Mastodon

Valahol nettó 13 milliárd (bruttó 16) körül tarthat az új Bozsik stadion

A mindössze öt táblázatot tartalmazó posztunkban a Nemzeti Sportközpontok (MNSK) új Bozsik stadionnal kapcsolatos, nettó 5 millió forintot meghaladó szerződéseit találjátok meg – hiperhivatkozva az összes nyilvánosan elérhető adatot.


Az MNSK szerződésein felül természetesen előfordulhatnak más megrendelőktől származó tételek is a stadionnal kapcsolatban. Ilyen például az MLSZ által 2015-ben, a tervezésért és egyéb feladatokért fizetett 193,5 millió forint az Óbuda Építész Stúdiónak.

Az eredetileg aláírt beruházási szerződés szerint a stadionnak kulcsrakészen 2020 november végére kellett volna elkészülnie, ami azt jelenti, hogy a 2020 nyári ígéret talán kicsit elhamarkodott volt, valamint azt is feltételezi, hogy az építő cég munkaterületről történt decemberi levonulása óta egyéb költségek keletkezhettek az üresen álló, kihasználatlan létesítményben.

A stadion menet közben többször is drágult, legutóbb tavaly szeptemberben mintegy egymilliárd forinttal, és a következő indoklással: “[a] fejépületben egyes helyiségek alaprajzi elrendezésének, kialakításának, valamint a belsőépítészeti megjelenésének a felülvizsgálata, módosítása vált szükségessé, (…)”. Vagyis ha jól értjük, akkor az eredeti közbeszerzésben megépíteni szándékozott stadion fejépülete valamire nem lett volna alkalmas, és ezen módosítani kellett. Feltételezzük, hogy nem az öltözők számát nézték be, tehát a változtatások nyilvánvalóan az egyéb hasznosításhoz, illetve a Nagyon Fontos Emberek kiszolgálásához kapcsolódhatnak. (A szurkolókat érintő [pl. sörcsap], valamint a sportszakmai részhez kapcsolódó [súlyzó, és egyéb megmagyarázhatatlan dolgok] közbeszerzését csak hónapokkal később, decemberben írták ki.) Hogy miért pont a stadion eredetileg tervezett átadási időpontjának környékén jutott eszébe valakinek, hogy komolyabb módosításokat rendeljen be, arra inkább nincs válaszunk.

Ahogy arra sem, hogy egy relatíve kicsi fejépülettel rendelkező, tehát konferenciára, beltéri rendezvényre csak korlátozottan alkalmas, tömegközlekedéssel kényelmetlen szinte lehetetlen helyen fekvő, koncertre a lakosság miatt legfeljebb este tízig használható, egyáltalán nem reprezentatív környéken elterülő stadiont mire lehet egyáltalán hasznosítani a hétköznapokban. Vélhetően a tavalyi csaknem milliárdos módosításnak is ezen probléma feloldásához lehet némi köze.

A tételt egyébként nem találjuk a Nemzeti Sportközpontok szerződései között, pedig a közbeszerzési eljárás szerint ők a megrendelők. A tétel az összesítésben sem szerepel.


És akkor nézzük az MNSK tételeit: (Az egyes tételek szövegezése megegyezik az MNSK üvegzseb oldalán található szövegezéssel.)

2017 //

Partner megnevezéseSzerződés tárgyaAláírás,
szerz. érv. kezdete és vége
Kötváll. nettó
BMSK Zrt.Bozsik-beruházáslebony. és műszaki ell. feladatok ellátása2018.10.19.
2016.10.19.
2017.12.31.
141.800.000
BMSK Zrt.Bozsik- közbeszerzési feladatok ellátása2016.12.15.
2016.12.15.
2017.12.31.
6.000.000
összesen147.800.000
Az összes tétel elérhető itt.

2018 //

Partner megnevezéseSzerződés tárgyaAláírás,
szerz. érv. kezdete és vége
Kötváll. nettó
BMSK Zrt.Bozsik Stadion műszaki ellenőri feladatok szerz. módosítása2018.06.12.
2018.06.12.
2018.12.31.
49.260.000
BMSK Zrt.Bozsik Stadion-Közbesz feladatok ellátása2016.12.15.
2016.12.15.
2019.12.31.
12.641.700
összesen61.901.700
Az összes tétel elérhető itt.

2019 //

Partner megnevezéseSzerződés tárgyaAláírás,
szerz. érv. kezdete és vége
Kötváll. nettó
West Hungária Bau Kft., Pharos 95 Kft.Bozsik Stadion kivitelezési feladatok2019.02.18.
2019.02.18.
2020.09.30.
11.799.254.181
BMSK Zrt.Bozsik-NSK/155-22/2016 szerz. mód. műszaki-ell, beruházás-lebony.2019.06.18.
2019.06.18.
2019.12.31.
153.181.354
összesen11.952.435.535
Az összes tétel elérhető itt.

2020 //

Partner megnevezéseSzerződés tárgyaAláírás,
szerz. érv. kezdete és vége
Kötváll. nettó
Óbuda Építés Stúdió Kft.Bozsik Stadion tervezői művezetői feladatai2020.01.20.
2018.10.29.
2020.02.15.
29.000.000
BMSK Zrt.Bozsik- szerz. mód. műszaki-ell, beruházás-lebony2020.11.16.
2020.11.16.
2020.12.15.
38.175.297
West Hungária Bau Kft., Pharos 95 Kft.Bozsik Stadion kivitelezés2019.02.18.
2019.02.18.
2020.09.03.
11.799.254.181
összesen11.866.429.478
Az összes tétel elérhető itt.

