mert célunk csak egy van
4-4 játékost delegál a Kispest, a Haladás és az MTK.
Amúgy jövő héten két Eb-selejtezőt játszanak: 14-én ötkor a Bozsikban Albánia ellen, és 18-án Grazban Ausztriával.
via taccs/pill
Ledarálunk egy valag számot az első tizenhárom fordulóról, és megmondjuk, ki a faszagyerek a csapatból eddig.
Azt nyilván már levágtátok ennyi együtt eltöltött idő után, hogy valamilyen szinten szerelmese vagyok a statisztikáknak. Rejtett kis táblázatomban vezetem szinte minden babonámat, és ami egyszer nem működik, azt a következő meccsen nem használom (más közlekedési eszköz, dobom a pólót, cipőt, esetleg ezek kombinációját), mert tudom, a babona és a csapat eredményessége között nyilvánvaló összefüggésnek kell lennie.
És ugyanígy, a magam módján rajongok az InStat adataiért is, mert ők azt csinálják, hogy lemérnek minden NB I-es meccset, majd publikálják az adataikat, hogy azokat mások újragyúrhassák, kapaszkodókat keresve, vagy csak úgy, kíváncsiságból.
Most is egy ilyen következik. Mindenféle érdekességek az első tizenhárom forduló alapján, amiből kiderül, hogy
Azt nyilván már levágtátok ennyi együtt eltöltött idő után, hogy valamilyen szinten szerelmese vagyok a statisztikáknak. Rejtett kis táblázatomban vezetem szinte minden babonámat, és ami egyszer nem működik, azt a következő meccsen nem használom (más közlekedési eszköz, dobom a pólót, cipőt, esetleg ezek kombinációját), mert tudom, a babona és a csapat eredményessége között nyilvánvaló összefüggésnek kell lennie.
És ugyanígy, a magam módján rajongok az InStat adataiért is, mert ők azt csinálják, hogy lemérnek minden NB I-es meccset, majd publikálják az adataikat, hogy azokat mások újragyúrhassák, kapaszkodókat keresve, vagy csak úgy, kíváncsiságból.
Most is egy ilyen következik. Mindenféle érdekességek az első tizenhárom forduló alapján, amiből kiderül, hogy
InStat-rangsor (legalább 6 meccset játszott, átlag)
(InStat-indexek alapján, ami nagyjából azt mutatja, hogy az egyes játékosok az adott meccseken milyen hatékonyságot mutattak.)
Hidi 165, Holender 164, Ikenne-King 163, Alcibiade 163, Nagy Gergő 161, Diarra 160, Baráth 158, Lovric 151, Vernes 151, Kemenes 148, Testardi 132
Ígéretes: Godoy 172, Job 166
A többiek 1-3 meccsen szerepeltek egyelőre, őket nem szívesen átlagolnánk. A névsor amúgy pontszám szerint: Perea, Csábi, Bobál, Zivanovic, Délczeg, Tandia, Lőrinczy, Mancini, Diaby, Kozma, Prosser
Összes lövés (valamerre, nem feltétlen kapura):
További rendszeres próbálkozók: Nagy Gergő 13, Diarra 11
Lövés kapura:
Rajtuk kívül: Nagy Gergő 5, Hidi 4 és a többiek még ennyit sem. Érdemes észrevenni, hogy a hat meccsen játszó Testardi nincs közöttük, neki összesen egy, azaz egy darab kaput eltaláló lövése volt, még Diósgyőrben, az első félidő végén. 2-0-ra kaptunk ki.
Lövések hatékonysága (kaput eltaláló lövések az összes kísérlet százalékában):
Feljövőben Perea (2/2, 100%), valamint a kósza kísérletek alapján Ignjatovic (5/2, 40%). Ami viszonbt parádé lenne, ha Vécsei javulna valamicskét, mert hiába a sok kísérlete, ha mindössze 26%-ban talál kaput.
