebbenNekünk a Kispest podcast S01E13
Nagy a boldogság, hiszen hétvégén ötöt rúgtunk az amúgy élcsapatnak tűnő Mezőkövesdnek. Viszont a kérdés még Akhilleusz kardjaként lebeg felettünk: milyen a csapat valódi arca? Az igazolások jól sültek el, most végre érdemben sikerült belenyúlni egy meccsbe, és alakul valamiféle győztes koreográfia is. Erről, valamint a debreceni kupameccs fontosságáról, illetve a hétvégi Soroksár elleni bajnokiról beszélgettünk jó hosszan.
„Mezőkövesd, Debrecen, Soroksár” bővebbenEgy tipikus példa az MLSZ-től.
A bajnokságban vagy kupában résztvevő sportszervezetek a bajnoki- vagy kupamérkőzésük napját követő harmadik napon kötelezhetők tétmérkőzés lejátszására.
MLSZ, hatályos versenyszabályzat, 22.§ (1) Sorsolás g) pont (26. o.)
„(…) napját követő harmadik napon” – írja az MLSZ vonatkozó szabályzata. Október 30-án játszunk Debrecenen kupameccset, a „napját követő” első nap október 31., a második november 1., a harmadik november 2. Ez eddig stimmt, pont aznap játszunk ugyanis bajnokit Soroksáron. Minden megfelel a szabályoknak.
„Szó szerint betartani a szabályzatot még nem jelenti azt, hogy sportszerűek vagyunk” bővebbenHonvéd–Soroksár @ vasárnap 17:00, Bozsik
Van baj:
Apró jó hír:
Soroksár – Honvéd 3-1
megjegyzés: éjfél van, most értem haza Soroksárról, és nem tagadom, kissé kapatos vagyok, de leszarom.
Ha úgy alakulna, hogy valamikor a közeljövőben találkoznák Fórizs Sándor Új Sportigazgatóval, az bár nekem lenne kellemetlen, de valahogy túltenném magam rajta, és pofátlanul megkérdezném: mennyi az út hazáig? Összedobjuk.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Fórizs az új tulaj, Leisztinger embere, ezért egy ideig egész biztos vele kell kihúznunk.
„Krémer Károlyban legalább volt annyi gerinc, hogy félidőben kocsiba ült, és hazament Gázszerből” bővebbenSoroksár – Honvéd @ Soroksár, 19:00
Belegondolni is durva, hogy szinte napra húsz évvel ezelőtt játszotta első meccsét a Honvéd Bognár Gyurival a padján.
Azóta Laczkó a 32. a sorban.
Belegondolni is kemény, hogy a 31 edzőváltást követően mindössze nyolc meccset tudtunk megnyerni. A maradékból öt a döntetlen és tizennyolc a vereség.
De legalább az NB II-ben az összes állandóra kijelölt edzőnk győzelemmel rajtolt. Kezdve a húsz évből éppen csak kicsúszó Gálhidi Gyurival és egy parádés hazai 5-1-gyel a Diósgyőr ellen.
„Beharangozó helyett egy hosszú lista következik” bővebben