2021 (április 25-ig) //

Partner megnevezéseSzerződés tárgyaAláírás,
szerz. érv. kezdete és vége
Kötváll. nettó
K44-Alpin Építőipari és Kereskedelmi Kft.Bozsik- orvostechnológiai eszközök beszerzése2020.12.11.
2020.12.11.
2021.01.31.
6.239.470
Pharos ’95 Kft.Bozsik- gyep karbantartása2021.01.28.
2021.01.15.
2021.03.31.
19.140.494
E-Sports Management Kft.Bozsik-fotovoltaikus rendszer fejlesztés2021.03.18.
2021.03.18.
2021.06.30.
149.010.000
Pure Sports Kft.Bozsik- sporttechnológiai eszközök beszerzése2021.03.29.
2021.03.29.
2021.06.30.
45.165.141
KITE Mezőgazdasági Szolg. és Ker. Zrt.Bozsik- pályakarbantartó gépek beszerzése2021.04.08.
2021.04.08.
2021.07.02.
79.061.150
AGROLÁNC Kft.Bozsik-pályatakaró fólia beszerzése2021.04.12.
2021.04.12.
2021.06.30.
22.400.000
Fulker H+F Kft.Bozsik- konyhai eszközök beszerzése2021.04.21.
2021.04.21.
2021.06.30.
15.000.000*
Pharos ’95 Kft.Bozsik- gyep karbantartása2021.04.22.
2021.04.01.
2021.05.31.
10.000.000
összesen346.016.255
Az összes tétel elérhető itt.
* a közbeszerzési eljárásban nettó 16.032.246 forintot találunk.
A táblázat nem tartalmazza azt a bútorbeszerzést, amelyről május 5-én született döntés nettó 40.317.940 forint értékben, és a konyhatechnológiáról április 8-án született nettó 129.399.980 forintos döntést sem.
A 2021-ben közbeszerzett tételek (pl. 10330 darab evőeszköz, 1 darab 5 kilós súlyzótárcsa, 4 darab falióra és hasonlók) részletes bontását itt találjátok.

Szabó Huba és Merkur //

A Google Earth 2020 októberi műholdképein egy gyeppel rendelkező, tereprendezett, késznek tűnő stadion képét láthatjuk. A poszt publikálásának napján, vagyis 2021. május 21-én a műholdkép már 225 napos.

Ne kérdezzétek miért, de az elmúlt évek közbeszerzési kabaréja, és a hónapok óta szinte kész stadionról rendre Nagy-Bandó András jut eszembe, és magamban már egy ideje Merkur Arénának hívom.

Tisztelt Megrendelőnk!
Köszönjük, hogy írt!… Már nagyon hiányzott nekünk!… Már csak ez hiányzott!…
Sajnos Trabant most nincs, mert a szállítónknál profilváltás volt, s jelenleg csak targoncát gyártanak.
Később viszont modernebbek készülnek!… Az új típusú, drágább Trabantokon már felfújhatók lesznek a kerekek, forgatható lesz a kormány, és az ajtók kifelé nyílnak!… Legyen türelemmel! Türelem Trabantot terem!…
Üdvözli Önt mindenki jó barátja, a Merkur
Utóirat: Mernék fogadni, hogy jogosítványa sincs!…

részlet a tréfából

Összesen //

A táblázatokban található egyedi tételek összesen: nettó 12.569.328.877 forint. Bruttó ez épphogy nem 16 milliárd.

Ha tippelnünk kéne, mint ahogy nem tesszük, akkor azt mondanánk, hogy az új Bozsik jelenleg valahol bruttó 17-18 millárd forint környékén tarthat. A nagyobbik összeg székenként bruttó 2,2 millió forintot jelentene (nettó 1,73 millió forintot), és ha nem kevertem össze a bruttó és a nettó számokat, akkor az új Bozsik nem csupán a leglassabban átadott lesz, hanem fajlagosan az ország legdrágább stadionjává léphet elő.


Apró érdekesség,

hogy ha a jelenleg látható bruttó kb. 16 milliárdot leosztjuk egy székre, akkor bruttó 1,95 millió forintot kapunk. Ha ezt tovább osztjuk az elmúlt időben átlagos (bruttó) 1800 forintos jegyárral, akkor 1083 meccset kapunk. Hogy értelmezni tudjuk ezt az 1083-as számot, elárulnánk, a Kispest a régi Bozsikban 80 év alatt játszott kb. 1000 bajnokit.


Felháborodott betelefonálós rész

Tisztelt, hölgyem, uram! Az mégiscsak miként történhet meg, hogy (…)

A 2021. január 15. és május 31. közötti 136 napra a Pharos ’95 Kft. nettó 29.140.494 forintért (bruttó 37.008.427 forint) vállalta a következő tételt: gyep karbantartása.

Bárhogy számoljuk, ez az alig négy meccsen és pár edzésen használt stadionban napi nettó 214.268 forintot (bruttó 272.120 forintot) jelent.

Kérdezhetnénk: miért ilyen drága?

Felkerekítve évi nettó 78 millió (bruttó 99 millió) forint. Csak a gyepszőnyeg! Öszevetésképp a Népstadionban (Puskás Aréna) a karbantartás évi 180 millióba fáj, és még így is előfordul, hogy pár meccsenként teljesen ki kell cserélni a gyepet. Szóval mihezképest még olcsó is.

Kínzó kérdésként adja magát, hogy mondjuk egy akadémián, ahol több füves pálya van, ott is ilyen sokba kerül a fenntartás? És ha mondjuk magánemberként rendelném meg, akkor egy nagyjából 90×45 méteres gyep karbantartása mennyiből jönne ki egy hónapra?


? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

(péntek déltől valószínűleg egész hétvégén házon kívül, vidéken leszek, a moderáció ezért akadozhat, és akadozni is fog, mert lesz jobb dolgom)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||