Pontos passzok (összes passz, kinél van a legtöbbet a labda):
Továbbiak: Ikenne-King 316, Vécsei 306, Baráth 295, Kemenes 269, Nagy Gergő 257
Pontos passzok (ugyanaz, csak átlagolva meccsekre):
Utánuk: Ignjatovic, Zivanovic 27, Hid 26, Vécsei, Lovric 24, Nagy Gergő 23, Kemenes 21 […] Holender 16, […] Vernes 14, […] Testardi 7
Pontos passzok aránya az összes passzból:
És: Lőrinczy, Tandia, Prosser 79%, Baráth, Ignjatovic, Zivanovic, Alcibiade, Hidi, Daud, Ikenne-King, Diarra, Vernes 72-74%, […] Testardi 60%
Nyertes párharcok összesen (cselek, etc):
Bevállalós még: Alcibiade 93, Diarra 82, Baráth 73
Ugyanez egy meccsre vetítve (átlag):
Bár mostanában kevesebbet játszik, de feltűnően kevés Vernes Ricsi négyes átlaga, amiben közrejátszhat az is, hogy nem ritkán két-három emberen kell áthámoznia magát az ellenfelek tizenhatosa környékén.
Nyert párharcok százaléka:
Vagyis a védelmünk lényegében (King 54%) hozza a felesnél valamivel jobb arányt, miközben a rendszeresen játszó támadóink közül Daud és Vécsei a maguk 43-44%-ával kimagaslik. Holender, Job és Vernes 30% környékén ácsorog, amihez természetesen oda kell gondolnunk azt a fontos tényt, hogy Rossi alapvetően három, egymást rotáló támadóval játszik. Daud és Vécsei helye egyre inkább megkérdőjelezhetetlen, az igazi kérdés azonban az, hogy ki legyen mellettük a harmadik, illetve ha valamelyik kiesik, kivel hozunk egy hasonló arányt?
Csapatunk favágói (összes fault):
De nem kell félteni Nagy Gerit (17), Vernest (15), Lovricot és Alcibiadét (14) sem.
Faultok ellene (összes):
Érdemes észrevenni, hogy ugyanazok a nevek a fultoknál mindkét oldalon és a párharcoknál, valamint a passzoknál is, vagyis ez a három-öt játékos az, akiktől a leginkább függ a jelenlegi Honvéd játéka. Lehet, Daud lövi a gólt, lehet Ignja csak ünnepnapokon néz el egy labdát, de ha ők tényleg az utolsó védvonalak és a valódi célszemélyek, akikre kijátsszuk a támadásokat.
Érdemes megjegyezni tehát a tengelyünket: King és Alcibiade a két szélsőhátvéd (talán nem véletlen, hogy Baráth Boti mostanság kiszorult), Hidi a középpálya közepén és Vécsei a támadósor jobb oldalán, valamint a támadók és a középpálya között.
És hoppá, itt a nagy tanulság: a mister stabil 4-3-3-as hadrendje, ahova hajlandó három, védekezőbb felfogású középpályást betenni rendre, szóval az a csapat rohadtul nem a bekkelésről szól, hanem a hatalmas munkáról, és a szélsőiről (szélsőhátvédjeiről), ami viszont azt jelenti, hogy a három támadó mellett még legalább ketten fellépnek folyamatosan (ezért látjuk állandóan elől kóricálni, vagy visszafelé loholni Kinget, Alcit) a két hátsó sorból. Szevasz Rossi, az adatok fényesen igazolják azt a focidat, amit a pályán is látunk. A Honvédnak jelenleg felismerhető játéka van!
Egyéni rekordok
InStat-index
Brutális, de a három legmagasabb értékünk mindegyikét Daud prezentálta. 236 ponttal a legutóbbi, Győr elleni játéka volt az InStat szerint a Honvéd idei legjobb egyéni teljesítménye. Szorosan mögötte 233-al a Hali elleni, valamint 217-el a Fradi elleni produktuma következik.
Negyedik helyen Hidit és a Videoton elleni 204 pontját találjuk, ami korrekt, valóban nagyot küzdött Patrik. Ellenben Vécsei első fordulós, kecsói vereséggel záruló 203 pontja már meglepetés, ami azt mutatja, hogy az egy-egy kiugró teljesítmény és a csapat eredményessége között nem feltétlen van összefüggés.
