mert célunk csak egy van
fegyelmi bizottság // összesen 4,1 milliós büntetést szórt ki a hétvégi fordulóra a feb, amivel már most, vagyis 24*6-1 meccs után sikerült beelőzni a teljes tavalyi évet forintban!
Tegnap Debrecenben rövid úton berekesztettük a 2017/18-as Magyar Kupa-menetelésünket. Elkeseredésből írhatnám, hogy az egész érdemi idényünket, de azért még csak van pár forduló és csodák is léteznek (lásd a tavalyt). Persze idén… na mindegy. Ha tegnap a meccs után a kezembe nyom valaki egy tabletet, vagy ha hazaérve nem esek össze az ágyamra lefáradva, és a laptopom az ölembe veszem, valószínűleg olyan beszámoló születik, ami kielégíti kommentelők pesszimistább szárnyát, csapat-földbedöngöléssel, nincs jövőnk szólamokkal, Hemy és Supka takarodjon-okkal. Ma reggel viszont inkább csak kis üresség van bennem.
“Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év” bővebben
Debrecen – Honvéd @ 17:30, tv: M4 Sport
Ha a vesztett pontokat nézzük, és az idény közben szokásos tabellaszerkesztési elveket, akkor gólkülönbséggel szorulunk csak le a dobogóról (pedig az egymás elleni eredményünk jobb a Paksánál), mégis valamiért a kupát neveztük meg, mint fő célt. Mondjuk nem baj, mert az emberek szeretnek címeket nyerni, én is ember vagyok, vagyis a logika azt diktálja, hogy én is szeretek címeket nyerni, ami természetesen igaz, szóval jó lenne a kupa, tényleg.
Zárójelbe azért hozzáteszem, hogy én a bajnokságot sem engedtem el, mert ahogy tanult kollégáimmal átbeszéltük, az ilyen években a bronz az új arany, mert a Fradi és a Vidi más ligában játszik. Nagyon más ligában.
“Nem szoktuk ilyen későn bedobni a valahogy “mentsük meg az idényünket” című fejezetet” bővebben
Semmilyen bizonyíték nincs arra az elterjedt legendára, hogy Puskás Kovács Miklós néven már 15-16 évesen felnőttmeccseket játszott volna.
“Puskás ezt látva addig könyörgött a klub intézőjének, hogy hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. Puskás később is ugyanezen az álnéven szerepelt, amikor 16 évesen bekerült a felnőtt csapatba.”
Ez a két mondat, így volt leírva a felcsúti akadémia oldalán egészen pár órával ezelőttig, amikor is váratlanul eltűnt az internetről. A 8213-as és a 8215-ös posztok léteznek, a 8214-es azonban hiányzik. Talán jobb is így. (Frissítés // idő közben újra elérhető a 8214-es, benne az általunk is kiemelt résszel.)
Idősebb Purczeld Ferenc mindkét gyermekben komoly fantáziát látott, külön is foglalkozott velük, aminek eredményeképp fia – még mindig Kovács néven – is és Bozsik is a második világháború alatt, 1943 őszén KAC-mezben bemutatkozott a felnőtt bajnokságban.
– részlet Kálnoki Kis Attila születésnapi cikkéből, amely még tavaly jelent meg a 24. hu oldalon. Jesszumpepi, itt szinte szó szerint az van leírva, hogy az öreg Purczeldnél bemutatkozott Kovács az NB I-ben. A felcsútival ellentétben, ez az oldal folyamatosan elérhető az interneten.
Puskás már 15 évesen bekerült a kispesti felnőtt csapatba (a húszéves alsó korhatár kijátszása érdekében a korábban készített hamis adatokkal, Kovács Miklós álnéven), nem sokkal azután, hogy édesapja edzőként átvette azt. A csapat tagjaként 1943 őszén játszott legelőször, miután egy influenzajárvány miatt több játékosnak is távol kellett maradnia a nagyváradi NAC elleni mérkőzéstől.
Ez pedig már a Wikipediáról van, és tartalma nagyjából hasonló a korábbiakhoz, vagy az Olimpiai Bizottság oldalán megjelent életrajzához: Puskás Kovács Miklós néven lett felnőtt játékos, néhol egyenesen 15 évesen, pedig 1927+15 csak 1942 lenne.
Tényleg? Találunk rá bármilyen bizonyítékot?
Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy “szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.
Most következhetne az, hogy “Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.
“Pár apróság, mielőtt jönne az összefoglaló poszt a debreceni Diósgyőrről” bővebben
