Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd

Négyből négy, nem mondom, hogy nem vagyok picit meglepve ettől a sima indítástól, és ez azért nem rossz érzés. Tény, hogy nem  a Bohóc legerősebb kvartettje volt az eddigi négy ellenfél, és hogy az igazi rázós kör majd most jön, de ettől még most fújhatunk egyet: 12 ponttal állunk, azaz Mezőkövesden is állva maradtunk, abban a városban, ami másfél éve szinte a líbling stadionunk a szerzett győzelmek arányát tekintve – a kétezres évek közepének REAC-pályája ugrik be, ha hirtelen hasonló szépemlékű túrahelyszínt keresek. “Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd” bővebben

Napikispest 2018.07.31.

  • játékoskeringő // nyáron már volt nálun próbajátékon, most pedig úgy döntöttünk, hogy leigazoljuk a cseh Tomás Pilíket. A honvdfc.hu gyorsösszefoglalója Pilíkről:
    • “A Budapest Honvéd FC szerződtette Tomás Pilíket, aki egy plusz egy évre kötelezte el magát a csapathoz. A 29 esztendős cseh játékos az előző szezont a Brno együttesében töltötte. A korábbi utánpótlás-válogatott középpályás Vadócz Krisztiánhoz hasonló szerepkörben játszik és hasonló kvalitásokkal bír. Pályafutása során 265 mérkőzésen lépett pályára a cseh első osztályban, ezeken a találkozókon 26 gólt lőtt és 28 gólpasszt adott. A Brno előtt a Pribram, a Banik Ostrava, az Ustí nad Labem együtteseiben szerepelt.”
    • hmm, vajon csatárt mikor igazolunk? Nem mintha kéne, csak a rend kedvéért.