A TOP 10-ben találunk még két Holendert (vs. Kaposvár és vs. Pécs), még egy Hidit (Pécs), egy Alcibiadét (Videoton), valmaint egy Nagy Gerit (Videoton).
A legrosszabbakat most hagyjuk, elég annyit tudni, hogy az utolsó tízben háromszor is szerepel Kemenes Szabi, miközben Testardi csak egyszer.
Daud amúgy más tekintetben is hatalmas fogás volt. Végre lett egy olyan támadónk, aki felvállalja azokat a lövéseket, amiket korábban a sokszor csak második hullámban érkező Vécseinek kellett, a fentebb már bemutatott hatéknysággal.
A tiki-taka egy tipikusan olyan fogalom, ami a jelenlegi Honvédra abszolúte nem jellemző. Korábban már írtunk róla itt és máshol is, hogy a Honvéd egyáltalán nem tartja a labdát, nagyon kevés a passz a játékában, és ami van, az is rettenetes pontatlansággal párosul. Ennek fejében viszont iszonyat hatékony mind a saját, mind az ellenfél kapuja előtt. (Hamarosan erről is lesz friss adatsorunk, addig fogadjátok el így blankban.) Például Godoy, Baráth és Lovric kaposvári 57-61 közötti számosságú pontos passza nálun kiugró dolognak számít. Hasonlót is csak még egyszer, a Pécs ellen tudtunk hozni, akkor négyen (Lovric, Baráth, Ignja és Hidi) zártak 45 fölött.
Ellenben ha például Lovricnak kijön a lépés, akkor bőven 90% fölötti hatékonysággal járatja a labdát, ahogy történt az a Kaposvár és a Pécs ellen is. Érdemes észrevenni, hogy ezek pont azok a meccsek voltak, ahol valóban domináltunk a pályán, és nem volt szükség Ivántól a hatalmas és kétes pontosságú tért ölelő passzokra, nyugodtan lehetett járatni hátul, és építkezni előre. Amúgy a nagyjából elfogadható 85%-os pontosság felett a legtöbbször Ignját találjuk, akinek védjegye lett a fix megoldás, a sallangmentes védekezés, vagyis pont az, amiért adegy alkalmazzuk, adkettő szeretjük.
Támadó szellemű(bb) játékos a passzkirályok között kevés található, és ők is csak elvétve. Nagy Gerit viszont innen ki kell emeljük, mert az aprócska spíler rendre hozza a 80%-ot, és azt az embert a pálya közepén, akinél jó helyen van labda, ráadásul úgy, hogy utána is nálunk marad.
Ha ennél is többre vagy kíváncsi
akkor kapd le innen a táblázatunkat .ods formátumban.
Tényleg. Három évesek. Nem sok, de nem is kevés.
Például a Kispest 104 éves történetéhez képest semmi, de még a magyarországi internetezés 18 évéhez képest is csak egyhatodnyi idő.
(Nyitóposztunk, első szülinap, második szülinap.)
Ellenben ha azt nézzük, hogy letoltunk együtt olyan 120 bajnokit, másfél tucat kupameccset, ligakupát, nemzetközi kupát, edzőmeccset, játékosok jöttek-mentek, Moralessel nyitottunk, azóta újra olasz az edző, hogy közben elkoptassunk másokat is. Középmezőny, negyedik hely, bronzérem – stabilan araszolunk felfelé a tabellákon. Utaztunk együtt vagy tízezer kilométert, jártunk vagy harminc stadionban, ittunk vagy ötven kocsmában, megismertünk egy sereg új embert, és ha mást nem is történt, mi mindenképp többek lettünk általuk, általatok egy kicsit.
És közben összehoztunk 700 posztot, vagyis a közösen eltöltött 1095 nap hetven százalékára jutott valami olvasnivaló. És azt ki merjük jelenteni, hogy valóban olvasnivaló, mert tényleg olvassátok is. A Google statisztikai rendszere szerint épp annyi időt töltötök el az oldalon, ami nagyjából szükséges egy poszt végigolvasásához, és ennél szebb visszajelzést talán nem is kaphatnánk.
Miközben a remek kezdeményezés Népsport kiszolgálója, a blogmotor haláltáncát járja alattunk. Sajnos tényleg az van, hogy napról-napra mindig kicsit rosszabb a helyzet, de ennek ellenére próbálunk kitartani, mert tudjuk, voltak idők, hogy a csakblog volt sokak egyetlen és nagyjából hiteles információforrása a Honvédról. (Jelenleg épp a kármentés fázisa történik a lapcsoport szintjén, és reméljük tartós lesz a megoldás, de ha nem, akkor ott van a másik szerelem, a nyáron indult taccs.hu, ahová bármikor lehet menekülni.)
Vicces, és valahol furcsa helyzet, hogy alig három évről beszélünk, de mégis mennyire hosszú időről a blogműfajban. Miközben az indulás környékén még úgy álltak a magyar blogok, hogy mondjuk nem volt Facebookos like-gomb, amit ma olyan sűrűn szeretnek nyomogatni az emberek, addig ma már elképzelhetetlen nélküle egy-egy oldal. Vagy nem volt elterjedt a remek Disqus-kommentmotor, ami itt nálunk debütált, és ma már szinte standard megoldásnak számít a Népsport blogjain (köszönhetően a saját kommentmotor korai elhalálozásának is). Egyetlen fájdalmunk mindössze az, hogy nagy kedvencünk, a twitter (még?) nem ért el itthon akkora áttörést, mint a világ más részein, pedig ragaszkodunk hozzá, próbálunk ott gyorsak lenni. Például #csaklive néven már egy jó ideje mindent élőzünk, amit nem ad a televízió, de mi ott vagyunk, hogy legalább ezen a csatornán keresztül, akár a mobilotok kijelzőjére befutó értesítésekkel, de azonnal mindenről tudjatok. Nem sokan csinálják itthon, főleg nem a sport területén.
Mellékes projektnek ott volt a többi magyarfocis bloggal közösen üzemeltetett Parasztbelső podcast, ami egy fél évad után most épp átmeneti álmát alussza, de tervezzük a felélesztését.
Nagyjából ez a három év arról szólt, hogy a korábban lézező labdabiztos és NST mellett megjelenjen, és széles körben elterjedjen a sportblog műfaja. Mára talán elmondható, hogy kialakult egy közeg, aki rendszeres olvasója, követője a tartalmaknak, aki a napi hírek darálásán túl szeret véleményt is olvasni, esetleg hozzászólás formájában saját véleményt formálni.
Szóval a maga módján minden szép és remek. Akadozó technikai feltétekkel, változó kedvvel és intenzitással, de rw-vel toljuk a szekeret, babar és lovi fotóz szüntelen, alapvetően van minden, amire szükségünk lehet, hogy életben tartsuk az ország egyik legfaszább sportblogját.
Három év az már pont annyi, hogy az életünk részének nevezzünk valamit, ami annyi ideig folyamatosan történik velünk.
Folytatjuk.
A tegnapi meccs a szokott kispestgyőr-lélekrombolás mellett azért 5 perc erejéig mégis hozott valami katarzis-közeli – na jó, inkább katarikus emlékeket haloványan, de határozottan megidéző- pillanatokat. Megmondom őszintén, én egész hétvégén, ha eszembe jutott a közelgő meccs, ezt vártam a legjobban, a szünetet, mikor megünnepeljük a 20 évvel ezelőtti bajnokcsapatunkat.
És bár az egész dolog olyan magyarnarancs lett, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, mint vártam, hisz a 18-as keretből ha a fele volt itt a srácoknak, az egykori idoljaimnak, a nézőszám pedig – oké, tudjuk, itt elég is most egy lemondó “pfff…”-t elereszteni. Mégis, akik eljöttek, és akik megtapsoltuk őket ebben a szakadó esőben, ami helyett ők is gondolom szívesebben ültek volna a meleg lakásban, szóval mégis azért ez nagy érzés volt, és remélem az egykori bajnokcsapat itt lévő tagjai és éreztek valamit ebből a szeretetből, bármennyire is szánalmas, hogy nem 3-4000 torok döngte a “baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat” kórust, hanem alig pár száz.
De nem hiszem, hogy Pistának nem esett jól a legnagyobb király kórus, a Durcinak a neve alatt felerősödő vastaps, amivel megalkuvás nélküli középpályás-játékát honorálta ennyi év után is a lelátó, a Hamart fogadó ováció, a nehézbombázó Plókai Attit élető kántálás… Részemről a legnagyobb taps Csehi Tibinek szólt, aki amúgy pont e bajnokcsapatnak nem volt tagja, a szpíker által emlegetett MTK elleni gól is két évvel korábban történt, de nem bántuk, hogy itt van, dehogy bántuk, hisz annyi más bajnokcsapatunknak volt ő kulcsembere, és hát nálam máig nagy kedvenc, de jó volt látni Fareszt, aki később volt meghatározó ékünk, ekkor még csak csereifi, Csábi Józsit, Árki Gábort… és sajnáltuk, hogy Vincze Pilu, Orosz Feri, Fischer, a jó öreg kárpáti medve Ádi, Márton, vagy az általam legjobban várt Kovács Ervin nem voltak itt… és a kapusok, Brocki, Tarlósi, a beugró Vezér, vagy épp Szabados. Még Ivanicsnak is örültünk volna, hehe.
Visszaemlékező sorozatunkban már írtunk erről az idényről, így most emlékidézésre nincs is szükség, az ott van a szívünkben. Maros Józsi mondta a végén a megemlékezésnek, azt hiszem Trezinek, hogy “Pista, hát mi Kispest szurkolók még ma is ebből a bajnoki címből, az emlékéből élünk” – és ez amilyen igaz, anniyra szomorú valahol, de maga az emlék az nem szomorú, az szép, mint a napsütés azokban az 1993 május-júniusi hetekben, amikor 5 gólokat gurítva álltunk a bajnokság végén a tabella élére, behúzva máig utolsó aranyunkat.
Jó lenne újraélni ezeket a pillanatokat, de valahol már annak is örülök, hogy egyszer megélhettem – ez sem kis dolog. Boldog évfordulót a bajnokscapatunknak és nekünk is.
Fotó: 1909foto.hu
Igen, ez a meccs pont olyan lett, kell-e írnom egyáltalán valamit erről többet? Hanta emlékezetes beharangjában már pedzegette, hogy mindig unalmas, mindig tré és mindig iksz, és ez tényleg így van, hát pont az első csakblogos meccsbeszámolónk a legjobb példája ennek, nómen est gólem, de az elmúlt hetek győzelmei, a tavaszi 2:1 emléke persze hogy arra sarkallta vörös-fekete szemüveggel és csőlátással elvert elméinket, hogy bízzunk egy sikerben! És a sors furcsa játéka miatt egy ideig úgy is tűnt, fohászaink meghallgattatnak. No de azért Honvéd-Győr a Honvéd-Győr, hogy koppanjunk – az axiómák ezért axiómák, a novemberi eső ezért hideg (nem csak Axl Rose óta) és egy random Martinez ezért érkezik a 84. percben. Így megy ez.
Hosszú és pihenős-fürdőzős hétvégén voltunk túl, melynek egy csodás lezárását adta volna egy Győr elleni siker, de az amúgy is hangulatdeficites Bozsikot sajnos még inkább megnyomta a több órás esőfüggöny által távol tartott, még kitartó szurkolók hiánya, és mindez bizony nem a feledhetetlen katlan-élmény irányában hatott. Én magam azért nem voltam rossz kedvű, velünk tartott ugyanis a már e blogon is többször emlegetett Doki, aki 1-2 évente kijön megnézni második kedvenc hazai csapatát, meg úgy anblokk jól érezni magát másfél órára barátokkal, borzalmas hazai ipari sörrel és fékezett habzású korzós beszólásokkal dúsított estét kérve, amit rendszerint meg is kap. Most ráadásul bejósolt egy 1:1-et is, hát fene a nagy ráérzőképességét.
Hanta tehát már szombaton prejudikált egy ultimatívan nézhetetlen futballélményt (összetett szavunk utótagjához tegyünk hozzá egy erős idézőjelet), és valóban, az első negyvenöt perc során csak annak örülhettünk, hogy Szabi többször is jól jött ki a kapuból, uralva a légteret, így van, ez a Kemenes Szabi az, akit piedesztálra helyeztünk tavasszal… ráadásul az első 45 percben egy, a másodikban pedig még egy bravúrt is bemutatott hálóőrünk, így a szokásos, ezúttal a 60. perc körül érkező “hihetetlen_nyugalommal_nézek_egy_felettem_átszálló_majdnemgól_labdát” jelenését is megbocsátottuk. Szóval Szabi az eddigi idei legjobbat hozta, de igazából rajta és a megszokott minőséget toló Ignján, és az ezúttal nem csak jól szűrő, de többször remekül indító és egy gólt erő suvasztást is prezentáló Hidin kívül nem nagyon indukált tapsot a csapat a lelátóról. (Még Nagy Gerit sorolom azért a jó teljesítmények közé, ő ezúttal is hozta a szépen, finoman, de egyre fejlődő formáját, illetve a valami hihetetlen formában kerülni látszó csöppnyi Uralkodó, aki pedáns szerelések sokaságával kergette őrületbe a vendégtámadókat).
A meccs első fele így inkább saját szórakoztatásunkkal telt, abban pedig sosincs hiány, ezért szeretek a srácokkal meccsre járni, mert egyik se normális, hol egyikükből, hol másikukból jön a pikírt hülyeség, és még egy iszonyat tré meccset is elviselhetővé tesz mindez, hogy az ember társasági életet él a korlátnál, és visszaidézi a tinédzserkor “annyira jó egy kicsit tét nélkül hülyülni” életérzését.
A második félidőre aztán Rossi menetrendszerű cseréivel (Job, majd Perea Czukk) hirtelen a csapatot is mintha valami áramütés érte volna, Job mester remek felfutások sorozatát kezdte meg a jobb szélen, és ezekből második egy ihletett Perea-labdaátlépést követően Daud elé került, aki szépen passzolt a kapuba. “Abszolút feledteti a gyerek Martinezt” -örvendeztünk egymás közt, mire Pinyő rögvest pályára is küldte az emlegetett argento-olasz oriundit, Doki barátom pedig gondterhelten jegyezte meg 5 perc elteltével, hogy Leo folytonosan üresen áll, ebből baj lesz. Előbb azonban egy újabb remek kombináció az ETO tizenhatosánál, Perea ismét főszereplő, végül mellédurrantunk, ezért nagy kár, pedig a játék már több, mint bíztató…
…de mit érünk ezzel, ha előbb egy szabadrúgást még megúszunk, azonban rögvest utána a helyzet nélküli Győr helyzet nélkül találja meg egy lecsorgó labdával Martinezt és exünk a léc alá heggeszti a remit eredményező gólt. Nálunk már Vernes is pályán, talán ha Rossi kivár és inkább Godoyt küldi be, jobban levédekezzük a zöld-fehéreket, de fociban sincs ha, marad az iksz, noha a végén még Hidi vagy Bálint melléver egy egészséges lövést. Kár.
Solymosi rengeteg szidást kapott a meccsen, és bár hozta a szokásos érthetetlen ítéletekkel tarkított átlagformáját, nem őt kell ekézni (magához képest nem vezetett rosszul, mindkét oldalra tévedett). Itt nekünk kellett volna jobban felmérni az erőnket: ha enyit bírtunk, akkor védekezzünk ezerrel a 80. perc után, ha viszont még van szufla, akkor viszont határozottabban támadjunk, a helyzeteket pedig rúgjuk be. Nem örülök az iksznek, hisz az MTK ellen rendszeresen rollerezünk, utána a DVSC is lutri, és bár persze akár mindkét meccset behúzhatjuk, az is lehet, hogy… hogy nem, akkor meg méginkább hiányzik az itt elhullajtott kettő. Mert bár a bajnok ellen (lehet, hogy gyenge ez a Győr, aktuálformáját tekintve, de azért itthon erős csapatnak számít, bárennyire is bullshit ezzel takarózni) szereztünk egy pontot, ez a meccs nyerve volt a második félidőben. Vagy egy jel volt ez, hogy ne szálljunk el várakozásainkban sem az elmúlt hetek eredményeitől? Meglehet, ebben is van valami – a focisors mindent kiegyenlít, minden csapatot helyére tesz. Nem tudom. Kíváncsi leszek az MTK ellen, nagyon igaz, hogy az a meccs az évvégi helyezésünk szempontjából fontos értékmérő lesz.
A meccs végén a sajtón még meghallgathattam Pinyőt, amint kifejti, hogy volt egy gyenge 15 percük az első félidőben, de ezt leszámítva végig domináltak, sok helyzettel, hát nem tudom, Rossi a végén kérdezte is, mit mondott a kollega, majd válaszomra csak annyit jegyzett meg: más meccset nézett a győri mester. Ezzel nem tudok vitatkozni. Ezek után már csak a csuromvizes kabátos, ázott hazaút volt hátra, egy vidám Dokival, akinek a korlátmenti hangulat ismét tetszett, a még mindig Pintért szidó Faterral, és a csöndben elköszönő kellemes fociidővel, mely helyett idén előszőr jött be a későőszi-koratéli ótvarság, mintegy ráfordítva minket a Bohóc őszének célegyenesére, a gyapjúzoknik, kesztyűk, forraltborok és gőzölgő ajkak világára, mielőtt téli álomra küldjük a csapatot.
Addig viszont még van négy bajnoki. Hogy megalapozzunk a reménybeli extra tavaszt, most nem szabad idejekorán kezdeni ezt a téli álmot.
Fotó: 1909foto.hu
Nagyjából így és ezért vagyok Kispest-drukker.
szerintem amióta az eszemet tudom, talán ha egy-két vállalható, sőt, mondjuk ki, egyáltalán nézhető honvéd-győrre, vagy győr-honvédra emlékszem. egyszerűen ezek hagyományosan ordenáré unalmas nullnullák, de ha mondjuk épp nem, akkor csak szimplán nézhetetlenek, sörrel is csak épphogy fogyaszhatók.
nincs is jobb máshogy lezárni ezt a hetet, pedig pont nem ezt érdemelné.
“nekem ez az a hétvége, amikor nagyjából sejtem ki a fene is vagyok” bővebben
szerintem amióta az eszemet tudom, talán ha egy-két vállalható, sőt, mondjuk ki, egyáltalán nézhető honvéd-győrre, vagy győr-honvédra emlékszem. egyszerűen ezek hagyományosan ordenáré unalmas nullnullák, de ha mondjuk épp nem, akkor csak szimplán nézhetetlenek, sörrel is csak épphogy fogyaszhatók.
nincs is jobb máshogy lezárni ezt a hetet, pedig pont nem ezt érdemelné.
az stimmt, hogy a meccs előtt kilátogatok a kispesti temetőbe, a stadion falához igen közel lévő faterhoz és nagyfaterhoz (ketten együtt olyan 120 évet töltöttek a lelátón), és a kicsit távolabb lévő dédihez (dédmama, már kilencvenplussz volt, de kötelességének érezte, hogy a kis nyolcéves én márpedig ideje lenne megtanuljon snapszerozni; és azok a csodálatos rakottkrumplijai, a tetején szinte porhanyós szalonnával, a lecsorgó, barnás-vöröses szafttal, sosem megégett tojásszélekkel). régi liptáktelepi család. a benedek elek utcai ház hátsó kertjében lévő hatalmas fák még most is látszanak a korzóról.
ahogy marika fagyija (marx és vörös hadsereg sarkánál, ma darányi és üllői) is itt van még a nyelvemen, bár később kénytelenek voltunk lesétálni a piros iskoláig és a balaton fagyizóig, mert marika egyszercsak nem volt többet. a fórumban (egykor mozi, ma lakópark) láttuk az első james bond filmünket (kém, aki szeretett engem), a sokadik bud spencert (báppenszert), és lógtunk be jócskán korhatár alatt a freddy valahányra.
az üllőin épült otp mögötti lakóház belső parkolója nekünk maga volt a hungaroring a néhány kanyarjával, tepertünk ki csepellel, valami szovjet összecsukhatóval és gabi a csillagküllős béemikszével, amit úgy csodáltunk. ámor presszó, odafelé valamelyik keresztutcában egy korai kisbolt egy kertes házban, pattintjuk a kólát, majd vissza a biciklire, irány a traktor pályája. a betonfalon végiglóg az egykor volt kerítés maradványa, drótba kapaszkova libbenünk át rajta, mert bent már ott a döngölt földes, a környező srácok, és ha mázlink van, a füvesen is lehet játszani. a pálya sarkán kocsma, lassan feltűnnek az első szülők is a tornác árnyékában.
a kis hanta 1981 nyarán, szüleivel, és a hamarosan érkező hugival
basszameg, ezért gyűlölöm valahol a halottak napját (mindenszentek, etc, református/evangélikus ág a családban, ők nem tartják), mert minden előjön ilyenkor, hogy mennyire, de mennyire jó volt gyereknek lenni a liptákon, járni hétvégente a bozsikba, győzni, bajnoknak látni a csapatot, miközben együtt a család.
egyedül azt sajnáltam, hogy az utcából csak csabát mozgatta meg valamennyire a honvéd, ő is gyakori vendég volt a lelátón, de aztán úgy alakult a sorsa, hogy elmaradozott, és mi is elköltöztünk, a kapcsolat is megszakadt.
sőt, mintha az egészet elvágták volna. mára semmi kapcsolat sincs lőrinccel, az utcával. édesanyám és erzsi néni még névnapokkor megejt egy-egy telefont, de nekem már hatalmas a lemaradásom, azt sem tudom kivel és mi.
és a honvéd ezért fog megmaradni még nagyon sokáig. ennyi maradt az egészből, az egész gyerekkorból.
manapság már teljesen másokkal, de nagyjából ugyanott (korábban a két újságíróknak fenntartott bódé között, félpályánál, jobbra/balra, szigorúan a második sor legszélén, mert felettünk egy többgenerációs család fixen, a nagyfater biciklije a kerítésnek támasztva, melettünk a hentes – őt sem láttam évek óta -, és az öregúr, aki egy hatalmas böllérkéssel járt meccsre, hogy azzal szeljen kenyeret, gondosan magához ölelve).
a halottak napja nekem már egy jó ideje erről is szól. hogy miért vagyok kispesti, honvédos? rohadtul ideköt minden. még az emberek is jönnek-mennek az életemben, de klub az fix, minden áramlik, mindenki áramlik és mindig jó, mert kurvára kell. szerettem éveken át egyedül kijárni, bambulni a nagyvilágba, volt idő bőven gondolkodni, és szeretek a mostani arcokkal is, mert ugyanarról beszélünk, és ugyanúgy ott vannak otthon, ahol én.
igazából egyáltalán nem speciális dolog a honvéd, bármelyik lelátón elvagyok, szinte mindenhol van ismerős, akikkel ilyenkor jó eldumálgatni, miközben szinte semmit sem tudok róluk, csak annyit, hogy emtékás, vasasos, esemtékás, halista, bárki és bármi. miből él? van családja? fingom sincs, de a tudás hiánya nem akadálya egy másfél órás társalgásnak.
aki még ma ott van bármelyik lelátón, az szinte ugyanaz, mint mi. nyilván a bozsik az igazi és egyetlen szerelem, ott jó lenni igazán, vagy idegenben, de a honvéddal, de ettől még a szurkoló az szurkoló, nagyjából univerzális valami.
szóval valahogy így lesz a győr elleni meccs előtt. temető, gyertya, nosztalgia (sírni tudnék belül), majd vissza a villamospótlóra, hogy jöjjön a hagyományos guriga, mert kell a gépsor, minden pillanata kötött, hagyományaink vannak, voltak, lesznek, nélkülük csak droidok lennénk, orwelli figurákként járnánk ki – egy színházba. azt pedig gyűlölném.
és a legszebb, hogy az egész meccstől nem várok semmit. unalmas brusztolást, találunk egy gólt valahogy, lesz mondjuk döntetlen, netán szoros győzelem.
